Riát néztem, ahogy pár mély levegőt vett és a száját harapdálta. Nem lett volna ideges, ha nem lett volna rejtegetni valója.

Keresztbe fontam a karjaimat mellkasomon és vártam.

Végül, becsukta szemeit, majd kinyitotta és rám nézett.

"Ismertem valakit, akit Harrynek hívtak." Mondta.

Gyengén bólintottam. Hideg volt kint, és az ég sötét volt, a csillagok kezdtek feljönni az égboltra. A nap sugarainak nyoma látszott a horizonton, fakó sárgán az éjszakai sötétje ellen.

Ria  a hajába túrt.

"Valami történt tavaly nyáron."Mondta. "Valami rossz."

"Harryvel?"

Nyelt egyet és bólintott. "Igen."

Tudtam. Nyilvánvaló.

"Mi volt az?"

"Az egész homályos. " Mondta. "Amikor utoljára láttam Péntek volt Júniusba. Egy buliba."

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Utoljára?"

"Harry..." Félrenézett, szemei megteltek valamivel, amit nem tudtam azonosítani. Bánat? Nosztalgia? Szomorúság?

Bűntudat?

"Harry mi?"

Szomorúan sóhajtott. " Öngyilkos lett."

Szemeim kitágultak. Öngyilkos? Nem. Hazudnia kell... hacsak Harry nem hazudott nekem.

Miért hazudott volna nekem Harry? Miért kért tőlem segítséget, ha nem ölték meg? Semmi értelme.

Harry nem hazudott.

Vagy Ria hazudik, vagy neki is hazudtak.

"Istenem." Mondtam, homlokomat ráncoltam. "Ez... szörnyű."

Bólintott. "Igen. Tudom."

"Tudod, hogy miért?"

"Mit miért?"

"Miért...ölte meg magát?"

Megrázta a fejét. "Nem."

Előnyt húzott abból, hogy új vagyok a városba. Vagy ez, vagy elfeledkezett a gyilkossági ügyről, amit lezártak a Harry halálát követő hónapban. Nem stimmel valami.

"Vissza kell mennem." Ria elsuhant mellettem, vissza a szobába engem egyedül hagyva a teraszon.

Pár másodperccel később elhatároztam, hogy követem.

Mindenki ott volt, ahol azelőtt, de Ria elment.

Max és Oliver mellé álltam a minibárba. Jenna és Adam játszottak valami kártyajátékot. Estella kiszállt Ava mellől a fotelből és átült oda, ahol én ültem, négy üres pohár volt előtte. Ava a a plafont bámulta. Natet nem láttam sehol.

"Hol van Ria?" Kérdeztem Maxet.

"Haza ment, gondolom." Válaszolta. "Azt mondta fáradt."

Bólintottam. Elfáradt a kérdezgetésbe. Kétségtelenül.

"Még egy italt?" Ajánlotta fel Oliver.

"Nem, haza kell vezetnem." Mondtam és küldtem felé egy mosolyt. Azt kívántam bár ne kellett volna vezetnem, így ihattam volna még egyet, és azután még egyet és még egyet. Mint régen.

"Két ital nem üt ki." Mondta Max, egyik karját vállamra tette. "Plusz senki nem vezet erre estefelé."

Karajai direkt voltak a vállamon, vállat rándítottam. Oliver mosolygott és elkezdett különböző likőröket összekeverni.

"Tudod, nagyon csendes vagy." Mondta Max.

"Nem tudom, csak nincs mit mondanom." Félrenéztem, félig mosolyogtam.

"Nem, gondolom van mit." Mondta, amint Oliver adott nekem még egy italt. "Úgy gondolom sok mindent tudnál mondani."

 Próbáltam figyelmen kívül hagyni a furcsa érzést, ami eluralkodott rajtam, amikor ezt mondta nekem. Meghúztam az italom. Igazán kényelmetlenül éreztem magam a szavak hatására. Tud valamit, amit én nem? Gondolhatja, hogy valamit rejtegetek?

"Nos,próbálok ezentúl kevésbé csendes lenni." Mondtam és vigyorogtam, de tudtam nem tudok változni. A csendesség a természetem, és nem akarok változtatni rajta.

Ránéztem az órára a falon. Megdörzsöltem a szemem egy pillanatra, leraktam az italomat. Tíz perccel múlt nyolc óra.

Van időm.

A következő három órában, azon kaptam magam, hogy újabb italom van, és visszahuppantam a kanapéra, Max és Jenna közé, akik kártyáztak. Estella játszani akart és tizenöt percet vett igénybe, hogy a piás agya felfogja a szabályokat, amiket Adam magyarázott neki.

Ava úgy gondolta csak cigizik és néz minket, ahogy játszunk.

Figyelmen kívűl hagytam.

Hosszú hosszú ideje nem voltam társas lény.

És most már nem utálom - csak nem szeretem. Egy kicsit. Talán.

Tizenegykor sóhajtottam és felálltam a kanapéról.

"Hohó, hova mész?" Fogta meg a csuklómat Max, így visszaestem az ágyra. Kinevetett és enyhén részeg állapotomban visszanevettem. 

"Megyek haza." Mondtam neki, kirántottam csuklómat kezei közül és ismét felálltam.

"Ilyen hamar, miért?" Kérdezte Ava.

Ez volt az első alkalom, hogy az este folyamán tudomást vett rólam. Ez egy kicsit meglepett.

"Igen." Mondtam. " Éjfél a határidőm."

Felemelte egyik szemöldökét és beleszívott a cigijébe. Nem mondott semmit.

Mindenkinek jó éjszakát kívántam, majd próbáltam emlékezni, hogy hogyan juthatok ki abból az óriás házból. 

Szinte felbuktam a lábamba, amíg leértem a lépcsőn, de kapaszkodtam a korlátba. Úgy éreztem meg kell keresnem Natet és megköszönnöm neki, hogy vendégül látott, de annyi ember volt, hogy elvetettem a gondolatot.

A kocsimhoz mentem és haza vezettem.

A házban egy villany sem égett, amikor leparkoltam.

Kinyitottam a konyhaajtót és bementem, e lehető leghalkabban próbáltam becsukni.

"Fél tizenkettő. Időben." 

Szemeimet apára kapta, aki egy pohár vizet engedett magának a konyhában. 

"Szerencsére anyád már ágyban van. Azt mondtam neki, hogy elmentél felfedezni a várost."

Homlokomat ráncoltam. " Felfedezni a várost?" Mi az ördögnek....."

"Ő vásárolt, szóval ne panaszkodj. Most pedig vidd magaddal a zsákmányod."

"Zsákmány?"

Apa összeborzolta a hajam é én kitértem előle, mielőtt újra megtehette volna, felsiettem a lépcsőn és nevettem.

Ledobtam a kabátom az ágyra és felfogtam a hajam lófarokba. Magamra mosolyogtam a tükörben, még mindig enyhén ittas állapotban.

Utána eszembe jutott, amit Ria mondott.

És, hogy találkoznom kell Harryvel a tisztáson.

Gyorsan becsuktam az ajtóm és az ablakhoz mentem, kinyitottam és kimásztam a szélére.

Francba a mozgásképtelenségembe. 

Becsuktam a szemem és lecsúsztam az indán, nem nyitottam ki addig, amíg nem éreztem a biztos talajt a talpam alatt.

Gyorsan keresztül mentem az udvaron, a holdfény vezetett. Átmentem a rozsdás kapun és lefutottam az ösvényen, addig amíg nem láttam a fűzfákat és a fiút, aki az egyik hintában ült.

"Végre." Mondta Harry, amint beértem a tisztásra, kifulladva. " Az emberek élete olyan lassú."

Visszanyertem normál légzésem, leültem a másik hintába. " Őszintén sajnálom." Mondtam szarkasztikusan, még mindig nehezen lélegezve.

Önelégülten vigyorgott. "Milyen volt a parti?" Hajolt előrébb és a térdére könyökölt. "Rossz, vagy nem? Bementél a medencébe? Játszottál poolt? Láttad a likőr szekrényt? Lógtál a szalonba? Istenem, de hiányoznak azok a partik."

Hanglejtése izgatottá vált, ami megnevetett engem és ő velem nevetett.

"Király volt., valójában." Mondtam. "Ittam párat, ezért vagyok...." Nevetni kezdtem, mert nem jutott eszembe egy melléknév sem.

"Huncut?" Mosolygott félig.

"Huncut." Értettem egyet, szélesen mosolyogtam hosszú idő óta először.

A mosolya elhalványult és tudtam, hogy arról kérdezni mit sikerült kiderítenem.

"Beszéltem ma Riával." Mondtam.

Bólintott. "És?"

"Azt mondta ismert téged és amikor utoljára látott egy bulin voltál egy júniusi pénteken."

"Ez igaznak tűnik." 

Nagy levegőt vettem. "Tovább, hogy öngyilkos lettél."

Harry szemöldökei az égig szöktek. "Öngyilkos?"

Bólintottam és ajakamba haraptam.

"Vagy téved vagy hazudik." Mondta.

"Én is ezt gondoltam." Mondtam.

"Semmi okom nem volt, hogy megöljem magam." Mondta homlok ráncolva. "Az életem... remek volt. Igazán remek." A fejét rázta. "Plusz, ha megöltem volna magam, akkor nem lenne befejezetlen ügyem, így nem ragadtam volna itt."

"Miért hazudna?" Kérdeztem.

"Ria nem hazug. Soha nem volt az."

"Van egy ilyen érzésem."

Harry hátradőlt a hintába, elgondolkozva nézett fel a nagy fűzfára. Halvány bőre csillogott a holdfényben, halvány ajkai egyetlen vonallá préselődtek.

Gyönyörű volt.

Halott volt.

"Kérdezhetek valamit?"

Szemei újra engem néztek.

"Honnan tudsz tudod.... tudod. A vágásokról." Arcom elpirult.

"Rövid ujjú felsőt viseltél, amikor beköltöztetek. Figyeltelek azon a napon."

Bárki mástól zaklatásnak tűnt volna. De tőle, kényelmesen éreztem magam.

"És te csak.. észrevetted őket?" Felhúztam a felsőm és végigsimítottam a bőrömön."Elég halványak már." 

Csendes volt és, amikor felnéztem rá a karomat bámulta. Lehúztam a felsőt vissza.

Újra a szemembe nézett.

"Hol a nyaklánc?" Kérdezte hirtelen.

A láncot kerestem a nyakam körül, de csak az üres levegőt markolásztam. Egy pillanatra megijedtem, aztán emlékeztem.

"Ava is ott volt, így levettem." Elővettem a nyakláncot a zsebemből.

"Ava." Megforgatta a szemeit é visszafojtotta a nevetését.

"Nehéz elhinni, hogy randiztál vele."

"Jól csókol, ez minden."

Az orromat ráncoltam. "Erre az infóra nem volt szükségem."

Harry mosolygott.

Kikapcsoltam a nyakláncot és a hajamat a vállamra sepertem.

"Engedd meg." Mondta Harry, felállt a hintájából, arra ösztönözve engem, hogy én is megtegyem. Lábra álltam. Mögém sétált és elvette az ujjaim közül a nyakláncot, a nyakam köré tette és bekapcsolta. Az ujjai jégnek tűntek bőröm ellen és a borzongás végigfutott rajtam. A nyaklánc a mellkasom közepére esett, hideg volt az érintésétől.

Mögöttem állt még mindig, a hideg még mindig bőrömön táncolt. 

"Köszönöm." Mondtam.

"Bármikor."

Megfordultam, hogy szembe legyek vele. Lenézett rám, ez lehetővé tette számomra, hogy ilyen közel hozzá valójában lássam a magasságkülönbséget köztünk. Több centivel is magasabb volt tőlem, alakja nyurga és magas. A fejem teteje az orrával volt egy szinten.

Csend telepedett ránk, és az egyetlen amire gondolni tudtam, hogy adja Isten, hogy Ria hazudott az öngyilkosságával kapcsolatban. Ha igaza lett volna ebben a dologban nem tudtam volna tovább csinálni, nem tudom, hogy reagáltam volna.

Éreztem az elhatározást a szívem legmélyén. Segíteni fogok neki megtalálni a gyilkosát, még akkor is, ha ez lesz az utolsó tettem. Megérdemli.

Gyönyörű.

Halott.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: