Amikor felkeltem egy másik takaró is rajtam volt és a kanapén befelé fordulva feküdtem. Lustán ültem fel, szememből kidörzsöltem az álmosságot.

Harry még mindig a fotelben ült, kezei lábán voltak és halkan motyogott az orra alatt. Hátradőlt a fotelben, még mindig túl magas volt. Kiegyenesedett, amikor meglátta, hogy felkeltem.

"Nicsak, nicsak" Mondta félig mosolyogva. "Nézzenek oda ki kelt fel végre."

Hirtelen megértettem, hogy miért volt rajtam még egy takaró, amikor bőrömön éreztem a hideg levegőt. Melegséget éreztem, mert tudtam, hogy Harry tette rám.

"Bocsi a hideg miatt." Mondta, lefelé nézve miközben az ujjaival babrált. "Tudom, hogy... ez nem megszokott."

Magam köré szorítottam a takarót, rámosolyogtam. "Rendben van." Mondtam.

Visszamosolygott rám a fotelből és hirtelen olyan vonzóvá vált.; hosszú lábai ki voltak nyújtva, kezei az ölében voltak, szemei szokásos halvány zöld színben tündököltek és a gödröcskéi megjelentek arcán.

"Gondolod, hogy...." Kezdtem bele, majd abbahagytam. "Mindegy."

Felhúzta egyik szemöldökét. "Nem csinálhatod ezt , Jane." Mondta. "Most már el kell mondanod." Vigyor terült el arcán.

Elpirultam. "Én..." Az ölembe néztem. "Gondolod, hogy van valami módja, hogy újra érezz?"

Meglepte a kérdésem, gyengéden megmozdult. Buta kérdés volt. Azt kívántam bár fel se tettem volna.

Mindazonáltal, válaszolt.

"Nem tudom." Mondta halkan. "Gyakran kívánom."

"Én is." Értettem egyet, és boldog voltam, hogy nem nem ugratott és nem mosolygott önelégülten a kijelentésemre, mint, ahogy számítottam rá.

Engem nézett, halvány szemei úgy néztek ki, mintha belém látna, a bőrömön és a csontjaim keresztül az elmémbe.

"Miért nézel rám így?"

Pislogott. "Hogy?"

"Így." Szorosabban fogtam magam köré  a takarót, ahogy megcsapott a hideg légkör.

Állát kezében tartotta. "Soha nem láttalak még ilyen természetesnek." Mondta. "Amikor csak felkelsz, minden védelmed leengeded."

Nem ismertem még senki, aki ilyen szavakat használt volna, mint Harry, finom és lenyűgöző. A hő az arcomba szökött. "Ez jó vagy rossz dolog?"

Mosolygott, ahogy észrevette, hogy elpirultam. "Jó dolog."

A takarót forgattam az ujjaim között, remélve, hogy arcom visszanyeri eredeti színét.

Harry szemei a fali órára néztek a kandalló felett, aztán rám nézett.

"Fél három van." Mondta. "Mennem kéne." Felállt, felemelve egész súlyát. Kicsinek érezném magam mellette, ha állnék. Egyenesen mikroszkopikusnak éreztem magam, amikor elém állt és én a kanapén ültem. Minimum hatláb magas.

"Milyen magas vagy?" Kérdeztem. "Voltál, úgy értem." Mondtam kijavítva magam.

"Hajszálpontosan hat." Válaszolt büszkén. "Magasabb, mint Max. Ő csak öt egész tíz. Volt egy versenyünk, hogy ki nő nagyobbra tudod, hogy ki tud a legnagyobbra nőni és ki lesz a legmagasabb. Nate túlnőtt mindkettőnket, és Oliver is." Nevetett. Amikor Harry visszaemlékszik régi emlékekre, boldogság sugárzik vonásaiból, amitől még jobban azt kívánom bárcsak az élete része lehettem volna.

Ezekkel együtt szembe jutott a boncolás emléke, és ahogy Harryt megfojtották. Összerezzentem.

Harry látta, és azt gondolva, hogy a hidegtől van közelebb ment a falhoz.

"Várj." Mondtam és felálltam. Visszafordult, hogy rám nézzen, várakozó kifejezés ült arcán.

"Hogy érzed magad az egésztől?" Kérdeztem. "A.. boncolástól?"

Homlokát ráncolta. "Fizikailag semmit." Mondta viccelődve egy gyors mosollyal arcán és én visszamosolyogtam. Ráncai visszatértek és folytatta. "Őszintén," Mondta. " Nem tudok belegondolni. Nem hiszem el. Megfojtottak? Te jó isten." Szemöldökei szomorúan és hitetelenül ráncolódtak össze.

Levettem egy hajgumit a kezemről és a hajamat kiseperve az arcomból felfogtam egy copfba. "Elmegyek az őrsre és beszélek Whitmore-al." Határoztam el.

Felhúzta egyik szemöldökét. "Ha csak nem lesz tele riporterekkel."

Homlokomat ráncoltam. Meghökkentett, hogy az újságírók mit meg nem tettek azért a napokban,m hogy legyen egy jó cikkük a főoldalra.

"Rendben." Mondta Harry. "Később találkozunk, akkor."

Bólintottam. "Persze."

Egy sugárzó mosolyt küldött felém mielőtt elment és én felmentem a szobámba felöltözni.

Miután felvettem egy szokásos agyonhasznált felsőt és koptatott farmert, megragadtam a kocsikulcsom és elindultam az őrsre.

A várakozásnak megfelelően, az őrs előtt rengeteg riporter volt, minden csatornától.

"Szent szar." Átkozódtam, leparkolva az autót. Hogy az ördögbe fogok átjutni a tömegen?"

Becsuktam a kocsit és lassan a bejárathoz sétáltam, csodálkozva a tömeg mértékén.

Hangok vágtak egymásba, ahogy közelebb értem, a boncolásról és az esetről kérdezősködtek. Egy fiú mellett álltam, aki velem egykorú lehetett. Sötét haja volt és mogyoróbarna szeme, kezeit a farmerja első zsebébe dugta.

"Ez őrület, nem?" Mondta, hogy hangosodtak az emberek, a riporterek idegesen és kétségbeesetten akartak még több információt. "Mind Detective Whitmorral akarnak beszélni."

"Teljesen őrület." Értettem egyet. Karba tettem a kezeimet mellkasom előtt. "Hogy juthatok keresztül?"

A fiú végigmért és gyengéden mosolygott. "Mint a tengeren egy rossz napon." Mondta. "Beleugrasz és a legjobbat reméled."

Viszonoztam mosolyát, kicsit nevettem. "Értem."

Továbbra is úgy nézett, mintha ismert volna, pedig nem. "Eddig még nem láttalak a városban." Mondta. "Mi a neved?"

"Jane." Válaszoltam. "Pár hete költöztem ide."

A fiú válasza késett, amint egy riporter gyomron vágta, miközben átakart jutni a tömegen. Gyorsan kapta el a könyököt mielőtt az is megütötte volna és a riporter elnézést kért. Hátralépett kicsit felém.

"Oh, én ismerlek." Mondta és gyengéden bólintott. "Te hívtad fel a 911-et."

Kimeredt szemekkel néztem rá. Gyorsan a riporterekre néztem remélve, hogy egyikük sem hallotta. Hála istennek, mind el voltak foglalva azzal, hogy bejussanak az őrsre.

"Honnan tudod ezt?" Sziszegtem.

"Egészen jól ismered az anyámat." Válaszolt könnyedén.

Végigmértem és hirtelen láttam a hasonlóságot. A sötét haj, az arcfelépítés. Mindössze a rikító kék szem hiányzott.

'Whitmore." Mondtam.

"Ian Whitmore." Mondta és bólintott.

Őt bámultam.

"Sokkolódtál?"

"Nem," Válaszoltam. "Úgy értem, egy kicsit. "Nem számítottam rá, hogy Whit - Detective Whitmorenak van egy fia."

"Igen, senki se." Mondta. "Utálja a gyerekeket, nagyrészt. Sok dolgot utál."

Mosolyogtam. "Gondoltam."

Vállat rántott félig mosolyogva. "Igen."

"A CHHS:be jársz?"  Kérdeztem. Nem  láttam még suliban azelőtt.

'Igen." Válaszolt. "Első éves vagyok. Láttalak néha az aulában."

Bólintottam. Biztos ezért nem láttam- alig van junior az óráimon, kivéve a fakultációkat. "Oh," Felhúztam egyik szemöldököm.  "És fiatal vagy vagy már legidősebb?"

"Te sem vagy sokkal jobb. "Mondta célzóan. "Újonc korom óra rangidős vagyok."

"Touché."

Visszanéztünk a riporterek tömegére és sóhajtottam egyet. Nincs az a mód, hogy én bejussak és beszéljek Whitmorral.

"Gyerünk." Mondta Ian mellettem.  "Beviszlek a hátsóbejáraton. Anya azt mondta várjalak itt, ha jönnél. Látszólag te vagy az egyetlen külsős, akivel beszélni akar ma."

"Oh." Mondtam. "Köszönöm."

Bólintott és az épület mögé vezetett, el a tömegtől. Felfedeztem, hogy Ian sokkal idősebbnek néz ki és idősebbként viselkedik, mint amilyen- gondolhatnám, hogy végzős, vagy már túl van a középsulin. Azon tűnődtem, hogy milyen lehet, hogy Detective Whitmore az anyja.

Reméltem, hogy ismerte Harryt.

Egy vasajtóba ütköztünk, de Ian elővette a kulcsokat a zsebéből, kinyitotta és tartotta nekem, amíg bementem. Megköszöntem és megvártam, amíg visszazárta az ajtót mögöttünk mielőtt tovább vezetett volna le az előtérbe egészen Detective Whitmore irodájának ismerős ajtajához.

Ian kinyitotta az ajtót és bementünk. Detective Whitmore az asztalánál ült, a hamutartója tele volt cigaretta csikkekkel és egy a kezében is volt.  Az asztala felé görnyedve bámulta  a papírokat és a telefont a fülén tartotta, haja hosszú fonatban volt.

"Gyenge trauma." Mondta a telefonba, miközben Ian lassan bezárta maga mögött az ajtót. "Tompa." Ismételte. A szemét forgatta. "Nem, nem mint a drog, egy rakás szar vagy. Ne viccelődj velem, két órát aludtam, tizenhárom kávét ittam és nyolc cigit szívtam el.  Befejezni a nyomozást azon az istenverte tisztáson." Lecsapta a telefont, nagyot szívott a cigarettájából. Felnézett rám és Ianre.

"Jó, hogy jöttél." Mondta nekem, a székre utalva maga előtt. Leültem, szemeim a szétszórt lapokra vándoroltak.

A nyomozó Ianre nézett. "Kösz, hogy megtaláltad." Mondta.

Ian erőltetetten mosolygott rá. "Semmi gond." Felhúzta egyik szemöldökét. "Mi történt azzal, hogy abbahagyod kettő cigi után?"

"Kettő, nyolc, mi a különbség." A füstöt az orrán fújta ki. "Egyébként nem a te dolgod."

"Neked....."

"Tüdő rákom lesz, igen, igen." Mondta Whitmore. Utolsót szívott a cigarettába és elnyomta a hamutartóba. "Boldog vagy?" Kérdezte Iant szarkasztikusan.

"Boldog, mint, aki veled dolgozik." Vágott vissza.

"Okoskodni akarsz, gyerek?"

"Nem próbálok, ez tény."

Whitmore felhúzta egyik szemöldökét, kiengedett egy kis sóhajt. "Menj innen, romlott gyerek." Mondta viccesen.

Ian önelégülten vigyorgott rá. "Örömmel."

Whitmore a fejét rázta, ahogy Ian kisétált és bevágta maga mögött az ajtót.

"Mint anya és fia, látom." Mondtam.

"Szarkazmussal? IGen."

Detective Whitmore a tollát kattogtatta és lassan forgott a székével.

Várakozóan néztem rá.

"Mi az?" Kérdezte szemöldökét felhúzva.

"Várom, hogy megkínáljon egy cukorkával."

Sóhajtott egy nagyot. "Megettem mindet," Mondta. "Miután kifogytam a kávéból."

"Wow."

"Nos"

Hátradőltem a széken, kezemet a karfára tettem. Whitmore házas? Nem úgy néz ki, mint egy lenyugodott típus, akinek fia van.

"A fia rendes." Mondtam.

"Igen," Mondta szórakozottan, visszatért a papírokhoz.

"Mik azok a papírok?"

"A boncolási lelet. Próbálok minél több információt összegyűjteni." Whitmore az asztal felé hajolt, kezeit összekulcsolta. "Nézted a sajtókonferenciát, igaz?"

"Igen."

"Mit gondolsz?"

 "Elég furcsa. Nincs gyanúsított, de van egy test és egy boncolási lelet, ami szerint megfojtották. Mit kezd ezzel, ha nincs gyanúsított?"

"Nos, vannak kérdéseink azokhoz az emberekhez, akik körülötte lehettek...." Lenézett a leletre. "Június 8 és 9-én."

"Azt hiszem egy buliban lehetett." Mondtam.

"Miért gondolod ezt?"

"Nos, péntek este volt, ugye? A péntek a suli hét vége. Miért lett volna egy buliba?"

"Ott a pont." Mondta Whitmore bólogatva. "Nagy partizó volt. Határozottan lehetséges."

Amint Whitmore abbahagyta a beszédet nyílt az ajtó és meglepetésemre Harry szülei léptek be.

Whitmore felállt és rájuk mosolygott. Viszonozták a gesztust.

"Délutánt." Üdvözölt minket Harry apja. "Hogy vagytok?"

"Halál idegesen," Mormogta a nyomozó. "De minden rendben."

"Jó,jó." Bólintott Harry apja.

"Szeretnénk megköszönni, amit tesz, Jennifer." Szólalt fel Harry anyukája." És azt szeretnénk ha tudná, hogy szerdán délután eltemetjük a testet. A második temetés. Szívesen várjuk."

"Nem hagynám ki." Mondta Whitmore.

"Te is jöhetsz, Jane." Tette hozzá Harry anyukája, és én meglepődve vettem tudomásul, hogy emlékszik a nevemre. "A város nagy része ott lesz egyébként."

Bólintottam. "Majd meglátom, hogy el tudok-e. Köszönöm."

Csend töltötte meg a szobát.

"Nos," Mondta Harry apja. "Szólj nyugodtan, ha  a segítségünkre van szükséged bármiben, Jennifer. A Castle Hill Hotelben leszünk egy ideig."

"Természetesen."

Mindketten kezet ráztak a nyomozóval és kedvesen mosolyogtak mielőtt kiléptek az irodából.

Még egy órát maradtam az őrsön, különböző eshetőségeket vitattunk meg Detective Whitmorral. Félidőben Ian visszajött az irodába és leült egy székre, a beszélgetést csendesen hallgatta.

Fél ötkor felálltam és elmentem.

Whitmore azt mondta beszélünk még és Ian felajánlotta, hogy visszakísér a hátsó bejárathoz. "A tömeg még mindig itt van." Mondta.

Kimentünk az ajtón, hallottunk a cipőink hangját a betonon.

"Örülök, hogy találkoztunk, Jane." Mondta Ian, ahogy elhaladtunk a tömeg mellett. "Anya beszélt rólad otthon."

"Mit mondott?"

"Azt gondolja okos vagy és segíteni fogod az ügyet. Azt hiszem boldog, hogy rád talált."

"Oh."

"Nem mutatja, de semmi iránt nem mutatja ki a háláját." Ian folytatta. "Erős akaratú, egyedül nevelt fel."

"Mi van az apukáddal?" Kérdeztem próbaképpen, hogy mennyire érinti gyengéden az ügye.

Ian vállat rántott. "Meghalt, amikor nagyon fiatal voltam. Sohasem ismertem."

"Ez biztos nehéz lehet neked."

"Nem igazán. Mindig is hittem az utóéletben, egyébként."

Ianre néztem. Célzott valamire? Tud valamit az életről  a halálról és a köztes életről?

Nem. Miért tudna? Csak kiáll a hite mellett. Sok ember hisz az utóéletben. A kijelentése nem jelent semmit.

Megálltunk a kocsimnál. Kinyitottam a központi zárat, az ajtót és beültem a kormány mögé.

Lehúztam az ablakot, hogy elköszönjek Iantől.

"Remélem még látlak." Mondta félmosollyal arcán.

"Igen," Mondtam. "Persze."

Mosolygott mielőtt hátralépett és én elindultam.

-

Csendesen ültem Ria mellett ebédnél másnap, idegesen piszkáltam a körmeimet.

Ez az első napom a nyaklánc incidens óta, és kétségkívül beszéltek róla az emberek. Nem tudom, hogy Ava terjesztett-e pletykákat , de nem érdekel. A középiskolás pletykák nem számítanak, mert semmissé válnak miután leérettségizünk és szétválnak utaink.

"Üdv újra itt." Mondta Jenna, leült velem szembe. "Hogy vagy?"

"Jól." Válaszoltam."És te?"

"Rettenetesen az angol segítséged nélkül." Mondta. "Nem értem a harmadik felvonást a Rómeó és Júliából. Tegnap kezdtünk el."

Oliver és Adam csatlakoztak az asztalunkhoz, mögöttük Nattel. Elkezdtek beszélgetni és én azon kezdtem tűnődni, hogy hol lehet Ava, Max és Estella.

Hamar választ kaptam, a magassarkú kopogásának és a parfüm illatának köszönhetően.

Ava Jenna mellé ült és rám nézett.

"Jane, szia." Mondta műmosollyal.

Felhúztam egyik szemöldököm, nem vártam tőle udvariasságot. Nyilvánvaló, hogy nem bírjuk egymást, semmi értelme mást mutatni.

Vette az üzenetet és hamis mosolyát felváltotta egy homlokráncolás. Elkezdte enni a salátáját.

Hihetetlen volt számomra, hogy Harry ezzel a lánnyal randizott sok ideig. Unalmas, felületes és manipulatív. Azon tűnődtem, hogy Harry a szülei kívánságára randizott Avával.

Senki nem beszélt nagyon az ebéd végéig. Estella és Max nem bukkantak fel, és Jenna csatlakozott a fociról szóló beszélgetéshez, amit Nate, Oliver és Adam folytatott. Ava csendben volt.

Ebéd után az udvaron mentem keresztül a következő órámra. A föld vizes volt a korábbi esőtől és a levegő nyirkos illatú volt. Valaki utánam szólt.

Megfordultam, hogy lássam Maxet sétálni felém, arca üres volt. Felém nyúlt és lenézett rám, érzelemmentes arca azt sugallta, hogy valami nincs rendbe. Meg akartam kérdezni, hogy hol volt egész szünet alatt, de megelőzött.

"Beszélnünk kell."

"Mizu?"

Karba fonta karjait mellkasa előtt. Arckifejezése elsötétült és végül beszélni kezdett, hangja rideg volt.

"Tudom mit tettél." Mondta.

Lefagytam. Hátraléptem egyet és küzdöttem, hogy arcom természetes maradjon.

"Miről beszélsz?"

Max mögém mutatott és én kivettem az udvarról kifelé. Hezitálva sétáltam utána, az épület körül.

Azon gondolkoztam miről akart vajon beszélni velem. Az életem lepörgött az szemem előtt, főleg a helytelen dolgok, amiket tettem.

Hagyd abba a dramatizálást az Isten szerelmére.

Max megállt és rám nézett. "Elloptál tőlem egy képet." Mondta, hangja mély volt.

Minden világossá vált. Elloptam tőle a képet - amin valószínűleg ő és Harry van a halála estéjén. Hogy tűnhetett fel neki- gyakran nézegeti a közös képeiket? És, ha igen, hogyan jött rá, hogy pont ez az egy hiányzik amikor több száz kép van abban az albumban?

"Fénykép?" Mondtam. "Hogy tehetettem volna ezt?"

"Okos vagy, ne játszd meg magad." Csattant rám. "Pontosan tudod, hogy miről beszélek. És vissza akarom kapni a fényképem."

"Melyik kép az?"

"Szóval többet vettél el?"

"Nem mondtam, hogy egyet is elvettem volna."

Max sóhajtott és állkapcsa megfeszült. "Tudom, hogy Candence Manorba költöztél és az is tudom, hogy tudod, hogy ki lakott ott előtted."

"És mit csináljak?"

"Ha azt hiszed segít akármiben is, hogy a szobámba szaglászol és ellopsz egy képet, akkor beképzelt vagy és..."

"Mielőtt inzultálni kezdenél engem, hogy üres fejű vagyok, aki nem beszél érthetően, talán neked kéne egyenesen beszélned." csattantam rá. "Igen, tudok Harry Stylesról. Mindenki tud. Ez nem jelenti azt, hogy elloptam a fényképed." Tettem keresztbe karjaimat mellkasom előtt.

Istenem, miért vádolnak lopással? Rendben, tehát elloptam a képet, de van rá esély, hogy ő vette el Harry életét, tehát mindketten hibásak vagyunk.

"Jane," Mondta Max a fejét rázva. "Nem leszek rád mérges , ha csak beismered, hogy elvetted a képet. A szobámból  vetted el a bulin pár héttel ezelőtt."

Rá bámultam. Nem tudtam mit tegyek. Ismerjem be, hogy elvettem? Ilyen még sose történt velem. Kitartok a vélemény mellettem.

"Rendben." Mondtam. "Elvettem a képet."

Max arca megnyugodott, mintha megkönnyebbült volna. Miért könnyebbült meg? "Miért?" Kérdezte Max.

Nyelvemmel végignyaltam fogaimat és az agyam pörgött, hogy valami választ találjak. "Érdekel mi történt Harry Stylesal."

Arckifejezése egy pillanatra megzavarodott. Egy izom megfeszült a nyakán, ahogy állkapcsát megfeszítette és kiengedte.

Erre a pár pillanatra elhittem, hogy Max lehet veszélyes.

Elég veszélyes ahhoz, hogy megölje a legjobb barátját? Talán nem. De csak egy kis motivációra van szükség.

"Adok neked pár tanácsot." Mondta Max, hangja halk volt. "Harry a leghíresebb volt itt. Ne beszélj róla nyilvánosan. Nem te vagy az egyetlen, aki választ akar."

"Talán nem," Mondtam. "De valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki beszél róla, most hogy újra felnyitották az ügyet. Ez többé már nem Castle Hill titka."

Max nem mozdult. "Vissza akarom kapni a képemet."

"Nincs nálam." Enyhén felé fordultam, arcát tanulmányoztam. "Holnapra elhozom."

"Nem." Mondta Max gyorsan. "Nem, ne hozd ide."

"Rendben." Mondtam lassan.

"Visszakapom tőled valamikor máskor." Mondta, a falat nézte mögöttem. "Értékelném, ha őszinte lennél velem ezzel kapcsolatban." Nem látszott dühösnek, mint először, amikor felém jött ma.

"Valami azt súgja nem sok őszinte ember van itt." Mondtam és Maxet nézve vártam, hogy változzon valami a viselkedésén.

"Ebben igazad van."

"Sajnálom, hogy elvettem a képet."

"Igen." Kicsit zaklatottá vált.

"Biztos vagyok benne, hogy nagyon hiányzik neked Harry." Óvatosan kémleltem arckifejezését.

Visszanézett rám, szürke szemeiben összetörtséget láttam. "Persze." Mondta röviden, hangja erőteljes volt. "Természetesen hiányzik."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: