*Külső szemszög*

Jirou a hangot még így is felismerte, akárhogyan nem hallhatta egy ideje. 

- Kyoka, tudod eléggé szomorú voltam hogy utoljára még nem mutattad meg milyen hős vagy...

- Áh, igen, Jirou. - hallatszódott tanárja hangja. - Itt mi nem fogunk semmit sem hallani, mert az igazgató személyesnek találta. Remélem érthető.

A lányt, nem igazán érdekelte, ki hallja és ki nem. Egyedül a vékony, hívogató hangra tudott csak koncentrálni.

- Hol vagy? - ordított a semmibe. - Gondolom te vagy az úgymond ellenfelem, így szembe kéne néznem veled...

- És most itt állok egyes szervek, tagok nélkül. - folytatta mondandóját a másik személy. - Szeretnél látni? Mhm, Kyoka?

- Fogd be... - suttogta.

- Talán majd ma megmenthetsz, ugye?

A hangja visszhangként terjedt. Az összes többi dolog eltűnt, az eddigi hangos zaj is csendesedett. Csak annak a bizonyos személy hangja, és Jirou volt. 

- Te halott vagy, és ez is csak illusztráció. - vett mély levegőt a lány. - Kérlek, távozz.

- Hiányoztam? - mosolyogva várta Jirou-t. A lány szíve hevesen vert, nem bírta elhinni amit látott. Unokatestvére tényleg ott állt előtte, és tárt karokkal, legalább is amennyije még megvolt, várta őt.

- Bántalmazás nélkül fogom teljesíteni ezt a feladatot. - dobta oldalra kapott kését. - És a képességemet sem fogom használni. - húzta vissza csatlakoztatóit.

- Akkor lelkizni fogunk, vagy milyen unalmas dolgot fogunk csinálni? - lépett végre kapcsolatba vele.

- Tudom, hogy te nem az igazi Naoto vagy. - mosolygott könnyes szemekkel a hosszú hajú lányra.

- Honnan gondolod? - állt tétlenül.

- Ugyan, a saját szememmel láttam ahogy megcsonkította. - engedett utat könnyeinek. 

- Pedig most velem, az igazi Naoto-val jöhetnél. - húzta el száját.

- Naoto sosem akarná, hogy meghaljak egy ilyen mocskos feladatnál. Nem ajánlaná fel. - lépett előre. - Meg amúgy is, ha rosszat teszek, Aizawa sensei leállíttatja a feladatot. Nem engedik, hogy meghaljak.

- Tehát megakarnál? - szavaira Jirou felkapta fejét. - Te sem vetted észre, ugye? Megakarsz halni, ugye Kyoka?

Levegőért kapkodva, meglepődve figyelte a lányt, aki még mindig csak mosolygott.

- Van miért élnem. - mosolyogva nézett fel. - Ameddig Yaomomo itt van, van érteelme. Küzdhetek mellette, és vele az álmaimért.

- És ez a Yaomomo is így akarná? - vonta fel szemöldökét.

- Azt nem tudhatom. - vett mély levegőt. - De azt tudom, hogy én így akarom. Ameddig Yaomomo megvilágítja a világot, boldogsággal tölt el, addig boldog vagyok én is. Addig nem fogok Naoto miatt szomorkodni. - mosolyodott el.

A hosszú hajú lány csodálkozva nézett. Le nézett a földre, majd könnyek szöktek a szemébe. Kyoka lábaival előre lépve, ért el hozzá. Átkarolva, a megcsonkított lányt, szólalt fel.

- Sosem lehetsz Naoto. - suttogta. - De attól még robotként is lehetnek érzelmeid. Sajnálom, hazudtam. - fonta körbe szépen lassan csatlakoztatóival. - Sayonara, másolat. - szorította össze erősen a közte lévő testet.

A lány bizakodva ment tovább, hogy már itt a vég. Nem lesz több pont, nem tarthat olyan sokáig.

- Innentől újra hallunk, Jirou. - hallotta újra tanárja hangját. - Sok szerencsét a végére, próbálj meg kiszabadulni.

Aggódva ment tovább, ebből azt ítélve, hogy még nincs itt a vége.

A hőstanonc újra hallotta a hangos hangokat. Fülsüketítő volt számára, de csak egy dolgora tudott gondolni. Lassan eléri a célt.

- Már csak pár lépés... - látta maga előtt a kijáratot. 

Összeroskadt. A lélegzete megakadt, és a mellkasa nyilalt. Szíve hevesen vert, szörnyen érezte magát. Ismerős volt neki az érzés, még is, mint mindig, ugyanúgy reagált. Menekülni akart, és félelemmel volt tele. 

- Nem akarok meghalni.. - szipogta. - Nem állok készen rá! 

Yaoyorozu a monitor előtt, kétségbeesetten hallgatta a többiekkel együtt.

- Állítsák le, bármit is adtak be neki! - könnyekkel küszködve ordított.

- Nem tettünk vele semmit. - válaszolt nyugodtan Aizawa. - Valószínűleg váratlanul tört rá a pánikroham.

- És maga tétlenül nézi ezt? - fordult szokatlan hangnemben hozzá a lány. - Engedjenek be! - könyörgött. 

