Próbáltam lecsukni a szemeimet és aludni, de képtelen voltam nem gondolkozni. Túl sok minden történt és még történik is. Holnap lesz a sajtótájékoztató, ami felfedik a boncolás eredményét és az ügyet hivatalosan is felnyitják. Találkoznom kell Harryvel a temetőben iskola előtt, de nem tudom, hogy menjek suliba. Túl sok minden történik.

Felültem az ágyban és kinéztem az ablakon. A fák felett, ahol tudom, hogy ott a tisztás, ahonnan gyenge fény szűrődött.  A rendőrség még mindig a tisztást tanulmányozta és próbálták eltakarítani a koszt, ami a test kiásásával keletkezett. Nem tetszett, hogy a kis tisztás, ami korábban a mi titkos helyünk volt, publikussá vált. A fotóriporterek minden kétséget kizárva képeket készítenek az újságoknak és a híradónak, és a riporterek tudósítanak a holnapi hírekben.

Biztos vagyok benne, hogy holnap rengeteg történet lesz a helyi híradóban és az újságokban, és talán a nemzeti híradóban is. Már látom: Harry Styles Gyilkossági Ügy Újranyitva A Test Megtalálása Után.

A képe lesz a középpontban, talán ugyanaz, ami nekem van róla. Lesznek idézetek a szüleitől, vagy talán Detective Whitmoretól. Talán apa olvasni fogja a cikket reggeli után, homlok ráncolva, azon töprengve, hogyan kerülhetett elő egy test a házunk mögötti tisztásról. És én vele szemben ülök az asztalnál és ugyanazon töprengek.

Az éjjeliszekrényemhez hajoltam, a nyakláncot kerestem. Az ujjaim közé fogtam a láncot, az ezüst hideg volt és sima. Végigsimítottam a latin betűket az ujjam hegyével, hallottam a mondatot Harry hangján.

Mort non est finis.

A halál nem a vég.

Elképzeltem, ahogy Harry tartja a nyakláncot kezeiben a nagymamája halálnak hírekor, lenézve ugyanezekre a begravírozott szavakra a vékony csontokon és remélte, hogy igazak.

Én más vagyok. Harry miatt, én nem remélem.

Nem tudom eldönteni, hogy remélem vagy nem.

A kezembe szorított nyaklánccal aludtam el, a csontváz nyomta a  kezem.

-

"Kérhetek szabadságot. Biztos vagy benne, hogy el leszel ma?"

Bólintottam apának a konyhából, amint egy tál müzlit ettem. Anya már elment a munkába és apa most vette ki a reggelijét a mikróból. Elhatározták, hogy megengedik, hogy itthon maradjak, miután felkeltem négykor hajnalba és addig győzködtem őket, amíg megengedték. A tegnapi nap után, nincs az az  isten, hogy én iskolába menjek.

Így, vonakodva, de megengedték, hogy itthon maradjak.

A szivacsot megragadta a fiókból, és felvette a kabátját apa és a reggelijét, mielőtt homlokon puszilt és kisétált a hátsóajtón.

Befejeztem az evést és félre tettem azt és a nappaliba mentem és a tévé felé fordultam. Addig kapcsolgattam, amíg megtaláltam a helyi híradót.

A sajtótájékoztató hamarosan kezdődik. Egyre idegesebb lettem és a körmeimet kezdtem el kapargatni, azon töprengve, hogy van-e elég időm arra, hogy Harryvel találkozzak a sírkövénél mielőtt a közvetítés elkezdődik.

Gondolkodásom abba maradt, amint Harry lépett át a nappali falán. Ugyanazt a kétségbeesett arckifejezést viselte mint előző este.

"Azt gondoltam a sajtótájékoztatót nézed." Mondta és leült mellém.

Bólintottam, arrébb húzódtam, hogy helyet adjak neki. Az időjós a következő heti időjárást mondta el a tévében.

"Nem mentél suliba?"

"Nem." Válaszoltam. "Nem ment volna a mai nap."

Harry mosolygott. "Így voltam ezzel én is, őszintén."

A fejemet ráztam, mosolyogtam és az ölembe néztem. Harry vicces hangja mögött, tudtam, hogy ő is annyira aggódik, mint én. Hogy ne aggódna? A testét megtalálták elásva azon a helyen, ami életében és halálában is fontos szerepet játszott, és most közel vagyunk ahhoz, hogy kiderüljön hogy halt meg.

"Láttam, hogy néztél rám, tegnap a tisztáson." Mondtam, egy laza szálat piszkálgatva a pizsamámon. "Olyan... összetört voltál."

Rám nézett, arca nyugodt volt. "Összetörve éreztem magam." Mondta. "A tisztás, annyira... nem tudom a megfelelő szót. Szent? Nem tudom. Fontos nekem. Ez az a hely, ahova mentem, amikor ideges voltam, hogy lenyugodjak, vagy Maxel bújócskát játszani, amikor fiatalok voltunk, amikor éltem. És most, tudva, hogy aki megölt egy számomra kedves helyen temetett el?" Homlokát ráncolta. "Miféle...ki tehetett ezt? Miért tették ezt?"

Egymást bámultuk. Próbáltam valamivel megnyugtatni, de nem jutott eszembe semmi. Ha élne, a kezemet a vállára tenném vagy a térdére, vagy megölelném. De egyik sem használ, érzéketlen.

Ez mindig akadály. Sosem fogom tudni megtörni ezt, bármennyire próbálkozom. Soha nem fogja érezni érintésem, és én sosem fogom érezni melegségét.

Szorongást éreztem a gyomrom mélyén , amint félrenéztem róla, a tévékapcsolóért nyúltam és feladtam a hangot.

Egyébként továbbra is engem figyelt, mintha kérdezni akart volna valamit, de esélyt sem adtam neki.

"A közvetítés hamarosan kezdődik." Mondtam.

Mindketten csendben ültünk, amíg újra elkezdődött a híradó a kereskedelmi szünet után. A vörös hajú riporter, akit tegnap este láttam a tisztáson, a kamera előtt állt, mikrofon volt a kezében. A rendőrőrs előtt állt, ahol sok hely volt a pódium előtt.

"Üdvözöljük újra a Channel Seven híradóban, Andrea Welsh vagyok," Mondta. "Tegnap délután az hírhedt Candence Manor mögötti kis tisztáson megtalálták a Harry Styles gyilkosság áldozatának testét, a ház mögött, ahol élt. A hírt megerősítette a Castle Hill-i Rendőrség a reggel, ami mögöttem látható." Utalt a mögötte lévő riporterekre, akik kamerával álltak és mikrofonnal a kezükben. Andrea Welsh visszanézett a kamerába. "A sajtótájékoztatót közvetítette Andre Welsh, a Channel Seventől."

Megfordult és leült egy székre, a kamera  a pódiumra közelített.

"Mindig is utáltam ezt a riportert." Mondta Harry mellőlem. "A haja túl vörös. Nem születhetsz ilyen vörös hajjal."

"Valószínűleg festett." Mondtam. "Úgy néz ki, mint egy vörös bársony torta belseje."

Furcsábban nézne ki, ha a szemöldöke is olyan piros lenne, nem gondolod?"

"De. Csinálhatna vele valamit, hogy ne legyen ennyire piros."

A hajszínről való beszélgetésünk abbamaradt, amikor megláttuk Detective Whitmoret feltűnni a képernyőn, a kis emelkedőre sétált fel a pódiumra. A kamerák hirtelen elkezdtek kattogni és elkezdődtek a duruzsolások. Whitmore letette a lapjait a pódiumra és megköszörülte a torkát, idegesnek tűnt.

"Nyugodjanak le" Mondta a mikrofonba hangját megemelve. "Szoros a beosztás."

Hirtelen mindenki csendbe maradt.

Whitmore megköszörülte a torkát. "Jó reggelt." Mondta. "Jennifer Whitmore nyomozó vagyok a CHPDtől, a főnyomozója a Harry Styles ügynek."

Harry megmozdult. "Furcsa ezt hallani." Mondta csendesen.

Ránéztem, a válasszal küzdve, de Whitmore folytatta és mindketten a tévéképernyőre tapadtunk.

"Tegnap éjjel 5:48-kor a tizennyolc éves Harry Styles testét megtalálták a Candence Manor mögötti tisztáson, és a boncolást elkezdték 11:36-kor Steven Fields által. Itt a jelentés." Whitmore felemelte a lapjait, mielőtt letette őket és olvasni kezdte.

A szívem szabálytalanul dobogott, ahogy tekintete a lap tetejére irányult, ahol a mellettem ülő fiú halálnak oka volt.

"A test viszonylag jó állapotban volt, kivéve egy kis bomlást. Mr. Fields megállapította, hogy a testet körülbelül 2013. június kilencedikén éjfél és hajnal négy között temették el, az éjszakai bogarak tetemei alapján. Továbbá a bomlás kezdete és az eltűnésén. " A nyomozó belepillantott jegyzeteibe. "A test állapotából a következőket vonták le: pohár törmelékeket találtak a ruháján és a háti részén, valamint a koponya hátsó részén is ami ütéstől keletkezett. A jobb szívkamra nagyobbodott, a nyaki vénával együtt. Ebből arra következtettünk, hogy a halál oka fulladás., vagy oxigén hiány lépett fel az agyban vagy más fontos testi szervekben."

