Másnap reggel úgy érzem évtizedek óta először mentem el végre futni. Egy kis bűntudattal be kellett látnom elhanyagoltam az edzést. Bár már nem kellett a munkához csúcsformában lennem mégis akkor éreztem magam a legjobban, ha a hobbimnak is élhettem egy kicsit.
Azért, hogy elkerüljem a tömeget, de leginkább a férfiakat és néha nőket, akik megpróbálnának felszedni még korábban indultam el. J.D nem kelt fel a neszezésemre ahogy kikeltem mellőle és magamra kaptam az első kezembe akadó edzőruhát, de Felix a kanapéról még utánam dünnyögött ahogy kifele siettem a lakásból.
- Könnyed edzés... a babának... – fordult másik oldalára be se fejezve mondatát, hogy folytassa az alvást. Nem láthatta ugyan, de rábólintottam még ha már mélyen aludt is újra. A falat megveregetve elköszöntem Eltontól is, hogy ne érezze úgy elfelejtkeztem róla.
Mintha lehetséges lenne.

A könnyed bemelegítő kocogást hamar felváltja a sprint. Minél gyorsabban futok annál messzebb kerülnek a problémáim. Ahogy az izmaimat kitölti az élet erősebbnek érzem magam, képesnek arra, hogy megbirkózzam azzal, ami vár rám. Megvédem magam, és megvédem a sajátjaim.
Ez a legfontosabb.
Meg fogom védeni Personát is.
Haza fogom őt hozni.

Kifulladva érek vissza, miután jóval hosszabbra sikeredett a reggeli futás, mint terveztem. A lakásban csöndes neszezés várt, Felix Raszputyin szobájában tett-vett és miután beköszöntem neki indultam is fürödni. J.D-vel kár lett volna próbálkoznom, szinte biztos voltam ő még mélyen aludt.
Úgy döntök ma – kissé önzőn – sokáig zuhanyzom kiélvezve ahogy végig csorog rajtam a víz. De végül a többiekre is gondolva elzárom a csapot némi meleg vizet meghagyva.
Fürdőköntösben settenkedem vissza a hálóba, de a férjem ki se látszik a halomnyi párna és takaró alól, csak egy kikandikáló lábfej árulja el, hogy ott van.
Ellenállok a késztetésnek, hogy megcsiklandozzam védtelen talpát és helyette a szekrényhez sétálok. A tegnapiakat észben tartva még mielőtt kinyitnám hátra tekintek hátha ma is kikészítettek előre valamit. De nem.
Felsóhajtok próbálván ellazulni.
Ezek csak ruhák, mondom magamban. Kitárom a szekrény ajtaját majd ismét hátra pillantok a vállam fölött.
Itt is van.
Az ágyon, épp csak J.D lábfejétől egy arasszal egy indigó kék nyári ruha pihen. Ezt, ellenben a tegnapival nem utáltam, de ugyanúgy ritkán hordtam. Általában a családi összejöveteleken, mert rémes volt kivasalni a könnyen ráncosodó anyagot. Most viszont tökéletesen kivasalva pihent az ágyon csak rám várva.
Nagyon hívogató volt, hogy felvegyem. Végre egyszer csak magamra kaphatnám több perces vasalás nélkül. De a többiekre gondolok és amiket mondtak.
Nem lesz több „ámokfutás" és nem leszek „hülye"!
A józan eszemre hallgatva visszafordulok a szekrényem felé és kiválasztok egy másik ruhát, aminek puha szövete és hajnalkákra emlékeztető lila színe van. Ez az erős és vidám szín majd feldob és erőt ad!
Miután felöltözők becsukom a szekrényajtót és megnézem magam a tükörben. A ruha még mindig az ágyon terpeszkedik és nem moccan, ahogy látom a tükörből. Nagyon ajánlom neki, hogy este is ugyan így legyen. Fájna elveszítenem.
- Ahogy belenézek a tükörbe megcsillannak mahagóni barna szemeim. Szorítok egyet a lófarkam, hogy még feszesebb legyen fejem tetején míg a sötétbarna tincsek a vállaimra omlanak. Szemöldökeim a fürdés után kissé borzasok így ujjaimmal megigazítom őket. A lila ruha kiemeli bőröm melegen fénylő sötétségét és finoman öleli körbe vállaim határozott vonalát...
- Rosie? – a tükörből látom ahogy a lepedők közül egy félálomban lévő J.D emelkedik ki. Haja az égnek áll és erősen hunyorít ahogy fél kézzel éjjeliszekrényén kutat szemüvege után oda se pillantva. Minek nézne oda, ha úgyse lát.
Úgy érzem magam mintha megráztak volna. Kellemetlen áramosság fut végig a testemen ahogy észbe kapok mit is csinálok. Ezt nevezik testen kívüli élménynek?!
Zavartan J.D felé fordulok, aki végre megtalálta a szemüvegét és az orrára teszi. Értetlenül körbe pillant a szobán mintha még valakire számítana.
- Azt hittem Felix-szel beszélgetsz – ráncolja homlokát.
- Fogalmam sincs mit csináltam – mondom akadozva még egy utolsó pillantást vetve a tükörképemre. A lúdbőr végigfut a karomon és gyorsan arrébb sétálok a szekrénytől. Bármi is volt ez, remélem soha többé nem történik meg.
J.D továbbra is engem figyel, de mielőtt megszólalhatna csörögni kezd a telefonom, amit az éjjeliszekrényemen hagytam. Leveszem a töltőről és a kijelzőn Gitta vigyorog. Magam se értem minek lélegzek fel erre. Mégis mit vártam? Hogy Persona csörget meg, hogy vegyem fel őt a plázából mert végre haza akar jönni?
J.D mögöttem kikászálódik az ágyból ahogy hallom.
Egy gyors mozdulattal elfogadom a hívást és a fülemhez emelem a telefont.
- Szia! Ráérsz ma? – szól bele azonnal Gitta. Erősen deja vu-m van ettől. Ernest, a férje jól ismert hangja hallatszik a háttérben ahogy minden bizonnyal Ace-szel beszélget. Az evőeszközök koccanó hangja pedig elárulja, hogy a konyhában lehetnek. Ezekből ítélve épp reggelizik és ki vagyok hangosítva
- Megint tetűjárvány van? – kérdem leülve az ágyra. Daliah azt mesélte már elhárították a problémát és hivatalosan is vége lett, de a tetvek már csak ilyenek.
- Rose – kacag fel Gitta – szombat van.
A homlokomra csapok. Munkanélküliként teljesen elvesztettem az időérzékemet. Csak onnan tudtam, hogy munkanap van, ha J.D elindult dolgozni. De ő épp felöltözni készült nem adva jelét, hogy munkába megy-e ma.
- Bocsánat – mondom – el vagyok kissé veszve.
- Ugyan – bár lenne annyi energiám, mint Gittának reggelente – szóval ma ráérsz? Mint kiderült ma mennék Tuliphoz, hogy megigazítsa a frufrum. De gondoltam lepasszolom neked, hogy összeszed a – és itt gondosan lehalkította a hangját – tudod mit.
A számba harapok ahogy átgondolom az ajánlatot. El kéne fogadnom. Igazán el kéne. Tuliphoz másként nem jutok el mert a kishúgok azon rémes időszakában van, amikor kínzásnak érzi az idősebb testvérekkel való lógást. Tulip élete most csak a munka, bulik és szerelmek szent szentháromságában telik és sehogy se tudtam eddig rávenni, hogy találkozzunk. Már bedobtam mindent, vásárlást, vacsorát, de még azt is, hogy elmegyünk inni. Mégis mindig volt már programja, jó esetben talán karácsonykor szabad lesz. Viszont ami Gitta frufruját érinti...
- Biztos oda adod? A frufrud...
- Avantgard! – vágja rá minden él nélkül jót kacagva – ugyan már! Mi a fontosabb? Az én csálé hajam vagy te?
Igazat kell adnom neki. Még senki se halt bele egy ferde frufruba. Ellenben az árnyéktalansággal.
Már épp rábólintanék mikor mindkettőnk telefonja jelzi, hogy üzenete érkezett.
- Oh Boris az! – kiált fel Gitta – azt írja a csoportba, hogy megtudta ma is van bemutató óra a rúdtánc csoportjának. Azt kérdi érdekelne-e minket még ha ilyen hirtelen is – foglalja össze az üzenetet így nekem már meg se kell nyitnom – oh de akkor a Tulip... - kezdene bele jóval kevesebb lelkesedéssel mire közbe szólok.
- Te menj el nyugodtan Borisszal én meg elmegyek Tuliphoz és beszerzem, amit...kell – fejezem be ügyetlenül. Gitta egy ideig szabadkozik, hogy megvárnak, de végül enged. Boris még meg is dicsér, hogy „végre rendjén van a fontossági sorrendem" és nem tudom miért esik ez jobban, mint mikor a saját anyám dicsér meg.
J.D a beszélgetés közben kiment a szobából valóban az otthoni ruháiban, ami jelezte, hogy csakugyan szombat van.
Ahogy utána megyek a konyhába Felix már elkészítette a reggeli nagy részét és most a férjemmel épp a megterített asztalon álló laptoppal bíbelődnek.
Iskolát akarnak keresni, magyarázta a fiú és elhivatottságától meghatódva átveszem a reggeli készítést tőle. A lelkesedése ragadós volt még ha a maga nagyon felixi morgós fajtája is volt. Amíg ők a laptoppal foglalkoztak a tűzhelynél kilopok egy kis bacont és bár megégeti a nyelvem elégedetten nyelem le. Ez a kis bacon felért az összes valaha fogyasztottal.
Hát tényleg édesebb az, amit megtiltanak, most már megértem Évát és az almáját.
A pirítóból kiugrik a bekészített két szelet kenyér és lassan elkezdek mindent az asztalhoz vinni. Némi irigységgel nézem ahogy a férjem oda se pillantva egy halom bacont pakol a tányérjára.
Oh a szabadság, amit oly könnyelműen magunkénak hiszünk!
Nem mintha J.D-nek valaha megfordulna a fejében, hogy teherbe akar esni.
Amint a teát is kiöntöm Felix jó nagy kanállal mér a mézes csuporból és a kezembe nyomja.
- Emeljük a dózist – mondja komolyan majd ismét elvesz a Google találatok között.
A reggeli alatt Felix az összes közeli iskolát felsorolja, ahol óvoda pedagógusi képzést indítanak. Átvesszük őket egyesével, tandíj, megközelíthetőség, presztízs és megannyi szempontból. Mindannyian komoly érveket és ellenérveket sorakoztatunk fel és magam is meglepődők mennyire belemelegedünk a témába. Amint valami zavarót találunk bennük Felix azonnal kihúzza őket. Mikor magamnak néztem fele ennyire se érdekelt az egész iskola választás dolog. Most viszont, ha meghallom, hogy rossz környéken van, vagy hogy az oktatókra panaszkodnak, hallani se akarok róla többet. Nem szeretném, ha Felix ismét egy negatív környezetbe kerülne a balul elsült egyetemi élménye után. Ami pedig még fontosabb nem szeretném, hogy csak azért ne mehessen oda tanulni, ahova akar mert nincs rá pénze. Meg fogjuk rá találni a megoldást, és ezt közlöm is vele. A terv már formálódik a fejemben.
Mire asztalt bontunk már csak tíz iskola maradt Felix jegyzetfüzetében felírva. Nekem lassan indulnom kell Gitta azt mondta fél tízre van az időpontja.
- Kipróbálhatom azt új kocsit? Azzal mennék Tuliphoz – mondom J.D-nek ahogy a kezembe söpröm a kemény tojás után maradt héjakat az asztalról. A férjem még kiissza a teája maradékát csak aztán válaszol.
- Persze. Szerintem mire kitaláljuk melyik három iskolába adjon le jelentkezést elmegy a nap nagy része. Mit csinálsz a hajaddal?
- Csak vágok egy keveset a végéből – dobom ki a tojáshéjakat a szemetesbe. Nem hinném, hogy bármit kezdenem kéne vele, elvégre ez csak a fedősztorim miért megyek oda.
- Átfesthetnéd szőkére – szól közbe Felix – és hordhatnád többet kiengedve. Akkor nem néznél ki úgy, mint egy edzőterem reklámja.
Elképzelem magam olyan szőkén, mint a fiú és vágok egy grimaszt. Túlságosan olyan lennék, mint a szintén szőkére festett Marigold.
- Nem hinném, hogy az én színem – majd elmosolyodom – és majd mikor érted megyek az iskolába azt fogják hinni az anyukád vagyok.
- Egy igazi MILF leszel – kacag fel J.D az ötleten.
- Fúj! – nyújtja ki nyelvét Felix gurgulázó hangon – soha többé nem mondhatjátok azt, hogy MILF. És nem fogsz értem jönni. Soha – húzza össze szemeit barátságtalanul.
- Persze, persze – legyintek. Még szép, hogy érte megyek, ha messze jár iskolába. Még a végén baja esik!
Vajon Daliah is így érzett mikor a kicsik először mentek óvodába és iskolába?
Egyszerre aggódom magam halálra és vagyok rá büszke. De azért Felix mégis csak húsz éves már így egy kicsit hátrébb kell állnom, hogy valóban ő hozhassa meg a döntéseket.

Ma változik az általános felállás és én búcsúzom el az otthon maradó J.D-től. Elton szomorú éneke ellenére is vidám a búcsú elvégre azért megyek, hogy még egy hiányzó darabot összegyűjtsek a rémes kis hajkollekciómból. Egy hosszú csókkal eláztatjuk Londont majd elindulok mert Tulip fodrászata a város közepén van. Ahogy beülök az új króm cél színű kocsiba és átállítok mindent az én magasságomhoz még egyszer ellenőrzöm a telefonom. Egy üzenetem érkezett Amandától vagy egy jó órája.
„Láttalak a Temzénél, olyan gyors voltál, hogy nem tudtam köszönni. Remélem nem hajtod túl magad, vigyázz a babára!"
Beszívom a felső ajkam ahogy az üzenet végére érek. Óvatosabbnak kell lennem nehogy lebukjak, hogy még nem is vagyok várandós. Visszaírok Amandának megnyugtatva, hogy csak kocogtam és hogy valamikor fussunk össze. Végül elteszem a táskámba a telefonom bekötöm magam és beindítom a motort.

Farringdon általában még kocsival is több mint fél óra volt elérni, de a közlekedés Persona eltűnése óta nekem kedvezett. Bár rendkívül kínosnak éreztem mikor mindenki tovább állt még zöld lámpánál is míg én át nem haladtam.
Végig hajtok a Clerkenwell Roadon amíg el nem érem a Saffon Hill-t, hogy ráforduljak. Egészen az utca végén van Tulip kis fodrászata a Garden Hajszalon, de valójában nem csak Tulip-é volt az üzlet. Két másik fodrásziskolai barátnőjével alapították, de egy részeg partin Tulip rávette őket, hogy ez legyen a neve az üzletnek és alá is írta a két lány még azon az estén. Némi vitát szült ez mikor a kijózanodtak, de a papír alá volt írva és egyiknek se volt jobb ötlete így maradtak ennél.
