Az üzenet hangja kibillent a belső világomból. Boris még mindig előttem állt és bár nem nyúl a telefon után fölé hajol.
- Mit ír? – kérdezi ahogy elveszem a telefont.
- Megtalálta – sóhajtok fel megkönnyebbülten – azt írja egy közeli könyvtárban megvan egy példánnyal és már leadta a csere kérést. Holnap mehetünk érte. Szabad vagy? – holnap szombat így, ha minden igaz én szabad leszek. Ha Boris nem ér rá elmehetek érte egyedül is. De őszintén megnyugtatna, ha velem jönne ugyanis biztos vagyok benne Gitta ezer kérdést fog feltenni minek kell nekem pont ez a könyv. Ha megtudja, hogy belefogtam az okkultizmusba biztos bele akar majd mászni ő is ebbe a „kalandba". Úgyhogy addigra ki kell találnom valami fél igazságot, amivel leszerelhetem a kíváncsiságát.
Boris elgondolkodik majd bólint.
- Azt hiszem ez az ügy felülír minden más munkám jelenleg. A boltot úgyis csak délig tartanám nyitva.
- Oh mehetünk délután is! – szabadkozom azonnal – délig dolgozol aztán egyenesen megyünk a könyvtárba, ami kettőig nyitva van. Innen egy jó háromnegyed óra metróval és busszal.
Boris egészen elborzadva néz rám a metró hallatán.
- Nem, inkább menjünk kocsival. Noir úgyis csak este megy el a bandatagjai majd felveszik, ha nem érnénk valamiért vissza időben – magyarázza. Nem látom okát, hogy ellenkezzek. Már csak az a kérdés Felixnek mit mondok holnap hová tűnők el megint. Még az is eszembe jut, hogy magammal viszem, de nem hinném, hogy jó ötlet lenne beavatni ebbe az egész árnyék dologba.
A fiúra gondolva rápillantok az órámra. Elmúlt egy. Igazán sokáig maradtam. Boris gondos tekintetével azonnal rájön a gondolataimra.
- Mára befejeztük. Holnap akkor találkozzunk itt délben. Ne agyald túl a dolgot! Ha megvan ez a könyv szinte biztos vagyok benne hamarosan vissza is kapod az árnyékod. És élheted tovább az életed – mosolyog rám én pedig próbálom viszonozni nem mutatva mennyire görcsbe rántja a gyomrom a „szinte biztos" kifejezés. De igaza van. Az álmatlan éjszakák és az idegeskedés igazán nem segít a helyzeten.
Feltápászkodom és a telefonom a dzsekim zsebébe csúztatom.
- Mennyi lesz a mai? – veszem elő a pénztárcám. Nem felejtettem el a tegnapi megegyezést, hogy ma az anyagiakat is megtárgyaljuk. Bízom Boris szakértelmében, de titkon azt is remélem nem megy rá az összes spórolt pénzünk. Bár végülis ez is egy kötelező kiadás a maga nemében és illetlenség lenne nem megadni Boris jogos fizetségét.
De a férfi csak int.
- Ma igazán nem csináltam sok mindent. Hoztál kávét és te találtad meg a könyvet. Vegyük ezt semmisnek.
- De én... - próbálnék ellenkezni de Boris feltartja a kezét.
- Épp kedves vagyok veled. És én igazán nem vagyok egy jó szívű ember szóval becsüld meg.
- Szerintem pedig igazán kedves vagy – vágom rá mire felkacag.
- Kérlek a Google-n ezzel véleményezd a boltom egy öt csillag mellett. Na, hess! Mielőtt a csöves kis srác kirabolja a lakásod.
- Felix nem olyan... – motyogom ahogy az ajtó felé indulok de Boris nem követ. Csak visszafordul a táblája felé és tovább tanulmányozza míg kezében könnyedén forgatja a filctollat.
Elbúcsúzom ő pedig csak int így kinyitom az ajtót, amitől azonnal beszökik a továbbra is üvöltő metál zene.
- Noir nagyon szereti a metált mi? – kérdezem átkiabálva a zenén. Boris visszafordul felém arcán mosollyal. Egy meglepően szeretetteljessel.
- Az unokaöcsém szereti a metált. Noir inkább a klasszikus rockot kedveli.
Ez meglep. Ezek szerint a nagyon tinis ajtó valóban egy tinihez tartozott. Felkelti az érdeklődésem ez a különös tarka-barka család. Ezek szerint a jósdának három lakosa volt Boris, Noir és ez a titokzatos unokaöcs, aki saját szoba lévén itt élt.
- És milyen az unokaöcséd? – kérdem nem törődve ezzel túllépem a sima eladó-vevő szerepkört. Boris igazán nem tűnt a szégyenlős fajtának.
- Hát mint a legtöbb tinédzser.
Erre felvonom a szemöldököm. Ha csak a saját és testvéreim fiatalkorára gondolok igazán nem tudnék általános következtetéseket levonni. Mindannyian olyan különbözőek voltunk, hogy a szüleink épp csak belénk nem őszültek. Volt, aki rendesen tanult vagy, aki iskolát került. Én a kertész klub tagja voltam, de Daliah-t még az iskolai eseményekre se lehetett elrángatni. Violet meg inkább cigizett az iskola mögött mint, hogy vitaszakkörre járjon, ahol Marigold volt az elnök egykor. Tulip elsős kora óta minden házibuliban ott volt míg mi örültünk, ha néha meghívtak minket.
Boris felkuncog legalábbis rázkódó vállai ezt jelzik.
- Azt hiszi ő a következő Edgar Allan Poe és hogy a túl sok dezodor használat mentesít a zuhany alól tesi után.
Egy néma „oh" -val bólintok. Igen, ezt a fajtát határozottan ismertem. Végül elbúcsúzom tőle még egyszer ő pedig ismét belevesz a táblájába ezért úgy döntök kitalálok egymagamban.

A boltba belépve a kassza mögött ülve Noir-t találom ahogy lábait a pulton pihenteti. Egy gitárt tart az ölében, amin a fekete festék itt-ott megkopott a sok éves használattól és pár matrica is díszítette. Ahogy becsukom az ajtót a metál zene ismét elhall. Újabb kérdéseket vet fel ez a gondos hangszigetelés mert ha csak a bolt szempontjából nézem nem túl biztonságos. Noir felpillant rám ahogy bezárom az ajtót mögöttem. Egy kínos pillanatig egymásra bámulunk majd felvonja piercinges szemöldökét.
- Hogy ment a megbeszélés? Eléggé lekötöd Boris-t – veszi le lábát a pultról.
Keresem a neheztelést a megjegyzésében, de nem találom, még akár azt is mondhatnám monoton hangjában kíváncsiság bujkál. Bele se gondoltam vajon Boris elmondta-e másoknak a történetem. Abba pláne nem, hogy hogyan éreznék, ha megtudnám világgá kürtölte. Valójában ez egy elég valós félelem. Mert ha kiderül ki tudja mibe keveredek. Elvisznek kivizsgálni vagy egyenesen elzárnak, ha úgy ítélik egy nem kívánt probléma vagyok? A filmekben sose járnak jól a magam fajta szereplők.
- Boris nem mondta miért kértem fel? – kérdem aggódva. Meg kell tudnom hányan is tudnak az esetről. Eddig tudtommal hárman velem együtt, ami egy jól felügyelhető kis kör. De ha Noir is tudja, ha Boris más ismerősei is tudják már kicsúsztak rég a kezemből a dolgok.
- Boris profi – szegi fel fejét Noir sértetten – soha nem teregeti ki mások szennyesét. Őszinte, de tudja mikor kell befogni a száját. Bármi dolgod is van vele az köztetek marad.
Igazat kell neki adnom. Ostobaság volt hirtelen belelovalnom magam, hogy Boris rég kiteregette a szennyesem. Noir arcát elnézve biztos lehetek benne, hogy igazat mond mert egyszerűen már attól bosszús lett, hogy feltételeztem Boris elmondta neki.
- Igazad van – bólintok rá – magamból indultam ki. Mit játszottál? – kérdem békítően a gitárra mutatva. Noir arcán átfut egy halvány pír a kérdésre ahogy lenéz a gitárra. A zord külső és a zavar olyan érdekes kombót alkot, hogy el kell mosolyodnom. Megkockáztatom aranyos volt.
- A holnapi előadásra gyakorlok. Mindig elfelejtek egy sort – majd hajába túr – de úgyis csak egy kis kocsmában lesz. A részegeket gondolom nem is fogja érdekelni.
Érdeklődve dőlök neki a pultnak, hogy félig-meddig szemben legyünk egymással. Nem voltam otthon a zenében éppen, de mindig csodáltam azokat, akik el tudták olvasni a kottát vagy tudták élvezni a klasszikus zenét. Még ha Noir nem is épp olyan figurának tűnt, aki Bachot hallgat azt meg tudtam mondani komolyan gondolja a zenélést.
- Boris említette, hogy holnap fellépésed lesz – bólintok ahogy összefonom karjaim a mellkasomon – mit játszotok?
- Rockot – vonogatja vállát továbbra is zavartan a férfi – én is a kiöregedett rockerekhez tartozom.
- A rock nem pont egy olyan műfaj, amiből sose nővünk ki?
- Lélekben. De, aki a húszas éveiben nem fut be az általában feladja.
- De hisz te befutottál! Hisz vannak fellépéseid!
- Kocsmákban. Részegeknek.
- Embereknek – mondom határozottan – ha még mindig zenélsz, és még mindig gyakorolsz legyen szó bármilyen kis közönségről is, akkor még mindig szereted csinálni. Az ember csak akkor dolgozik ilyen keményen, ha igazán szereti, amit csinál – majd megvonom a vállam – még sose léptem fel színpadon. De gondolom valahol mikor fellépsz magadért is teszed. Hogy teljesnek érezd magad. Ez is csak amolyan ösztön nem?
Noir rám mered fáradt szemeivel, amitől észbe kapok. Megint túlléptem egy bizonyos határt. Manapság folyton azon kapom magam, hogy beleütöm mások dolgába az orrom. De amikor beszélt, a lemondást a hangjában, nem bírtam elviselni.
Noir sokban hasonlított Violetre és ahogy a húgomnak szüksége volt egy támogató mondatra úgy érzem Noirnak is el kell most egy. Egyszer már cserben hagytam a húgom és ezzel együtt kell élnem ezért fogadtam meg, hogy jobban odafigyelek a környezetemre.
- Azt hiszem igazad van – bólint végül Noir elgondolkodva – nem is tudom mit csinálnék, ha nem zenélhetnék. Akár csak egy maroknyi részeg előtt.
Ezt meg tudtam érteni. Ugyan nem elsősorban a közönségnek küzdöttem a hatás, amit megannyi üvöltöző ember gyakorolt rám olyan volt, mint a dopping. Megrészegítő tud lenni az érzés, hogy ennyi emberre befolyással vagy és veled együtt mozognak és léteznek mintha mindannyian egyek lennénk legbelül.
- Nem tűnsz valami bölcsnek – mondja hirtelen én pedig felkacagok – de az vagy.
- Ha te mondod – majd ellökőm magam a pulttól és végre tényleg elindulok hazafele – szia Noir!
Visszafele tartva rájövök fölösleges haza ugranom egyszerűbb, ha lehívom Felixet, hogy elbuszozzunk a Waitrose-ba. Még szerencse, hogy adtam neki telefont, gondolom ahogy tárcsázom a „J.D régi telefonja" néven mentett számot. Amint végzek a hívással át is írom „Felix" -re.

A fiú meglepően csöndes ahogy ketten döcögünk a buszon. Tekintetét az ablak felé fordítja csak néha-néha tekint rám szeme sarkából, hogy ellenőrizze ott vagyok-e még. A szavakból hamar kifogytunk miután ő egész délután tévézett majd kebabot evett én pedig nem mondtam meg neki miért és hol volt találkozom ezért megsértődött és azóta így ücsörgünk egymás mellett. Nem zavar igazán, egyszer úgyis meg kell majd szólalnia ezért kihasználva a csendet gyorsan megírom J.D-nek a fejleményeket és Gittának, hogy mikor megyek el a könyvért. Egyelőre nem említem Boris-t neki, hogy gyanút ne keltsek benne, mert akkor tényleg sose lenne vége a kérdései hadának. Egyszerre csak egy lépést tegyünk meg. Most a legfontosabb, hogy ruhát találjunk a mellettem ülő duzzogó gyereknek. Vegyük ezt az anyaság béta verziójának.

A Waitrose-ban péntek délután lévén nagy a tömeg. Mindenki most próbál meg bevásárolni a hétvégére vagy ugrik be gyorsan a házibulik előtt még egy üveg bort venni. Azt gondoltam Felix majd megjegyzést tesz, hogy nem rendes ruhaboltba vittem, de bevallom szerettem volna gyorsan a bevásárlást is letudni. J.D nélkül eddig nem volt kedvem főzni, de most, hogy van még egy éhes száj, akit etetnem kell mégis bele kéne fognom. Nem vagyok valami remek szakács, de azért ehetően fözők. Csak remélni tudom, hogy Felix is ezen a véleményen lesz.
A ruha részleg nem túl nagy, de minden egyszerű viselet megtalálható, ami csak kellhet. A fiú gondosan végig nézi az összes darabot. Próbálok neki segíteni, de amikor feltartom neki a sokadik mintás pizsamát rájövök nem ugyan olyan az ízlésünk és hagynom kéne, hogy egyedül döntsön.
- Utoljára gimi elején vásároltam ruhát mással. Anyám meg a nővére elrángatott és megvett egy csomó „trendi" cuccot. Hánynom kellett tőlük – mondja ahogy beledob a kosárba egy kék és egy fehér pólóinget. A stílusa rémesen hasonlított J.D-ére. Mind a ketten úgy öltözködtek, mint az informatikusok. Csak J.D legalább tényleg informatikus volt.
- Aranyos, hogy anyukád és a testvére ilyen jól kijönnek – puhatolózok. Nem tudtam elképzelni milyen ember is lehet Felix mamája, ha még azt se tudta neki elmondani, hogy ott hagyta az egyetemet. Mert az én anyám is mindent a fejemhez vágott akkor, de a nap végén belátta ez az én döntésem. Lehet az ő édesanyja sose látná be? Legalábbis a fiú szerint.
- Még szép. Ikrek. Sose éltek egymás nélkül. Mindig is ilyen volt a családunk. Papa, mama, én és Eva néni. Vagyis inkább Mama, Eva néni és én. Apám sokat dolgozik külföldön – meséli tovább keresgélve. Bedob pár zoknit és alsógatyát is majd azonnal arrébb is megy a nadrágokhoz magamra hagyva.
Érdekes dolog ez az ikerség, úgy tűnik Felix életében a szülői szerepet inkább ők töltötték be, mint az átlagos szülői pár.
Mi hiába voltunk öten egyikünknek se volt ikerpár. Bár köztem és Daliah között csak tíz hónap van így mindig is közel álltunk egymáshoz mégse lehetne azt mondani, hogy ikrek vagyunk. Én legalábbis sose szóltam bele a gyereknevelésbe, hogy ez fordítva is így lesz-e abban már nem vagyok olyan biztos. Mindig is imádott „tippeket" adni.
Tudattalanul is a babaruhákhoz tévedek. A puha rugdalózok szinte vonzzák a kezem. Egy kis nézelődés igazán nem árt.
Megannyi aranyos kis ruhadarabon futnak végig ujjaim. Állat minták, vicces feliratok tüllel és csipkékkel teletűzdelve.
Már nem kell sokáig várnom, próbálok erre gondolni ahogy a szívembe nyilall a hiányérzet. Egy apró kéz, amit megfoghatok, egy kopasz fejecske, ami a vállamra bukik. A vágyódástól elszorul a torkom.
Csak egy egészen kicsikét várj még és találkozunk.
Aztán a kezem megáll egy bizonyos darabnál. A pár hónaposoknak való bodyk között megakad a szemem a fahéjszínű plüss anyagon. Teljesen egyezik a színe Raszputyinéval! Amikor meglátom, hogy még egy kis nyuszifigura is van a mellkasán már levegő után kapkodok az izgalomtól.
Nekem ez a ruha kell! Ebben fogom hazahozni és ez lesz az a darab, amit félreteszek, hogy még az unokáim is hordják! Biztos vagyok benne, hogy J.D is imádni fogja. Alig várom, hogy neki is megmutassam!
- Minden rendben? – Felix hangjára összerezzenek. Az új szerzeményemet magasba tartva felé fordulok, hogy ő is megcsodálhassa.
- Ez szerintem kicsi lesz rám – vonja össze szemöldökét értetlenül.
- Nem neked lesz. A babának! – szorítom magamhoz a puha kis ruhát. Felix szemei elkerekednek majd hátra lépve végignéz rajtam hitetlenkedve. Szemei végül a hasamon ragadnak és szinte hallom ahogy az agyában kattog a megannyi fogaskerék.
- Terhes vagy? – kérdezi meg végül elveszetten – egyáltalán nem látszik. Megesküdtem volna rá, hogy kockás a hasad.
- Még nem – a kijelentés kissé lehűti az izgatottságom – de hamarosan. J.D-vel már próbálkozunk – majd ismét feltartom a ruhát, hogy megnézzem – butaság lenne már most megvenni?
Ostobaság, hogy elszomorít Felix kijelentése. Örülnöm kéne, hogy nem tűnők terhesnek, ha egyszer nem vagyok az. Inkább az emlékeztető, hogy mennyire messze is van még az, hogy a karomba tarthassam a kisbabánkat, ami kijózanít. Először az árnyékomat kell visszakapnom, aztán teherbe kell esnem és utána is még kilenc hosszú hónap! Ebben a pillanatban egy örökkévalóságnak tűnik.
- Ha szeretnéd vedd meg. Nem mintha meg tudna romlani – jegyzi meg Felix – aranyos – préseli ki magából a megjegyzést mintha fájna neki. Rávillantok egy hálás mosolyt majd valóban a kosárba ejtem a ruhát. Aztán Felix is beleteszi a fekete nadrágot, amit talált magának. Aggódtam hogyan tudnám neki felhozni, hogy olyan ruhákat kéne venni, amik állásinterjúkra és hasonló helyzetekre is alkalmasak, de úgy tűnt Felix ízlése alapvetően ilyen volt.
- Nem szeretnél valami trendit? Mondjuk valamit tigrisekkel? Vagy halálfejjel? – kérdezem ahogy elhaladunk egy halom ilyen típusú pulóver mellett, amiket egy csapat tini nézett át épp. A suli után, de még az esti szórakozás előtt gondolom elütik itt az időt.
Felix viszont csak lesúlytoan tekint rám szőke tincsei árnyékából. Ahhoz képest, hogy papírnehezéknek is kevés be kell valljam a tekintete tud olyan rémisztő lenni, mint Marigoldé.
- Fogadjunk te az a típusú lány voltál, aki kék melegítő szettben ment iskolába és a seggén az virított „Juicy".
A felháborodástól csak hápogni tudok nem mintha érdekelte volna a válaszom.
Rózsaszín volt!
Azért nem nézem csak úgy el a dolgot és fülön ragadom. Ha most hagyom elkanászodni a fejemre nő. Bár ezt nem nekem kéne csinálnom, de ha senki se hajlandó rá megteszem.
Felix felszisszen majd pár gyenge próbálkozás után, hogy megszabaduljon tőlem megáll.
- Mindenki minket néz – sziszegi és valóban sikerült pont a bolt közepén megállnunk épp kiérve a ruha részlegről, de még el nem tűnve a keskeny polcrendszerek között. Az emberek a maguk megszokott módján fél pillantásokkal bámulják a showt, amit rendezünk. Ezért igazat adok neki és egy biccentés kíséretében behúzom a fülénél fogva a zacskós tészták közé. Úgyis valami paradicsomos tésztát akartam főzni.
- Olyan egy goromba gomba vagy! – mondom neki. Erről jut eszembe ehetnénk valami gombásat. Valójában a Borisszal való teázás óta semmit se ettem és már komolyan éhes kezdtem lenni. De most összpontosítanom kell az előttem való fiú megregulázására. Menni fog Rose!
- Gomba? – horkant föl Felix – csak nem gondolod, hogy majd jössz te és majd megváltoztatsz? Mégis kinek képzeled magad?
- Tudom, hogy nincs jogom– engedem el a fülét megadóan – de szeretném, ha nem lennél ilyen nyers.
- Én ilyen vagyok.
- Nem – rázom meg a fejem – azt hiszed ilyennek kell lenned. Durvának, aki bántó dolgokat mond. Hogy békén hagyják és ne bánthassanak. De én a te csapatodban játszok. Bajtársak vagyunk. Sőt még azt is tudom te egy rendes fiú vagy.
Nem tudom a szavaim igazán elérik-e őt. Csak mered rám és úgy érzem amióta csak találkoztunk mást se tesz. Egyfolytában próbál megfejteni én pedig hiába adok magyarázatokat nem értjük egymást. Két különböző nyelvet beszélünk és csak kósza gesztusokból vagyunk képesek felfogni a másik mondandóját. Egy végtelen activity játékot játszunk.
- Mindegy – morogja, de engesztelően megjegyzi – nem eszünk gombát vacsorára? Megkívántam.
Egyelőre sikerült kiküszöbölnünk a világaink különbségét. Ideig-óráig még eltekinthetünk a dolgoktól, amiket magunkban tartunk. De tudom hamarosan Felix tüskéit ki kell húznom és ő is felfedezi a titkaimat. Talán túl hamar is.

Waitrose - angol üzlet (kb. mint a Tesco)