Whitmore felnézett a lapokból, arckifejezése komollyá vált. "Figyelembe véve a nyaki véna megnagyobbodását és a nyelvcsont törése az álla alatt, azt hisszük a halál oka szándékos fojtogatás."

Mormogás és viták hallatszottak a közönség soraiból. A riporterek egymás felé fordultak sokkolódva és jegyzetelni kezdtek, a tér hangosabb és hangosabb lett.

"Nyugodjanak le." Csattant fel Whitmore, nyilvánvalóan idegesítette az időpazarlás. A beszéd elcsendesedett, mindenki ránézett.

A nyomozó sötét haját vállára dobta, a pódiumra hajolt. "Egyenlőre a boncolás eredményére támaszkodunk. Folytatjuk a nyomozást a tisztáson, ahol a testet találták és kérdéseket teszünk fel azoknak, akiknek köze lehetett Harry Styleshoz június nyolcadika körül. Egyéb kérdés?"

A közönség egyből reagált, kezek emelkedtek és Whitmore nevét ordították. Egy szürke öltönyös riporterre mutatott.

"Detective Whitmore," Mondta. "Hogyan sikerült megtalálnia a testet három hónappal az eset lezárása után?"

Lefagytam. Beszélni fog rólam és a 911-es telefonhívásomról?

Habozás nélkül válaszolt. "Egy személy kapcsolatba lépett velünk, hogy gyanús földrészt talált a tisztáson. Ez a személy ismeri a Harry Styles ügyet és arra következtetett , hogy a teste az otthona közelében lehet. Az egyén névtelen szeretne maradni."

Kiengedtem egy sóhajt. Nem akartam, hogy bárkinek gyanús legyek, hogy megtaláltam a testet- főleg Maxnek vagy Avának. Detective Whitmore iránti tiszteletem egyre nőtt.

Whitmore válaszolt a riporternek.

"Köszönöm" Mondta a riporter, lenézett a jegyzeteire. "Azt mondta, hogy a halál oka fojtogatás. Vannak következtetések a gyilkos fegyverre, vagy voltak?"

"Sajnos, a test túlságosan lebomlott, ahhoz, hogy bármi zúzódást vagy elszíneződést találjunk a bőrén. Csak a jelentés tényeire tudunk támaszkodni- megnagyobbodott jobb kamra és véna, szilánkosra tört nyelvcsont. (állkapocs?!)

Whitmore egy rövid szakállú riporterre mutatott.

"Nyomozó, miből vonta le a következtetést, hogy a fojtogatás szándékos volt?"

Detective Whitmore a riporterre nézett. Sajnálom, arra utal, hogy Harry Styles megfojtotta magát?"

A nevetések elcsendesedtek. Hallottam Harry horkantását mellettem, a fejét rázta.

"Feltételezem nem." Mondta a riporter, lenézett a jegyzeteire.

"Továbbá." Folytatta Whitmore. " A nyelvcsont szilánkos törése nem elkerülhető tény. Ami minden fojtogatásnál megjelenik."

Még több riporter tette fel a kezét, de Whitmore a fejét rázta és hátralépett a pódiumról.

"Most ennyi időm volt válaszolni, ha további kérdéseik vannak az őrsön keressenek a héten." Whitmore összeszedte papírjait és lesétált, a riporterek még mindig választ vártak és egymás szavába vágtak.

Kikapcsoltam a tévét.

Egy ideig csendben ültünk. Tudtam, hogy mindketten azon gondolkoztunk, amit hallottunk- megfojtották. Szándékosan, mert a nyelvcsontja szilánkosra tört. A feje hátulján érte ütés. Szilánkok voltak a ruháján. Megnagyobbodott véna és jobb kamra. Fulladás. Szándékos fojtogatás.

"Nos," Mondta Harry, megtörve a csendet és a gondolatmenetemet. "Azt kell mondanom ez sokkoló volt, de nem rázott meg az áram, tehát nem viccelődhetek ezzel."

Rá néztem, szemöldököm felhúztam. "Ez az egyszerű tény sokkolt téged?"

"Igen, fejbe vágott hátulról."

"Betegek vagyunk, hogy ezzel viccelődünk."

"Igen, a betegség megfullaszt."

"Ez tényleg meghökkentő"

Egymást bámultuk és kitört belőlünk a nevetés, Harry gödröcskéi megjelentek arcán. Előrehajolt és a térdére könyökölt, a fejét rázta.

"Szóval... mi lesz most?" Kérdezte, mosolya eltűnt és elkomolyodott.

Hátradőltem a kanapén. "Ugyanezt akartam kérdezni."

Harry alsó ajkára harapott, ahogy koncentrált. "Próbálok emlékezni valamire arról az éjszakáról," Mondta. "De... semmi."

"Emlékszel bármire az életedből?" Kérdeztem.

Homlokát ráncolta. "Azt hiszem..." Tartott szünetet. "Azt hiszem pár héttel a halálom előtt volt, de nem vagyok benne biztos."

"Mi történt?"

"Max és én ellógtuk a sulit," Mondta, álla kezeiben volt, amint visszaidézte az emléket."Hozzá mentünk, mert a szülei a városon kívül voltak, és ezt nem hagyhattuk ki. Nagyon vicces volt, azt hiszem. Nate csatlakozott hozzánk suli után és hárman beszélgettünk és beszélgettünk, amíg haza kellett mennem vacsorára. "Mosolygott nosztalgikusan. "Max, Nate és én.... hárman. Nate és én közelebb álltunk Maxhez, mint  egymáshoz, de jó barátok voltunk. Amióta a sulit elkezdtük, mi hárman elválaszthatatlanok voltunk."

Bólintottam. Sosem voltak olyan közeli barátaim, mint Harrynek. Ez olyan dolog, amit mindig is akartam, de sosem adatott meg.

"Szóval semmire sem emlékszel utána?"  Kérdeztem.

"Egyáltalán." Mondta Harry és a fejét rázta. "Mint mondtam... semmi. Ha az életem egy könyv lenne és kitépték volna az utolsó fejezeteket és a szél elfújta volna."

"Nem." Mondtam. "Csak kitépték. Csak meg kell találnunk őket és visszailleszteni."

Rám nézett, enyhe jó kedvvel szemében. "Tudod, egy pesszimista lányhoz képest, elég optimista vagy."

Vállat rántottam. "Azt hiszem csak változok, talán. Ki tudja."

Mosolygott, egyik kezét a térdemre tette. Éreztem az ismerős hideget a pizsamámon keresztül, kirázott a hideg.

"Mindig hálás leszek neked" Mondta. "Még akkor is, ha nem tudod megfejteni az egészet. Nem tudom eléggé megköszönni mindazt, amit értem tettél."

Hirtelen sírhatnékom támadt, és nem tudtam miért. Azért, amit mondott? Azért mert, ha átkel valószínűleg nem látom többé? Azért, amit megtudtunk a sajtótájékoztatóról? Azért mert három órát aludtam előző éjjel?

Ki tudja. Kit érdekel.

Halkan szipogtam és a felsőmmel megtöröltem a szemem, ügyelve arra, hogy egy könny se folyjon végig arcomon.

"Mi a baj? Miért sírsz?" Nézett rám Harry együtt érzően.

"Semmi, nem tudom. Nem tudom." A fejemet ráztam és vettem egy mély levegőt.

"Mondtam valamit? Istenem, Jane, miért sírsz?" Elvette a kezem a szemem elől és aggódva nézett rám.

"Nem, nem." Mondtam a  fejem rázva. "Renden vagyok. Nem tudom miért sírok. Soha nem sírok."

"Biztos? Nem miattam sírsz, vagy igen?"

"Nem. Csak kimerültem, valószínűleg."

Bólintott. "Menj aludni." Mondta, a kanapé szélére terített plédért nyúlt és nekem adta. "Megérdemled."

A fejemet ráztam, még mindig gyógyulva a kiborulásomból. "Beszélnem kell Whitmorerral. Többet kell kérdeznem a boncolásról és dolgokról,igen."

"Fogd be és aludj." Mondta Harry. "Nézz magadra, nagyon fáradt vagy. Pihenj és később beszélünk."

Őt bámultam.

"Tényleg visszautasítod az alvást?"

Gyorsan a fejemet rázta, magam köré tekertem a takarót és lefeküdtem az ágyra. Harry felállt és betakarta a lábam is.

"Aludj," Mondta. "Szép álmokat."

"Ha nem kelek fel háromig, önts le hideg vízzel." Mondtam neki.

"Nah, csak arcon ütlek. Ugyanaz az érzés."

Nevettem és lecsuktam a szemeimet, éreztem, ahogy a kimerültség eluralkodott rajtam.

"A temetőbe leszek, ha hamarabb felkelnél, mint három." Hallottam Harryt. Elmegy.

Bólintottam és figyeltem a hangra, ahogy átmegy a falon és a kísérteties hideg vele együtt elhagyja a szobát.

De semmi nem történt.

"Tudod, mit," Mondta. "Azt hiszem itt maradok."

Kinyitottam a félszemem, hogy lássam, ahogy a székben ült a tévé előtt.

"Nem bánod, ugye?" Kérdezte félmosollyal.

A fejemet ráztam. "Maradj ameddig csak akarsz." Mondtam ásítva.

Hidegsége hatására szorosabban tekertem magam köré a takarót, ahogy álomba merültem, de jobban örültem a hidegnek, mintha elment volna.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: