Hisz senki sem tudja mit élünk át. Az utcán sétálva megnéznek, majd úgy mondanak rólad véleményt. Nem tudják se a múltadat, jelenedet, de még a jövődet sem. Csak megmondják magukban, hogy minek képzelnek el.

Ahogy engem elképzelnek az egyszerű. Aki a UA-be jár felkapott. Akik ott tanulnak hősnek azok már ismertebbek. De én és az osztályom még jobban. Már elsős korunkban ismertek voltak. Az utolsó évünk nyara van, szeptemberbe meg megyünk vissza a padokba. És hogy ki is vagyok? Kyoka Jirou, de nevezz csak simán Jirou-nak.

Ameddig az emberek rám vágják, hogy az a zenés csajszi aki hőstanonc, addig nekem is vannak érzelmeim. Nem csak egy átlagos diák vagyok. Mindenkinek vannak gondjai. Nekem ezek már hamar kezdődtek.

Eső cseppektől menekülő emberek bújnak be esernyőjük alá, ameddig én még mindig ezt ignorálva baktatok. Én se tudom hova. Az emberek arcán csodálat, vagy undor ül általában. Bárkit látnak, megítélnek a külsőjükről. Lehet engem egy kicsit már ismernek, de nem tudják ők sem milyen az igazi Kyoka Jirou.

És hogy mit is értek azzal, hogy hamar kezdődtek ezek a gondok? Szerintem alapból sem néz mindenki százasnak, meg is értem.

Kiskoromban csak apró jelei voltak. Kerültem az összes társaságot, a tanároknak könyörögtem csoportos munkáknál hogy lehessek egyedül. Ezután meg egyre több baj lett velem.

A szüleim jót akarva nekem vittek egynél több pszichológushoz hogy mi lehet a bajom. Ők csak rávágták, hogy nem vittek eleget társaságban. Csak sima antiszociális ember vagyok, mint egyesek. De ezután már csak egyre jobban bajaim lettek.

Én voltam a tipikus, furcsa lány akit mindenki bántalmazott. Vagy szavakkal, vagy testi erőszakkal. Itt ne arra gondoljatok, hogy akaratom nélkül feküdtek le velem, azért annyira megtudtam magamat védeni. Meg  alapból is undorodtak tőlem az ilyen seggfejek. Otthon a szüleim már rendszeresen vártak haza, hogy láthassák jobban vagyok-e. Nem szerettem volna ezekből nagy feszkót, ezért a tipikus "beütöttem magam" vagy "leestem a lépcsőkön" nagy részben bevált.

Majd újra jártuk folyamatosan a pszichológusokat, mintha fogyatékos lennék...anyámék arra vonatkoztak, hogy depressziós lettem. Talán igazuk is volt.

Ezután elballagtam. Ekkor határoztam el teljesen magamban, hogy hős leszek. Meg fogom védeni az embereket. Amikor megkaptam, hogy a sok ügyes ember közül engem is, egy kevésbé tehetséges lányt felvettek a UA-be nagyon megörültem....de itt sem álltak meg a bajok.

Mint minden tini lány, én is próbálkoztam a fiúk iránt szeretet adni. Talán már általánosba, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudom szeretni a férfi neműeket. Ez a szüleimnek egy ideig szarul esett, amikor bevallottam ezt...de szerencsémre elfogadók így nem voltam úgy, mint a tipikus mesékben, hogy ha leszbikus vagy kitagadnak stb.

És volt még egy nagyobb gond, ami máig kiterjed...amint elkezdtem a UA-t utána pár hónapra sok rohamom volt...pánikbeteg lettem. Szorongások, ilyesmik tudjátok. Ez a mai napig néha elkap, de gyógyulgatok.

De térjünk vissza a jelenbe...
Éppen a kedvenc számom zenéjét hallgattam, mikor már kizártam mindenkit. Egyedül én és a zene voltam. Ebből egy hangos kiáltás ábrándított fel.

- Jirou! - hallottam meg legjobb barátnőmet, ahogy futott felém.

Róla nem is beszéltem...Momo Yaoyorozu...első óta örök barátságot kötöttünk. Ahogy gondolhatjátok. Nehéz egy jó csaj mellett a legjobb barátot tettetni, meg azt hogy nem jön be. Én még is hamar belé estem természetesen, bármennyire is csak barátom a lány, semmi több.

- Megfogsz így fázni, gyere... - teremtett elő nekünk egy esernyőt.

- Csak túl aggódod, meg amúgy is nyár van. - húztam ki a fülemből fülhallgatómat. - Nem lesz bajom.

- Föld hívja Jirou-t! Nem fogsz megfázni, azért mert nem fogadtad el az ajánlatomat. - húzott be az esernyője alá. - Így már jobb nem de? - villantotta meg azt az aranyos, de még is tipikus mosolyát.

- Talán jobb...viszont inkább menj haza, hidd el én is haza baktatok mindjárt. - néztem fel a lányra, aki még mindig sokkal magasabb mint én.

- Ugyan! Hidd el, hogy könnyebb lenne hozzánk menni. Két utcára lakok, bár ezt tudod már. És egyébként sem szeretném, hogy átverj. - vakarta meg zavartan a tarkóját.

Mindig olyan figyelmes. Ameddig a többiek már rég itt hagytak volna ő tudja, hogy mit tennék.

Végül nagy nehezen bólintottam egyet. Az úton beállt természetesen a kínos csönd, senki sem tudott mit mondani. Bár magamtól vártam ezt, Yaoyorozu-tól nem volt megszokott dolog.

- Miért nem beszélsz? - fordítottam felé a fejemet. - Máskor már rég hallgatlak. Valami történt?

- Csak tudod Jirou... - állt meg egy helyben, mire észbe kapva gyorsan én is megálltam. - Mostanában annyit gondolkozom. Úgy érzem néha, hogy leginkább feladnék mindent. Nem vagyok olyan erős mint Todoroki, Midoriya vagy akár te... - erre én reflexből lefagytam. Engem így látna? Erősnek?

- Szerinted erős vagyok? - ejtettem ki kezemből az esernyőt, amit időközben át vettem. Az eső csak potyogott az arcunkba.

- Igen, hát hogy ne! - kaptam a hirtelen választ. - Hisz olyan tehetséges vagy, Jirou! Mindig segítesz nekem is és nagyon jó barát vagy. Tudod én látom benned azt, amit más nem...én felnézek rád Kyoka. - keresztnevem hallatán hirtelen a szívem hevesebben kezdett verni. A szüleimen kívül már nem tudom utoljára ki szólított így. Jól esett. Főleg azért, mert tőle halhattam.

- Yaomomo... - néztem fel rá. Szám bármennyire is formáltam, a szavak nem jöttek ki. A testemet át járta a melegség és a szívem tízszer jobban dobogott. Nem hittem volna, hogy az aki szerintem olyan tehetséges és szép ezt gondolja rólam.

- Szeretnék erős lenni mint te.. - engedett utat könnyeinek, amelyek egybe folytak az esővel. - Szeretnék melletted egy profi hőssé válni. Szeretnék veled együtt győzni, Jirou!

- Akkor mire várunk? Legyünk a Tökéletes páros. Egy olyan, amelyet még senki sem látott.

- Megígéred hogy nem hagyjuk egymást cserben? - mosolygott rám.

- Megígérem. De ezt tényleg be is tartom. - nevettem el magamat, majd  a lány hosszú ölelésbe zárt.

Nagy nehezen Momo-ék házába is eljutottunk. Mesélt nekem arról hogy mennyire várja hogy újra a kollégiumban legyünk, vagy akár hogy újra gyakorlatokon részt vegyünk. Én boldogan hallgattam monológjait, vagy bármi kis random témáját. Mellette mindig is önmagamnak éreztem magamat. Boldog voltam teljes szívemből. És ez a mostani időkben nem elmondható. Vele van egyedül ilyen közeli kapcsolatom, meg esetleg Kaminari-val, de vele sem mondható. Eléggé elzárkózott vagyok. Talán félek mások véleményétől. Nem merek beszélgetést kezdeményezni, nehogy rossz visszajelzést kapjak. Tudom ezek marhaságok, de ezek miatt úgy el tud kapni a szorongás.

Yaomomo mellett pedig biztonságos is. Legalább is a szívemnek az. Nem túloztam azzal, amikor azt mondtam hogy belé estem...

Sosem fogadtam el magam teljesen, és nem is fogom. De mellette mintha egy kicsit jobban érezném magamat. Akkor nem érdekel, hogy ki vagyok. Hisz ott van mellettem és másra nem is tudok figyelni. Feldob engem is. Ha boldog akkor én is mint a nap sugárzom, ha szomorú belőlem is eltűnik az a kis életkedv is. Ezeket sorolhatnám bármeddig, mégsem teszem. Időpazarlás lenne esetleg. Lehetséges még sem, de akkor majd máskor legalább kitöltöm vele az időt.

- Yaomomo, szerinted normális ha egy lány a saját nemét szereti? - babráltam a lány hajával.

- Természetesen! A férfiaknál is ugyanígy van. Mindannyian megérdemeljük a szerelmet. Támogatom őket. - mosolygott rám. - Én téged is támogatlak. - erre a mondatára egyből elvörösödtem.

- Honnan tudod? - takargattam az arcomat.

- Nem emlékszel? Áh dehogy emlékszel részeg voltál.. - kuncogott fel. - Tavaly volt egy buli, amin minden lányt felszerettél volna szedni. M-még engem is. - pirult el halványan az arca. Én meg mint egy paradicsom, olyan voltam. - És ezekből erre jutottam, de akkor meg is erősíted. - tért vissza alap hangsúlyába. Én még mindig lefagyva voltam, bármennyire is visszatértem a jelenbe. Tudtam hogy Momo okos, de hogy ennyire? Biztos kellett hozzá IQ...

- Örülök, hogy nem küldtél el a francba amikor megtudtad. - mosolyodtam el.

- Téged sosem tudnálak! Hisz akkor nem nagyon lenne kivel ilyen jókat beszélgetnem. Képzelj el engem és Hagakure-t...ott ülnének a szobájában..nem bírnánk semmit sem mondani szerintem! - nevette el magát amibe hamar én is bele csatlakoztam. - Igaz jó kapcsolatom van a többi lánnyal is, mint az említettel, de azért veled sokkal jobban érzem magam. Veled tudok miről beszélgetni. De tényleg Hagakure mellett ott ülnék beszéd nélkül most...ciki lenne!

- Vagy Todoroki-val képzeld el magad...rossz lenne nézni, hogy szegény alig bírná felfogni milyen témáról beszélsz.. - fogtam a hasamat a nevetéstől. Tényleg jót nevettem a gondolatomon. Momo ott állna a fiú előtt és mondaná neki, hogy milyen új smink márka van vagy akármi...

- Boldog vagyok, hogy te lehetsz a legjobb barátom Kyoka. - fogta meg a kezemet, mire halvány pír kúszott az arcomra.

- Én is így érzek. - mosolyogtam rá. Legbelül egy kicsit tán fájt, hogy csak barátok. De örültem is ennek.

---------------

Igen, megint új könyv...mostanában lehet sokszor lesz ilyen bocsesz :P