– A családod ki nem állhat engem – húztam el a számat, miközben Jimin szobájának ablakán bámultam ki a hátsó kertbe, ahol már mindenki csak is ránk várt.

– Miből gondolod ezt? – ráncolta össze szemöldökeit Jimin, mire megvontam a vállaimat és sóhajtottam egy hatalmasat.

– A nővéred meg sem próbálja elrejteni, hogy mennyire utál, apádnak rám nézni is nehezére esik, arról nem is beszélve, hogy mindig összesúgnak a hátam mögött, amikor elmegyek előttük.

– Oké, az tény, hogy nehezen fogadnak be embereket a családba, de miután lezajlik ez az egész ceremónia, minden rendben lesz és sokkal kedvesebbek lesznek veled – lökte el magát a hatalmas franciaágy szélétől, aminek eddig támaszkodott, majd egészen addig meg sem állt, amíg elém nem ért.

Állam alá nyúlt és arra kényszerített, hogy nézzek rá, mert ösztönösen sütöttem le szemeimet zavaromban, amikor megindult felém. Gyengéden végigsimított az államon, mire elmosolyodtam és felpillantottam rá, mert egyszerűen imádtam, amikor ilyen gyengéd volt hozzám. Eltelt három év, mióta megismertem és én még mindig ugyanannyira szerelmes vagyok belé és odavagyok érte. Még mindig ugyanolyan érzéseket vált ki belőlem, ugyanúgy kiráz a hideg, bizseregni kezd a bőröm és melegség lep el, amikor hozzám ér, vagy éppen valami olyat mondd. Nem gondoltam volna, hogy találok majd magam mellé valakit, akit három év múlva is szeretni fogok és aki fontos lesz nekem, talán még fontosabb is, mint bármi más a Földön.

– Én ott leszek neked, de most még ki tudsz szállni, ha szeretnél.

– Miért akarnék kiszállni? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– A kettyós családom miatt – vonta meg a vállait. – Ha nem szeretnéd és esetleg meggondoltad magad, akkor nem kényszerítelek arra, hogy hozzám gyere, remélem ezzel te is tisztában vagy.

– Nem a kettyós családodhoz megyek hozzá, hanem hozzád, Jimin – motyogtam, majd zakójánál fogva húztam oda teljesen magamhoz és egy apró puszit nyomtam a szájára. – Nem gondoltam meg magam, mert szeretlek.

– Én is szeretlek – villantotta ki fogait és most ő szüntette meg közöttünk a távolságot, amit én szó nélkül hagytam, sőt még el is mélyítettem a csókunkat, mert egyszerűen nem tudok mai napig betelni vele. – Na, menjünk, mert már mindenki ránk vár.

– Rendben – sóhajtottam egy hatalmasat, majd szaggatottan kifújtam az eddig benntartott levegőt. Most kezdtem el úgy igazán izgulni és csak reménykedni tudtam abban, hogyha végre hivatalosan is összeházasodunk, akkor végre elfogad Jimin családja és rájönnek, hogy nem csak a fiuk pénzére hajtok, hanem tényleg szeretem őt és bármire képes vagyok érte.

A szívem az egész ceremónia alatt a torkomban dobogott, többször is úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok, de ilyenkor mindig vetettem egy pillantást Jimin felé, akit szerintem még a három év alatt egyszer sem láttam ennyire boldognak. Büszke volt rám, büszke volt magára és kettőnkre is, mert nem hallgattunk a családtagjainkra és engedtük el egymást. Kiálltunk egymás mellett és ez lett belőle. Végre egybekelünk és mától kezdve hivatalosan is a férjem lesz, én pedig az övé. Még mindig nem hiszem el, de szerintem egy darabig még hihetetlen is lesz számomra ez az egész.

Jimin családja egész végig méregetett engem, én pedig hiába nem akartam róluk tudomást venni, azért valamilyen szinten mégis csak zavart. Tudtam, hogy amúgy nem rossz emberek, csupán attól félnek, hogy a pénzükre hajtok és csak azért akarok bekerülni a családjukba. Hiába mondtam el nekik vagy ezerszer, hogy erről szó sincs, tényleg szerelmes vagyok a fiukba, egyszerűen képtelenek voltak bennem bízni és elhinni az igazságot. Mindegy, innentől kezdve azon leszek, hogy elfogadtassam magam velük és végre megkedveljenek, mert az ég adta világon semmi rosszat nem tettem ellenük és nem is fogok.

– Kijelented-e Park Jimin, hogy az itt jelenlévő vőlegényeddel, Jeon Jungkookkal házasságot kötsz? – tette fel azt a bizonyos kérdést az anyakönyvvezető.

– Igen – válaszolta szinte azonnal Jimin, majd gyengéden megszorította a kezeimet, mert elképzelhető, hogy túlságosan erősen szorítottam az övéit, ugyanis túlságosan izgultam, ez pedig neki is szemet szúrt.

– Köszönöm. Kijelented-e Jeon Jungkook, hogy az itt jelenlévő vőlegényeddel, Park Jiminnel házasságot kötsz? – fordult felém a fekete hajú nő, mire természetesen azonnal igent mondtam, bár hangom megremegett, akárcsak Jiminé is az előbb.

Ekkor hozták oda hozzánk a két aranygyűrűt, amit közösen választottunk ki, majd kivillantotta fogait Jimin és levette a kis párnácskáról az én gyűrűmet és felhúzta a gyűrűs ujjamra. Én is megismételtem ezt utána, persze az ő arany karikája apróbb volt, mint az enyém, mert nekem azért jóval nagyobb ujjaim vannak, mint neki. Nehezemre esett nem elsírni magam, ugyanis nem akartam puhánynak látszódni, de azért na. Mégiscsak itt álltam életem szerelmével az oltár előtt és éppen az előbb húztuk fel egymás ujjaira a gyűrűt, ami már a hatalmas pont volt az íre. Jimin szemei is megteltek könnyekkel, amint a karikákat tanulmányozta, ezért én is teljesen meghatódtam.

– Megkérlek benneteket, hogy a gyűrűcserét egy hitvesi csókkal pecsételjétek meg! – mondta az anyakönyvvezető, nekem pedig nem is kellett több, azonnal odahúztam magamhoz Jimint, viszont mielőtt még megcsókolhattam volna, közöltem vele, hogy nagyon szeretem, ő pedig motyogva megismételte, amit mondtam, de aztán mohón ajkaimra tapadt és megszüntette közöttünk a távolságot.

Jimin családja – mivel a sajátom sajnos nem tudott itt lenni – ujjongni és tapsolni kezdett, de igazából ez nem érdekelt annyira, mint az, hogy Jimin csak útjára engedett egy könnycseppet, ami miatt muszáj volt még szorosabban fogjam a derekát, mert éreztetni akartam vele, hogy tényleg nagyon szeretem és hogy életemben nem voltam még ilyen boldog, mint most.

Ezután persze jött a gratuláció tenger, én pedig köpni-nyelni nem tudtam, mert nem számítottam erre a fogadtatásra. Azt hittem, hogy senki nem fog odajönni hozzám és gratulálni, de kellemeset kellett csalódjak, mert Jimin apja volt az első, aki odajött hozzám és megveregette a vállamat. Jól esett, ezért én is elmorzsoltam pár könnycseppet, főleg, amikor még Jimin nővére is gratulált egy rövidke ölelés társaságában. Ezek szerint tartogathat még újdonságokat nekem ez a család. Próbáltam nem elítélni őket első benyomás alapján, talán ezért is akartam annyira megfelelni nekik és akarok még most is. Azt akarom, hogy bízzanak bennem, higgyenek nekem és fogadjanak be a Park családba.