Leparkolok pont az üzlet előtt. Mily meglepő ma nem kell a parkolásért fizetni, hirdeti a parkoló óra ahogy parkolójegyet akarok venni. Még csak indokot se írnak oda.
Végül megállok az üzlet előtt.
Zöld neon virágok veszik körbe az üzlet tetején lévő táblát rajta a névvel. Az üzletbe a mályvaszín függönyök nem engednek belátni így csak remélhettem Tulip valóban bent van. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy képtelen bejönni nyitásra és valamelyik barátnőjének lepasszolja a reggeli vendégeit. Keresztezem az ujjaim magamban kántálva, hogy legyen bent.
Egy mély levegő vétel után benyitok és azonnal ki is fújom megkönnyebbülten ahogy pont szembe találom magam a fodrászszékben telefonozó húgommal. Tulip volt a legalacsonyabb a családban, anyánk sovány alkatával és annyi energiával, mint maga a Nap. Most, hogy betöltötte a huszonötöt ugyan nem mutatta jelét a megkomolyodásnak, de kezdte elveszteni a gyermeki vonásait. Mindemellett a genetikai zsákbamacskán egyedül ő húzta ki anyánk hortenzia kék szemeit, amik gyönyörűek voltak, de erősen rosszul látóak is. Tulip viszont anyánkkal ellentétben a kontaktlencsére esküdött, bár mindig volt bennem egy bizonyos félelem nem látogatja eleget a szemészetet, hogy a tökéletes erősségű lencséje legyen. Mert azért mégis csak éles ollókkal dolgozott és volt már, hogy a tíz centiből húsz lett.
Tulip a nyitódó ajtóra felkapja fejét és félcopfja mókásan megugrik ahogy arcára kiül a meglepettség, hogy engem lát. Vagyis Gitta végül nem szólt neki a cseréről. Bár nem lepődőm meg hogy elfelejtette hisz a telefonon elmesélte még össze kell készítenie a kacsa etetéshez és Ace uzsonnájához valókat mivel a család férfi tagjai a Hyde Parkba mennek kacsát etetni amíg Gitta rúdtánc órára megy.
- Szia! – köszöntöm ahogy beljebb lépek a fodrászatba – Gitta nem tudott eljönni, úgyhogy beugrottam helyette.
A fodrászat tükrözi a húgom kaotikus ízlését. Élénk rózsaszín falak és fekete bútorok némi zebramintával itt-ott. A három fodrász állomásból csak a húgomé van most előkészítve. Hatalmas flakonok a polcokon, ipari mennyiségű hajápolók és egyebeket mindenhol. Kissé rendezetlen, de talán nem is én vagyok az első vendége a mai nap.
- Mit csinál Gitta? – áll fel a székből majd leteszi telefonját az asztalára.
- Rúdtánc órára ment egy közös barátunkkal – válaszolom ahogy intésére a székbe ülők ő pedig a hatalmas tükör felé fordít. A tükör szélén gyönyörű frizurákról készült képek vannak ragasztva, Tulip legjobb munkái. Az egyik sarokban felismerem saját magam hátulról a menyasszonyi kontyommal, amiket virágokkal és gyöngyökkel díszített. Tulip igazi mesterfodrász volt már akkor is.
- Mi? – nevet fel a húgom – de hát Gitta tök öreg – majd egy gyors mozdulattal kiszedi a gumit a hajamból – mit szeretnél csinálni vele?
- Gitta csak harminchárom messze van még az öregtől – mondom némi nehezményezéssel ahogy a saját koromra gondolok – csak vágj le egy keveset a végéből. Ugye jó kontaktlencséd van bent?
- Igen anya – nyújtja el hosszasan Tulip a tükörből is látom ahogy pofát vág – jó, de azért már gyereke van meg házas – láthatóan a puszta gondolat is megborzongatja. Tulip úgy látta harminc évesen az ember lehúzhatja a rolót és véget érnek a bulis évek ezzel együtt pedig minden örömnek is vége szakad. Daliah ilyenkor rosszmájúan mosolygott a borospohara mögött titkon számolva vissza a napokat Tulip első ráncáig. Egy ideig csöndben vagyunk ahogy a hajammal bíbelődik fésülgetve azt felmérve mennyit is kéne visszavágni. Tulip elfecseg közben az új kapcsolatáról, egy srácról, aki a szemközti optikában dolgozik. Nála vette az új kontaktlencséjét azonnal lángra lobbanva egymás iránt ott helyben. Nem akartam megkérdezni mi lett a pár hónappal ezelőtti lánnyal, akiről annyit mesélt és egy kisebb YouTube híresség volt. Tulip még a közös videóikat is megmutatta. De a húgom mindig is népszerű volt. Egy szorgos kis méhecske a virágmezőn.
Mire megmossa a hajam az elmúlt hónapok összes partijáról és celeb botrányáról értesülök. Szeretem ahogy csacsog és nevetgél láthatóan élvezve az éjszakai élet csillogását és botrányait. Tulip mindig is nagyon sikkes volt valami természetes vonzerővel az érdekes embereknek.
- Amúgy – kezdi lassan és tudom eddig nagyon nehezen fogta vissza magát – mi van V-vel? Azt hallottam beszéltél vele. Édesanya a plafonon sétál lassan az idegtől – mondja ahogy a törölközővel valamelyest át dörgöli a nedves hajamat. Elfog az aggodalom, hogy észreveszi a hajam nem vet árnyékot a tarkómra, de Tulip nem nézi mit csinál, hanem engem figyel a tükörből.
- Jól van – zárom le röviden majd a tükörből rá sandítok – te nem szeretnél beszélni vele?
Tulip erre csücsörit orcáin felvillantva két kis gödröcskéjét. Az egész arcáról süt a rosszallás. Annak ellenére, hogy ők voltak ketten a legfiatalabbak Violet és Tulip nem jöttek ki annyira jól. Szerettek közösen bulizni, de az életszemléletük élesen eltért. Tulip nihilista volt Violet meg anarchista, ha úgy vesszük.
- Parti kurvának hívott – az indulatát érzem ahogy agresszíven fésülni kezd – oh bocsánat! Alkoholista parti kurvának hívott! Érted ő, aki úgy néz ki, mint azok a lányok, akik a kocsmakoncertek után a szemetes mögött dugnak a basszusgitárossal, aki még mindig az anyja pincéjében lakik! -ez egy furcsán konkrét példa, de nem merem firtatni – persze neked nem mondott semmi csúnyát annyi esze azért volt még beállva is, így hozzád tud fordulni. Szent Rose a drogos kishúgok védőszentje – durván felkacag rántva egyet a kezében lévő tincsemen – mondjuk neked aztán nem lehet semmit se felróni. Jó is neked! El tudom képzelni milyenek lehetnek a mindennapjaid. A legnagyobb vitád az lehet, hogy J.D más színű függönyt szeretne, mint te – tudom nem gonoszságból mondja, de attól még érzem ahogy a sértettség lassan elönt – bár hallottam Daliah-tól a minap, hogy magadhoz vetted Gitta unokatestvérét. Azt a kis hájpacnit, akinek olyan messze voltak a fogai egymástól. Még mindig olyan mintha két különböző postacímen lennének a metsző fogai? – kocogtatja meg saját tökéletes fogsorát.
Elszámolok magamban tízig. Tulip még fiatal, Tulip nem tud Personáról, mantrázom fejben legyűrve a savas haragot, amit keltenek szavai. Boris szavaira gondolok és megértem valóban én is tehetek arról, hogy ez a kép él bennük rólam. Rámeredek Tulip tükörképére majd eszembe jut a magam piti kis visszavágása.
- Úristen! – kiáltok fel rémülten mire Tulip is megijed elengedve a hajam és majdnem elejtve a fésűt.
- Mi az? – kérdi meredten nézve rám keresve az ijedelem okát.
- Uram isten! – ismétlem a hatás kedvéért – egy szuper hosszú ősz hajszálad van! Világít!
- Mi?! – toporog rémültem Tulip most már a saját tükörképét bámulva – hol? – szűköl. A legeslegrosszabb, ami történhet az én csodás fiatal húgommal, egy rémes emlékeztető az elmúlásra.
Egy ősz hajszál!
- Hogy nem látod? – kérdem épp annyira kiborulva – komolyan mondom csodálom még senki nem mondta! – majd felpattanok a székből – kitépem!
- Várj! Akkor nem lesz több belőle?
- Inkább élsz vele együtt?!
- Basszus – szinte azonnal beleegyezik – tépd! – adja meg az engedélyt. Nehéz nem mosolyognom és ha Tulip csak egy kicsit kevésbé félne az öregedéstől átlátna a túl tolt játékomon, de így készségesen belemegy. Pár barna hajszálat az ujjaim közé csípek és egy határozott mozdulattal kirántom őket. Tulip szemöldöke megugrik a hirtelen fájdalomra és lehunyja szemeit. Ezt kihasználva úgy teszek mintha a hátam mögött földre hajítanám a hajszálakat és a combomba törölném a kezem, helyette viszont a farzsebembe rejtem őket. Ezzel meg is volnánk.
- Volt nincs! – éneklem visszahuppanva a székbe, gyerekes elégtételt érezve – amúgy igazán csinos fiú lett – mondom vidáman – Gitta unokatestvére.
Nem hinném Tulip igazán hallja, amit mondtam még mindig épp feldolgozza a tényt, hogy ősz hajszála volt. Még kicsit meg is sajnálom ahogy alaposan végig méri magát a tükörben más jelek után kutatva, mint a Daliah által úgy várt ráncok. De persze semmi ilyenről nincs szó. Tulip továbbra is a maga sugárzó fiatal énje.
- Ne emészd magad – mondom neki megpaskolva a hátát – igazán gyönyörű vagy. Egy ősz hajszál nem változtat ezen.
Ez valamelyest rendezi az érzéseit és folytatja a velem való munkát. De ezután Tulip visszavesz az éles nyelvéből és gondosan kerüli a Violet témát.
Amikor eljön a vágás pillanata megnyugszom, hogy milyen gondosan nyisszant ollójával, vagyis látja mit csinál. Már csak ezért megéri az optikussal randiznia. Amíg ő a hajam vagdossa előveszem a telefonom.
A Borisszal és Gittával közös csoportba új üzenetek érkeztek. Megnyitva rögtön egy képet látok kettősükről. Edzőruhájukban egy rudat fogva pózolnak a kép szélén egy rárajzolt pálcika ember volt barna hajjal, ami minden bizonnyal engem akart ábrázolni. „Bárcsak itt lennél" írták alatta és kicsit azt kívánom bár velük mehettem volna. Még Tulipnak is megmutatom, aki kíváncsian érdeklődik Boris felől. de őt nem lehet összefoglalni pár mondatban. Majd egy kis videó jött ahogy Gitta felugrik a rúdra és körbe fordul rajta, nem tökéletesen, de szélesen mosolyogva. Szőke hajfonata vidáman röpül a levegőben utána. „Az új nővéred Gerbera. A koffein és vidámság patrónusa ;)" üzente Boris mire felkacagtam. Igaza volt, Gittának is kijárt a virágnév! Feltétlenül megkeresztelem, amint újra találkozunk. Ami úgy tűnt hamarosan bekövetkezik mert a következő üzenetben az állt a rúdtánc óra után felszednek otthon és kocsikázunk egyet a kocsma után kutatva.
Remélhetőleg ezúttal jobban sül el.