1 évvel később

A júniusi melegedés mindenkinek jót hozott. Talán Gittának leginkább, aki a jegeskávé szezonját éli. A karácsony után ezt az időszakot szereti a legjobban.
Ez látszik is ahogy felénk integet miközben leparkolunk a kávéház előtt.
Egyik kezében hatalmas műanyag pohár a másikkal pedig vadul csápol nekünk. Boris, aki mellette ül a kinti asztalnál sokkal visszafogottabban üdvözöl minket. Narancssárga hosszú nyári ruháját fodrozódva fújja a szél. Ő is épp csak végezhetett a munkával, mint J.D és én. A kertészetből jőve még mindig virágpor borítja a farmer dzsekim ujját, amit egész idefele jövet próbáltam ledörzsölni.
Egy óvatlan pillanatban a visszapillantó tükörbe nézek. Az örökös éjszakában ismét esik, de a lassan csoszogó embereket nem zavarja. A föld fele elkezdenek elhalványodni és nem is látom a lábát a sok szürke alaknak. Az örök emlékeztető, hogy sose látom többé a tükröződésemen kívül mást a saját világomból. Egyedül házon belül nem ér el ez a másik világ és azt kívánom bárcsak bent foglaltak volna helyet. De ők erről nem sokat tudnak én pedig még nehezen beszélek róla. Néha azokra a dolgokra, amiket látok nincsenek szavak.
Azonnal elkapom a tekintetem, és visszafordulok Gittához és a napsütésben ragyogó boldog arcához.
Kiintegetek nekik a szélvédőn át míg J.D leállítja a motort. Amint a kocsi brummogása leáll Ever nyűgösen nyekeregni kezd. Már nyúlnék is hátra hozzá, de Felix egy gyakorlott mozdulattal a szájába teszi a cumiját. Ismeri az összes kis trükköt miután annyit vigyázott rá míg én a csúcsformámat próbáltam visszaszerezni az edzőteremben.
Elsőként mi szállunk ki J.D-vel és amíg a férjem bedob pár érmét a közeli parkoló órába én segítek kiszállni Felixnek és a kisbabának. A fiam azonnal megfog egy maroknyi hajat és lelkesen ránt rajta egyet. Ezzel jelzi örül, hogy végre itt vagyok mellette. Belecsókolok a selymes fekete tincseibe. Valahogy az apámra emlékeztet pedig nem sok vonást örökölt tőle a jellegzetes indiai bőr halványabb változatán kívül. Könnyedén a csípőmre ültetem amíg ő tovább csavargatja a lófarkamat.
Megkerülve a kávézó kerítését beérünk a kerthelységbe, ahol a többiek várnak ránk. Boris éhesen tárja ki karjait Ever felé.
- Add Evie-t – mondja köszönés helyett. Nevetve a kezébe adom Evert aztán mi is helyet foglalunk. Boris vigyorogva ugráltatja a hét hónapost a térdén, aki vidám gurgulázó hangokat hallat a cumija mögül. Gitta megfogva a dundi karokat integetést imitál Borisnak.
- A rendes neve Ever – jegyzi meg némi lemaradással sértetten Felix. Megpróbálja visszavenni a gyereket, de Boris nem vevő rá. A szőke látványosan elfordítja az arcát sértetten erre. Ez az ő szokott kis komédiájuk.
Egy ismerős fekete ruhás alak lép oda hozzánk. Noir sztoikus arccal, de egy új orrpiercing még vöröses helyével készen áll, hogy felvegye a rendelésünket. Tollával könnyedén dobolja a jegyzettömbjén a legújabb szerzeményének dallamát.
- Sziasztok, mit kértek? – köszönt minket – titeket még kiszolgállak aztán csatlakozom hozzátok, tíz perc és vége a műszakomnak – majd jóval édeskésebb hangon Boris válla fölé hajol – szia Evie!
- Ever! – kell ki magából Felix – Ever Green-Garden, az Isten szerelmére!
Felix fogta leginkább a fejét, hogy Ever lesz a baba neve. De ezt szerettük volna J.D-vel, mert a nagyapja is Ever volt. Szép tiszteletadásnak tűnt az apósommal szemben, aki hatalmas rózsacsokorral állított be a szülésnél is.
- Vegyél be egy Xanaxot mosómaci – legyint rá Boris továbbra is csak Evert nézve – te meg Noir indítsd a kocsit, ellopjuk a babát mikor nem figyelnek. Keresztapuékkal fogsz élni okézsoké? – nyom egy cuppanósát a kerekded orcára. Ever tesz pár próbálkozást, hogy Boris vadonatúj fűzöld parókáját is megrángassa, de a férfi ügyesen elhajol az akaratos kis mancsok elől.
Még a gyerekem rosszul megszervezet elrablási tervén is csak nevetni tudok. Felix megpróbálja ismét kikapni Boris kezéből a babát, sikertelenül. A szőke fiú jó nagytestvér módjára védelmezni próbálta a kistestvérét. Tűzön-vízen át.
Az iskolában, ha valamit tanult a kisded gondozásról azonnal otthon is bevezette. Nem hinném, hogy van olyan gyereknevelésről és fejlődésről szóló könyv a Bethnal Greenben, ami nem fordult meg a kezében.
Leadjuk a rendelést Noirnak, aki ismét biztosít róla minket mindjárt itt lesz. Meg akarom várni őt is, hogy felfedjem a Personától legutóbb kapott képeslapot. A lapon egy iglu van hóesésben, a hátuljára pedig egy pingvint rajzolt. Nem áll benne sok minden, általában több kisebb üzenetet küldött képeslapokon a helyekről, ahol járt éppen aztán mikor tovább utazott írt egy rendes levelet is. A reptéren pedig telefonon beszéltünk, mert gyakran olyan helyekre tévedt, ahol nincs egyébként térerő. Kissé még tartott az elektronika használatától amúgy is.
Ahogy Noirra várunk elcsevegünk az elmúlt napok eseményeiről. Semmi különös, semmi eget rengető. Pont ahogy szeretem. Az árnyékom hosszan fekszik el a betonon a délutáni napsütésben a többieké mellett. Nincs többé semmi különös a mindennapjaimban. Raszputyin szótlan, Elton pedig kimászott a falból és így tovább.
Aztán J.D finoman meglök a könyökével és mikor értetlenül rá nézek a kezembe adja a retikülöm. Igaz is.
Előveszem a fehér borítékot belőle, amire Boris nevét is felírtam nehogy elkeveredjen. J.D könnyedén kikapja a fiunkat a másik kezéből, hogy rám figyelhessen. Boris már felszólalna, de ekkor elé tolom a borítékot az asztalon. Mindenki kíváncsian figyel engem.
Boris megilletődött arcára elmosolyodom.
- Az utolsó részlete a Persona biznisznek.
A férfi felveszi és anélkül, hogy kinyitná elteszi a saját kis táskájába.
- Elteszem az utazós perselyembe – vigyorog dobva egyet a haján.
Így emlegetjük a nagy nyári kalandunkat, amire egyszer mind közösen elmegyünk majd. Gitta szeme azonnal felcsillan úgy, mint mostanában mindig ennek említésére mióta Boris megmutatott neki egy kazak sámán szeánsz videóját. Teljesen rákattant a témára.
A következő cél, hogy megismerjük a családunk múltját. Megismerni a gyökereit annak a fának, aminek mi is a részesei vagyunk.
Talán sose megyünk el rá és örökké csak tervezzük. Toldozzuk-foltozzuk akár egy nagy takarót, ami mindünket betakar.
Nem számít. Néha elég a tudat, vannak emberek, akik bárhova tévedek is velem jönnek.
Ez volt az összetartozásunk ígérete.

Vége

Hát tényleg itt a vége :)
💖 Remélem tetszett nektek és köszönöm, hogy elolvastátok 💖

Egy dal így a végére, amit mintha Rose-ra és J.D-re írtak volna :D