A hely, ahol Noir fellépett népszerűbb volt, mint gondoltam. Egészen London szívéig autóztunk egy ideig még a Temzében is gyönyörködhettünk a kocsiablakból. A Big Ben felállványozott borzalomként emelkedett ki a látómezőből. Westminsterbe érve belecsöppentünk London éjszakai életébe. A jobbik fajtába legalábbis. Emberek siettek a februári estében keresve a következő helyet, ahol felhajthatnak pár korsó sört és megmelegedhetnek. Tinik cigarettáztak csoportokban majdnem minden sarkon.
Boris egy Mézes Csupor nevű kocsma előtt parkol le. A helység nevét neon tábla hirdeti alatta cégéren egy mézescsuprot ölelő medve ül. Egész új helynek tűnik, de a romkocsmák jellegzetes lezserségével. Csodával határos módon pont egy szabad helyet még találtunk az autónak pedig mindenhol máshol már parkolnak.
Már készen állnék, hogy kiszálljunk, amikor észreveszem Boris szemöldökráncolását.
- Mi az? - kérdem aggódva.
- Megint nem kaptunk egy vörös lámpát se - mondja továbbra is a kormányt szorítva.
- És mindenki engedte, hogy előre menj - szólt közbe Felix hátulról - még ha elsőbbséged se volt.
- Valami itt nincs rendben... - motyogja Boris, de elhallgat ahogy a vállára teszem a kezem.
- Ma ne. Elegem van a „nincs rendben" dolgokból - mondom és kiszállok.
Bent megcsap a kocsmák jól ismert keverék illata. Valahol kiömlött a sör, rengeteg ember kellemes és kellemetlen illata csapódik össze. Egész sokan vannak pedig köszönhetően a rendellenes közlekedésnek hamarabb ideértünk, mint a fél kilences kezdésű koncert indokolná. Egy apró színpad előtte már szabaddá tették a teret, de a kocsma másik felében így is rengeteg ember ült és beszélgetett itallal a kezében. A pult fölött némán játszódót a ma esti focimeccs. Mi is arra indulunk Boris vezetésével átvágva a helyen. Páran odabólintanak neki, ami azt jelzi rendszeresen felbukkan.
- Hé Mézes Mackó - köszönti a pultost Boris ahogy rákönyököl a ragacsos pultra. Mellettem Felix grimaszt vág, de az oldalába könyökölök finoman jelezve ez nem az a hely, ahol az ilyenre adnak. „Mézes Mackó" egy alacsony tömzsi pasas volt kecskeszakállal és egy szívecske tetoválással a jobb szeme alatt. Fekete pólójáról a Terminátor képe néz ránk vissza zordan.
- Hé Boris! - csapják össze tenyerüket macsósan a két férfi - a fiúkád épp most ment hátra hangolni. Remélem szétcsapják ezt a szemétdombot - öblös nevetéséből ragadós jókedv áradt - kik a haverjaid? - néz most ránk jaj kék szemeivel, amik meglepően érzékiek darabos arcán. Felix mocorog mellettem észrevétlenül kissé mögém húzódva. Hát még ő is tud szégyenlős lenni.
- Az új barátaim - felénk int - ő itt Rose és nem fogod elhinni, de a család neve Green-Garden. Haláli. A mögötte lévő mosómaci Felix - majd felénk fordul - ő itt Mézes Mackó a kocsma tulaja. Régi barát.
Mézes Mackó végig mér minket és elfüttyenti magát. Szemérmesen lejjebb húzom ismét a ruhám kissé, még ha semmi ragadozó nincs is a tekintetében. Vagy kétszer akkora vagyok, mint ő. Még egy kicsit alacsonyabb lenne és simán belátna a szoknyám alá minden gond nélkül.
- Öcsém - mondja - fitnesz modell vagy? Olyan rakétáid vannak, mint Hulk Hogannek - feszíti be saját sokkal puhább bicepszét.
- Te is travi vagy? - kérdi Felix fejét kidugva mögülem. Egy pillanatra mindkét férfi rá mered és félek mindjárt a szemetesben végzi megint, de aztán kitör belőlük a nevetés.
- Bárcsak! - kacagta Mézes Mackó - de sajna rettenetes vagyok a sminkelésben - majd egészen búgva Boris felé hajol - pedig a legjobbtól volt lehetőségem tanulni.
Boris csak mosolyog ahogy a homlokánál fogva eltolja barátját. Azt hiszem a régi barátok címke mellett volt még valami más is. Legalábbis nem tudtam nem észre venni Mézes Mackó szemének csillogását ahogy Borisra néz.
- Ne kísértsd a szerencséd szép fiú. Ebben a málnásban mérges darazsak élnek - somolyog Boris. Mézes Mackó hagyja is a témát helyette három hatalmas korsó sört oszt ki nekünk. Mint minden angol nem vetem meg a sört vagy úgy általánosságban az alkoholt így élvezettel kortyolok nagyokat bele. A kesernyés íz kitölt belülről és megesküdnék rá sose ittam ilyen jó sört. A migrén, ami a fejemben dulakodik még mindig most készen állok belefojtani az italba még ha holnap reggel utálni is fogom magam érte. Felix mellettem visszafogótabban iszik, de mikor látja eltűnt a fele a korsóm tartalmának feléled benne a versenyszellem, hogy tartsa velem a lépést.
- Óvatosan baba - veregeti vállon nevetve Boris - nem akarunk karban hazavinni.
- Nagyon jól bírom az alkoholt köszönöm szépen a fölösleges aggodalmat - szegi fel állát dacosan Felix. Összenézünk Borisszal és képtelenek vagyunk visszafojtani a felbugyogó nevetésünk, amivel vérig sértjük a fiút.

Az idő összefolyt ahogy folytattuk az ivást. Ugyan elméletileg csak az első ital lett volna ingyen Mézes Mackó nagylelkűen kivételt tett mondván látszik, hogy ránk fér, hogy valamivel kiüssük magunkat. Rá emelem a korsóm majd ki is iszom.
Ekkor a feltörő kiáltások a színpadra fordítják figyelmünk. Noir és még három másik férfi sétál fel. Noir szokott életunt arcán két vörös pipacsként nyíló folt van, ami azt jelzi eléggé zavarban van. Némi hangszer igazítás és mikrofon beállítás után, mint frontember és énekes beleszól.
- Hé emberek! - hangja basszusába belerezeg az egész kocsma vagy talán csak én érzem úgy lassan leépülő agyammal - ma mielőtt szétbasszuk ezt a kócerájt - majd sietve hozzáteszi a tulajra nézve - bocs Mézes Mackó király a hely! Szóval ma egy rock feldolgozással kezdünk. Aratha Franklin „A rose is still a rose" - itt egyenesen rám néz és érzem ahogy minden tekintet rám irányul - fel a fejjel Rose! Ez neked szól!
- Fel a fejjel Rose! - emeli mindenki magasba poharát és képtelen vagyok nem úgy vigyorogni, mint egy hülye. Utoljára J.D szerenádozott nekem az esküvőnkön. Akkor a „Kiss from the rose" szólt nekem és hirtelen nagyon hálás vagyok amiért annyi énekes foglalta dalba a nevem.
Az első durva akkordokra, mint Lázár a sírból a népek is felkelnek. A szabad teret a színpad előtt rögtön táncoló ringatózó emberek tömege tölti be. Noir hangja füstös és karcos ahogy belekezd. Az erő, amit belevisz elég lenne, hogy lerombolja akár egész Londont.
- A lemezcégek idióták! - ordítom Borisnak mire mindentudóan széttárja karját. Neki aztán nem kell bemutatni a pasija tehetségét. Noir keserű hangja betölt mindent ahogy énekli „mert egy rózsa még mindig rózsa" sorokat és hinni akarok neki. Hirtelen előveszem a telefonom és tudom készen állok rá, hogy beszéljek J.D-vel. Nem. Most szükségem van rá, hogy beszéljek vele. Megvárom a dal végét szinte iszom Noir hangját meg persze az epres daiquirit, amit Mézes Mackó kevert nekünk. Mikor a végére ér teli torokból éljenzek mégis a többiekkel szinte eggyé válik a hangom. Mi vagyunk a részegek forradalma és Noir ma az, aki vezényel minket az éjszakában. Erre a gondolatra felnevetek. Az a festmény jut róla eszembe, amiben a szabadság egy nő és a fél melle kint van annyira benne van, hogy ő most vezeti a népet.
De most már tényleg itt az ideje megejteni azt a bizonyos hívást. Intek a fiúknak a telefonom feltartva, hogy kimegyek egy kicsit. Felix, aki már teljes súlyával a pulton fekszik felemeli kezét hüvelykujját felmutatva, amitől majdnem ráesik a mellette ülő Borisra. Mielőtt még kitörhetné a káosz magamra kapom a kabátom és kicsússzannok a kocsmából.
Kint megcsap a hideg és végig borzongatja csupasz lábaim. A pufi dzseki semmi védelmet nem nyújt nekik így óvatosan toporogva visszakapcsolom a telefonom. A felvillanó képernyőn csak úgy özönlenek J.D hívásai és üzenetei, amiben azért fohászkodik, hogy hívjam vissza. Elönt a bűntudat, ami még a sörnél is keserűbb, ami böfögve szakadozik ki belőlem. A telefon kicsöng én pedig aggódva bámulok bele a westminsteri éjszakába. Emberek megannyi színes csapata vág át az utcán nevetésük mégis alig-alig jut el a tudatomig.
- Csak hogy visszahívtál Rosie! - szól bele szinte kiabálva J.D. Nem szűrődik ki más hang nem tudom megmondani hol is lehet. tekintve, hogy kilenc körül járt már a hotelben kellett lennie.
- Ah - sóhajtok fel - ne haragudj. Annyira... annyira szar volt mikor Boris elmondta mi lesz velem... képtelen vagyok még mindig kimondani.
- Haza kellett volna mennem mikor elmondtad. Annyira sajnálom Rosie. Veled kellett volna lennem - a keserűség a hangjában sírásra késztett, de nem akarom, hogy még inkább aggódjon.
- Nem - rázom meg a fejem bár nem láthat - nem tudhattuk, hogy ez lesz. De van megoldás. Holnap valami rituális fürdetésen veszek részt.
- Tudom. Beszéltem Felixszel. Félsz? - kérdezi hirtelen. Egy ideig csöndben vagyok. Nem tudom a félelem-e a megfelelő szó rá. Haragot és bánatot éreztem mikor megtudtam. De ahogy egyre inkább arra gondolok, hogy itt a vég a térdeim összekoccannak és nem csak az éjszakai széltől.
- Aha - mondom csöndesen majd nagy levegőt veszek - J.D... gyere haza kérlek. Szükségem van rád.
- Ne aggódj. Mikor Boris felhívott minden összepakoltam elbúcsúztam a főnöktől és kocsiba vágtam magam. Holnap délelőttre otthon leszek. Veled vagyok Rosie - a magabiztos hangjától kicsit én is bátrabb leszek. Ha J.D mellettem van nem lesz semmi baj. Jóban rosszban, így szólt az eskünk.
- Köszönöm - majd egy gyenge mosollyal folytatom - szeretlek.
- Én is Rosie. Próbálj meg nem falra mászni az aggódalomtól.
- Ne félj - nevetek fel - épp egy koncerten vagyok. Ha végre itt leszel megmutatom neked az új barátaim. Imádni fogod őket.
- Ha Felixből indulunk ki érdekes figurák lehetnek.
Egy ideig még beszélgetünk csak hogy kiélvezzem a hangját, de mikor megtudja melyik ruhámban állok kint azonnal beküld. Kacagva teszem le a telefont és próbálok csak arra összpontosítani, hogy pár óra és végre megérkezik.
Visszatérve a kocsmába dideregve indulok meg fiúkhoz. Mézes Mackó azóta új kört osztott nekünk ezúttal gin tonikot. Csak remélni tudom a gyomrom bírni fogja a megannyi különböző italt. De ma igazán nem akarok a józan eszemre hallgatni. Ma úgy fogok inni mintha holnap eljönne a világvége pedig még egy évre vagyunk tőle. Átkiabálva Noir rock balladáját táncolni hívom a többieket. Egy kis mozgás majd életet visz a megfagyott tagjaimba.

A koncert tizenegyig tart és szinte végig táncoltuk. A tömeg hullámzott és ugrált hol ritmusra hol pedig ahogy előre haladt az este annál inkább mellőzve azt. Ömlött az ital és káromkodott mindenki míg kacagásba nem fulladtak az indulatok. Ki tud mérges lenni, ha épp Britney Toxic-ja szól olyan húr tépéssel, hogy azt az ember nem a fülével, de a szívével érzi. Hajlongtunk mind és üvöltöttünk amíg úgy nem tűnt a hangunk lebontja a házfalat is.
A koncert után se ért végett a parti. Noir rávette az egyik bandás haverját, hogy vigyenek minket majd haza így ő is inni kezdett. Mézes Mackó lángoló sambucát szolgált fel és majdnem le is égette karján a szőrt vele. Felixet már tartani kellett elérte azt a pontot mikor az ital álmosította már. Félő volt ahogy a mellkasomra bukott a feje tánc közben össze is esik.
Ahogy közeledett a hajnali egy már kezdett csappanni az emberszám. Noir és Boris már egy ideje elvesztek egymás tekintetében ahogy két bárszéken ülve egymást simogatták. Felixet csak a szentlélek meg az én néhai rázogatásom tartották ébrén. És én? Én pedig már rég elveszettem a lineáris gondolkodás képességét. Mindennel tisztában voltam és minden értettem magam körül csak arra a pontra értem mikor az akaratom, hogy megfékezzek bármit nem működött.
Ezért lassan elbúcsúztunk Mézes Mackótól és beültünk a kocsiba, hogy szépen haza döcögjünk.
Noir haverja ült a volán mögé füstszőke haja világított az éjben. Olyan volt, mint egy világítótorony, amin el kuncogtam magamban. Noir az anyósülésre ült és jó időbe telt bekötnie az övét a sötét autóban. Végül a barátja megsajnálta és felkattintotta a villanyt. Felix, aki a bal oldalamon feküdt el szinte panaszosan felmorrant. Borist a másik oldalamon nem érdekelte az egész tovább pihent a jobb vállamon. El kellett ismernem smink nélkül is rém hosszúak voltak a szempillái. A két férfi közé bepasszírozva nekem jutott a középső ülés hátul, ami miatt sehogy se tudtam a lábaim elrendezni.
Noir barátja legyen bármi is a neve, amit elnyelt az egész estés ivás - bár legalább tudtam nagyon jól dobol - beindította a motort és a Ford dorombolva elindult velünk át ismét a londoni éjszakán. Előre pillantva látom Noir feje is mellkasára bukik. A két kobak a vállamon néha-néha megmozdul, de az autó csöndjében mind közel kerülünk az alváshoz. Remélhetőleg a sofőrön kívül.
- Rose - motyogja bele a csöndbe Boris mire kissé felé fordítom a fejem - mit szólnál, ha én is a nővéred lennék? - felnyög és elveszi vállamról fejét, hogy a háttámlának döntse - úgyse kedveled a legidősebbet nem? Na mit szólsz? Leszek a nővéred - lehunyt szemei fölött összeráncolódik szemöldöke - mi lenne a virág nevem?
Elgondolkodom rajta, hogy meg kéne mondanom valójában nagyon is szeretem Marigoldot, de úgyse ez a lényeg. Megpaskolom a combját.
- Légy a nővérem! - vigyorgom - lehetsz a hatodik Garden nővér. Megkeresztellek - vetek egy suta keresztet a homlokára - legyen a neved... ahh legyél Magnólia. Na, mit szólsz? Az szép virág, a nőiességet jelképezi.
Boris elégedetten vigyorog és rábólint mindezt anélkül, hogy kinyitná a szemét. Fekete haja eggyé válik szinte a fekete üléssel a sötétben.
- Nekem mi lenne a virágnevem? - tudakolja mocorogva Felix. Azt hittem már rég elaludt. Elnézem a szőke haját a kunkori tincseit és elmosolyodom.
- Természetesen Napraforgó - csókolom homlokon mire csak hümmög párat mélyebbre fúrva fejét vállam hajlatába. Egy egészen kicsikét szentimentális lettem az est végére.
- Én lehetnék fekete tulipán. Az elég rockos virág - szólal meg Noir is.
- Már van egy Tulip nevű húgom.
- A francba! Na nem a húgodba - helyesbít azonnal - akkor leszek fekete Dália.
- Ne - nyög fel Boris a rossz viccre - legyél cicavirág. Az illik hozzád.
- Daliah nevű húgom is van - teszem hozzá.
- Jó - tárja szét karjait morogva Noir majdnem fülön vágva barátját, aki épp csak ki tud térni előle - akkor leszek cicavirág.
Az autó ezután csöndbe borul, de nem sokáig mert Noir feje előre bukik ismét ezúttal valóban aludva mert horkolásba kezd. Erre elkezd hiányozni J.D, de nem teszem szóvá. Csak dajkálom magamban az érzést elmerengve férjemen. Ezt érezték a nők mikor kedvesük elment a háborúba?
A horkoláson át hirtelen szerencsétlen névtelen sofőrünk is megszólal.
- És nekem mi lenne a virágnevem? - kérdi szégyenlősen.

Nem vagyok benne pontosan biztos hogyan is jutottunk vissza a házba. Ahogy járó motorral megálltunk a bérház előtt kituszkoltam az ajtón a félig alvó Felixet és magam is kiszálltam. Noir még mindig az anyósülésen horkolt, de a haverja és Boris búcsút intett nekünk és elhajtottak. Más megoldás híján a hátamra vettem a fiút. Felix akár egy koala mackó csimpaszkodik belém, de szerencsénkre nem érzem nehezebbnek, mint pár rekesz sört. Kivételesen talán mióta csak itt élek a liftet választom a lépcső helyett. A bérház csöndes de hát ki is lenne ébren ilyenkor. A lakásba való bejutás már nehézkesebb, a kulcsom előhalászása és Felix megtartása egyszerre nem könnyű feladat. Ahogy előre hajolok, hogy a hátamon feküdjön el amíg jobb kezemmel a kabát zsebembe túrok majdnem sikeresen előre esek őt és engem is a bejárati ajtónak küldve. De még időben vetem meg a lábam így csak a nyakamba csusszan jobban a teste. Kinyitom az ajtót és a kulcsot ismét a zsebembe mélyesztem. Ahogy csoszogok az előtérbe szabad kéz híján berúgom az ajtót. A hangos csattanásra felszisszenek Felix pedig alig érezhetően megrándul a hátamon, de nem ébred fel rá. Megigazítva a vállamon alvót elindulok befelé. Raszputyin az ajtó csapódás miatt a kanapé alól less ki rám, de mikor ledobom rá Felixet kénytelen más búvóhelyet találni. Bocsánatot kérnék tőle, de már rég visszamenekült a szobájába mielőtt eljutna az agyamig mi is történt. Leveszem róla a kabátját és elrendezem Felixet, hogy kicsit kényelmesebben feküdjön majd be is takargatom. Ezeket a feladatokat ellátva a holnap reggelre gondolva átmegyek a konyhába, hogy két üveg vizet szerezzek. Hiába tudom, hogy holnap olyan leszek, mint akin átment egy kamion a ma este jó volt, nekem pedig pont erre volt szükségem. Semmit se segített volna az, ha itthon sírok a sarokban. Magammal kiegyezve a hűtőből kiveszem a két palackot majd visszatérek Felixhez. A kávézó asztalra telepedek és míg az egyik üveget magam mellé teszem a másikból iszok pár kortyot. Az egész szervezetem sír szinte a víz után. Egy ideig még üldögélek próbálván rávenni magam, hogy térjek vissza a saját hálószobámba. Ostoba és kissé furcsa dolog a sötét apartmanban ücsörögni. Előnye, hogy fény híján teljesen természetes, hogy nem látszik az árnyékom. Így eljátszhatom mintha el se rabolták volna. Vajon én hiányzom az árnyékomnak?
- Miért nem alszol? - szólal meg hirtelen Felix, ami megugraszt. Nincs nyitva a szeme továbbra is a hátán fekszik. Még arra is gondolok, hogy alva beszél, de a kérdés túl normális ahhoz.
- Nem is tudom - csavarom ujjam köré a már egészen lecsúszott lófarkam végét. Felix halovány szemöldöke összefut mély árkot alkotva köztük. Ebben a sötét szobában a világos színei világítanak szinte.
- Félsz? - kérdi.
- A szobámtól? - próbálom elviccelni.
- Rose.
- Tudod - kezdek bele a lakás csöndjét hallgatva - ha most elalszom az azt jelenti megint kevesebb időm maradt hátra. Ha belegondolunk már három nappal kevesebb mint egy évem van hátra. Minden egyes alvással töltött óra olyan mintha elpazarolnám az időm nem igaz? - nevetek fel halkan.
- Az a terved, hogy egy évig nem fogsz aludni?
- Nem, persze hogy nem - rázom meg a fejem - csak... ki szeretném élvezni a ma estét. Jó volt ugye?
- Az volt. De most este van. Menj aludni Rose. Holnapra minden energiádra szükség van - küld aludni meglepően komolyan. Megértve nem maradhatok tovább és mert igaza is van jó éjszakát kívánok neki majd elindulok aludni.