Voltam olyan szerencsés, hogy menekülésem közben sikeresen összetalálkoztam Jimin unokahúgának férjével, aki csakugyan meglepődött, mint én. Mivel egy pisztoly volt nála, így mérlegeltem a helyzetet és arra jutottam, hogyha nem én támadom le őt, akkor ő fog letámadni engem és abból semmiféleképpen nem jövök majd ki jól. Ezért is ütöttem ki a kezéből a fegyvert és húztam be egyet neki ököllel. Nem akartam bántani, de a túlélési ösztöneim életre keltek és képes voltam bármit megtenni azért, hogy élve maradjak.

- Bocs, Dongjun - motyogtam a srácnak, aki az állkapcsát simogatta az előbb kapott ütés miatt. Felvettem a pisztolyt és tovább rohantam, mert nem akartam megvárni, hogy utolérjenek a többiek.

Nem gondoltam volna, hogy a mai napon még verekednem is kell, de attól tartottam, hogy esetleg később el is durvulhatnak majd a dolgok, amit nagyon nem szeretnék. Soha életemben nem lőttem még, de sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, amikor nálam volt, mint amikor teljesen fegyvertelen voltam. Nem tudom, hogy használni fogom-e, de mindenesetre jó, hogy nálam van. Megpillantottam már jó messziről az ételliftet, amibe legelőször is elbújtam, ezért odarohantam és megnyomtam a gombot, viszont hátrahőköltem, amikor megpillantottam Jiminék másik bejárónőjét bebújva oda.

- Kérlek, ne bánts! - zokogta, mire nagyokat pislogva bámultam rá és csak reménykedtem benne, hogy ő nem fog ugyanúgy beköpni, ahogyan azt Aisha tette. - Nem... nem akarok meghalni.

- Nem rád vadásznak, hanem rám, szóval gyere ki onnan, hogy bebújhassak! - ragadtam meg a csuklóját, viszont egyszerűen nem akart kijönni onnan és hevesen kezdte rázni a fejét.

- Sajnálom, de nem adhatom át a helyemet - mondta, amikor pedig szólásra nyitotta a száját, tisztában voltam vele, hogy mi fog következni, ezért is nyomtam meg az étellift gombját, hogy még azelőtt meginduljon valamerre, hogy elkiabálhatná magát a hollétem felől.

Viszont Serim ekkor mocorogni kezdett és minden áron ki akart mászni az ételliftből, csak az volt a baj, hogy nem bírta leállítani az ételliftet, így konkrétan odapasszírozta a lift bejáratának széléhez. Kezeimet a szám elé kaptam és teljesen ledöbbenve néztem, ahogy Serim szájából vér kezd folyni, miközben emberhez nem illő hangon próbál segítséget kérni tőlem, amit a hirtelen ért sokk miatt nem tudtam megadni neki. Végül teste elernyedt és megadta a szolgálatot, én pedig ebből tudtam, hogy... hogy meghalt. Nem volt sok időm megemészteni a látottakat, ugyanis meghallottam a hangos kiabálást és tudtam, hogy Jimin családja a nyomomban jár már.

Tovább szaladtam és igyekeztem feleleveníteni magamban, hogy mégis merre található a konyha, mert Jimin azt mondta, hogy oda menjek, mert majd kinyitja nekem az ajtót és akkor kimenekülhetek az udvarra, majd az utcára is és remélhetőleg minél messzebb innen. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor senkit sem találtam a kis helyiségben és muszáj volt megálljak pár másodpercre, mert alig kaptam már levegőt. Rettenetesen melegem volt és csak ekkor tűnt fel, hogy fehér ingem tele van apró vöröses foltokkal, ami az ételliftes baleset miatt keveredett a ruhám anyagára. Már csupán a gondolattól is elkapott a hányinger, mert én aztán senkit sem akartam bántani az ég adta világon, de ha nem nyomtam volna meg azt a gombot, akkor elkiáltja magát, engem pedig úgy két percen belül vagy agyon lőnek, vagy szimplán belém állítanak egy baltát és megfelezik a koponyámat. Szóval helyesen cselekedtem, nem miattam halt meg, hanem az ő hülyesége miatt, ennyi!

Halk fütyörészést hallottam meg, ezért gyorsan elbújtam a konyhapult mögé és csak imádkozni tudtam, hogy ne valamelyik elvetemült Park családtag legyen az, bár mondjuk a személyzetükkel sincsen minden rendben, de ők legalább fegyvertelenek és jobb esetben nők.

- Akkor ebbe most teszek egy kis vizet - magyarázta a férfi, a hangjáról pedig sikerült rájöjjek arra, hogy Wooseok az, Jimin unokanővérének férje.

Nyeltem egyet és igyekeztem mozdulatlan lenni, mert nem akartam, hogy észrevegyen. Nem akartam bántani, de tudtam, hogyha olyanra fordul a helyzet, akkor muszáj lesz megvédenem magam, kerül, amibe kerül. Dudorászni kezdett, én pedig imádkoztam azért, hogy ne vegyen észre, bár látszólag nem nagyon törődött semmivel, hanem azzal volt elfoglalva, hogy teát készítsen. Mennyire beteg már az, hogy amíg én az életemért küzdök, addig Wooseok teát csinál az ő kis családjának, akik éppen mészárlósat játszanak?

Egy hangos kattanás jelezte, hogy Jimin ígéretéhez híven kinyitotta a zárakat, szóval azt jelentette, hogy most kellene rohanjak, amíg még lehetőségem van rá. Alig pár méterre lehettem az ajtótól, de esélyem sem lett volna úgy kirohanni rajta, hogy ne venne észre Wooseok, ezért úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Ha más nincs akkor fegyvert fogok rá és megijesztem, mert szerintem a saját élete csak fontosabb, mint az hogy engem kinyírjon.

Felpattantam a földről és az ajtó felé rohantam, viszont mielőtt még megfoghattam volna a kilincset, Wooseok egy egyszerű mozdulattal visszarántott és a konyhapultnak lökött.

- Hát, te? - kérdezte és látszott rajta, hogy őt egy kicsit sem érintené meg az, ha le kellene lőnie.

- Engedj kimenni innen - mondtam neki, ugyanis az voltam, hogy először szavakkal győzzem meg, aztán ha ez nem jön be, akkor jöhet a fegyver.

- Ez sajnos nagyon nem így megy - villantotta ki fogait. - Ugye tisztában vagy vele, hogy mindenki téged keres?

Bólintottam egyet, majd nyeltem egy hatalmasat és a farzsebemhez nyúltam, ahova a Dongjuntól szerzett pisztolyomat rejtettem. Kivillantotta fogait és rám szegezte a saját fegyverét, ami jóval nagyobb volt, mint amit én szereztem magamnak. Nyeltem egy hatalmasat, majd megkértem arra, hogy ne lőjön le, mert nem ártottam neki semmi rosszat. Erre csak az volt a reakciója, hogy ezzel tisztában van, de a szabály az szabály, szóval ha nem ő nyír ki, akkor majd más fog. Sőt azt is kijelentette, hogy ne lepődjek meg, ha esetleg Jimin is ellenem fordul, mert a család sokkal fontosabb, mint a szerelem.

Sikerült rendesen felidegesítenie, ezért gyorsan kivertem a kezéből a fegyvert, ahogyan azt Dongjunnál is tettem, majd el is rúgtam a konyha másik végébe, mert nem akartam, hogy még csak véletlenül is megkaparintsa. Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen erős lesz és egy könnyed mozdulattal maga alá gyűr és behúz egyet nekem. Éreztem, hogy eleredt az orrom vére, de nem hagytam magam ezek után sem, igyekeztem ellökni magamtól, mert minél hamarabb a pisztolyomhoz akartam nyúlni, hogy fenyegetéssel leállítsam.

- Én a te helyedben hagynám, hogy én végezzek veled, különben a többiek fognak - sziszegte, én viszont megráztam a fejet és egy határozott mozdulattal tökön rúgtam.

Egyből összerogyott, én pedig ki is használtam az alkalmat, hogy ráfogjam a fegyvert és leállítsam.

- Ne mozdulj, vagy meghúzom a ravaszt és kettőnk közül nem én fogok meghalni! - mondtam, viszont kezeim annyira remegtek, hogy Wooseok ki is nevetett. - Ne! Mozdulj! - sziszegtem, mire védekezően mellkasa elé emelte a kezeit és jelezte, hogy ne tegyek semmi olyasmit, amit később megbánhatnék. - Engedd, hogy kimenjek azon az ajtón.

- Nem tehetem - rázta meg a fejét és tett egy lépést felém, ezért én ismét a fejéhez szegeztem a fegyvert.

- Honnan szerezted azt a fegyvert?

- Dongjuné volt - válaszoltam, mire tett még egy lépést felém, ezért inkább rávezettem a mutató ujjamat a ravaszra, mert úgy éreztem, hogy a túlélés érdekében tényleg képes lennék lelőni.

- Gyerünk, lőj le - villantotta ki fogait.

- Te... tessék? - pislogtam nagyokat, mert erre aztán nem számítottam.

Mégis ki kérné meg a másikat, hogy lője le? Ez abszurd és... és mi van ha üres a tár vagy nem is igazi a fegyver, ezért lett hirtelen ekkora önbizalma? A kurva életbe. Próbáltam továbbra is megjátszani magam, ezért is villantottam ki a fogaimat, majd néztem körbe óvatosan a konyhában, hogy valami olyasmit találjak, amivel leüthetem, amíg én menekülök. Szemeim azonnal megakadtak a teáskannán, amibe az előbb töltött vizet Wooseok és tette fel a gázra, ezért úgy döntöttem, hogy mivel más nagyon nincsen a közelemben, így tökéletes lesz az is, mert ha jól fejbe vágom, akkor biztosan elkábul egy időre.

Meghúztam a ravaszt, a fegyver viszont tényleg nem sült el. Wooseok rám is támadt, de én még voltam olyan gyors, hogy a kiszemelt teáskannáért nyúljak és a forró víz társaságában a fejéhez vágtam. Hangosan felkiabált, én pedig megrúgtam a bokáját, így esélye sem volt utolérni engem. Úgy futottam, ahogy csak bírtam és átkoztam az eget, amiért ennek a villának egy konkrét Nemzeti Park nagyságú udvara van. Fogalmam sem volt, hogy hol tudnék kijutni a telekről, ezért csak megindultam egy irányban és imádkoztam azért, hogy ne csak téglafallal találjam szembe magamat. A szívem még mindig vadul zakatolt, viszont nem éreztem magam fáradtnak, mert az adrenalin szintem szerintem még soha életemben volt ennyire magas. Egyszerűen úgy éreztem, hogy képes lennék hatszor lefutni egymás után a maratont, ha arról van szó, hogy túléljek.

Egy pajtával találtam szembe magamat, mire azonnal bementem oda, mert nem hinném, hogy ott keresnének engem. Wooseok gondolom tudatni fogja a Park családdal, hogy kiszabadultam a falak közül, így nyilván a keresésemre indulnak majd, mert mindannyian ki akarnak nyírni... Voltak itt kecskék, lovak, tehenek, tyúkok és bármilyen haszonállat, amit csak szerettem volna. A legutolsó karámba mentem, ahol egy anya kocával és három kismalaccal találtam szembe magamat.

- Bocsánat, remélem nem zavarok - motyogtam, majd leültem a fal mellé és kezembe vettem a pisztolyt, amit lényegében feleslegesen szereztem meg magamnak. A tárban egyetlen golyó sem volt, nyilván Jimin unokanővére elhasználta Aisha lelövésekkor. - A rohadt életbe... - motyogtam, majd fejemet a faoszlopnak döntöttem és sóhajtottam egy hatalmasat. - Mikor lesz már pirkadat?

Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, de volt egy olyan megérzésem, miszerint alig lehet még csak hajnali kettő. Ez pedig azt jelenti, hogy még négy órát életbe kell maradjak. Legszívesebben kiáltottam volna egy akkorát, hogy beszakadjon még a pajta teteje is, de ez nem bizonyult volna szerencsésnek, ezért inkább csendben kezdtem pityeregni.

Gondolataim ezerrel kavarogtak a fejemben és annyira tanácstalan voltam. Nem tudtam, hogy ha esetleg túl élem ezt az egészet, akkor mi lesz Jiminnel és velem. Mi van, ha önvédelemből megölöm valamelyik családtagját? Akkor ő is ellenem fordul és vadászni fog rám? Szeretném azt hinni, hogy fontosabb vagyok neki, mint a családja, de nem hinném, hogy ez így lenne. Én csak boldog szerettem volna lenni a férfivel, akibe halálosan szerelmes voltam, de hamar rá kellett jöjjek arra, hogy a gazdagoknál ez koránt sem ilyen egyszerű. Miféle elmebeteg talál ki ilyen játékot? Még akkor sem jutna ilyen eszembe, ha be lennék szívva és még ittam is volna rá alkoholt. De nálunk ez egy szertartás, nálunk ez egy megszokott hagyomány, amit egyik családtag sem tart furcsának, még Jimin sem. Valaki rendesen telebeszélte a fejüket, viszont abban biztos vagyok, hogyha ennek az egésznek vége, soha a büdös életben nem teszem be újra erre a telekre a lábamat és Jimin családja el életre elfelejthet. Ha ő nem akar velem jönni, akkor nem kell, de én biztosan nem leszek ennek a szektaszerű fosnak a tagja! Biztosan, száz százalékosan nem, még akkor sem, ha kényszerítenek rá.

Nyeltem egy hatalmasat, amikor hallottam a pajta ajtajának nyitódását, majd léptek zaját, amik egyre csak hangosabbak lettek. Lelapultam a szénába és ismét imádkozni kezdtem, nehogy az illető ebbe a karámba is bejöjjön, mert akkor meg fogok halni.

- Nem is értem, hogy miért két nőt kellett ideküldeni - szólalt meg valaki, viszont nem bírtam kivenni először, hogy ki is lehet az.

- Igaz? Én nem lennék képes lelőni Jungkookot, hiába lenne kötelességem. - sóhajtott fel Seola, Jimin bátyának felesége.

- Majd én megteszem - válaszolta Somi, Jimin unokahúga.

- De nekem csak egy késem van, neked pedig egy baltád. Mi van, ha Jungkooknak fegyvere van?

- Nem lehet fegyvere, mert ő nem kapott semmit. Amit meg ellopott Dongjuntól, az üres volt. - válaszolta Somi, én pedig tudtam, hogy most még előnyt kovácsolhatok abból, hogy nincsen nálunk semmilyen fegyver, így muszáj lesz közel kerülniük hozzám, ha meg akarnak ölni.

- Szerintem nincs itt - szólalt meg Seola, mikor közvetlen az én karámom előtt álltak és még láttam is a lámpa fénye miatt az árnyékukat.

- Szerintem sincs, menjünk - biccentett egyet Somi, mire Jimin bátyának felesége egyetértett vele.

Ezt az időpontot választottam ki arra, hogy rájuk vessem magam. Először a baltát akartam elvenni, mert az azért mégiscsak veszélyesebb, mint egy konyhakés. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy szó szerint rávetettem magam Seolara, mert nála volt a balta. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Tettem, amit helyesnek láttam, tettem, amit az agyam diktált.