Eltelt pár nap és nem tűnt úgy bármi igazán különös történt volna velünk. J.D munkába járt, Elton énekelt, mi pedig Felixszel elvoltunk otthon. Vagyis Felix talán túlságosan is elvolt. Még mindig rendkívül aggódott az anyagi helyzetünk miatt és az egyik TLC sorozatban találta meg a megoldást. Ő is extrém kuponozó lesz. Esténként elkérte J.D vagy az én laptopom és kuponokat nyomtatott ki, aztán az újságokból és szórólapokból is összegyűjtötte őket. Majd jöhetett a rendszerezés és a vásárlási terv. Igazi kis kupon szörny volt születőben.
De ez legalább elfoglalta őt, velem ellentétben, aki a hirtelen jött tétlenséggel nem tudott mit kezdeni. Az első napokban takarítottam és főztem, de egy idő után már csillogott a lakás és ha túl sokat főznék az csak ránk rohadna. Főleg most, hogy Felix ipari mennyiségű konzervet szándékozott felvásárolni. A napi kétszer-háromszor való futás se volt az igazi.
Így hétfőn egy egészen unalmas hétvége után rászántam magam, hogy visszamenjek az edzőterembe. Bennem volt a félelem, hogy összefutok az egyik harcos lánnyal mivel sokunk választotta ugyan azt az edzőtermet, de ha még egy edző videóhoz át kell rendeznem a lakást inkább felmászok a plafonra lengedezni a lámpán.
Összekészítettem a vacsorára való tepsis húst és zöldségeket és meghagytam Felixnek, hogy egy óra múlva kapcsolja le, de hagyja a sütőben. Így, ha J.D és én is hazaértünk csak meg kell egy kicsit melegíteni.
A fiú, aki épp a kávézó asztalnál ült a földön és rendezgette a kuponos mappáját minden érdeklődés nélkül pillantott fel rám. Mellette Raszputyin ült a földön pár már szétvágott újság maradványain elterülve. Ő lelkes támogatója volt Felix új hobbijának mert imádta szétszedni a már cakkosra vágott újságokat és szétszórni a lakásban, hogy én feltakaríthassam. Egészen rokonlelkek voltak a szőkével.
- Nincs kedved velem jönni? Benő a moha, ha egész nap itthon ülsz - ajánlom fel hátamra véve az edzőruhámmal teli táskám - vehetünk neked egy napos bérletet.
- Oh hirtelen megtaláltad Eldorádó kincsét? - fintorgott Felix az ötleten - vagy megtanultál pénzfát ültetni? Ha nem akkor nem dobhatunk ki olyan burzsoá dolgokra pénzt, mint a kondi bérlet! - forgatta szemeit - még hogy egy napos bérlet! Az legalább öt dezodornak felel meg, ha felhasználom ezt a kupont és darabját egy fontért veszem! - lengetett meg egy kivágott újságos kupont - amit megfelelő beosztással egy év alatt használunk el. Az egy napos bérlettől viszont csak büdös leszek és fáradt! - magyarázta. Védekezőn feltartom a kezem, hogy felfogtam micsoda abszurd ötlettel álltam elő.
- Hát jó - mondom majd megfordulok - ne felejtsd el a kaját a sütőben, pár óra és jövök! - intek neki, de már elveszett a vagdosásban megint. Ahogy elhaladok a fal mellett megpaskolom azt.
- Viszlát Elton! - köszönök neki is. Ezzel a szokással próbálunk hozzászokni, hogy itt van velünk. Azzal, hogy lakótársként kezeltük kevésbé volt fura. Bár még mindig annak örülnénk a legjobban, ha elmenne.

A bokszzsák veszélyesen kileng az ütéseimtől mire a tartó lánc panaszosan nyikorog. Beviszek egy újabb sorozatot majd kipróbálok egy rúgást, amit annyiszor láttam már Amandától a meccseken. Ő volt az etalon, ha lábtechnikáról volt szó. Gyors volt és iszonyatos magasságokig tudott rúgni. Ha nagyon formában volt bizony egyenesen az ember nyakába rúgott.
Én sose voltam valami gyors mindig a puszta fizikai erőre támaszkodtam. A filmekkel ellentétben a valódi verekedések gyorsak voltak, hisz az ember nem viselt el sok fejre mért ütést. A másik különbség a hivatalos és a mi ketrecharcaink között, hogy nem dobták be olyan könnyen a törölközőt az emberek. A nép a meccsért jött nem azért, hogy pár ütés után az egyik fél feladja és lefújják és a szokásos tömeghergelések az elején is rövidebbre voltak fogva. A tényleges harcot szerették az emberek és jobban értékeltek kevesebb menetet valódi verekedéssel.
Ez is valahol a szórakoztató ipar egy ága volt és mi se voltunk annyiban mások, mint a showgirl-ök. Viszont az MMA meccsek megkérdőjelezhető drámaiságával szemben a mi meccseink teljesen őszinték voltak. Ez volt az egyik oka, hogy ezt választottam. Nem vagyok jó sztár alap, sem jó színész. De strapabíró és kitartó vagyok ehhez pedig ez kell.
Tovább verekszem a képzelt ellenséggel a bokszszák képében amíg úgy nem érzem felhorzsoltam a kézfejemet. A kötések, amiket az öltözőben feltettem már teljesen szétmentek. Túl agresszív voltam. De olyan jól esett. Látni ahogy az erőm képes fizikai változást létrehozni, hogy a zsák hogyan leng ki az ütéseim által. Ez mutatta, hogy élek és lélegzek.
Viszont ez volt a jel is, hogy abba kell hagynom vagy megsérülök. A bokszzsák és épp annyi bajt tudott okozni, mint egy igazi ellenfél.

Már az öltözőben voltam zuhany után mikor Amanda is belépett. Egy pillanatra egymásra bámulunk én egy szál törölközőben ő még mindig a nyitott ajtót tartva ahogy benyitott. Majd elvigyorodik és beljebb lép becsukva az ajtót.
- Szia Rose! Halottam a hírt, gratulálok édes! - mondja és mivel csak egy törölköző van rajtam nem ölel meg csak megpaskolja a vállam. Én gyorsan elrejtem az öklöm nehogy lássa a sérülést és rá jöjjön, hogy komolyan edzettem. Gyanús lenne épp csak terhesen ennyire megterhelő edzést csinálni amikor fennáll a veszélye az elvetélésnek.
- Oh köszönöm Amanda - motyogom gyorsan szárítkozva, hogy minél hamarabb az ajtón kívül legyek. Aligha fog feltűnni neki, hogy nincs árnyékom az öltöző tejüveg ablakain csak annyi fény árad be, hogy egész jól lásson az ember. A nevetséges mellékhatása ennek az egész árnyéktalanságnak, hogy meglepően sokat aggódok a fényviszonyok miatt. Főleg amióta lebuktam Felix előtt.
- Ugye nem edzettél durván? - kérdi miközben ledobja a sport táskáját a padra mellém. Egy könnyed mozdulattal lófarokba fogja hullámos vörös haját felfedve teljesen az arcát. Az orra valamivel jobban néz ki, de még mindig le van tapasztva. Legalább a szeme környéke nincs bevérezve már annyira.
- Nem dehogy! - legyintek kapkodva - csak nyújtó gyakorlatokat csináltam. Tudod amíg van bérletem gondoltam kihasználom. Kár lenne a pénzért. Hogy van az orrod? - terelem el a beszélgetést. Sietve kezdek el vissza öltözni csak ledobva a nedves törölközőm a padra egyelőre. Az se érdekel ki sétál be a pucér látványomra. Egy női öltözőben úgyse lát senki olyat, ami neki ne lenne.
- A doki azt mondta több mint négy hét míg teljesen jó lesz. De nem kell helyreállítani szerencsére. Na az lett volna a szar! - nevet fel - de azért fáj rendesen, szedek rá gyógyszert is - majd visszafordul felém - nem hibáztatlak ne értsd félre.
- Azért sajnálom - mondom őszintén - nagyon kínos volt a szülői értekezlet így?
- Oh arra végül az uram ment el. Jobb döntés volt, mint hogy a nép a szájára vegyen minket. Megint.
A szavai szíven találnak. Vajon én is így fogom eltölteni a következő éveket? Azon aggódva a gyermekemnek milyen kellemetlenségeket kell elviselnie a munkám miatt. Még a gyermekügyisek is belekeveredhetnek, ha nem vigyázunk eléggé. Eddig egészen biztos voltam, hogy visszamegyek a klubba és Gerald is így kezelte az ügyet. Ezért is kapok még mindig fizetést. Szerettem harcolni és nem akartam olyan lenni, mint Daliah, magamban mindig siratni azt, amit feladtam a családomért.
- Mond csak Amanda... - húzom le a pólóm még mindig az alját tartva - ha... ha lett volna más lehetőséged, mint a ketrec harc... azt választottad volna?
A nő meglepetten rám néz és ő is megáll az öltözködésben.
- Hát - vakarja meg nyakát zavartan - én sose értettem semmihez. Ott hagytam a gimit és ha Gerald nem szed össze egy strici tette volna. Amikor megszülettek a gyerekek elgondolkodtam, hogy hagyom a francba az egészet. Leszek inkább bolti eladó vagy takarító ezúttal tényleg - majd megvonja a vállát - de hát szeretem, amit csinálok. Még akkor is, ha nehéz, vagy már nem is nyerek annyit. És értékelem a többieket is, hogy így összetartunk. Te is voltál más kluboknál Gerald előtt nem? - kérdi mire bólintok - akkor pontosan tudod az, amit Gerald művel az egy elit dolog. Fizetni mikor terhesek vagyunk, vagy amikor még meccset se nyerünk? Ez egy rendes munka. Persze minden egyszerűbb lenne, ha teljesen legális lenne - majd vonakodva hozzátette - de megértem, ha elgondolkodtál azon, hogy hagyod. Gerald megértené, mind megértenénk.
- Anyám felajánlotta, hogy vegyem át a kertészetet - mondom ki hirtelen - jó párszor megtette már. De most először... azt gondoltam mindig is ez a végállomás számomra. Tovább vinni apám álmát. Hogy minden, amit addig csinálok csak kitérő, élvezete az életnek. És tudom, hogy el kéne fogadnom, rábólintani, és egy részem szeretné is. De akkor már sose leszek Tövis és sose leszek bajnok, nem leszek már harcos se.
- Édesem - simít végig a hátamon Amanda mosolyogva - sok minden lehetsz még az életedben. Sok minden is vagy. Anya, testvér, nő és Tövis is. Ezeket a dolgokat nem vehetik el tőled, ha egyszer már az vagy. Az, hogy szeretnél egy nyugodt életet biztosítani a családodnak nem egyenlő elfogadni a vereséget ahogy az sem, hogy tovább szeretnél küzdeni. Miután megszületett a baba beszéld át a dolgokat Geralddal. Talán ki tudtok valamit találni, ami mindenkinek jó.
- Nem olyan mintha pénzt lopnék ki a zsebéből úgy, hogy nem is biztos visszamegyek küzdeni?
- Kérlek - kacag fel Amanda - most vett a lányának egy kabriót. Nem hinném, hogy aggódik azon miből veszi meg a vacsorához valókat. És bőven elég hasznot hoztál az évek alatt neki, hogy megérje fizetnie a babavárásod, ha ezzel nagyobb esélye van visszakapni téged utána.
- Köszönöm Amanda - ölelem magamhoz. Örülök, hogy végül mégis összetalálkoztunk. Egy kicsivel pozitívabban látom a jövőm vagy legalábbis türelmesebb leszek magamhoz.
Búcsút intek neki majd elindulok haza felé, ezzel a kis beszélgetéssel bőven tovább maradtam, mint akartam eredetileg. Remélem Felix tényleg nem felejtette el a sütőben lévő ételt.

Minden aggodalmam ellenére egy megállóval hamarabb szállok le a buszról, hogy beugorhassak a háztartási boltba. A rendszeres takarítás, amit már unalmamban is végeztem azt eredményezte, hogy után pótlásra volt szükségem vegyszerekből, és ha már ott voltam gondoltam veszek egy új kistükröt is a régi helyére.
Még ha ez azzal is járhat, hogy Felix kiborul, hogy nem kuponnal vettem őket.
A boltból kilépve a megrakodott szatyrokkal már alig vártam, hogy haza érjek. Az edzés és az, hogy kint lehettem egy kicsit anélkül, hogy folyton a fogyó időmön agyaljak, feldobott.
Úgy döntöttem nem szállok vissza a buszra arra az egy megállóra és inkább lesétálom.
Márciusba lépve nem tűnt úgy a makacs téli időjárás átadná a helyét a lomha tavasznak. A dzsekimet néha meglepően erős szelek tépték és jól meg kellet fognom a szatyrom, hogy ki ne kapja a szél a kezemből. Az esőfelhők és a szmog, ami örökösen a fejünk fölött lógott akár el is szomoríthatott volna, de mint aki mindig is itt élt már a megszokottan tekintettem rájuk. London és az eső olyan szerelmesek voltak egymásba, hogy úgy tűnt sose válnak el. J.D meg én még rá is segítettünk erre a csókjainkkal.
Beleveszve az égbe ijedten torpantam meg mikor elém lépett egy férfi. Meglepetten néztem végig az illetőn és az arcához érve rájöttem ismerem. A barna ballonkabátos, hegyes állú férfi J.D munkatársa volt. Valami Carter és egy címeres seggfej. Nem volt titok, hogy nem kedveljük egymást. Azon kevés alkalmak kor mikor összefutottunk a céges bulikon, amikre elkísértem a férjem mindig rémes helyzetekbe hozott. A legtöbb munkatárssal jól kijöttem, ámulva és kissé megszeppenve bámultak rám ahogy feléjük magasodtam és irodista pehely súlyuk mellett amazonnak tűntem. Legalábbis szerettek így hívni. De Carter undorítónak talált és ezt a tudtomra is adta, ha eleget ívott. Legalább nem csak engem utált, hanem úgy tűnt az egész világot. Az a típusú fickó volt, akinek mintha citromot dugtak volna a fenekébe és azóta se tudta kiszedni.
Most furcsán zavaros tekintettel nézett rám. Még egy lépést hátráltam, csak hogy elég távolság legyen köztünk.
- Szia Rose - köszöntött és átszeli a köztünk lévő távolságot. Az orra épp csak nem súrolja az arcom, amitől elfog a viszolygás. Ha kell leütöm ezt a fickót, de nem akarom J.D-t bajba keverni a munkahelyén.
- Eljöttem érted - súgja nekem.
- Mi? - kérdem ahogy ellökőm a kezét, ami megpróbál átkarolni.
- Hogy elszökjünk. Világgá megyünk - mondja és megrémiszt a komolysága - eljött az idő, hogy végre beteljesüljön a szerelmünk. Te meg én és Las Vegas. Elvis összead minket.
Döbbenten hallgatom a holtkóros szövegét. Még hogy a szerelmünk?! Meg Vegas? Biztos, hogy nem. A fejemet rázva hátrább lépek és mikor követne a kezemmel tartom távol. Mellkasán lévő kezemre teszi sajátját és felsóhajt.
- Hát nem érted? - kérdi láthatóan szenvedve még mindig a kezem szorongatva - már képtelen vagyok tovább játszani ezt a játékot. A köztünk lévő vonzalom... ha nem alszol el ma a karjaim között összetörik a szívem és belehalok.
- Mi a francról beszélsz?! - rázom le kezét - mikor legutóbb találkoztunk gorillának neveztél és úgy csináltál, mintha egy majom lennél huhogtál meg a hónaljad vakargattad! Nevetségessé tettél! Megaláztál! Az egyetlen te meg én, ami összejöhet az az, amikor megelégelem ezt és a szart is kiverem belőled! - kiabálom dühöngve ahogy a szégyenteljes emléket újra élem. Álomba sírtam magam azon az estén és olyan megaláztatás ért, hogy J.D-nek se voltam képes elmondani. Rettegtem, hogy ő is így látna, ha meghallaná, valahol igazat adva ennek a szarházinak. Nevetségesnek éreztem magam, hogy valaki olyannak a véleményére adok, aki úgy néz ki, mint egy nyolcvanas évekbeli rajzfilm főgonosz. Most pedig ugyan ez az ember úgy nézett rám mintha én lennék a habok közül kilépő Venus, az álmai megtestesülése. Pírral és könnyező szemekkel.
- De hát az csak arra kellett, hogy távol tartsalak! Túlságosan szeretlek és ez megrémisztett! Mert te olyan jó vagy én pedig olyan rossz. Azt gondoltam, ha ellöklek magamtól, ha megutálsz majd bírni fogom. De képtelen vagyok nélküled élni.
- Hazudsz - sziszegem és ahogy közelebb akar lépni taszítok rajta egyet, amitől elterül a földön - ha valakit szeretsz azt gyengéden teszed! Ha valakit igazán szeretsz nem okozol neki fájdalmat szándékosan. Mi ez a szar szöveg, hogy én jó te meg rossz vagy? Ez csak egy elfuserált kifogás arra, hogy egy beképzelt önző fasz lehess bárkivel! - nézek le a földön elterülő férfire majd tovább indulok otthagyva őt. Carter négykézláb követ egy ideig és a nevemet kiabálja, de azon kívül, hogy néha hátrapillantok, hogy biztos legyek benne nem üldöz figyelmen kívül hagyom.
- Hát ez elég rémísztő volt - szólal meg egy fiú, aki egy házfalának dőlt és minden bizonnyal végig nézte az egészet. Felé se pillantva elhaladok mellette. A nyomomba szegődik én pedig csak a szemem sarkából nézek rá. Szabad kezem ökölbe szorul készen állva, hogy betörjem az orrát, ha kell. A fickó fiatalabb, mint én, egészen Felix korúnak tűnik fekete borzas haja és éles arcéle a mai népszerű tiniszínészekére hajaz.
- Haza kísérjem Hölgyem? - kérdi bizalomgerjesztő mosollyal. Egy pillanatra se hiszek neki.
- Nem ismerlek - bár előre fordítom a fejem a szemem nem hagyja el a fiút.
- Ezen változtathatunk - vigyorog rám felvont szemöldökkel - tudod mindig így képzeltem el - álmodozón felsóhajt, ami teljesen elüt az eddigi viselkedésétől - a szerelem egy londoni utcasarkon ér utol. A Hölgyem rózsaszín pufi dzsekit hord és lófarkat. Én meg a kedvenc flanelem. Egy seggfej bepróbálkozik nála én pedig hazakísérem, hogy baja ne essen. Aztán újra és újra összefutunk ez mind a sors keze természetesen. A szerelem kikerülhetetlen - megpróbál átkarolni, de a karját megfogva fordítok rajta egyet és arccal a falnak vágom míg a kezét a háta mögé csavarom. A szatyrom hangosan csattan a földön és ki tudja lehet megint sikeresen eltörtem egy tükröt. Nem mintha szükségem lenne több balszerencsére.
- Ezt egy kicsit elhamarkodtad öcsi - mondom neki ahogy szorítok egyet a csuklóján. Ő szerencsétlenül vergődik kezeim között arcát átfesti a fájdalom.
- Nincs szerelem? - kérdi arca még mindig a falnak passzírozva.
- Nincs szerelem - engedem el hirtelen majd ellépek tőle - nagyon rossz napot választottál a szerelem keresésére.
A fiú bólogat majd összeszedve megmaradt önérzetét elsiet persze egy búcsúmosoly kíséretében.
Nem mintha élvezném, hogy a rosszfiút kell játszanom, de sikeresen kiprovokálta. Összeszedem a cuccom és fellélegzek mikor látom a tükör még egyben van ahogy belepillantok a szatyorba.
Körbe nézve az utcán azt vártam, hogy már mindenki engem bámul, sőt talán a rendőröket is kihívták, de mindenki úgy tett mintha semmi se történt volna. Egyedül a férfiak tekingettek felém és ha sikerült szemkontaktust teremteniük rám mosolyogtak.
Kezdek megőrülni.
Az utolsó dolog amire szükségem volt még több férfi figyelme, ezért leszegett fejjel gyorslépésben sőt szinte futva indultam újra haza.
A lépcsőházba beérve lassítottam csak már komótosan véve a lépcsőfokokat. Választhattam volna a liftet, de úgyis az emeletünkön állt addigra mire leér pedig föl is sétálhatok.
Úgy nyitottam ajtót mintha ezer éve nem jártam volna otthon. Felakasztva a kabátom megveregettem a falat.
- Szia Elton - köszöntöttem - megjöttem Felix! - kiáltok be a nappaliba, de nem látom a fiút. Aztán meghallom a csobogó víz hangját és rájövök zuhanyozik. A kávézó asztalra teszem a szatyrom és az engem méregető Raszputyinra nézek.
Ma még ő is bámul, ez pedig már tényleg sok.
- Hé - szólók hozzá a kanapéhoz guggolva, ahol bujkál - legalább te legyél hozzám kedves - nyújtom ki kezem felé. Néhány felmérő szaglászás után kimászik és mellém hoppan. Stressz levezetésként elkezdem dögönyözni hatalmas testét.
Hamar elnyúlik a földön átadva magát a kényeztetésnek. Nos, ő legalább jól érzi magát főleg, hogy ennyit vagyunk itthon.
Pár perc múlva egy nagyobb gőzfelhőt kiengedve Felix is kilép a fürdőből. Fel van öltözve, de a haját még törölközőbe csavarva hagyta.
- Bekapcsoltad a sütőt? - kérdi - J.D is fél óra múlva itthon lesz - mondja.
- Még nem - rázom meg a fejem elengedve Raszputyint - nem hallottam, hogy szóltál.
- Hát persze - forgatja szemét - milyen volt az edzés?
- Jó - bólintok rá majd kevésbé lelkesen hozzáteszem - ketten szerelmet vallottak nekem utána - Felixből kitör a nevetés.
- Neked? - kérdi hitetlenül mire igazán nehéz lenne nem megsértődni.
- El akart vinni Vegasba - vonom fel szemöldököm magam is hitetlenül felidézve a szavait - hogy Elvis összeadjon minket.
- Jesszus - a fiú épp csak meg nem pukkad, de ezért már nem tudom hibáztatni. Az ijedtség elmúlásával tényleg nevetségesnek hatott. Nem mintha valódi veszélyben lettem volna ahogy az idegen fiút úgy Cartert is le tudtam volna rendezni. El nem tudom képzelni milyen rémísztő lehet ez más nők számára.
Felállok a földről, hogy visszakapcsoljam a sütőt mikor feltűnik a fürdő melletti komódon egy ismerős papírlap.
- Hát az meg, hogy került elő? - kérdem ahogy odamegyek és a kezembe veszem. Ennek a levélnek a szekrényen volt a helye, ami Raszputyin szobájában van.
- Az almot takarítottam és észrevettem - mondja Felix lesütött szemmel - aztán kíváncsi lettem. Baj, hogy elolvastam?
- Dehogy - kacagok fel átfutva a csinos írású sorokat - ha baj lenne akkor elrejtettem volna. Vicces történet valójában. Mikor J.D-vel az egyetemen megismerkedtem Gitta épp csak elkezdett dolgozni a Bethnal Green Könyvtárban. Sokszor látogattuk meg és kitaláltunk egy buta játékot. Könyvekben hagytunk egymásnak üzeneteket. Csak apróságokat, kedveskedéseket mindig úgy intézve a másik megtalálja. Pár éve viszont Gitta felhívott. Azt mondta egy amerikai fickó fia megtalálta az egyik könyvünket és a fiú vissza akarja adni nekünk. Ki hitte volna, hogy ilyen messzire sodródhat egy könyv! A fiú visszaküldte és írt mellé egy levelet - tartom fel a kezemben tartott papírt - ezt itt. Ez a Jack Sullivan és a kis barátja, akiről ír Aris remélem jól meg vannak.
- Mi volt az üzenet, amit talált? - kérdi a fiú. A könyv, amit visszaküldött ugyan azon a polcon volt, mint a levél, de érthető, hogy a sok másik között nem találta meg. Átsétálok a kisszobába és kihúzom a többi közül Kipling „Dzsungel könyvét". Felix figyelmesen követ és mögülem les ki. Már én is szinte elfelejtettem melyik is volt pont az, amit megtalált. Annyit írtunk az évek alatt! Szavak, amik zavarba ejtőek lettek volna hangosan kimondva vagy amiket örökre meg akartunk őrizni.
Arra gondolok, ami ma délután történt Carterrel. Hol is van az a szerelemnek gúnyolt valami ahhoz képest, ami J.D-vel volt köztünk? A szerelemnek édesnek kéne lennie, mint a késői epernek.
A Dzsungel könyve elején van a lap, amit J.D hagyott. Ő előzékeny volt és papírdarabkákon hagyott üzeneteket én jóval rebellisebben ceruzával írtam válaszokat a könyv végére. Ezen egy nyomtatott arany rózsa volt. Egy egész csomaggal vett ebből a lapból és több ünnepre is ehhez hasonló kártyát kaptam tőle.
- Ha eláll az örökös eső fussunk össze újra itt. Visszaadom az esernyőd. Az ilyen napokon még az árnyékod is hiányzik - olvassa föl mögöttem a fiú és nem kell oda néznem, hogy tudjam fintorog - hát az aztán most tényleg hiányzik - teszi hozzá mire elmosolyodom. Végig pörgetve a lapokat a végére érek a könyvnek, ahol az én írásom található.
- Én szeretem ezt a szűnni nem akaró esőt. Szinte kopogtat a szívem ajtaján és veled együtt őt is beengedem - olvasom fel a válaszom és úgy érzem magam, mint azon az októberi napon mikor megtaláltam és megírtam a válaszom elbújva előle egy könyvespolc mögé. Amandának igaza volt. Az összes Rose, aki valaha voltam tovább él bennem. Ez a Rose még nagyon fiatal volt és teljesen kitöltötte őt a sose ismert szerelem. De az a szerelem, ha más is lett sose vesztett abból, ami különlegessé tette. Bár hagyhatnék egy üzenetet a múltbeli Rose-nak megnyugtatva, hogy J.D mellette marad.
- Ti ketten rém nyálas pár lehetettek - majd némi szünet után hozzátette - belegondolva még most is azok vagytok - nyújt rám nyelvet mire játékosan megrángatom a fülét - és visszakaptad az esernyőd?
- Igen - nevetek fel ahogy elengedem a fülét. Visszateszem a díszpapírt a helyére majd visszatolom a többi könyv közé és elé teszem a levelet. Már kifele indulunk a szobából, hogy a vacsorát megmelegítsük és asztalt terítsünk mikor Felix elgondolkodva megszólal.
- Amúgy nekem is van egy Jack Sullivan nevű unokatestvérem Bár sose találkoztunk mert a nagymamámmal él- mereng el - még sose jártam a nagyinál. Nem jön ki anyáékkal.
- Szerintem mindenkinek van egy Jack Sullivan nevű unokatestvére - mondom kacagva - elég gyakori név.
- Azt hiszem igazad van - bólint rá Felix - bár vicces lenne, ha valóban az az unokatestvérem lenne.

A vacsora alatt részletesen is elmesélem a délutánom, de legfőképp a találkozásom Carterrel. Felix most már nem nevet még a villája is megáll a levegőben fél úton a szája felé egy darab krumplival rajta. Az arcán a felháborodottság és az undor váltakozik. J.D a másik oldalamon sokkal kevesebb érzelemmel hallgatja a történteket. Arca komor és nem tudom leolvasni mit is gondol igazán. De hunyorít, ami azt jelzi nem szívesen hallja, amit mondok. Mikor befejezem iszik pár korty vizet csak azután szólal meg.
- Ma beadta a lemondását - mondja - azt mondta eljött az ideje, hogy szembe nézzen a végzetével.
- És Rose a végzete?! - kérdi felháborodva Felix - miután egyszer legorillázta? - a szavaira akaratlanul is megrezzenek - na nehogy már adj a szavára! - néz rám rögtön Felix -most akart elrabolni Vegasba annyira nem lehet tőled kiborulva! - hadonászik villájával mire lerepül a krumpli. Raszputyin pillanatok alatt ott terem, hogy megegye és Felix egyenesen utána vetődik. Amíg ők birkóznak J.D keze a combomra fut.
- El kellett volna mondanod mikor ezt tette - mondja komolyam - kirúgattam volna a francba. Sose kedvelte senki.
- Tudom - vonogatom a vállam - de olyan kínos volt. Ostobának éreztem magam, hogy adok a véleményére.
- Rosie - hajol hozzám megcsókolva a homlokom - bárkit megbántott volna ez. De nincs igaza. Ha te gorilla vagy akkor én meg pávián. Remek maki gyerekekeink lesznek. Felix meg lehet egy makákó.
Ezen már felkacagok. Lehetünk virágoskert és lehetünk majomház is mit bánom én amíg mellettem van J.D.
- Na kösz - ül vissza Felix az asztalhoz miután elvesztette a csatát Raszputyinnal, aki a krumplival a szájában már vissza is menekült a nappaliba - mi van, ha nem akarok makákó lenni?
- Igazad van lehetsz bőgőmajom amilyen hangos vagy - borzolja össze a szőke szénakazalt J.D - mindenesetre - komolyodik meg ismét - ez is összeköttetésben állhat az árnyékkal. A fiú, aki rögtön utána rád hajtott szintén úgy hangzik, mint egy mániákus.
- Mostantól minden bizarr dolgot az árnyéknak tulajdonítunk? - kérdi Felix. Eltöprengek valóban beillik-e a sémába. Úgy tűnt látszólag jó dolgok történtek velem mégse élvezhettem igazán ki őket. Mit ér, ha sose kapok egy piros lámpát se, ha már nincs tizenkét hónapom élni?
- Nem tudom - vallom be - rá kell kapcsolni a hajgyűjtésre. Ha tovább haladnak így a dolgok ki tudja mibe keveredek még és velem együtt ti is - nézek végig a két férfin, akik szintén aggodalommal néznek vissza rám. Nem akarom, hogy bajuk essen.
Előveszem a telefonom és írok Boris-nak, akivel első sorban most telefonon tartottam a kapcsolatot. Ő is tovább kutatott amíg én a hajszálakat vadásztam és két-három naponta összeültünk összevetni a dolgokat. A válasz hamar érkezett.
„Holnap rúdtánc órám van. Gyere el velem utána pedig körbe autózzuk Londont hátha belefutunk a kocsmába" Azonnal felcsillannak a szemeim.
- Holnap rúd táncolni megyek - jelentem ki mire Felix majdnem kiköpi az ételt. Épp időben kap kezével a szájához.
- Na, azért annyira nem vagyunk pénz szűkében! - vágja le az evőeszközeit majd J.D felé fordul - te ezt engeded?!
- Szexi lenne - mosolyog J.D - honnan jött az ötlet?
- Boris felajánlotta és utána autózunk egyet az álombeli kocsmát keresve -megvonom a vállam - jó lenne, úgy érezném legalább haladunk az üggyel. Még mindig nem sikerült egyik testvéremet se rávennem egy találkozóra, addig meg nem tudok mit tenni.
Ez igaz volt. Tulip teljesen be volt táblázva a fodrászat miatt, Daliah-t pedig a család kötötte le és mindig volt egy kifogása miért nem tudunk összefutni. Marigoldot egyelőre nem zaklattam, őt a legvégére hagyom bármi történjék is.
J.D, csak bólogat Felix pedig pont elég halkan morgott az orra alatt, hogy ne zavarjon. Ezzel eldöntöttem.
Holnap rúd táncolni fogok!