Két kocsival indulunk meg Whitechapel felé. Borisék Fordjával, amiben Boris, Noir és Gitta ül, illetve a céges kocsinkkal, amibe J.D, Felix és én kerülünk. J.D ragaszkodik hozzá, hogy ő vezessen és legyen elől az út során.
Nem is vagyok olyan mentális állapotban, hogy vezessek. A gyomromra csomókat köt az idegesség és hányingerrel küszködők mióta csak befejeztük a reggelit. Bár az utóbbi a terhesség miatt is lehet. A hasamon nyugtatom a kezem és ebbe a gondolatba kapaszkodom, hogy legyűrjem a rosszullétet. Kitapogatom a dzsekim zsebébe rejtett zsebkendőt és ujjbegyemmel megkeresem a benne rejlő aprócska szilánkot.
Még rengeteg dolgom van az élettel.
Utak, emberek és unalmas hétköznapok, amiket mind látni akarok.
Az ráz ki a gondolataimból mikor a GPS bejelenti, hogy megérkeztünk a célállomáshoz. J.D leparkol és rövidesen Boris is beáll mögé. Ahogy kiszállok körbe kémlelek. A Greenfield út nagy részét apró boltok birtokolják és semmi különleges nincs benne.
De a Mayfield útban se volt amíg a tükrön át nem néztem a tájat.
A Ford hátsó ülésére ezért Boris már bekészített egy nagyobb kézitükröt, bár úgyse számított a mérete, mint ahogy az tegnap kiderült.
Egy ruhabolt kirakata előtt gyűlünk össze és Gitta előveszi a cetlit a címmel. Szakmája révén rá bíztuk az őrzését mert hozzászokott már az értékek védelméhez. Esetlenül mind köré sereglünk próbálván leolvasni a címet.
- Greenfield út 75 – jelenti be jelentőségteljesen Gitta – itt vagyunk.
Mindenki elkezdi forgatni a fejét keresve a jelet, ami elvezethet Personához. Felix kezébe kerül a kézitükör és gondosan centiméterről centiméterre felméri a terepet.
- Nem működik – mondja egy idő után – lehet csak a te kezedben jó? – tukmálja rám a tükröt. Láthatólag örül, hogy megszabadulhat tőle.
Leírom ugyan azokat a köröket, mint ő, de nekem se mutat mást. Ez a London és a túloldalán lévő London pontosan ugyan úgy néz ki. Úgy érzem magam mintha, egy, az életemet jelentő keresd a hibát játékot játszanék.
Frusztráltan megrázom a fejem.
- A nyíl – jelenti ki Noir és a cetlire bök – a nyíl mit jelenthet?
Ismét a cetli köré tódulunk. Eddig se kerülte el a figyelmem az apró lefele mutató nyíl, de mikor megbeszéltük arra tippelt mindenki az utcai forgalmat jelenti. A Greenfield ugyanis egyirányú.
- Lefele – motyogja Noir és lepillant – srácok... - kezdi lassan – mi van, ha a le... konkrétan lefelét jelent?
Egy emberként nézünk le a földre. Épp egy akna fedélen állunk. Felix azonnal felnyög, nem tetszik neki ez a gondolatmenet. Én azért mégis arrébb hessentem a többieket és a tükröt a föld felé fordítom. Az akna fedélnek nincs felirata a mi világunkban, egyszerű recés teteje van. De ahogy felé fordítom a tükröt és belelesek a közepén az olvasható Otthon.
- Ez az! – kiáltok fel. J.D mellém guggol mintha el se hinné. Tegnap még én is ezt tettem volna.
- Komolyan be kell másznunk a kanálisba? – takarja el arcát fájdalmasan Boris – még csak gumicsizmánk sincs.
- Az utcán lejjebb van egy cipőbolt – jegyzi meg Gitta segítőkészen mire a férfi gyilkos pillantást vet rá.
- Nem muszáj jönnötök – állok fel visszaadva Borisnak a tükröt – de én lemegyek.
- Biztos, hogy nem mész egyedül – pattan fel J.D is – gyere veszek neked gumicsizmát! – indul meg a bolt felé. Olyan komolyan hangzik, hogy felkuncogok.
A csodás élete egy háziasszonynak! Mert mi mutatja ki jobban, hogy szeret mintha mikor be akarsz mászni a vízelvezető csatornába ő vesz neked gumicsizmát? Mellé kocogok és összefűzöm ujjainkat. Pillanatokon belül Felix is mögöttünk van le nem maradna a világért se tőlünk, pedig örökké azt fogom hallgatni szennyvízben sétált értem.
- Én is veszek neked gumicsizmát! – jelenti ki már-már lelkesen Noir. Még benne is van versenyszellem.

Egy csizma és munkáskesztyű vásárlás után újra az aknafedélnél állunk ezúttal az új védőszettünkben. Boris és Felix a két legkevésbé lelkes a lehető legtávolabb osztják meg egymással kételyeiket. Mocsok és betegség szavak repkednek közöttük.
- Még sose voltam kanálisban – teszi csípőre kezét Gitta – izgalmas! – örülök, hogy rá mindig számíthatok még az ilyen esetekben is. Zöld békás gumicsizmájában már most úgy néz ki, mint egy kalandor, főleg mikor kontyba is tekeri haját.
J.D a kocsi csomagtartójából kiszedi a feszítővasat, hogy felszedhessük a fedelet. Eredetileg fegyverként tette el, de most jól jön, hogy felfeszíthessék Noirral az aknafedőt.
- Ez illegális ugye? – kérdi Felix ahogy J.D és Noir teljes súlyukkal a feszítővasra nehezednek.
- Igen, úgyhogy állj őrt nehogy elkapjanak – nyögi J.D. A fiú láthatólag jobban érzi magát, hogy van feladata és komolyan neki is lát, hogy körbe nézzen. De az utcán nincs senki, talán mert reggel nyolc sincs, és ha látnak se szólnak ránk. Minden bizonnyal ez is Persona varázsa és most az egyszer az irónia az én oldalamon van. Ha mégis felbukkannának a zsaruk vagy később kapnék egy csekket közbirtok háborításért örömmel fogom befizetni.
Kissé mégis bosszús vagyok. Én könnyebben fel tudnám emelni a fedőt, ha kisegíthetnék, de Felix statisztikái a fejemben zsonganak. A súlyos emelések okozhatnak vetélést főleg az első három hónap során. Ezért volt csak szabadot könnyed edzéseket végeznem semmi hasi vagy súlyzó gyakorlatot. Egy aknafedő megemelésére képes lennék, de nem akarok kockáztatni.
A fedő lassan emelkedik fel a két férfi erőfeszítéseinek hála. A kerek vas nyikorogva, de elmozdul és sikeresen egy nagyobb rántással leemelik és a földre ejtik. Lebámulva a mélybe látom a létra aljáról fény világít fel. Ez volt a másik nagy félelemünk, a sötét kanálisban végig sétálni ki tudja mik között. A feltörő szag se olyan rémes, mint vártam, de Persona csak nem lakna egy túl büdös helyen. Talán előtte rémesebb hely volt, de most számunkra is megközelíthetővé vált.
- Én megyek elsőként – jelenti be J.D, amint megindulnék – lemegyek és ti csak akkor jöttök utánam, ha azt mondtam okés.
Megigazítja a szemüvegét és látom rajta a hezitálást. Mégis végül óvatosan kék gumicsizmás lábát az első létrafokra teszi. Annyira látszik rajta, hogy nem akar lemenni és mégis megteszi.
- Vigyázz magadra – suttogom neki mire megpróbál rám mosolyogni. Mivel érdemeltelek ki mond, akarom tőle kérdezni. Boldog vagyok, hogy veled lehetek, hogy tőled lesz gyerekem, akarom mondani. De majd eljön az idő mikor ezeket mind megoszthatom vele. Mert hiszem, hogy még rengeteg időnk van, amit közösen leélhetünk.
A férjem alakja lassan tűnik el az aknában, és összeszorított fogakkal várom, hogy felkiabáljon. Mellettem a többiek se tűnnek sokkal nyugodtabbnak. Felix keze hirtelen az enyémbe csusszan és megszorítom. Rá se kell néznem, hogy tudjam épp annyira aggódik. Túl sok idő telik el úgy érzem. Milyen mély egy ilyen akna?
- Jöhettek! – hallom meg J.D kiáltását és fellélegzek – nem túl otthonos, de túlélhető!
Összenézünk a fönt maradottakkal. Boris és Felix azonnal kihátrál, ők utoljára akarnak lemenni. Addig akarják kiélvezni a fönti világot ameddig csak lehet.
A sorrend végül úgy alakul, hogy én, Gitta, Noir, Felix és végül Boris indul meg elég helyet hagyva a kényelmes lejutáshoz. A létra nem túl csúszós, de azért nyirkos így mindenki lassan odafigyelve lépeget.
A sok gumicsizmás talp hangosan toccsan a bokáig érő vízben ahogy egymás után leérünk. A rendszeres esőzések valamelyest segítenek a víz tisztaságán, de így is egy furcsa homok és sár színű egyveleg kavarog a lábunknál. Nem akarok különösebb figyelmet szentelni arra mi is van a vízben tartva attól, hogy mit találok.
A szag a nyilvános vécék jól ismert bűze, orrfacsaró, de elviselhető idővel. Amint leérek össze csókolom J.D arcát, de elkerülöm a száját nehogy esőt hozzak a fejünkre. Csak szeretném, ha tudná milyen csodásnak tartom.
Felix finnyásan pancsol a vízben lábával míg Gitta olyan érdeklődéssel néz körbe akárcsak egy múzeumban lenne és halkan hüledezik.
- Noir fogd meg a kezem mielőtt kiborulok – Boris hangja monoton, de az arcán az undor egyre jobban eluralkodik. Partnere engedelmesen meg fogja már most piszkos munkáskesztyűs kezét.
- Szeretnéd, hogy én is fogjam? – ajánlja fel másik kezét Gitta.
- Kérlek – fogja meg az ő kezét is Boris – Rose, ezt extraként felszámolom a végén. Én egy csatornában! Én! A vécét se szeretem takarítani ez meg felér azzal, hogy lehúztam magam rajta – láthatóan végigfut rajta a borzongás.
- Ezután ígérem tényleg megkapod azt az öt csillagot a Google Maps-en – mosolygok rá.
Megfontoltan gázolva a szennyvízben elindulunk. A telefonjainkkal világítunk mert bár van némi világítás a csatorna tetején lévő kis lámpáknak köszönhetően közel se elég. Gitta megjegyzi ez általában nem így szokott lenni, minek is világítanának, ha senki se jár erre. De ahogy életem legtöbb furcsaságát ezt is Persona számlájára írom.
A tükröt magam előtt tartom és figyelem a tükörképet. Nem sokkal másabb, de a fal mentén végigfut egy vörös csík. Ezt követve sétálunk egyik alagútból a másikba. Patkányok úsznak át a lábunk előtt, akik megriadnak a lámpafényre. Meglep milyen gyorsan úsznak a rágcsálok. Boris elfojtottan néhol felsikít, ha valamelyik túl közel merészkedik hozzá.
Néhány alagút szájából víz folyik alá magával hozva a szemetet. Addig fordulunk ide-oda, hogy már rég elvesztettem merre is lehetünk London alatt. Akár kiérhettünk Whitechapelből is. Én mégis csak a vörös csíkra figyelek amíg el nem érünk egy kisebb alagutat, amiből nem folyik ki víz. Nagyjából mellkas magasságban nyílik és épp akkora, hogy négykézláb átmásszon rajta egy ember. A vonal határozottan ennek a falán folytatódik.
- Kérlek ne – jajdul fel Felix ahogy rájön miért is bámulom annyira a kisebb alagutat. Én se szívesen mászok be, de igazán le kell gyűrjem az undoromat, ha élni akarok.
- Szeretnél itt maradni? – vonom fel a szemöldököm hátra nézve rá. Felix olyan arcot vág, mint aki szívesen megharapna, de nem szól semmit. Most én megyek elsőnek. A kő hideg a tenyerem alatt. Még a munkáskesztyűn át is érzem a nyirkos tapintását. Nem hinném valaha ki tudom fizetni azt, hogy ezen át mászatom Borist.
A tükröt a zsebembe teszem amennyire elfér és előveszem a telefonom, hogy én is világítsak. Ahogy fellendítem a lábam sikeresen beverem a sípcsontom. Nem kéne ennyire fájnia, de olyan élesen csap belém, hogy feljajdulok.
- Jól vagy? – siet mellém J.D. Nyögők egyet, de nem adom fel.
- Igen, csak... - kezdem aztán rá jövök miért fájhatott ennyire – már van egy sebem ott – eszmélek rá. A lábam továbbra is tele van kék-zöld foltokkal, amik csak úgy megjelentek, pedig már rég nem harcolok. Hát nem őrültem meg, hogy nem én szereztem őket. Kell mégis lennie egy közös köteléknek Personával még ennyi idő után is. Ezt fejben kell tartanom. Ismét neki lendülök ezúttal rendesen bemászva. Épp csak elférek benne, de a többiek, akik kisebbek nálam gond nélkül át fognak tudni rajta kelni.
Lassan araszolok előre a sötétben egyik kezemmel tartva a telefont. Mögöttem J.D is világít és még a többiek fénye is nagyjából elér hozzám. Boris nyöszörgését tisztán hallom, aki a sort zárja, és Gitta próbál néhány érdekességgel szolgálni neki a szennyvíz csatornákról, hogy feldobja.
Ezután egy alapos fürdés mindünkre rá fog férni, de a szennyvíz szaga még sokáig fog kísérteni attól tartok. A rosszullét legalább már nagyrészt elmúlt.
Egy nehezen bevehető kanyar után meglátom az alagút végét. Egy tágas és fényes térbe torkollik. Elteszem a telefonom és rágyorsítok a sok fájdalmas ütésem ellenére is, ami minden lépésbe belesajdul. Personának se lehet könnyebb ide jutnia.
Hála a kesztyűknek nem sérül meg a kezem ahogy kibukok szinte az alagútból. Rögtön felpattanok a nedves földről és kisegítem a többieket, hogy legalább ők ne fejjel előre érkezzenek. Mind úgy nézünk ki felegyenesedve, mint akik beleestek egy mocsárba. Rusnya foltokkal lett tele a ruhák és iszonyatos a szagunk.
- Hölgyem! – a kiáltásra azonnal visszafordulok a terem felé. Egy nagyobb vízgyűjtőbe értünk, aminek a tetején való lyukakból természetes fény árad be. Tényleg kiérhettünk a nagyvárosi részről. A terem nagy részét víz lepi el és nem tudom megmondani milyen mélyek lehetnek a vizes árkok. De közöttük vékony kőfolyosók vezetnek át a túloldalára a helyiségnek. A napfény csíkokban por táncol és a falakon visszaverődik a hullámok csillogása. A terem akkora, mint egy nagyobb koncerttér, de könnyedén átlátok a túloldalára.
Egy vasajtó előtt ül a fiú. A lépcsőkön ücsörög a térdén egy könyvet billegetve. Most egyenesen rám néz fakutya vigyorával.
- Még szennyvízben ázva is remekül néz ki – teszi hozzá. J.D felmorran, de a kezemmel jelzem, hogy ne vegye fel. A vékony kőútra nézek. Ez az egyetlen módja, hogy átérjek a túloldalra.
Lerázom a kezeimet ahogy a meccsek előtt szoktam. Erős hát, feszít és rajtra kész!
Óvatosan lépek rá az útra majd akárcsak egy kötéltáncos elindulok rajta. Nem szélesebb, mint a két talpam egymás mellett.
- Miért nem tud Persona egy kellemes helyen lakni? – sóhajtozik Felix – mondjuk egy Ikeában.
- Lehet Persona egy vakond ember. Is – próbál viccelni Gitta, hogy oldja a feszültséget. Egy vérszegény mosolynál mégse futja többre tőlem.
Ismét egymás mögött felsorakozva kelünk át. A fiú türelmesen vár ránk. Ahogy közelebb érek hozzá már látom a könyve borítóját. Dosztojevszkij.
Felix ruháit hordja még mindig és most, hogy a fiú ébren látja látszik rajta a megütközés. Nem tudom gúnyt űz-e belőlünk vagy miért is teszi ezt.
- Nehéz volt idejutni? – veszi elő csevegő hangsúlyát az idegen.
- Noir add a feszítővasat, leütöm – nyújtja ki kezét Boris dühösen. A fiú ugyan nevet ezen, Noir viszont nem tudja eldönteni támogassa-e a partnerét a gyilkosságban. Végül úgy dönt megtartja magának a feszítővasat.
- Odabent van Persona? – kérdezem, hogy végre a lényegre térjünk.
- Pontosan – bólogat a fiú.
- Nem esik bajod, hogy elárulod az Asszonyod? – kérdi hirtelen Gitta. Felrémlik, hogy valóban említett egy másik nőt, valakit, akihez tartozik. Ráadásul nem olyan régen még késsel kergették az utcán miatta.
Mi lehet ennek a fiúnak a munkája? Paranormális kisegítő lenne? Egy biztos, nem ember. A mosolya túl széles, a szeme túl vörös és a földes szaga akár egy hulláé. A fiú ismét felkacag úgy, hogy még a könyv is leesik az öléből egyenesen egy pocsolyába. A Feljegyzések egy egérlyukból fekete körös borítója rohamosan issza be a vizet szánalmas látványt nyújtva.
- Ha az Asszonyom lenne bent sose engedném be a Hölgyem. Nem. Neki még sok-sok évet kell leélnie, hogy találkozhassanak, mert akit én az Asszonyomnak hívok önök Halál néven szoktak emlegetni, esetleg Ördögnek – majd jókedvűen hozzáteszi – persze ne gondoljanak semmi förtelemre. Csak belül ronda, de kívülről nézve egészen karizmatikus.
A Halál és az Ördög említésére érzem, hogy megakad bennem a levegő. Valami sokkal rosszabb ez a fiú, mint gondoltam. Valójában szerencsés vagyok, hogy kedvel. Nélküle sose jutottam volna ide, ébredek rá. Minden nyomot ő adott.
- Amiért itt vagyok – fecseg tovább könnyedén – hogy önök ide találjanak – szeretetteljesen rám néz ekkor – hogy a Hölgyem biztonságban legyen. Engem nem érdekel Persona él-e vagy hal-e. Kifizetett és elváltak az útjaink. De most csak a Hölgyem menjen be. Mi majd itt kint megvárjuk. Ne féljen még a tükörre se lesz szüksége. Mindent látni fog.
Olyan bíztatóan mondja, hogy el is hiszem neki. Bár megérteném miért szeretet belém. Sajnálom, hogy még ebben a pillanatban is egy részem irtózik tőle. Nem ezt érdemli.
Átadom Borisnak a tükröt a zsebemből, aki mellkasához szorítja.
- Azért mi csak túsznak megtartunk addig – jelenti be gyorsan a férjem – van valakinél valami éles?
Gitta, mint aki csak erre várt eddig előkap kabátja belső zsebéből egy sniccert és a férjem kezébe adja.
- A munka miatt – magyarázza. J.D az egész pengét kitolja halk kis kattogásokkal majd a fiú mellé lép és bár tisztes távolságból, de a nyakához teszi a pengét. A fiú továbbra is csak ül és nem zavarja különösebben a fenyegetés. Még akkor se mozdul mikor Noir bizonytalanul mellé áll ütésre készen tartva a feszítő vasat. Olyan távol áll tőle ez a fajta agresszivitás most mégis készen áll rossz zsarut játszani.
- Menj csak be. Mi addig itt várunk. Kiálts, ha kellünk – lök meg kicsit hátulról Gitta.
- Nekem ez nem tetszik – jelenti be Felix, de nem mozdul, hogy megállítson, Boris mellette bólogat. Végig nézek mindenkin. A sok aggódó szemen és megfeszült állon, lefelé konyuló ajkon. A legvégére hagyom a fiút. Reményteljesen néz rám, akár még azt is megkockáztatom várakozóan. Egy kedves szóra.
- Ennyi idő alatt se volt még alkalmam megkérdezni – távolinak érzem a hangom, de azért folytatom – mi a neved?
A fiú úgy néz ki menten elsírja magát. Könnyek billegnek szeme sarkán, de nem esnek le. Noir és J.D is elfordítják a fejüket illendőségből. Tudtam, hogy ezzel okozhatom neki a legnagyobb boldogságot mégis még én is zavarba jövök a hálától, ami árad belőle. Ebben a pillanatban még ő is olyan kedvesnek tűnik nekem.
Ő egy jó fiú.
- Vernon – suttogja – vigyázzon magára nagyon Hölgyem.
Finoman biccentek majd még egyszer mindenkin végig nézek. Azt akarom, hogy minden kis vonásuk beleégjen az emlékeimbe. Majd rájövök nem kell.
Mert lesz még ezer és egy alkalom arra, hogy lássam őket.
Ez a magamnak tett ígéretem.
- Köszönöm Vernon – mosolygok rá és visszafordulok a többiek felé – hamarosan találkozunk.