A lámpa felkapcsolódott, ahogy beléptem az ajtón.

Ajkamba haraptam, ártatlanul mosolyogtam a szüleimre, akik mindketten szigorúan néztek rám karba tett kézzel.

"Sziasztok." Mondtam.

"Fél tizenkettő van." Mondta anya.

Kifújtam a bent tartott levegőt, valami kifogáson gondolkoztam. "Igen..."

"Jane, azt hiszem ezen már túl vagyunk. Későn jössz haza? Minden mentség nélkül? Megint ittál?" Tapintott rá anya a lényegre.

"Nem, nem ittam." Csattantam rájuk. "Csak elmentem vezetni, rendben?"

"Éjfél utánig?"

"Hosszú út volt. Lefeküdhetek?"

A szüleim összenéztek.

"Rendben, de büntetésben vagy. "Mondta anya. "Nincs autó csak suliba menéshez és haza. A maradék büntetésedről még beszélünk holnap."

Kétségbeesetten néztem apára, valamiféle segítséget várva, de egyetértett anyával.

"Rendben." Csattantam fel. Elviharzottam mellettük fel a lépcsőn próbáltam kontrollálni az idegességem. A szobafogságra most éppen nincs szükségem, főleg, hogy Harry gyilkosát kell megtalálnom. Habár, ezt nem mondhatom el a szüleimnek.

Hé, apa anya találjátok ki, hogy mi történt velem? Találkoztam egy halott fiúval és most jelenleg arra áldozom az életem, hogy segítsek neki megtalálni a gyilkosát, hogy továbbléphessen. Elégedettek vagytok?

Becsaptam a szobaajtóm és hatalmasat fújtattam. Egy kreatív személy feltalálná magát, de annyi hátrányom volt.

Csak annak örültem, hogy a szüleim nem tudtak róla, hogy nap második felét ellógtam. Remélem holnapra valami jó kifogással tudok előállni, ha a suliból nem rúgnak ki.

Az ágyban fekve bámultam a plafont.

Visszaemlékeztem korábbra, amikor Harry kezét szorítottam, amikor pár pillanatra elfelejtettem, hogy nem érez fizikai érintést. Csak magától jöttek ezek a dolgok- mint minden embernek. A vállra tett kéz vagy közös pacsi, ez mind a részünk. Alapvetőnek vesszük, és Harrynek ez a alapvető dolog sem adatik meg.

Elképesztő, hogy az érintése milyen hideg elektromos szikrákat küldd végig rajta- két ellentét, hideg és meleg, a kettő egyvelege az élettelen érintése.

A halál elvette a testét, az érintést és a lélegzetét. De meghagyta a lelkét.

-

Lesétáltam az aulába, lépteim zaja betöltötte a teret. Átvágtam a helyiségen, és kiengedtem egy sóhajt.

Befordultam a lány vécéhez közeli saroknál. Nagyon furcsa volt, amikor mindenki órán volt; csendes és nyugodt.

Hirtelen futólépések zaját hallottam az aula másik végéből és megláttam Max arcát mielőtt eltűnt volna a sarkon túl. Valakivel volt, de nem tudtam megnézni kivel. Szerencsére, Max nem látott engem.

Próbáltam lelassítani lélegzetemet, amint beszélni kezdtek.

"Mit gondoltál, amikor a sírhoz mentél?"

Ava.

"Pár napja. Vittem virágot." Mondta Max. Hangjuk nem volt túl hangos, de eléggé ahhoz, hogy én halljam őket.

"Tudod, hogy ez milyen hülyeség volt? Istenem, Max,  néha rájövök, hogy nincs agyad."

Lassan sétáltak a sarok felé.

"Ugyan, lezárták az ügyet. Semmi nem fog történni." Engedett ki Max egy arrogáns nevetést.

Megálltak. "Ismered az új lányt, Janet?"

A szívem a torkomba ugrott és a homlokom ráncoltam.

"Mi van vele?"

"Nem tűnik neked.... furcsának?"

"Nem. Miért tűnik neked furcsának?"

"Nem tudom. Csak hirtelen ideköltözött?"

"Valószínűleg a szülei munkája miatt, ezért szoktak az emberek költözni legtöbbször."

"Teljesen titokzatos."

"Mire gondolsz?"

"Miért hordd hosszú ujjú felsőt állandóan? Nincs olyan hideg kint."

Miért lenne a hosszú ujjú felső titokzatos?

A hő az arcomba szökött. Egy erős részem ki akart lépni a fal mögül és kellemetlen helyzetbe hozni mindkettőjüket, de nem tettem.

"Ki tudja, és kit érdekel. Nem tud semmit sem tenni."

Ava sóhajtott. "Igazad van." Újra elindultak. "Komolyan, habár. Ne csinálj rendszert abból, hogy Harry sírját látogatod. Tudod, hogy ez potenciális véletlen lehet."

"Ő volt a legjobb barátom, Ava."

"Őt már megölték, Max." Sziszegte Ava, hangja lehalkult. " "Vagy nem emlékszel?"

Szívem hangosabban dobogott.

Kihagyott pár ütemet.

"Határozottan emlékszem."

"Ez nem csak róla szól, egyébként." Folytatta Ava, hangja suttogás volt. "Ez a védelemről..."

"Szia,Jane!"

Szemeim Estellára összpontosítottak, aki velem szemben állt, félig felém nyújtott kézzel. Rám vigyorgott. Hogy nem hallottam, hogy közeledett?

A beszélgetés a helyiség másik végén hirtelen megszakadt.

Behunytam a szemem, ideges mosolyt erőltettem magamra. "Szia." Mondtam összeszorított fogaim között.

Közeledő léptek zaját hallottam, magassarkú kopogását és Ava fordult be a sarkon.

"Oh." Mondta felhúzott szemöldökkel.

"Csak a vécére indultam." Magyarázkodtam.

Max is befordult a sarkon, mosolygott és intett gyengéden. "Szia, Jane."

Ava szemei Estellára villantak.

"Félre a célokkal,matekra kéne mennem." Mondta Estella és felemelt egy papírt.

"Vicces, hogy mind ugyanabban a pillanatban találkoztunk." Mondta Ava, szemeit összeszűkítve nézett rám.

A lebukásomra hajazott.

"Igen, tényleg nevetséges." Mondtam és keresztbe fontam a karjaimat. "Meglepődtem, hogy minden nevetséges egyeztetés nélkül sikerült. Tudod, mint a szórakoztató műsorokban. Mert ez csak vicces."

Ava álla leesett. Nem számított ilyen válaszra tőlem. Max visszatartotta a nevetést.

"Vissza kell mennem az osztályba." Csattant fel. Gyorsan ment el mellettem, magassarkúja kopogása hangosan töltötte meg a teret.

Estella vállat rántott  és elment, szőke copfját vállára dobta.

Max rám mosolygott.

"Ava  örült, most már tudod." Mondta. "Nem szereti, ha visszaszólnak neki."

"Ava nincs tisztában, hogy kell kommunikálni." Mondtam. "Az emberek beszélnek és válaszolnak a másiknak. Ezt hívják beszélgetésnek."

Max nevetett. "De bátrak vagyunk ma." Mondta.

Vállat rántottam. "Talán."

Felnéztem rá és egy kérdés a nyelvem hegyén volt.

Miért látogattad meg Harry sírhelyét? Miért nem akarja Ava, hogy odamenj? Mit tudsz Harry haláláról?

Megölted?

De hülye lennék bármit kérdezni tőle itt, suliban. Ennek nincs itt az ideje.

"Később találkozunk." Mondtam neki, elmentem mellette egyenesen a lány mosdóba.

A mosdókagyló felé hajoltam és kezeimmel a szélét fogtam, a csapot bámultam.

Feszülten éreztem magam. Nagyon sok kérdésem lett volna, de nem volt a megfelelő idő. Hogyan találjam meg a jó időpontot? Lesz valaha jó időpont?

Max és Ava Harry legközelebbi barátai  Tudniuk kell valamit a haláláról- csak rá kell jönnöm,hogy szedjem ki belőlük.

-

A konyhaajtó becsukódott mögöttem és a táskámat az asztalra dobtam, nem lepett meg, hogy Harry az egyik széken ült és éppen feldobott egy almát majd elkapta.

"Oké." Mondta, hajolt közel izgatottan. "Valami történt ma."

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Történt valami?"

"Oh, igen. Történt valami Jane, történt valami."

"Elmondod, hogy mi az  vagy...?"

Felállt, közelebb sétált hozzám, hatalmas vigyorral küzdött. "Átmentem a falon."

Elmosolyodtam. "Ne szívass."

Fejét rázta. "Nem, komolyan. Idejöttem és ahelyett, hogy kinyitottam volna az ajtót csak átsétáltam rajta."

"Várj, hogy?"

"Nem tudom. Egészen máig még nem próbáltam."

"Mutasd." Mondtam és a falra mutattam..

Vigyorgott.

Megkerülte az asztalt és rám nézett a válla felett gyorsan mielőtt konkrétan átment a falon.

"Istenem."

Nevetett, visszalépett a konyhába.

"Király, nem? Egész nap sétálhatok a falakon keresztül."

Nevettem. "Nem hiszem el. Ez azt jelenti, hogy láthatatlanná is tudsz válni?"

"Már próbáltam. A láthatatlanná válás a teljes hallottak kiváltsága."

"Nem rossz."

"Egyetértek."

"Ez azt jelenti, hogy csak úgy átmehetsz dolgokon?"

"Csak fallal próbáltam."

A konyhaasztalhoz sétáltam, felvettem egy piros almát.

"Nos, lássuk."

Zavarodottan nézett rám, amint vele szemben álltam a konyhában, ördögi mosoly játszott ajkaimon.

"Még tartod ugye?"

"Mit csinálsz..."

Neki dobtam az almát teljes erőmből. Szemei kitágultak mielőtt reagálhatott volna az alma keresztül ment a mellkasán és mögötte a padlóra esett.

Mindketten az almát bámultuk a padlón.

"Ez volt a legjobb klasszabb dolog, amit valaha láttam életemben." Mondtam.

Egymásra néztünk és nevetésben törtünk ki.

Harry felemelte az almát és mindketten bámultuk, mindketten lenyűgözve álltunk a jelenség hatására amit láttunk.

"Hogy csinálod ezt?"

Vállat rándított. "Nem tudom. Csak azt gondoltam, hogy nem akarom, hogy az alma keresztül menjen rajtam."

"Szóval az elméddel irányítod."

"Igen, gondolom."

"Rendben, szóval, ha pofon akarlak vágni és te arra gondolsz, hogy nem akarod, hogy megérintselek akkor eléred, hogy a kezem keresztül menjen az arcodon?"

"Nos, próbáljuk ki, megtehetjük?"

Mosolyogtam és közelebb léptem hozzá, gyorsan emeltem a kezem Harry arca felé. A kezemen éreztem hideg bőrét néhány másodpercig, mielőtt egyenesen átment volna rajta.

Megint nevetésben törtünk ki.

"Ez elképesztő." Mondtam a fejemet rázva.

"Nem hiszem el, hogy csak most próbáltam ki." Mondta. "Három hónapig fogalmam sem volt, hogy erre képes vagyok."

"De ha akarsz akkor tudsz... tudod... kézzelfogható lenni, kint azelőtt voltál, igaz?"

Ajkai vigyorra húzódtak.

"Miért akarod, hogy kézzelfogható legyek, Jane?"

Elpirultam, elfordítottam róla a tekintetem. "Én csak..."

Előrenyúlt és maga felé fordította a fejem, ujjai gyengéden égették bőrömet.

Mintha a bőröm égett volna, hidegsége csontomig hatolt és minden egyes alkalommal lángra gyújtott.

Hogyan lehetséges, hogy egy halott fiú eléri, hogy igazán éljek?

"Eléggé kézzelfogható?"

Még jobban elpirultam és ő nevetett, kezét maga mellé engedte.

"Vicces vagy, Jane."

"Ne akard, hogy még egy almát neked vágjak."

"Próbáld meg."

Harry és én azzal töltöttük az elkövetkezendő órákat, hogy tárgyakat dobtunk rajta keresztül. Régen nem nevettem ennyire. Jó érzés volt.

De idővel, anya haza ért. Harry gyorsan átsétált a konyhafalon, amint anya belépett a bejárati ajtón. Harry gyorsan köszönt és megajándékozott egy gödröcskés mosollyal kifele menet, és én ott maradtam egy sérült almával és felkavart érzelmekkel.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: