A tükröm előtt álltam és óvatosan szedegettem ki a százszorszépeket a hajamból.

Nagy óvatossággal és egy kis szomorúsággal tettem ezt, mert tetszettek a virágok a hajamban. Továbbá, szerettem azt, aki odarakta azokat - Harry és Wesley.

Úgy tűnt, mintha a temetőben ragadt, elhunyt gyerekek egy családot alkottak volna, mind ugyanazon a hajón ragadtak. Arra gondoltam, hogy Harry igazán testvérként kezelte Wesleyt és Emet, pedig neki sosem voltak. Azt mondta soha nem akarta, hogy a szülei örökbe fogadjanak mellé egy testvért, amikor élt, - lehetséges, hogy a személyiségének ez a része megváltozott a halála óta?

Tudom, hogy én mindig is akartam testvért magamnak. Talán egy nővért vagy bátyót, hogy velem legyenek, amikor a szüleim elfoglaltak voltak vagy idegesítőek. Nem tudom pontosan, hogy a szüleim próbálkoztak-e valaha másik gyerekkel is. Azt hiszem egy elég  volt nekik, és ezt megértem. Minden család más, nálunk csak egyedül vagyok.

Sorba rendeztem a virágokat a komódomon. Olyan egyszerűek voltak - finom szirmok vették körbe egy napkorongot. Olyan szépek voltak, mindegyik különbözött valamiben, annak ellenére, hogy ugyanúgy néztek ki.

Felemeltem a hajam a vállamról és lófarokba kötöttem.

Ha segíthetnék minden egyes halott gyereknek az átkelésben, megtenném.

-

Péntek délután, én pedig meg vagyok hívva egy következő partira.

Karba tett kézzel néztem Maxre és Jennára, szemöldököm felhúzva.

"Nem" Mondtam unottan.

"Miért nem?" Kérdezte Jenna, ajkait lebiggyesztette.

"Csak most járt le a szobafogságom, nincs szükségem arra, hogy a szüleim ismét kiakadjanak rám."

"Vigyázunk rád, hogy ne legyél túl ittas." Vigyorgott Max.

Sóhajtottam.

"Miért kéne mennem?" Kérdeztem.

"Mert nálam lesz és ragaszkodom hozzá." Mondta Max mosolyogva.

Felkeltette az érdeklődésem. Habár, ha megyek a buliba többet tudhatok meg Maxről és a családjáról - és a körülményeiről annak, hogy lehetett-e közük Harry meggyilkolásához.

Meggondoltam magam. "Rendben. Azt hiszem mehetek."

Max vigyorgott, míg Jenna örömében tapsikolt.

"Remek! Érted jövök nyolckor." Mondta Jenna.

"Remek," Mondtam és a szememet forgattam, miközben Max játékosan egyik karjával átkarolta a vállam.

"Engedd le azt a szemöldököt Marx." Mondta amint mind a hárman átsétáltunk az udvaron a parkló felé.

"Ne örüljetek ennyire, mert zavar."

Jenna nevetett és Max ujjával oldalba bökött ezzel rángásra késztetve engem.

Ellöktem magam tőle, képtelen voltam elrejteni mosolyom, amit a kettőjük nevetése okozott.

Jenna, Max és én a saját autónk felé mentünk. A kulcsomat kerestem a táskámba és nem lepődtem meg, hogy jeges hideg volt az autóban.

Harry hangját hallottam a fülembe, amikor beültem a kormány mögé.

"Bele vagy esve, igaz?"

A homlokomat ráncoltam és hátrafordulva összezavarodottan néztem rá. "Maxbe?"

"Nem, George Washingtonba." Gúnyolódott szarkasztikusan és szemét forgatta.

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Először is ne legyél durva." Csattantam fel.

Valamit elkezdett mondani, de a kezemet felemelve csendre intettem.

"Másodszor pedig, nem estem bele Maxbe.' Fejeztem be, mosolyommal küzdve.

"Teljesen úgy látszik." Szűkítette össze szemeit.

"Nos, te tudod mit feltételezel." Mondtam és keresztül húztam az övet vállamon és becsatoltam.

Érzelemmentesen bámult rám.

"Seggfejet csinál belőled és belőlem." Önelégülten mosolyogtam.

Harry küzdött mosolya ellen,de elbukott és egyik gödröcskéje megmutatkozott. "Nem tudnál csak szójátékot csinálni?"

"Talán," Mondtam. "Csak mert féltékeny vagy."

"Féltékeny? Nem."

Ránéztem.

"Rendben" Megadta magát, előre hajolt középen, felnézett rám. "Beismerem."

Mosolyogtam. "Ne aggódj," Mondtam. "Nem mennék rá egy potenciális gyanúsítottra."

Harry felegyenesedett. "Ezen már túl vagyunk." Mondta. "Nem Max tette."

"Nincs bizonyítékod."

"Neked sincs, hogy ő tette."

"Nem zárhatod csak úgy ki."

"De. És ki is fogom." Harry gyerekmód karba fonta karjait.

Sóhajtottam és az útra figyeltem. Attól tartottam Max többre képes, mint amit Harry tudott, és Harry összetörne a végén.

Tudtam, hogy simán megváltoztathatnám Harry véleményét a teljes kizárásról, ha elmondanám neki, amit a könyvtárba hallgattam ki. De másfelől igaza van. Nincs szilárd bizonyítékunk senki ellen sem.

Szóval befogtam a számat ezúttal.

-

Írtam a  szüleimnek egy üzenetet, amit a konyhapultra tettem. Egyikük sincs itthon, mindkettőjük dolgozott. Remélem nem lesznek dühösek, ha meglátják, hogy elmentem az éjszakára.

Hangos dudaszót hallottam kintről és a dolgaimat megragadva siettem ki az ajtón.

Beültem Jenna kocsijának hátsó ülésére, mivel az anyósülés már foglalt volt Ria által. Rám mosolygott, amikor beültem.

'Whoa, évek óta nem voltam itt." Mondta Jenna, szemei végigpásztázták a házat, mielőtt elindultunk.

Ria az ölébe nézett és Jenna úgy nézett ki, mintha megbánta volna amit mondott.

Közelről tanulmányoztam őket, de nem szóltam semmit.

Az út Max házáig azzal telt, hogy Jenna megszegte a közlekedési szabályokat és Ria hol nekem, hol pedig magának Jennának magyarázta, hogy milyen rossz sofőr. Nagyon vicces volt.

"Csak tovább hajtasz, a stop táblánál" Szidta Ria.

"Milyen stop tábla?"

"Kegyetlen sofőr vagy." Mondta a kezei alatt.

"Nem, nem vagyok." Mondta Jenna, ahogy áthajtott egy következő stop táblán is. "Nem vagyok, igaz Jane?"

Visszatartottam a nevetést és mormogtam.

Végül, több szituáció után, amikor is azt hittem ronccsá törik a kocsi megérkeztük Max házához.

Nem volt olyan nagy, mint Naté, de nagy volt több szempontból. Ugyanolyan régi stílusú volt, méltóságteljes kinézet, mint a legtöbb kastély errefelé. Halk zene hallatszott, ahogy Jenna leparkolt az autóval.

Kiszálltunk a kocsiból és követtem őket a bejárati ajtóhoz. Ria elfordította az ajtó kilincsét és besétált.

Emberek töltötték meg a nappalit, de nem voltak annyian, mint Natenél. Örültem, hogy nem volt akkora buli, mint a múltkori.

Jenna és Ria üdvözöltek embereket, akiket ismertek, amint a nappalin keresztül a konyhába mentünk. A cigaretta füst és az alkohol jellegzetes szaga utalt arra, hogy buli van.

Oliver a konyhában állt és mosolyogva nézett fel, amikor meglátta, hogy beértünk a konyhába. Estella mellette állt, a pultra hajolva és egy szőke hajtincsét tekergetett az ujjain.

"Adhatok bármit srácok?" Kérdezte Olver a likőrös üvegekre utalva a pulton. Valami azt súgta, hogy Max feltörte az apja drága likőr készletét.

Habár,  a környezetet elnézve, nem úgy látszott, mintha nem engedhetnének meg maguknak még több likőr vásárlását.

Udvariasan visszautasítottam Oliver ajánlatát és ős mosolyogva bólintott. Józannak kell maradnom, ha valamit ki akarok deríteni ma este.

Jenna, Ria és Estella beszélgetésbe kezdtek és én pedig a vállam felett kémleltem a nappalit Max után.

Megakadt a szemem egy csillogós toppon és felismertem Ava nehéz tekintetét. Italt tartott a kezében és közben Natenek beszélt, Maxel mellette. Egyikük sem nézett felém.

Max karjai keresztbe voltak téve mellkasa előtt, ahogy hozzá beszélt, tekintete keserű volt. Ava a szemét forgatta és rácsattant Maxre. Nate nem úgy nézett ki, mint aki figyelt, a válla felett nézelődött, amig ők beszéltek tovább.

Ava megütötte Nate kezét és ő lenézett rá. Ava mondott valamit Natenek és ő megforgatta szemét, majd Max felé fordult és ránézett. Max mondott valamit és Ava a fejét rázta.

Nate összeszűkítette szemeit és középre nézett. Ava ránézett mindkettőjükre mielőtt elment mellettük,  a tömegen keresztül ki a szobából.

Gyorsan elfordultam, ahogy Max tekintete a konyhára esett.

Miről beszélhettek ilyen hevesen? Miért ment el Ava?

A gránit pultot bámultam, a másodperceket számoltam, tudva, hogy Max bármelyik pillanatban beléphet a konyhába.

Negyvenötig számoltam mielőtt hallottam hangos hangját mögöttem.

"Jane! Megcsináltad!"

Felé fordultam és bólintva rámosolyogtam. "Szép házad van," Mondtam.

"Köszi." Mondta még mindig szélesen vigyorogva. "Adhatok valamit enni? Inni?"

A fejemet ráztam. "Jól vagyok, köszönöm."

Amint mindenki beszélgetésbe kezdett a pultnál, azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan tudnék információkat szerezni ma. Hogyan tudnám magam kivonni az emberek közül és felfedezni a házat?

Wow, milyen szép gondolat.

A pulton támaszkodtam és a gondolataim pörögtek.

Használhatnám a mindig bevált, jó régimódi mosdó kifogást. Ezelőtt működött.

"Hol a mosdó?" Kérdeztem Maxet.

Az előtér felé mutatott ahogy az italába kortyolt. Bólintottam, mintha értettem volna és elindultam abba a irányba amerre mutatott.

Lesétáltam, amíg meg nem találtam az előteret. Kettesével vettem a lépcsőfokokat remélve, hogy senki sem vesz észre.

Amikor elértem a felső szintet, az ajtókat méregettem. Az egyik biztos Maxé, ha a ház hagyományosan van építve.

Kinyitottam néhány ajtót csendesen, de mind vendég szoba volt vagy fürdő. Végül, amikor az előtér végére értem megtaláltam Max szobáját.

Sötét volt, amikor beléptem, csak az ablakon beszűrődő holdfény kísért utamon. Nem tudtam megmondani milyen színűek a falak a sötétben. de meglehetősen nagy volt a szoba. Az ágy  falnak volt tolva és a az éjjeliszekrényén volt a tv. Képkeretek voltak sorban a polcon az éjjeli szekrény mellett.

A fotókat kezdtem el vizsgálni.

A legtöbbjükön Max olyan emberekkel volt, akiket ismertem a suliból - Nate,Jenna, Ria, Oliver. De fura mód egy sem volt Harryről.

Furcsa, tekintve, hogy legjobb barátok voltak.

Nem akartam elhinni, hogy Maxnek nincs képe Harryről, az éjjeliszekrényhez sétáltam. Kihúztam a legfelső fiókot. Pólók voltak behajtva.

Morcosan néztem.

Amint be akartam tolni a fiókot, a fény megvilágított valamit a pólók között.

A tárgyat kerestem.

Csak az volt, amit már kerestem.

Képek.

Legtöbbjükön centi vastag por volt.

Leültem az ágyra és átnéztem őket, a holdfényének segítségével láttam.

Az összes hasonló volt. Max és Harry egymást karolja, mintha testvérek lennének, mosolyognak és nevetnek és különböző arcokat vágnak. Néhány akkor készült, amikor idősebbek voltak és néhány, amikor nagyon fiatalok voltak. Pillanatképek, amikor  futball egyenruhában voltak, amikor nem lehettek többek nyolcnál vagy börtöntölteléknek öltöztek Halloweenre, amikor tizenhárom évesek lehettek. Emlékek követték egymást a képeken.

Akkor miért vannak eldugva Max éjjeliszekrényében?

Egy különös fotó ragadta meg a figyelmem.

Nem régi volt, (vagy új amennyire lehet, Harry halálhoz viszonyítva.). Mindketten egy kanapén ültek, piros poharakkal a kezükben. Max nevetett és Harry önelégülten vigyorgott, mindketten néztek valakit.

Ami szemet szúrt az Harry viselete volt.

Fekete farmer és fehér póló.

Lehetséges,hogy egy kép a halála estéjéről?

Óvatosan összehajtottam a képet és a zsebembe csúsztattam.

Most, ha bármit is tanultam a szappan operákból, hogy ez az  a helyzet, amikor lebuksz azelőtt az ember előtt, aki után szaglászol. Bármelyik percben bejöhet Max és rajtakaphat, hogy a régi képeket nézegetem.

Így óvatosan felálltam és visszatettem őket oda, ahol találtam,amikor egy fehér kis cetli esett ki közülük.

Óvatosan kihajtogattam.

Egy egyszerű mondat volt ráírva:

PPD

PPD?

A zsebembe tettem a fecnit és az albumot pedig vissza az éjjeliszekrénybe, eltakarva a pólókkal és óvatosan toltam be a fiókot.

Becsuktam a szoba ajtaját mögöttem és lesétáltam az előtérbe, a szívem őrült vágtába kezdett, annak ellenére , hogy nem buktam le előttük.

Eddig.

A felső szint kihalt összehasonlítva a lenti életteli atmoszférával és gyorsan a konyhába mentem.

Mindenki ugyanott volt, de Nate csatlakozott a csoporthoz. Úgy nézett ki, mintha unatkozott volna.

"Jó hosszú pisi volt." Mondta Ria.

"Amikor csak jön és jön."

Meglepetésemre mindenki nevetett.

Nos. Azt hiszem a humorérzékem fejlődik.

Annak tudatában, hogy a zsebemben volt a cetli és a fénykép is, szükségem volt, hogy haza menjek és megmutassam Harrynek. Talán tudja mit jelent a PPD. Talán ha látja a képet,  egy vizuális dolgot arról az estéről, néhány emléke visszatér.

Aztán lehet, hogy a fotó nem arról az éjszakáról van. Viselhette ugyanazt a ruhát más alkalommal is.

Úgy tűnik, túl sok véletlen. Annyiféle eset és annyi bizonytalanság .

Harry segítése minden  perccel egyre bonyolultabbnak és bonyolultabbnak tűnik.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: