Ian hátradőlt székében, elgondolkodva. Mogyoróbarna szemei sötétek voltak, majdnem szürkék, ahogy felidézte emlékeit Harryről. Rengeteg kérdés merült fel bennem, ahogy vártam, hogy elkezdjen beszélni, de magamban tartottam őket.

"Amikor először találkoztam Harryvel én első éves voltam,  ő pedig másod éves, a többi barátjával együtt. " Kezdte Ian. "Nem beszéltünk sokat, egyikükkel sem. Anyán keresztül ismerem, aki az apjával egy gimibe járt. Elkezdett a törvénnyel szembe szegülni harmad éves korában és majdnem minden hétvége után anya irodájában ült  részegen csendháborításért. Nem érdekelte. Tudta, hogy az apja kiszedi belőle, mint mindig.

"Ő és Max mindig együtt voltak, de Maxet sosem kapták el. Mintha nem csinált volna semmit,, vagy Harry vitte el mindig a balhét mindenért. Sosem értettem. Tudtam, hogy Max ugyanazt csinálja a bulikban, mint Harry- elmentem néhányra- de mindig Harry ült az anyám irodájában. Mindig olyan volt, mintha viccesnek találná és csak egy játéknak venné."

Államat kezembe tartottam, próbáltam lenyelni a dolgokat, amiket Ian mondott.

"Határozottan emlékszem, amikor egyszer behozták az őrsre," Mondta Ian közelebb hajolva, az asztalra könyökölt. "Monoklia volt és az arcán egy zúzódás nyom, de nagy mosollyal arcán ült a székbe. Megkérdeztem, hogy verekedett-e, és ő csak végigmért, már azt hittem válaszolni sem fog, de lassan elmosolyodott és azt mondta. 'Igen, nyertem.' Nem tudtam mit felelhetnék, de anya bejött az irodába és nem beszéltem vele azon az éjjelen többet. Azt hiiszem az ütött meg, hogy mindent....magabiztosan tett. Sosem látszott, hogy valami nem lenne rendbe, mert mindig azt mutatta, hogy minden rendben van. Nem tudsz sok minden az ilyen emberekről."

A pincér kijött a rendelésünkkel, letettem elém az ételem és azt mondta mindjárt hozza az italainkat is. Megköszöntem neki és Ianre néztem, ahogy elkezdtem enni.

"Ha őszinte akarok lenni," Mondta Ian, szalvétáját széthajtotta és ölébe terítette. "Nem sok olyan ember van, aki ne szerette volna Harryt. Tudta, hogy nevettesse meg az embereket, hogyan csavarja őket az ujjai köré. Valamiféle kisugárzása volt. Nem csoda, hogy igazán népszerű volt." Ian vajért és szörpért nyúlt, ahogy a pincér letette a vizes poharakat az asztalra és mosolyogva elment.

"És mi van veled?" Kérdeztem a vizembe kortyolva. Letettem a poharat az asztalra. "Mi volt a véleményed róla?"

Ian vállat rántott. "Amikor fiatalabb voltan felnéztem rá." Mondta. "Ő volt az a srác, akit mindenki szeretett sok barátja volt és híres volt. Amikor felnőtt - pontosabban tavaly- azt éreztem, hogy valami nincs rendben, a dolgok változnak. Azt hiszem mindenki tudta, de senki sem beszélt róla."

"Ezt hogy érted?"

"Mindig feszültség volt a levegőben. Januárban kezdődött, talán, és a haláláig folytatódott."

"Feszültség kik között?"

"Harry és mindenki között. Egy éve volt az érettségiig és aztán elment volna főiskolára és az apja cégének dolgozott volna. Mindenki tudta. Azt hiszem talán..." Ian szünetet tartott és beleivott a vizébe. Letette a poharat az asztalra, hüvelyk- és mutatóujját végig futtatta alsó ajkán. "Azt hiszem talán a beígért jövöjének a terhe okozhatta a halálát."

Előre nyúltam a mézért és a palacsintámra tettem. "Hogyan?"

"Az apja volt.. vagyis most is a sikeres családi cég elnöke. Úgy értem, a magas jövedelem az állandó munka ígérete miatt -  Harry  igazi luxusban élt volna, ha megszerzi a munkát. Megfordult a te fejedben is, igaz?"

Bólintottam megerősítve. "Azt hiszem, lehetséges." Befejezve az evést a szalvétámat az asztalra tettem, utánozva Ian mozdulatait felkönyököltem az asztalra. "Szóval, hogy változott meg az ötllet után, hogy a cég elnöke lesz, egoistává vált?"

"Nem én vagyok a legjobb személy, akit erről kérdezned kell." Válaszolt Ian, felhúzta vállát. "Azok akik közelebb álltak hozzá, biztos érezték a közvetlen változást. De látszódott külső szemlélőként. Ráncolta homlokát. "Abból, amit a suliban láttam, úgy kezelte az embereket, mintha hozzájuk tartoztak volna. Az emberek továbbra is szerették. Valójában, az arrogáns viselkedése lenyűgözte a lányokat. Hihetetlen volt számomra, hogy az emberek még mindig tisztelettel bántak vele, amikor is minden szó ami elhagyta a száját rejtett sértés volt. Harcolt az emberekkel és durva dolgokat mondott nekik lealacsonyító hangnemben. Úgy értem, többször is volt közte és a barátnője között nyilvános veszekedés."

Felhúztam egyik szemöldököm a barátnője említésére. "Ava volt igaz?"

"Igen. Ava. Az iskola udvarán voltak tanítási idő után. Kiabáltak és szidták egymást és a tömeg őket nézte, amíg egy tanár meg nem érkezett. És másnap, normálisan viselkedtek, mintha semmi sem történt volna. Furcsa volt." Ian a fejét rázta.

"Mióta voltak együtt?"

"Egy ideje, azt hiszem. Második éven kezdtek el randizni, szóval kicsit több, mint egy éve."

Bólintottam, ahogy a pincér visszajött és elvitte a tányérunkat. Megkérdezte, hogy kérünk-e még valamit és Ian a számlát kérte. Rám nézett és apró mosoly bujkált arckifejezése mögött.

"Sajnálom, hogy alig segítettem." Mondta.

"Nem, sokat segítettél." Mondtam és gyengéden rámosolyogtam. "Csak van még egy dolog, amit meg szeretnék kérdezni tőled."

Bólintott.

"Mire emlékszel abból az éjszakából, amikor meghalt?"

Ian hátradőlt, karjait keresztbe fonta mellkasán. "Szombat volt azt hiszem. Tiszta este volt- tudod, a nyár kezdete. Az iskola véget ért pénteken, hetedikén és Harry természetesen tartott egy nagy bulit, hogy megünnepeljük azt az estét. A szülei elutaztak a hétvégére, tehát eggyel több indok arra, hogy egy hatalmas felügyelet nélküli év végi partit tartson. Mindenki ment. Az iskola és még páran. Őrület volt."

"Mentél?"

"Igen. A legtöbb barátom igen, így én is azt gondoltam miért ne." Vállat rántott. "Akkor láttam utoljára Harryt. Semmi sem volt furcsa a pénteki bulin. Csak egy buli volt, mint mindig. Tehát szombat volt. Semmi nem tűnt fel senkinek, de szombat este ölték meg.

"Emlékszem, hogy anya kapott egy telefonhívást hétfőn, tizedikén. Tévét néztünk- szokásos délután, tudod. A telefonja csörgött és miután felvette arca elfehéredett. Nagyon gyorsan vette fel a telefont és alig mondott valamit, amikor letette. Azt hiszem - mint a legtöbben- érzelmeket táplált iránta, vele másképp viselkedett. Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy úgy érzi, mintha Harry a másik fia lenne."

"Wow." Mondtam.

"Igen. Ennyit tudtam segíteni neked, azt hiszem. Mint mondta, nem ismertem nagyon jól." Rántott vállat Ian, elfogadta a számlát, amit a pincér adott neki. Felajánlottam, hogy fizessünk felesbe és vonakodva elfogadta, majd szégyenlősen mosolygott rám.

Elkezdett esni az eső, de úgy tűnt durvább felhőszakadás lesz, mint tegnap éjjel. Ian a kocsimhoz kísért.

"Sokat segítettél." Mondtam, a kulcsomat keresve a táskámba. "Köszönöm.'"

Vállat rántott. "Örülök, hogy segíthettem."

"Miért nem írtad rá a neved az üzenetere? És honnan tudtad, hogy a hátsó kapura helyezd el?"

"Gondoltam majd meglátod, amikor lejössz a tisztásra, ha anyának szüksége lenne rád valamiben. Nem írtam rá a nevem, mert.... nos, ki tudja, hogy a gyilkos talán nem akarja, hogy több információ derüljön ki valaki számára, aki megpróbálja megoldani az ügyet, tudod?"

"Gondolod, hogy a gyilkos láthatta az üzenetet?"

"Kétlem. De tudod, bármi lehetséges. Például itt." Szorosabbra húzta a dzsekijét. "Jobb, ha megyek. Még látlak, Jane."

Rámosolyogtam, röviden integettem neki és  az autójához sétált.

Mialatt haza vezettem, egyedül Ian szavaira tudtam gondolni, ahogy leírta Harryt. Volt egy kisugárzása. Nem sok olyan ember volt, aki nem szerette volna. A jövőképe a fejébe szállt. Harcolt az emberekkel és durva lealacsonyító dolgokat mondott nekik. Többször is veszekedett nyilvánosan a barátnőjével. Luxusban élt.

Nem tudom miért, de az én kialakult véleményem Harryről szöges ellentéte  Ian leírásának. Körülöttem, kedves és vicces és az átkelésre törekszik- de soha nem ismertem, amikor élt.

És nem is fogod., tudatalattim válaszolt.

Próbáltam kiverni a fejemből a dolgokat és a csúszós útra figyelni, de a gondolatok visszatértek. Úgy látszik, amíg Harry emberkedvelő és rendes volt az idő nagy részében, egy része egoistává vált, vagyona, jó kinézete (semmi kétség) és hatalmas hírneve hatására. Lehetséges, hogy arroganciája vezetett addig, hogy valaki megölje?

Becsuktam magam mögött az ajtót, amikor haza értem, keresztül mentem a házon ahogy a hátsó udvarra mentem. Az esp tovább esett, de figyelmen kívül hagytam, el akartam érni a sírkövet, még mielőtt a nap a horizont alá bukott volna.

Azon az ösvényen mentem, amit most használnom kellett, hála istennek megkerülte a tisztást. Nem akartam visszamenni.

Egyénként beléptem a temetőbe, az ég indigó kék volt és a temető halvány fényben úszott a lámpák miatt. Kísérteties volt a sötétben, nagyon kísérteties.

Szerencsére, megtaláltam Harryt, aki a sírkövén ült mint mindig. Lábaira könyökölt, felsője enyhén fel volt tűrve, felnézett rám, amikor közeledtem.

"Hátborzongató éjszaka itt lenni." Mondtam és küldtem felé egy ferde mosolyt.

"Igen, ilyenek a temetők."

Örültem sem vihar sem villámlás nem volt az nap éjjel, csak az eső szitált enyhén. Hátratúrtam a hajamat az arcomból és sóhajtottam, az es illatát éreztem minden egyes lélegzetvételemnél.

"Hol voltál? Téged kerestelek."

"Beszéltem valakivel."

"Kivel?"

"Ian Whitmoreral." Figyeltem arckifejezését. "Nem tudom emlékszel-e rá vagy sem."

"Whitmore gyereke." Bólintott Harry. "Igen, emlékszem." Felhúzta egyik szemöldökét. "Miért beszéltél vele?"

Nyeltem egyet. "Nos,.... többet akartam tudni rólad. Amikor éltél."

"Engem kéne kérdezned."

"Hallanom kellett valaki kívül állótól. Hogy segítsen megérteni." Hülyén hangzott ez az egész, ahogy Harrynek mondtam.

"Igazán. És mit mondott neked Ian?" Keresztbe fonta karjait.

Utánoztam, enyhén oldalra billentettem fejemet. "Féltékeny vagy, amiért Iannel beszéltem?"

"Lehetetlen. Féltékeny Ianre? Adj időt." Szemét forgatta.

Láttam Harry szemeiben az egót, amit Ian emlegetett, de eddig nem vettem észre. "Nem kell aggódnod, nyugi."

"Aggódni? Nem aggódom. " Vigyorgott. "Tudom,hogy rosszat tettél nekem."

Állam leesett és ő nevetett. "Nem tettem neked semmi rosszat." Csattantam rá, arcom elvörösödött.

De igen, rosszat tettél. Dalolta tudatalattim.

"Rendben van. Tagadod." Kötekedett Harry.

Fejemet ingattam mosolyogva.

Eltelt pár másodperc mire újra Harryre néztem.

"Beszélhetünk valamiről?"

"Persze."

"Mi az ördögért randiztál valaha Avával?"

Harry féli mosolygott, hátradőlt és kezeit a sírkövén tartotta. "Oh, Istenem, mit tett most?"

"Ő csak teljesen..." Kutattam a megfelelő sértést. "Egy seggfej és k..."

"Igaz, nagyon igaz." Szakított félbe.

"Mit láttál benne valaha?"

"Már mondtam, nem láttam semmit. Az egész színjáték volt." Rántott vállat.

"És ezzel nem volt bajod?"

"Ő dögös. Úgy értem, az emberek együtt akartak minket látni, és ezek az emberek a szüleink voltak. Ennyi."

"Nem úgy nézel ki, mint aki beletörődött."

"De. Nem tudom. Már nem számít." Ismét vállat rántott.

Néztem, ahogy a lábát lóbálta a sírkő tetején. Emlékeztetett egy gyerekre finom gödröcskés mosollyal arcán, sötét haját fújta a szél. Hogy lehet ekkora kontraszt ez és az Ian által ismert Harry között?

Hirtelen eszembe jutott, amit Ava mondott korábban. Ha élne, vajon észrevenne? Az Iannel való  beszélgetésem után ezt kétlem. Ő volt a népszerű gyerek bájjal és szellemiséggel- nem voltam soha az a fajta ember, aki ilyenekkel barátkozik. Amíg ide nem költöztem, és Max elkezdett barátkozni velem.

Ha Harry élne minden más lenne? Igen, természetesen. Harry ugyanaz lenne, mint mikor élt- jó képű, egoista és Avával randizna.

Ava, Ava. Azt érzem lassan a gondolataimba imádkozza magát és manipulál. Nem engedem, hogy ezt tegye. Már erősebb vagyok ennél. Megtanultam, hogy ne engedjek senkit a fejembe. Nem tudom meddig tudom ezt fentartani, de most Avát ki kell zárnom.

Óvatosan nézett rám, ahogy eltűnt mosolyom. "Mi a baj?"

A fejemet ráztam, kitisztítottam a gondolataimat. "Semmi." Mondtam. Hülyeségeken gondolkodom, nem akarom vele megosztani.

Hirtelen közeledő lépteket hallottam és megfordulva láttam, hogy Wesley közelít felénk, óvatos léptekkel a csúszós út miatt. Halvány mosoly volt arcán, ahogy mellénk ért egy százszorszép koszorúval ujjai között.

"Jane, jó." Mondta izgatottan. "Eljössz velem, hogy hagyjak anyának egy ajándékot? Kérlek,kérlek,kérlek!" Kezemet rángatta.

Harryre néztem. "Azt hiszem haza kéne mennem, Wesley, vagy anya aggódni fog értem." Lenéztem Wesleyre és szomorúan mosolyogtam.

"Nonszensz." Mondta Harry, ellökte magát a sírkövétől. "Csak pár perc."

Wesley újra megfogta a kezem. Rá mosolyogtam. "Rendben, menjünk." Mondtam és hirtlen a fiú szaladni kezdett.

"Nincs messze innen!" Ordított utána Harry. "Nem sokára ott leszünk.!"

Harryvek egymás mellett követtük őt, az ég egyre sötétebb lett minden perc elteltével.

"Sokat beszél rólad, tudod, " Mondta Harry, ahogy követtük Wesleyt. "Jane ez, Jan az. Harry hol van Jane? Mit csinál most Jane, Harry? Istenem, ha nem ismerném, azt hinném szerelmes beléd."

Nevettem. Nos, biztos vagyok benne, hogy te is beszélsz rólam annyit." Kötekedtem és ravaszul rá mosolyogtam.

"Igen, megfogtál. Wesley és én együtt alapítottuk a Jane Marx fan clubot."

Nevettem és élesen vettem a levegőt, ahogy éreztem Harry hideg ujjait enyéimre tekeredtek, közelebb húzva magához, ahogy sétáltunk. Éreztem a szokásos pirulásom és láttam Harry mosolyát a halvány fényben.

"Itt vagyunk." Mondta Wesley. Megállt egy kerítés előtt egy kis kapunál. Bent virágokat és zöldséges kertet láttam a furcsa kis ház mögött.

Wesley meglátta összekulcsolt kezünket és gyorsan megragadta a másik kezem. "Gyerünk, valószínűleg még nem alszik.  Gyorsan befutok és ti srácok figyeltek."

Egy pillanattal később, Wesley eltűnt, keresztül futott a kapun egy kis pad felé a zöldséges kertben. Körbenézett és ránk vigyorgott mielőtt letette a százszorszép koszorút a padra, a ház felé nézett gyorsan és visszafutott hozzánk.

Megfogta a kezem és mind a hárman lekuporodva néztük a kertet. Éreztem magamon Wesley gyerekes és kíváncsi tekintetét egy pillanatra mielőtt ő is kertet kezdte bámulni.

Pár perccel később, felkapcsolódott a lámpa és kinyílt az ajtó. Egy nő, aki alig lehetett több harmincnál lépett ki, köntös volt rajta és haja rendetlen kontyban volt. Körbenézett a kertbe.

"Hello?" Szólalt meg. "Van valaki itt kint?"

"Soha nem tudja," Suttogta mögöttem Wesley. "Soha nem tudja, hogy én vagyok."

A nő- Wesley anyja - kisétált a kertbe, végig nézte e növényeket. Zihálni kezdett, ahogy a padra nézett, megragadta a százszorszép koszorút és a kezében tartotta. Hirtelen rázkódni kezdett és beletelt pár másodpercbe, míg észrevettem könnyeit lecsordulni arcán. Vállai gyászosan rázkódtak, ahogy a koszorút mellkasához szorította és a padba süllyedt.

Wesley izgatott arca aggódóvá vált. "Miért sír?" Suttogta. "Ezelőtt sosem sírt."

"Ez rendben van, Wesley," Suttogta Harry. "Csak hiányzol neki."

A nő küzdött, hogy összeszedje magát, halkan szipogott. Beletelt pár percbe mire abba hagyta a sírást és a virágot még mindig ölében tartotta.

Minden hirtelen történt.

A nő felnézett, letörölte könnyeit arcáról, kezei végigsimítottak a virágon ölében. Légzése éles lett a sírástól és hirtelen felállt. Az ajándékot óvatosan a hajába tette, egy szomorú mosoly futott át arcán. Gyönyörű volt- más embernek nézett ki, mint mikor kisétált pár perccel ezelőtt.

Kezem üressé vált, ahol Wesley keze tartotta enyémet.

Lenéztem és már nem volt mellettem.

Harry kétségbeesetten kitágult szemeibe néztem, ajka kicsit elnyílt, ahogy a még nem rég mellettem álló Wesley helyét nézte. Találkozott tekintetünk és mindketten tudtuk.

Wesley anyukája megbocsájtott magának.

Wesley átkelt az utóéletbe.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: