Tudtam, hogy álmodom.
Egyrészt mert nem emlékeztem, hogy kerültem ismét London esti utcájára oda, ahol úgy tűnt mindig eső után jár az idő. Másrészt mert a lámpafények alatt magamat láttam meg ez pedig szintén nem szokott megesni velem. De nem ez lenne életem legfurcsább álma.
Közelebb lépek a másik Rose-hoz, aki a lámpaoszlopnak dől. A sárga fény mindent kissé szépia színűvé fest. Vagy talán mert ez egy álom.
Komoly arca és lefele álló szája aggodalmat ébreszt bennem. Én nem szoktam ilyen komolyan nézni. A másik én végül ellép a lámpaoszloptól és karjait nyakam köré fonja. Lenézek rá és magamra, de valóban két Rose van, nem álmodom magam senki másnak. A másik nőnek szája megremeg és rájövök, amit olyan zord tekintetnek véltem valójában a visszatartott sírástól volt kemény. Magamhoz vonom és az egész groteszké válik mert ismerem a testet és így az otthonosság érzetével tölt ki. Vigasztalóan végig simítok hátán félre húzva kiengedett haját. Egy éles különbség kettőnk közt.
Egy keringőre hajazó lépés sorozatot művelünk. De csak egy pár lábnak van visszhangja a köveken nem tudom melyikünkhöz tartozik. Körbe fordulunk, megpörgetjük egymást majd hirtelen elereszt.

J.D rohadt ébresztője az. Az álomtól még bénultam alvó férjemet meglökőm.
- Jason Damien az a kurva telefon! – kiáltok rá jóval durvábban, mint szerettem volna. A férfi mellettem összerándul majd kapkodva felül, hogy a telefonért nyúljon. Fekete haja szénakazalként áll mindenfele ahogy a telefont nyomkodja. Szemüveg híján erősen hunyorít, hogy lássa mit is csinál. Átállítom, motyogja újra és újra. Mikor az idegesítő ricsaj elmúlik és ő visszateszi a telefont az éjjeliszekrényre visszahanyatlik mellém. Karját könnyedén átdobja felsőtestemen míg én a hátamon fekve még az álomba kapaszkodom csukott szemmel. Egy ideig elvagyunk így.
Mivel Felix hivatalosan is átvette a reggeli készítést mindketten tovább lustálkodhattunk. A szobában csak a szuszogásunk hallatszik a függönnyel besötétített szobában. Még Raszputyin se jöhet be a zárt ajtón, de Felix majd arról is gondoskodik. Megbízható fiú ő, és legalább nem undorodik a munkától.
- Volt egy álmom – kezdem lassan az alvástól még nehezen mozgó nyelvvel – önmagammal táncoltam.
- Hmm – J.D keze lustán köröz a hasamon jelezve figyel. A meleg tenyerétől valamelyest jobban éreztem magam.
- Nagyon bizarr volt. Egy sötét utcán táncoltunk a lámpafényben. A másik Rose majdnem sírt. Rém furcsa volt. Azt hiszem... szomorúvá tett.
A test mellettem megmozdul és hagyom, hogy magához vonjon egy ölelésre és J.D belecsókol a hajamba. Olyan könnyű benne vigaszt találni.
- Csak egy álom volt – mondja.
- Boris azt mondta minden álomnak van jelentése – majd vonakodva hozzá teszem – néha csak annyi, hogy valami jobban foglalkoztat minket, mint engedjük.
- Boris nem Jung-i pszichológus – feleli minden él nélkül – nem kell minden álomtól rettegned. Lehet az agyad csak csavart egyet magán és ez lett az eredmény.
- A kádban is hallottam valakit. De... de az nem ismertem fel a hangot. Vagyis hallottam már... csak nem tudom hol.
- Fogalmam sincs, hogy működik ez. Ez az egész árnyék biznisz. Lehet hiányzol neki? – majd magához szorít – ma vegyél ki egy szabad napot inkább mit szólsz? Pihend ki magad.
- Igazad van – bólintok rá, de a fejemben már terveket szövök – áttúrom a szekrényem. Hátha van valami cucc, amit Violet itt hagyott és rajta van a haja. De nem stresszelem túl a dolgot.
- Na, látod ez jó ötlet. Az ő lila hajszálát biztos meg tudod különböztetni a sajátodétól.
Azért elgondolkodtat, amit mondott. Vajon az árnyékom, hogy érez most, hogy szét lettünk választva? Azt se igazán tudom önálló és érző személyként kéne-e rá gondolnom. Nem ő minden, amit elnyomok? Legalábbis valami ilyesmit írt a könyv. Az egyetlen biztos, ami lejött az álomból, ha tényleg az árnyékommal találkoztam, hogy nagyon szomorú. Egészen magányos.

A méz valóban sokkal fogyaszthatóbb volt teában feloldva. Miközben én a teámat iszogattam a mellettem ülő Felix az újságot bújta. Az asztalon az elfogyasztott reggeli romjai maradtak már csak, amik eltakarításra vártak. A nyitott fürdőajtóból hallatszott ahogy a víz csobog míg J.D készülődött borotválkozni.
A szőke fiú komolyan olvasgatta az állásajánlatokat az előtte lepedőként szétterülő újságból. Ha arra érdemesnek találta nekem is felolvasta őket bár valójában úgy tűnt J.D tanácsait részesíti előnyben jól esett, hogy az én véleményemre is kíváncsi.
- Lehetnék taxisofőr – megforgatta a kezében tartott tollat a válaszomra várva.
- Van jogsid? – rögtön kihúzta a hirdetést.
- Hús feldolgozó – dünnyögte – vagyis hentes?
- Bírnád feldarabolni az állatokat? – vonom fel szemöldököm. Ezt is kihúzza. Oda-vissza lejátsszuk ezt még párszor míg a Times ki nem fut az ajánlatokból.
Ekkor belép a még habpamacs szakállal összekent J.D. Kezében már ott van a borotva készen állva, hogy megszabaduljon a borostától. A borotva hab a szemüvege fekete keretére is jutott mivel megint elfelejtette levenni előtte. Vagy csak félt, hogy nem látva mit csinál elvágja a nyaki ütőerét.
- Rosie – fordul felém – hol a kis kézi tükör? – mókás mikulás szakálla megmosolyogtat.
- Oh, azt múlt héten eltörtem. Levertem a kézmosó széléről – legyintek – majd veszek egy másikat.
J.D csak felsóhajt majd visszasétál a fürdőbe, hogy máshogy oldja meg a borotválkozást. Felix meg dörzsöli saját állát.
- Szerinted itt az ideje nekem is megborotválkoznom?
Egészen közel hajolok hozzá mire meghökkenve pír fut át az arcán. Jó alaposan megnézem az állát, de némi pubertáshoz illő bajuszka kezdeményezésen kívül nincs mit leszedni. Felix is azon fiúk közé tartozott, akiknek fiatalkorában még bőven szőkés arcszőrzetük volt, amit nehéz volt észre venni. A következő tíz évben nem fog sok problémát okozni a hiányos és világos szőrzet.
- Szerintem egyelőre jó vagy.

Kínosan toporogtunk a szűk előszobában mikor eljött az ideje, hogy J.D elinduljon dolgozni. Még az arcszesz csábító illata se tudott rávenni, hogy belekezdjek a búcsúzkodásba. Nem akartam ingyen koncertet adni a szomszédoknak bár a logikus következtetés az lenne, hogy túl hangosan hallgatjuk a zenét. Esetleg tényleg csak egy lejátszóból szólt tegnap a dal.
- Nos... indulok – jelenti ki J.D feltartva aktatáskáját. Odalépek hozzá és megcsókolom mire Elton John ismét dalolni kezd. Hát még itt van.
- Várjatok! – szólalt fel Felix megfagyasztva minket a mozdulatban ahogy összeér a szánk.
Ma jó alaposan megöntözzük Londont.
A fiú, aki eddig valamivel hátrébb a konyhaajtó, közelében állt mellettünk eloldalazva beállt a ruhafogas melletti szabad falterülethez. Tölcsért formál kezéből majd egészen közel hajol a falhoz.
- Hé Mr. Elton John! – kiáltja – most a „Don't go breaking my heart"-ot!
És valóban a „Your song" lassan elhalkult mintha véget érne és elindult a jól ismert dallam ezúttal ballada feldolgozásban.
- Várjátok meg Kiki részét! – szól közbe Felix – hátha ő is itt van.
De amikor jött volna a női szóló Elton énekelt továbbra is. Nos, legalább nem kell félni, hogy túl sok énekes legenda lenne beszorulva a falba. Felix szinte csalódottan engedte le még mindig tölcsért formáló kezeit. Végül mi is elváltunk J.D-vel. A férjem megrázta a fejét.
- Elég legyen Felix. Akár a falban él, akár nem mégis csak a királynő lovagját utasítgatod!
- Jól van na – biggyeszti le száját Felix sértetten – csak kíváncsi voltam.
- Szerinted le kell bontanunk a falat? – kérdem tenyerembe döntve arcomat ahogy felmérem mekkora kárt is okoznánk – vajon van mit ennie?
Egy vagyon lenne megint kikevertetni a „Jáde Zöld Krokodil" színt, amiből valami csoda folytán találtunk egy vödörnyit B&Q-nál, és pont elég volt az előszobára. Arról nem is beszélve mennyi problémát okozhat az a szomszédoknak, ha itt rombolni kezdünk. J.D megrántja a vállát és megfordul, hogy kifele induljon.
- Ha be tudott jutni ki is tud jönni. Biztos nem bontjuk meg a falat – mondja – meg ha valóban eltűnt volna csak láttuk volna a hírekben. Ez is csak egy megmagyarázhatatlan dolog a sok közül. Ne is törődjünk vele lehet akkor elmegy.
Igazat adva rábólintok. Ha Elton John csak úgy eltűnt volna már az egész média lázban égne. A hírértéke megegyezik a királyi család újszülöttjeivel. Ismét amint J.D ajtón kívül volt a dallam is véget ért, mint mikor a gép kidobja a CD-t. Igazán különös.
A fejemet ingatva indultam vissza a hálóba, hogy áttúrjam a szekrényem. Egy kis selejtezés sose árt és hátha tényleg hagyott nálam valamit Violet. Egy időben gyakran megfordult nálunk mikor a közeli hotel recepcióján dolgozott és esti műszakot vállalt. Én is nyugodtabb voltam, ha tudtam nem járkál esténként össze-vissza. Mikor kirúgták nem volt hajlandó elmondani miért, most már voltak tippjeim.

A lakás újabb jó pontja nálam a beépített szekrény volt. J.D nem az a fajta volt, aki túl sokat adott volna ruhákra. A tisztát és egyszerűt szerette, ami bármilyen alkalomra jó. Én fiatalabb koromban átéltem egy párduc mintás korszakot, de ha valami folyton jelen volt az életemben azok a melegítők és edző ruhák voltak. Nem tudtam betelni velük. Így a szekrény nagyobb részét én uraltam J.D néhány ruháját egy komódba költöztetve.
Ahogy egyre mélyebbre hatoltam rég elfeledett darabokat találtam. Az anyámtól kapott kanári sárga kosztümöt, ami szerinte jól állt szerintem olyan voltam benne, mint a királynő, azonnal a kidobandók élére került. Találtam pár batikolt pólót életem azon részéből mikor azt hittem az ilyen nézhet ki jól. Vagy csak én nem értem el azt a szintű batikolási képességet, hogy viselhető legyen a végeredmény. Ezek is mind a kosztüm mellé kerültek. Blúzok és ceruzaszoknyák arra az esetre, ha valaha irodai munkára adnám a fejem. Ők megmaradnak mert ki tudja mi jön még. Egy kismama ruha mély bordó színben, ami a földig ér és a mell alatt behúzott szabása egy romantikus kori kisasszony ruhájára emlékeztet.
Végig simítok a puha anyagon. Visszateszem a szekrénybe egy jól elérhető helyre annak reményében hamarosan szükségem lesz rá.
Tovább kutatok amíg a telefonom csörögni nem kezd. Az ágyra dobott készülék hangosan zizeg, ami szerencse mert általában teljesen le van némítva. Mivel eddig a szekrényben ültem időt spórolva négykézláb mászok oda az ágyhoz. A kijelzőn „Gerald" virít és a homlokomra csapok ahogy eszembe jut tegnap nem hívtam fel őt. Kapkodva húzom el az ujjam a képernyőn a hívás fogadásra.
- Hé, hé Tövis – rikkant bele Gerald a maga komikus sportkommentátori hangján – minden rendben van kislány? Nem hívtál a hétvégén a meló miatt.
Gerald volt a klub igazgatója, aki fiatalkorában maga is amatőr bokszoló volt. Mindenkit vagy a becenevén, vagy csak „kislány"-ként hívott inkább amolyan apukás hangnemben mintsem mert valóban kicsik lettünk volna a százhatvan centis férfinek.
- Jaj Gerald, ne haragudj. Rém sok dolgom volt. Tudod J.D is hamarabb jött vissza a konferenciáról miattam. Nagy nálunk most a fejetlenség – magyarázkodom. Nem akarok belemenni a részletekbe mert még egy olyan sokat látott fickó, mint ő se hinné el.
- Csak nem sikerült elkapni a gólyát? – kérdi nevetve. Értetlenül ráncolom a szemöldököm.
- Hogy mi?
- Hát tudod... - kuncog jókedvűen – bekapni a legyet. Áldott állapotos vagy kislány nem igaz-e? Gratulálok Tövis. Bár lett volna két meccsem is neked, a nép nagyon rajong érted mióta csak úgy osztod a pofonokat. De midig ez van. Amint az egyik lányom befut rögtön sikerül teherbe esnie. Ez már csak Murphy törvénye. Ne félj. Élvezd ki a várandóságot, az első babákra mindig sok idő kell. Emlékszem amikor Gina megszületett. Úgy zokogtam, mint soha. J.D is gondolom majd kicsattan. Helyes, helyes. Majd tartunk neked bulit gyere el a klubba! Mikor már egészen kikerekedtél, jó kislány? Aztán amint világra jön a csöppség megbeszéljük mennyi idő alatt tudsz visszazökkenni a csúcsformádba. Na, csak nem féltél, hogy majd rögtön kiteszlek és ezért nem szóltál? Ez már csak ilyen a nők uralta bizniszben számolni kell a családalapítással. Én se vagyok szőrös szívű tudod jól, hogy van három lányom is.
- Oh Gerald én... - kezdenék bele a magyarázkodásba majd rájövök még ez a legjobb kifogás. A klub és az edzés felért egy teljes idős állással így viszont teljes figyelmemet az árnyék vadászatra szentelhettem.
Hisz pontosan tudta mindenki, hogy lassan egy hónapja próbálkoztunk mert képtelen voltam magamban tartani a lelkesedésemet. És ki tudja lehet nem is lesz olyan sokáig hazugság! Ha meg mégis lehet egy év múlva így is úgy is ott kell hagynom... mindent.
- Nos igen – mondom végül – de persze még nagyon az elején vagyunk. Nem akartam elbízni magam.
- Megértem ne félj. De remek anya leszel Tövis! Hé, talán lányod lesz és lehet az örökösöd a klubban! Képzeld csak el a marketing lehetőségeket – kacag, de félek csak félig viccel. Gerald imádta a feltűnő dolgokat. Ezért voltak lángnyelvek festve a kocsijára.
- Na, de leteszlek kislány! Jó babavárást! Ne egyél lágy tojást nem tesz jót – búcsúzik el egy jó tanáccsal majd kinyomja a hívást. Amint a képernyő elsötétül arccal a matracnak zuhanok és egy artikulátlan szarvasbőgést hallatok stressz levezetésként. Nem lesz tőle jobb a kedvem, de Felix figyelmét felkeltem.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezi a fiú, aki gondolom az ajtóban áll. Még csak fel se emelem a fejem szavaimat egyenesen a paplannak szánom.
- Azt hazudtam a főnökömnek, hogy terhes vagyok és most szar embernek érzem magam.
- Elment az eszed? – Felix hangjában éles volt a kétségbeesés – most J.D-nek három szájat kell etetnie egy fizetésből! Mind az utcára fogunk kerülni!
- Nem fogunk az utcára kerülni – emelem meg magam, hogy a fiú felé nézhessek. Felix az ajtóban állt és két kézzel fogta haját. Úgy tűnt, mint aki nincs messze egy pánik rohamtól. Érhető volt, hogy nem akart visszamenni hajléktalannak, így felelősséggel tartoztam azért, hogy megnyugtassam.
- Hé Felix – szólók hozzá szelíden – a klubban kapok egy amolyan kismama fizetést majd. Gerald gondoskodik a lányairól. Nem sok, de J.D fizetésemelésével több mint jól ki fogunk jönni.
- Minél hamarabb munkát kell találnom – fogta továbbra is a fejét Felix majd hirtelen sarkon fordult – megnézem az interneten az álláshirdetéseket megint!
Azzal el is rohant magamra hagyva. Téphettem volna a szám, a hirtelen jött voltaképp munkanélküliségemen, de be kellett látnom ez volt a legjobb döntés. Ma még csak Elton John énekel a falból, de ki tudja holnap mi jön. Eddig még ártalmatlan dolgok történtek, de ez nem biztos, hogy így is marad.
Hogy eltereljem erről a gondolataimat visszamászom, a szekrénybe, hogy tovább kutakodjak.

Mivel egy telefonhívás után háztartásbeli lettem gondoltam a hírt a vacsora mellé tálalom fel. Ezért hát elkészítettem a családom által becsben tartott ragu receptet. Amíg az főtt én a konyhában ültem Felixszel egy hajszálat a magasba tartva. Végül a kezembe akadt Violet egyik fölsője valami metál zenekar logójával, amin találtam egy hajszálat. Most ezt elemeztük ketten próbálván megállapítani lila-e. Ez volt a nagy mázli Violettel és a hajával. Tizennyolc éves kora óta ugyan azt a frizurát hordta. Egyik oldalt tüsire nyírt eredeti sötétbarna színben másik oldalt hosszú püspök lila volt.
Először csak a férjem hangos köszönését hallottuk majd a záródó ajtót hamarosan pedig már fel is bukkant a konyhaajtóban.
- Sikerült hajszálat találni? – kérdi mire felé fordulunk.
- Azt hiszem – majd ahogy látom, hogy egy dobozt tart a kezében felvonom a szemöldököm – mi van nálad?
- Fánk! – jelenti be megemelve a papírdoboz tetejét, amiben vagy egy tucat dekoratív fánk pihent. Felix azonnal mellette termet éhesen felmérve a kínálatot. Gyengéje volt az édesség, már a csokit is felfalta, amit J.D hozott neki.
- De édes vagy, hogy vettél – mosolygok rá, de csak megrázza a fejét. Felix már bele is nyúlt kivéve egy csokoládéval leöntött és szóró cukorral meghintett fánkot. Úgy harap bele, hogy az bárkiben meghozná az étvágyat.
- Oh nem vettem – mondja – egy csávó osztogatta a ház előtt ingyen.
Erre egyszerre nyel félre Felix és ugrok föl az asztaltól. J.D azonnal a konyhapultra teszi a dobozt, hogy jól hátba verhesse a fuldokló fiút.
- Mi van, ha mérgezett? – kérdi levegő után kapkodva miután sikerült visszaköhögnie a félre ment falatot.
- Mégis milyen fickótól kaptad?! – kérdem.
- Na már – dörgöli erősen a még mindig kissé köhögő fiúnak a hátát – mintha elvennék valami random idegentől bármit is. Volt egy kvíz a helyi nevezetességekről meg hasonlók. Aki az összesre tudta a választ kapott egy doboz fánkot. Így akarják népszerűsíteni a cégüket. Nem voltak nehezek a kérdések egy törzsgyökeres londoninak – von vállat. Erre úgy tűnik Felix megnyugszik mert betömi a szájába a maradék fánkot ezúttal körültekintően megrágva azt. Az én gyanúmat viszont nem altatja el ennyivel.
- Mi volt a cég neve? – lépek közelebb, hogy megnézhessem a dobozt. Ahogy elolvasom a tetején a nevet J.D is rögtön válaszol.
- Kiválasztottak. Hát nem fura név? – nevet fel – nem csoda, hogy szükségük van ilyen marketingre.
Úgy kapom el a kezem a doboztól mintha megégetett volna. Tágra nyílt szemekkel fordulok a férfi felé.
- Ez az a cég, akitől kaptuk a gyümölcskosarat is.
Egymásra meredünk J.D-vel feldolgozva mit is jelent mindez.
- Holnap utána nézek ennek a cégnek – biccent J.D.
- Azért még megehetjük a fánkokat? – kérdi máris egy újabb felé nyúlva Felix – a gyümölcskosártól se lett semmi bajunk.
Hagyjuk, hogy még egyet kivegyen egy kék cukormázasat, amin apró pillecukrokat olvasztottak. Be kell valljam nagyon jól néztek ki. J.D-re nézek, aki csak vállat vont. Valóban egy-két fánkba nem halunk bele.

A vacsora előtt meg is ettük az összeset gondosan szétosztva az ízeket, hogy senki se maradjon ki semmiből. Már meg se lepődtem, hogy pont három volt mindenből. Lehet ez a cég küldte ide Elton Johnt vagy felelt az esőzésért is valójában. Az egész akár egy elcseszett vicc is lehetett volna.
A nassolás vége felé elmondtam J.D-nek is a délutáni beszélgetésemet Geralddal. Jól fogadta, sőt megmosolyogtatta ahogy elmeséltem miként értelmezte félre az egészet. Felixet ezzel szemben ismét elfogta az aggodalom az anyagi helyzetünket tekintve.
-Most éhezni fogunk? – fordul a férjem felé a fiú mire az hangosan felkacag.
- Dehogy fogunk – veregeti vállon és végre először Felix megnyugodni látszik valamelyest – nem lesz itt gond. Van félre tett pénzünk, Rosie kap azért valamelyest a klubtól továbbra is és nem mondhatnám, hogy nagy kiadás elé nézünk, hacsak tényleg ki nem kell bontani a falat, hogy kimenekítsük a pop legendát vagy Boris ki nem találja minket húz le, hogy jachtot vegyen.
Boris említésére ismét felemelem az eddig egy papír zsebkendőn pihenő hajszálat. Az asztal fölé emelem, hogy mind jól lássuk.
- Nos, akkor megszavazzuk ezt lilának? – kérdem körbe járatva tekintetem a jelenlévőkön. J.D megigazítja a szemüvegét és erősen hunyorít a lámpafényben megcsillanó hajszálra. Felix is jó közel hajol hozzá mintha még sose látta volna.
- Ja – von vállat a fiú ismét hátra dőlve.
- Egészen lilásan néz ki – bólint rá J.D. Megbízva ítélőképességükben felállok, hogy eltegyem az éjjeliszekrényem fiókjába, ahol egy kis zacskóban már anyám haja is pihent. A hideg kirázott mennyire hátborzongató mások haját gyűjteni, sőt, ha úgy vesszük ellopni. Én is egyike lettem azoknak az embereknek, akik mocskos kis titkokat rejtenek el a fiókjaikban úgy tűnik.
Bár legalább nekem tényleg szükségem volt rájuk nem pedig furcsa hóbortból szedegettem össze őket.

B&Q - Angol barkácsáruház lánc