A ceremónia után Jimin szobájába menekültünk a családtagok elől, mert szerettünk volna egy kicsit kettesben lenni, ugyanis a hitvesi csók után konkrétan szétválasztottak minket és órákig nem is láttuk egymást. Becsaptam magam után Jimin szobájának az ajtaját és hevesen tapadtam ismét az ajkaira. Annyira boldog és felszabadult voltam még mindig, hogyha tehettem volna, akkor egész éjjel őt csókoltam volna.

– Annyira boldog vagyok most – motyogta Jimin, majd egy egyszerű mozdulattal magára húzott az ágyon. Nem azt mondom, hogy melegítőben és egy szál pólóban könnyebben megy a hancúrozás, de a fehér ing és a fekete zakó kombó, azzal az elviselhetetlen szövet nadrággal, nos az őrületbe tudna kergetni, mert konkrétan megmozdulni alig tudok benne, annyira feszül a lábaimra.

– Én is, ne tudd meg, hogy mennyire – válaszoltam, majd nyakát kezdtem puszilgatni és azon voltam, hogy kihúzzam a nadrágjába tűrt fehér ingét még megfosszam tőle.

A fekete méregdrága zakók a szobám szőnyegén kötöttek ki, majd Jimin inge is követte a száműzött ruhadarabokat, viszont mielőtt még a lényegre térhettünk volna, kivágódott az ajtó és Jimin apjával találtuk szemben magunkat. Szerintem még soha életemben nem másztam le ilyen gyorsan az ágyról és álltam vigyáz állásba, mint most. Rohadtul meglepődtem, de ahogy láttam Jimin is. Odanyújtottam neki a fehér ingét, amit csak pár másodperce szedtem le róla, majd megköszörültem a torkomat és idegesen a hajamba vezettem remegő ujjaimat.

– Igen? Tudod legközelebb kopoghatnál is! – förmedt rá Jimin az apjára, mire ő csak horkantott egyet és összefonta mellkasa előtt a két karját.

– Csak emlékeztetni akartalak, hogy éjfélkor találkozunk az ebédlőteremben – mondta a férfi, én viszont azt sem tudtam, hogy miről van szó.

– Miért? – kérdeztem zavartan, mire eleresztett egy félmosolyt és rám vezette tekintetét.

– Játszani fogunk egy kicsit.

– Hogy mi? – nevettem el magamat, viszont amikor láttam, hogy sem Jimin, sem az apja nem nevetnek, megköszörültem a torkomat és inkább felvettem a földről a zakómat. – Miféle játék?

– Azt majd megtudod éjfélkor. Ne késsetek, mert az idő pénz. – mondta végszóként, azzal sarkon is fordult és magunkra is hagyott minket.

– Hát, persze – forgattam meg a szemeimet. – A gazdagoknál még az idő is pénz. Miféle játékról van szó? – kérdeztem Jimint, aki sóhajtott egy hatalmasat és megvonta vállait.

– Fogalmam sincs – válaszolta, viszont feltűnően kerülte a szemkontaktust, így hamar rájöttem, hogy nem mondd teljes mértékben igazat. Ezek szerint vagy tudta, vagy pedig sejtette, hogy miről is van szó pontosan, csak ne akarta az orrom alá kötni.

– Értem én – nevettem el magam. – Tényleg fura egy családod van, de mindegy.

– És még milyen sok mindent nem tudsz róluk – motyogta, mielőtt viszont rákérdezhettem volna, hogy mire is célzott pontosan, odalépett hozzám és belém fojtotta a szót azzal, hogy megcsókolt.

Nagyon hamar eltelt a maradék egy-két óra éjfélig, így mire feleszméltünk, akkor már nagyban úton voltunk az ebédlőterem felé. Nagyon remélem, hogy egyedül nem kell majd sétálgassak a hatalmas villában, mert több helyisége van, mint egy panelháznak, de komolyan. Nyeltem egy hatalmasat, amikor beléptünk a hatalmas barna, fa ajtón és kezdtem úgy érezni, mintha egy film kellős közepébe csöppentem volna.

Legelőször Jimin anyját, Borat pillantottam meg, aki éppen Jimin nővérével beszélgetett és ha jól emlékszem, akkor Jimin bátyjának feleségével. Annyian vannak ebben a családban, hogy egyszerűen nem tudtam még mai napig mindenki nevét megjegyezni. Alapjáraton Jiminék hárman testvérek, ugye Jimin bátyjának felesége van, de akkor még itt vannak Jimin unokatestvérei és mindnek a párja, szóval ha nem voltunk vagy húszan akkor egyen sem.

– Úristen, még nem is volt alkalmam gratulálni nektek – jelent meg a látóteremben Seola, Jimin bátyjának felesége. – Nagyon jól néztetek ki és hát üdvözöllek a családban! – villantotta ki fogait, majd gyorsan megölelt és már tovább is állt.

– Elnézést a késésért! – vágódott ki a hatalmas barna ajtó, amin pár perce még Jiminnel jöttünk be megpillantottam Jimin unokahúgát és férjét. – Le kellett fektetni a gyerekeket és még a kocsink is lerobbant!

– Semmi baj, Somi, a lényeg, hogy ideértetek! – lépett oda azonnal hozzájuk Jimin apja, majd miután kezet fogott Somi férjével a hatalmas körasztal felé biccentett. – Akkor szerintem mind foglaljunk helyet, mert hamarosan éjfélt üt az óra.

A hozzám legközelebb eső székre szerettem volna leülni, viszont Jimin ekkor megragadta a csuklómat és az asztal másik oldalára vezetett maga után, pontosan a szüleivel szembe. Nem értettem, hogy miért nem mindegy, hogy hol ülünk, de úgy voltam vele, hogy addig nincsen bajom, amíg nem kell állnom, mert azt hiszem ma már túl sokat álltam két lában. Miután mindenki elfoglalta a helyét, Jimin apja felállt és összekulcsolta maga előtt a kezeit, ezután pedig rám emelte a tekintetét.

– Nos, először is üdvözlünk a családunkban, Jungkook – mosolyodott el. – Másodszor pedig még nem teljesen lettél részese a Park családnak, ugyanis még egy valamit teljesítened kell. Játszanod kell velünk egyet, ha te nyersz, akkor befogadunk, ha nem, akkor sajnos soha nem tartozhatsz közénk.

– Játszani? Mit? – nevettem el magam, viszont amikor körbepillantottam a helyiségen és láttam, hogy rajtam kívül mindenki fapofát vágott, én is elkomorodtam és megköszörültem a torkomat. Komolyan mondom, olyan, mintha az egész család karót nyelt volna.

– Ezt ez a kis doboz fogja eldönteni – sétált oda a mögötte lévő kandallóhoz, majd kezébe vett egy aprócska ládikát, amin a Park család címere volt látható. – Évtizedek óta hagyomány nálunk, hogyha valaki be akar házasodni a családunkba, annak ad egy játékot a kártya és azt kell játszani. Egyetlen kártya van, ami veszélyes, viszont az eddig csak egyszer fordult elő, így kizártnak tartom, hogy azt kapnád.

– Én a sakkot kaptam – szólalt meg Seola, aki Jiho balján ült.

– Én pedig a dárcot – szólalt meg Wooseok, aki Jimin unokanővérének a férje.

– Remélem én is sakkot kapok, mert abban verhetetlen vagyok! – villantottam ki a fogaimat és figyelemmel kísértem a dobozka útját, egészen addig, amíg hozzám nem ért. – Csak nyomjam meg a gombot és ennyi?

- Igen - bólintott egyet Jimin apja. - Te megnyomod a gombot, a doboz pedig ad neked egy játékot, amiben le kell győznöd minket.

-Oké, király - vontam meg a vállaimat. Nem azt mondom, hogy kissé kettyósnak találtam a családot, amiért az esküvő hajnalában még játszadozni akarnak velem, de ha ez kell ahhoz, hogy befogadjanak, akkor le fogom őket alázni és bebizonyítom, hogy sokkal jobb vagyok, mint ők!