- Tényleg tenni kéne valamit.. - Deku aggódva figyelte a történéseket. - Ezzel súlyosan rombolunk sok mindent, ha így folytatódik. Akár a testi épségét is kockáztathatjuk.

- Én is tudom. - sóhajtott fel a férfi. - Yaoyorozu, és Midoriya akkor már, mi lemegyünk együtt, az igazgató már valószínűleg észre vette, hogy sokáig tart, nem megy senki más, így valami gond van. Ha bármi nagyobb gondot észlelnétek innen, hívjatok segítséget, bár szerintem már az igazgató intézkedhetett. 

Ahogy ki lett osztva minden, úgy tett mindenki. Lent már Yaoyorozu rohanva nyitotta az ajtót, majd guggolt le Jirouhoz. A lány a kést szorongatva készült a legrosszabbra, mikor is Momo kitépve azt dobta félre.

- Kyoka! - emelte fel a lány fejét.

- Úton a segítség, ne aggódj! - sietett melléjük Izuku.

Jirou utolsó emléke az volt, ahogy Yaomomo tartja őt. Az arcát látta, mely most kétségbeesést tükrözött. Nem volt olyan szép, és édes mint szokásosan. Emlékezett rá, hogy beszélt hozzá.

- Soha többé nem engedem, hogy túlerőltesd magad, vagy akármi! - vette gyorsan a levegőt. - Tudom, ez nem amiatt volt, de így is túl megerőltető feladat volt ez az egész számodra... Nem engedem nekik majd máskor, hogy ilyen fájdalmas feladatot adjanak. - tartott szünetet. - Amint végzek, sietek majd hozzád. - mosolyodott el.

Ennyire emlékezett az alacsony lány. Innentől minden homályos volt számára, már csak annyit vett észre, hogy a gyengélkedőn van.

- Jobban vagy? - Recovery Girl körülötte munkálkodva vette észre hogy felkelt a lány. Aprót bólintott, melyre a nő csak elmosolyodott. - Az igazgatóval megígértettem, hogy soha többé nem adnak egy diáknak sem ilyen feladatot. Ha tudtam volna róla, biztos nem lett volna ilyen megerőltető, főleg neked, akinek egy ilyen betegséged is van!

Az ablakon kinézve, Kyoka egy szót sem szólalva hallgatta a nőt. Nem tudott megszólalni, még az is megerőltető volt számára.

- Volt itt egy magas lány. - erre Jirou fejét felkapva, nagy nehezen a nő felé fordult. - Ide nem engedhettem be, így csak pár szót üzent. Senkinek sem esett nagyobb gondja, és az a személyes üzenete, hogy amint visszatérhetsz segítséggel a kollégiumba, sietni fog hozzád.

- Mikor... - nehezen szólalt meg. 

- Mhm? - nézett kérdően. - Oh, hogy mikor mehetsz vissza? Nem is tudom, egy pár napig még vizsgálat alatt leszel. Ha megsérültek a füleid, az nem jó. Egy kicsit elkapkodták, lehet nem kellett volna behozni, de inkább, mint hogy nagyobb bajod essen.

Jirou fejében a történtek jártak még is. Nem bírt figyelni az idős hölgyre. Most jutott el csak teljesen el az agyáig, hogy Naoto ott volt, megcsonkítva, undorítóan előtte. Igaz, nem volt igazi, őt még is nagyon megviselte így utólag. Belegondolva, a lány kinézetébe, hányinger kapta el, és egyszerre bűntudat, hogy akkoriban hogy bánt vele.

- Jól v.... - kapta fel a fejét a nő, amint a lány felült. - Várj, várj, hozok valamit amibe hányhatsz! - rohant a legközelebb lévő tálhoz.

---

Igen, lehet egy kicsit nagyon rossz lett ez a fejezet, sajnálom. Ha bármi hiba van szóljatok, nagyon nehezen írok külső szemszögből. Viszont nem tudtam máshogy megoldani, mert nem szerettem volna a történetünk közepén szemszögeket változtatgatni, hanyagul.

Btw ezt a részt később írom, mint az ezután következőt, nagyon nehezen fogtam hozzá. Egyszerűen egy akadálynak vettem ezt a részt, szó szerint. 

Viszont itt vannak azok a zenék, amik segítettek írni, és egyben bőgtem közbe miattuk, tehát ja, lol:

https://youtu.be/u6Jnlf-Nbrc

https://youtu.be/9KPcaVTNc4U

(crying and sobbing bc of them lmao)

Ezt a részt is sokáig írtam, de jó az-

GEC MOST SZÓLALT MEG A VÉGÉN ITT A TENMIKO-S PLAYLISTBEN AZ A BIZONYOS GIVEN DAL, ÉS MOST MÉG JOBBAN SÍROK VVVSHDJSFHSDFHSDFGHDSGH

Khm, tehát... remélem jó volt visszatérésnek, próbálok újra aktív lenni, mert már bevallom, hiányzott az írás, és most jó volt egy kicsit felszabadulni :D (mindent jobban kifejtettem a következő fejezetben, mert hát nem bírtam megállni, ha már hamarabb megírtam, leírtam oda is a többi dolgot lol)

Puszálok mindenkit, boldog új évet előre is <3