*Jirou szemszöge*

Az ágyamban hevertem. Nem csak akkor. Már napok óta. Azt sem tudtam mi történik a körülöttem lévő világban, bezárkózva nem figyeltem a napok eltelését sem. Egyedül én voltam, az ágyam, és a telefonom amiből zene szólt.

Így teltek a napjaim. Nem beszéltem senkivel, maximum írásban. Nem azért mert nem akartam. Egyszerűen csak...

Nem bírtam. 

Talán még akkor is a sokk és tehetetlenség hatásában szenvedtem. Yaomomo meglátogatott néha, de nem akart zavarni, nehogy rosszabbul legyek. Hála tőle megtudtam hogy senki másnak nincs nagyobb baja. Egyszerre volt nyugtató és zavaró is. Zavart, hogy most én vagyok a gyenge. Zavart, hogy mindenki jobb volt nálam.

Amikor írtak is csak leláttamoztam, ritka volt hogy visszaírtam. Nem voltam képes rá. Nem tudtam mit írhatnék.

Tehát ahogy mondtam. Teltek, és teltek a napok. Nem figyeltem mi történik, és milyen nap van. Egyedül arra koncentráltam, hogy naponta legalább pár lépést megtegyek, és ne száradjak ki. 

Valami rock zene mehetett, mikor is a telefonom aprót rezgett. Oldalra nyúlva érte olvastam végig Kaminari üzenetét.

"Remélem, hogy jobban vagy! Azért ne felejtsd el a mai napot, fontos! Ha kell valami, szólj a te szeretett Kamidnak"

- M...mai nap? - jöttek ki halkan a szavak a számon.

A készülékben saját tempómban kikeresve a mai napot realizáltam miről írt a szőke. Szeptember huszonharmadika volt, ami egyet jelentett Yaomomo születésnapjával.

Csütörtöki nap volt, ami egyet jelentett azzal hogy a többiek az iskola padjában ülnek már. Hogy Kaminari hogy küldött nekem üzenetet? Szerintem azt hagyjuk meg az ő kis titkának.

Egyetlen egy mondat futott át folyamatosan az agyamon.

"Fel kell épülnöm"

Lehet az a pár óra amit rá lehetett szánni más azt mondta volna esélytelen, én még is erőlködve próbáltam megszabadulni a rabságomtól. Szerettem volna ha Yaoyorozu jó születésnapban vehetne részt az éven is.

Lassan a nevére kattintottam az eszközön. Nagy nehezen fel is hívtam őt. Tudtam hogy most nincs nála telefon, meg fel sem vehetné. Hangpostára kapcsolt, amit szerettem is volna elérni.

- Yaomomo.. - rekedtes hangomat megköszörültem, majd próbáltam kimondani minél érthetőbben a szavakat. - Boldog születésnapot először is. Felépülök ma, és a világ legjobb ajándékját próbálom majd megadni. - mosolyodtam el. - Tudom, még iskolában vagy, de úgy voltam vele megpróbálok valami üzenetet küldeni. Remélem hamarosan együtt tudunk majd újra padba ülni. - küldtem el a hangpostát nagy nehezen.

Lassú léptekben közelítettem meg a célomat. Az első fél órában a plafont bámulva, az öregeket megszégyenítő halottas fejjel bambultam. Majd nagy nehezen, a polcomba kapaszkodtam. Örüljünk, hogy most nem volt instabil, mint sokszor, mert akkor az állapotomra nézve, itt rohadtam volna meg a földre esve.

A takarót oldalra gyűrve, lábaimat erőltetve eresztettem le a földre. Nem tudtam hogyan tovább, még is egy lejátszási listát bekapcsolva lelkileg, és hát próbálkozva testileg is küzdöttem.

A jobb lábamra nagy nehezen súlyomat helyezve, támaszkodtam hátul karjaimmal. Bíztatva magam, ereszkedtem másik lábammal is teljesen a földre. Kocsonyaként remegtem, amint a padlón találtam magam.

Még mindig támaszkodva, próbáltam lenyugodni. A levegőt egyre gyorsabban vettem, mint aki oxigén hiányban szenved. 

Végül még is sikerült. A saját lábaimmal érezhettem újra, bármilyen támasz nélkül a talajt.

*

Lent, a konyhában várva néztem ahogy mindenki megérkezik.

- AAAAAA! - ordított fel Kaminari amint meglátott.

- Huh? - néztem rá kérdően.

- Te még élsz? - fogta fejét. - Azaz izé, nem is gondoltam hogy meghaltál, csak igen, ja tehát... - sóhajtott fel. - Úgy nézel ki, mint a mosottszar. 

- Hogy mit mondtál? - pofoztam fel erőből. - Tudod mennyit szenvedtem azzal, hogy egy kicseszett tusvonalat meghúzzak, nem, inkább azzal hogy felálljak?!

- Nyugalom, vicceltem, csak kíváncsi voltam, hogy magadnál vagy-e. - ütögette meg a vállam. - Amúgy meg mi ez, hogy így kicsípted magad? - vette fel azt a tipikus, perverz fasz vagyok, és mindent túlgondolok fejét.

- Kyoka? - hallottam meg egy egyszerre aggódó, de boldog hangot a fiú háta mögül.

Oda nézve melegség árasztott el. Yaomomo az egyenruhájában, csillogó szemekkel nézett rám. Szokásosan gyönyörű volt, mint mindig.

- Yaoyorozu! - löktem félre Denkit, majd rohanva... azaz azt próbálva mentem oda a lányhoz.

- Ne siess, még itt összeesel! - karolt át könnyező szemekkel. - Örülök, hogy jól vagy.

- Megkaptad az üzenetem? - néztem fel rá a karjai között.

- Persze! - mosolyodott el. - Igazán nem kellett volna, én még most is amellett tartok ki, hogy pihenj.

- Ha már fellökött, megpofozott, meg ilyenek, akkor szerintem teljesen jól van, én örömmel fogadnám el a meghívását. - jött oda hozzánk Kaminari, egy olyan dumával, mint amit a főszereplő supportja mondana, hogy segítsen.

- Akkor átöltözök. - mosolyogva indult fel a szobájába Yaomomo.

*

A buszon a mi megállónk előtt jelezve a lánynak, felálltunk, majd az ajtóhoz sétáltunk.

- Amint újra elindul a busz, elfogsz esni, mert nem éred el a kapaszkodót. - kuncogott fel Yaomomo.

- Köszi anyu hogy szóltál, de én is tudom. 

Még is, a szavakat kimondva, elgondolkoztam. Yaomomo milyen lenne anyukaként? Persze, én lennék a férfi a háznál, ki más? A dolgos, hős feleségemmel élnék, egy kutyával, és egy gyerekkel, ami mondjuk még nagyon kérdéses lenne, de muszáj volt bele írnom, így izgik az ilyen történetek.

Mivel Yaomomo lenne a feleségem, bár én is az övé, mindegy, ő venné fel a nevem, így Yaoyorozu helyett, Momo Jirou lenne, ami... eléggé furcsán hangzik... Úgy a Yaomomo megnevezés is elvesztené az értelmét, így nem lenne jó... Ez már más téma, túlgondoltam.

Ameddig a gondolataimban elvoltam veszve, észre sem vettem, hogy a busz elindult újra. Egyensúlyomat elvesztve, vártam ahogy majd a testem találkozik a földdel.

- Megmondtam. - kapta el a karomat Yaomomo, majd a derekamnál megfogva húzott fel. 

- I-itt szállunk le. - fordultam gyorsan a kijárat fele. - Siess, Yaomomo! - fogtam meg a kezét, majd húztam magam után.

- Hova megyünk? - nevetve kérdezte meg mikor már majdnem ott voltunk azon a bizonyos helyen.

- Ide! - álltam meg egy emlékezetes helyen számunkra. - Ide jöttünk el együtt először.

- Itt mondtad azt, hogy örülsz, hogy végre van egy igaz barátod. - mosolyogva nézte az eget.

- E-emlékszel arra amit mondtam? - pirultam el zavaromban.

- Persze! - mosolyogva nézett rám. - Azt mondtad, hogy nem szeretnél elveszteni sohasem. Ha tehetnéd, örökké szabad lennél, a barátaiddal. Akik igazik, és nem olyanok mint amilyenek voltak. Egy elzárt, külön világban, ahol nincs gyűlölet, se ítélkezés. - tette a korlátra a kezeit. - Megígértem neked, hogy sosem hagylak magadra, és nem árullak el. Támogatni foglak mindenben, hisz erre valók a barátok.

Még mindig, minden ugyanolyan volt. A kilátóból mindent szépen lehetett látni. Az ég tiszta volt, és minden nyugodtan tűnt.

Órákig voltunk ott, akárcsak először. Jól éreztem magam, akárhogy is néha akár több időre is csak egymás mellett álltunk.

- Lassan kéne indulni... - szólaltam meg.

- Mhm. - indult el a lépcsőkhöz a lány, majd elég gyorsan oda is érve hozzá indult meg.

- Y... Yaomomo! - álltam még mindig a lépcső tetején.

- Gond van, Kyoka?

A lány kilógó hajszálait füle mögé söpörte. Arcát gyönyörűen lehetett látni a hold fényében, mely már egyre gyorsabban jön az évszak változásával együtt. Egy lépcsőt lejjebb léptem, kellő távolság volt köztünk. A lány három lépcsővel lejjebb állva, most sokkal alacsonyabbnak tűnt.

- Kyoka? - nézett kérdően.

Oda hajolva, a testem kihasználva ezt a magassági lehetőséget, vállaira tettem kezeimet. Tudat alatt hajoltam az elérhetetlennek tűnő ajkaira.

Megcsókoltam.

---

Jókor hagyom abba, mi? Jött végre a fruity rész, erre ez a barom abbahagyja az írást, HAH :D

Btw, funfact: ezt hamarabb írom meg, mint az előző részt, egyszerűen nagyon nehéz írni a próbás részeket, idk miért xD

Egyébként ennyi kihagyás után, nagyon élveztem újra írni. Szerettem volna közben egy MomoJirou playlistet hallgatni, de nem igazán tetszett az összeválogatás, így csak pár zenét hallgattam meg belőle (khm főleg a girl in red számokat-) de azért itt van, ha valakit érdekelne:

https://youtu.be/f8nGvQ5CoMc

És ha kérdeznétek, végül ezt a SaiOuma playlistet hallgattam, és bőgtem közbe, tehát nagyon jó volt, nem egyetlen SaiOuma szösszenet írása jutott eszembe, de ezt most hagyjuk. Itt van azért ez is:

https://youtu.be/x2Db5T3tof0

This title kills me inside.

(Írás közben soha többé nem hallgatom újra, alig láttam mit írok, szerencsém hogy már kb úgy is tudok írni, hogy nem látom hova kattintok lol)

Funfact megint: az írás alatt végig hallgattam ezt, kb csak 3 zenét léptem át, tehát egy jó ideje írom ha ezt a két playlist-et egybe vesszük, persze úgy, hogy kihagyjuk amit nem hallgattam duh

Puszálok mindenkit, remélem jó volt visszatérésnek ez a két rész <3 (ja, majd együtt töltöm fel ezt a kettőt, jó az úgy lol, ha má' megírtam ezt hamarabb, ne kelljen már piszkozatban lennie majd)