(Sorry, nem hagyhattam ki ezt a cute fanart-ot)

Kopogtattak. Tudtam, hogy Yaoyorozu lehet az.

- Itt vagyok Jirou, segíteni egy kicsit a tanulásba.. - nyitott be. - Tudod, amit beszéltünk!

- P...persze! - egy pulóvert felkapva siettem valamennyire rendet rakni, hogy el is férjünk.

- A házi feladat mellett hoztam még két anyagot, hisz kötődnek ehhez, gondoltam átnézhetnénk. - pakolt le az ágyamra. - Sosem árt, ha egy kicsit felelevenítjük az előző anyagokat is. Amúgy is párat át kéne még néznem, félek hogy nem fog menni hirtelen dogáknál... - sóhajtott fel a lány, majd lepedőmre ráülve villantott nekem egy nagy mosolyt. 

- Tehát ez volt a házi ugye? - nyitottam ki a füzetemet.

- Igen! - mosolygott. - Tehát melyik részét nem is érted?

Bevallom értettem az egészet, de azért egy ilyen esélyt, hogy Momo felajánlja hogy segít a tanulásba, ki utasítana el? 

- Talán ezt átnézhetnénk! - mutattam az adott feladatra, amit már elkezdtem, még is úgy voltam vele hogy majd együtt megcsináljuk.

*

Már egy ideje talán a feladatra sem figyeltünk, helyette beszélgetésbe kezdtünk. Az ágyamon fekve hallgattam Yaomomo hangját, ami a matek irányából eléggé eltért másfele.

- Szerinted milyen lesz az élet hősként? - hangzott fel kérdése, amit nem is értettem miért pont ő kérdez.

- Nem igazán tudom... - fordultam oldalamra, hogy láthassam őt is. - Sosem gondolkoztam rajta...

- Én tudod mostanában egyre többet gondolkozok rajta... - feküdt be mellém az így is egyszemélyes ágyamba, ami miatt eléggé közel kerültünk egymáshoz, ezért természetesen arcom kezdett paradicsommá válni. - Láttál már olyan hőst aki boldog? - feküdt hátára a lány.

A kérdése tényleg elgondolkoztatott. Erről nem igazán beszéltünk órákon, vagy akárhol.

- Hát...végül is boldog mindenki hogy megmentheti az életeket, nem? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem is tudom.. - egy mély levegő kíséretében felült, majd elment egy pohár vízért. - Ezt sosem említették, hogy milyen is a magánéletük. Mi van ha a mosoly az arcukon csak olyan, mintha színészek lennének? - szomorúan ivott bele vizébe.

- Én szeretnék boldog lenni.. - feküdtem hátamra. - És az is leszek!

-Jirou... - könnyei folyni kezdtek, felém fordulva véletlenül rám is öntött egy kis vizet. 

- Y-yaomomo baj van? - felülve hirtelen néztem a lány könnyező szemeibe. Ő csak mosollyal az arcán derekamat átölelve dőlt vissza velem. Én újra egy paradicsom színét fel véve viszonoztam ölelését.

- Büszke vagyok, hogy ilyen magabiztos vagy. - suttogta halkan. 

Magabiztos...talán nem is tudom a jelentését, csak elhatározok dolgokat..még is...ő magabiztosnak hívott, ameddig mások nem így tettek.

- S-sajnálom, összevizeztem a pulcsidat! - hajolt el hirtelen. - Add ide, majd elviszem megszárítani.

- Nem kell! - hirtelen válaszomon ő is meglepődött, mivel az egy kicsit hangosabb lett a kelleténél. - Úgy értem kedves vagy, de majd megszárad.

- Megfogsz fázni! - anyáskodott felettem, ameddig én ellenkeztem rángattam a fejemet.

- Dehogy fogok, bent meleg van meg minden. - néztem rá "durcásan" mire ő felnevetve válaszolt.

- Akkor nincs más választásom... - húzta ravasz mosolyra száját. Felém közeledve néztem rá értetlen fejjel. Pár másodperc múlva meg is tudhattam mi volt a szándéka. Tudni kell, hogy nekem egy érzékenynek mondható dolog, ha a hasamnál csikiznek...neki nem kellett sok, úgy elkezdte ezt tenni, hogy a nevetésem visszafogásával küzdöttem.

Nem kellett pár másodperc, úgy felnevettem hogy még szerintem az alattunk lévők is hallották. Ő szenvedésemet kicselezve szedte le rólam ázott pulóveremet, amit nem véletlenül nem szerettem volna levenni. Még is most...takargatás nélkül kiterülve fekszem az ágyamon, kicsit sem törődve azzal hogy friss sebemet észre veheti a lány.

- Akkor ezt mindjárt leviszem.. - rám nézve még a ruhadarab is kiesett a kezéből, aggódva pillantott kezemről arcomra, kikerekedett szemekkel. - Jirou... - óvatosan sebemre téve kezét állapította meg sebemről hogy ez még mai. - Mi történt? Miért tetted? 

- Semmi érdekes, csak a múlt tudod... - húztam el karomat.

- Elmondhattad, és segíthettem volna... - hajtotta le a fejét. - Miért nem kérsz segítséget? - felém hajolva könnyező szemébe néztem. (író: sorry, eskü már csak max egyszer fog Yaoyorozu sírni xD) - Nekem bármit elmondhatsz, nem véletlenül állunk közel egymáshoz...nem szeretném hogy szenvedj! - hangját felemelve támaszkodott fejem fölött.

Segítség....és szenvedés. Az a két dolog, ami szörnyű tud lenni, még is az első gyógyító is. Az emberek segítségért ordítanak minden bajuknál, még is van aki magába folytja és szenved tovább. Undorító egy megfogalmazás, még is így van.

- Kérlek mondj el mindent Jirou! Fontos vagy nekem... - rám fekve fejét nyakamba fúrva hallottam apró szipogásait, mellé társuló sós könnyeit nyakamon érezhettem.

Mindent...mit is takarna az a minden? Senki sem tudja, még is csak úgy emlegetjük.

- Végig nézették velem másodikba... - motyogtam halkan. - Végig néztem saját akaratomból ahogy megkínozza Naoto-t...

- Mesélted, hogy elhunyt.. - még mindig szorosan hozzám bújva feküdt rajtam a lány. Lehelletét nyakamon érezve, rövid lábaimat az ő hosszú és vékony tagjai súrolták.

- Sosem utálnál meg? - tettem fel a kérdést.

- Sosem. - fejét felemelve mosolygott rám.

- Még ha minden igazságot is elmondanék? - pasztáztam a plafont.

- Az is beletartozik. - nevetett fel. Arcomon halvány pírral mosolyogtam rá.

Itt volt az alkalom, úgy éreztem. El kellett mondanom az érzéseimet, és megbirkózni azzal ha esetleg ő nem szeret viszont. Hiszen miért ne tegyem meg most? Ha halogatom sosem jön el a pillanat hogy elmondjam, és tényleg macskás néniként halok meg azt nézve ahogy férjhez megy. Így meg esetleg egy kicsit lehet jobbá is teszem a sorsomat.

Szeretni. Milyen is ha szeretnek? Talán mint a romantikus filmekben, pillangók járják fel és le a hasadat, emellett tán biztonságban érzed magad amellett akit szeretsz. Védelmeznek, meddig te hősként tekintesz arra akivel szerelmes vagy. Legalább is egy hetero romantikus történetben ez van. De a saját szerelmi történetünket mi szabjuk meg, főleg ha nőként nem a férfiakra buksz.

- Tudod Yaomomo.... - nyeltem egy nagyot. - Erről eléggé nehéz beszélnem...

És itt szúrtam volna le a telefonomat. Igen, pontosan. Mint azokban a klasszikus történetekben amikor a lány megpróbálja elmondani a fiúnak hogy szereti, valami itt pontosabban a mobil megzavarja ezt. Momo legurulva rólam sétált el eszközömig, majd adta át nekem. Kaminari...hogy még mennyire leszúrom azt a barmot!

- Igen? - vettem fel unott hanggal.

- Tudod volt az a múltkori játék... - a háttérzajból kiszűrve nem egyedül lehetett. - Amit nem bírtunk kivinni...most az utolsó szintet is megcsináltam sikeresen Shinso és Kirishima segítségével!

- Most komolyan...ilyenkor hívtál fel egy ilyennel? - idegességemben kedvem támadt elvonszolni a seggem a szobájához, hogy felpofozzam olyan erősen mint egy izomember, hogy még a fogai is kihulljanak. Kicsit sem sajnáltam volna a fiút.

- Shinso ügyesen legyőzte a boss-t, ami még neked sem ment, pedig olyan hasonlóak vagytok mindenbe is!

- Ez most komoly hogy egy sráchoz hasonlítasz? - ordítottam le a fiút, akinek annyit kívántam hogy remélem most összehugyozta magát. Tudom, gonosz vagyok ch. - Egyébként szegény fiú minek van ott? Még a végén agykárosodást kap tőled.

- Ez fájt! - hallottam siránkozását. - Egyébként jó fej, és szerintem jól kijönnétek, hisz tényleg hasonlóak vagytok!

- Jobb dolgom is van nálad. - nyomtam ki. Szeretem Kaminari társaságát, de pont rosszkor zavart...tudja a következményeit ezeknek.

- Mit is szerettél volna, Jirou? - mosolyát le nem vakarva nézett a szemeimbe.

Itt gondolkoztam el. Vajon biztos most kéne elmondani? Helyes ez így, vagy valahogy máshogyan kéne?

- Semmit. - felülve ágyamból (mert én azóta abban döglődtem) mosolyodtam el.

Úgy gondoltam nem ez a megfelelő pillanat. Nem éreztem teljesen helyesnek azt, hogy random a szobámba a pofájához vágom hogy szeretlek. Pedig mennyivel megkönnyebbítettem volna a dolgomat hogyha most mondom el...

-

Remélem senki nem utált meg lol

Egyébként meg eléggé érdekes rész lett, i mean Yaoyorozu-ból egy bőgőmasinát csináltam, ameddig a romcsi filmekben a kisebb fekszik a magasabbra, higgyétek el fordítva is megvalósulhat, higgyetek Hannah anyátoknak. Remélem azért tetszett, pusza <3 (meg emellett szegény Jiruo-t egy depressziós leányzónak állítom be rip)