A levegő megfagyott a hatalmas helyiségben, amíg arra vártunk, hogy a doboz kiadja a kártyát, amin a nekem szánt játék neve szerepelt. Izgultam, mert szerencsére sok játékot kipróbáltam már és azt hiszem, hogy a golf kivételével minden ment. Végignyaltam alsó ajkamon és kezembe vettem a kis kártyát, majd megfordítottam és elolvastam a játék nevét. Nem tehetek róla, de elnevettem magam, mert hát ennél azért jóval nehezebb és megerőltetőbb játékra gondoltam.

– Mit adott a doboz? – kérdezte Jimin apja, mire még mindig kuncogva, megfordítottam a kártyát és felolvastam nekik a ma esti játékunkat.

– Bújócska.

Jimin olyan nagyot nyelt mellettem, hogy szerintem azt még a velünk szemben ülő szülei is hallották, ezért kérdőn pillantottam rá. Megijedtem, mert soha életemben nem láttam még ilyen sápadtnak és nem értettem, hogy miért lett fal fehér a kapott játékomtól. Ugyan ez csak bújócska, amiben már óvodában is verhetetlen voltam. Simán lealázom a Park családot és hivatalosan is a tagja leszek!

– Ó... – köszörülte meg a torkát Jimin apja. – Nos, akkor jól bújj el valahol. A lényeg, hogy nem hagyhatod el a ház területét. Minden ablakot, illetve ajtót lezárunk és a játék végéig nem nyitjuk ki azokat, mert így lesz fer a játék. Amúgy is nagy a ház, szóval bőven akad helyiség, ahova elbújhatsz.

Nem értettem, hogy miért fagyott le ennyire mindenki és miért bámul ennyire maga elé, mintha valami zombi lenne, de nem tulajdonítottam neki nagyobb hangsúlyt, mert már teljesen felpörögtem a bújócska hallatán. Régen játszottam már, szóval itt az idő, hogy olyan gazdagosan megünnepeljük a házasságomat Jiminnel. Érdekes egy nászéjszaka, mit ne mondjak...

– Rendben – bólintottam egyet, majd felkeltem az asztaltól. Majdnem elnevettem magam, mert a Park család tagjai minden apró mozdulatomat nyomon követték, kezdtek úgy viselkedni, mintha hipnotizálva lennének, ami egyben volt vicces, ugyanakkor ijesztő is. Eddig teljesen normálisan viselkedtek, erre megtudták, hogy mit kaptam játéknak és meghaltak belülről. Érdekes.

– Menj fel a szobámba! – suttogta Jimin, amikor felállt és nyomott egy apró puszit a számra.

– Mi? Miért? Akkor te már tudni fogod, hogy hol vagyok és akkor vesztek. – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Kérlek, tedd, amit mondok, mert ez nem játék – mondta egy fokkal határozottabban, de én még ekkor sem akartam azt tenni, amit mondott, mert nem akartam veszteni.

– Persze-persze – forgattam meg a szemeimet. – Majd találkozunk, ha mindenkit lealáztam – kacsintottam egy aprót, majd adtam még egy utolsó csókot a szájára, mielőtt még az apja felé fordultam.

– Kapsz öt percet, hogy elbújj, mi azután indulunk megkeresni téged – mondta Jimin apja, mintha ő lenne a játékmester. – A lényeg, hogy minél később találjunk meg és legyőzz minket.

– Meg lesz – villantottam ki a fogaimat, azzal hátat fordítottam a kettyós Park családnak és megindultam a hatalmas villa első emelete felé, hogy valami bújóhelyet találjak, ahol nem találnak meg egyhamar.

◇ ♡ ◇

Szülinapom alkalmából meg is hoztam nektek a már sokat emlegetett hét részes Jikook horror/thriller sztorimat! Remélem tetszeni fog és a befejezéssel is meg lesztek elégedve! ☠🔪🔥