Reggel semmi életkedvvel keltem. Lassan felöltöztem, majd Démonnal lementünk a lépcsőn. Márk lent volt.
- Hát te? - kérdeztem értetlenül.
- Hát én. Veled meg mi van? - vizslatott aggódó tekintettel
- Semmi, de miért nem alszol?
- Nem tudok - vont vállat. Csendben adtam Démonnak enni, majd a reggeliző bátyámra néztem.
- Jó étvágyat, szia - indultam az ajtó felé, de Márk utánam szólt.
- Nem eszel?
- Nem vagyok éhes - mentem ki. Ma gyalog mentem a suliba. A három fiú ma is kint állt.
- Hali - köszöntem nekik.
- Szia - köszöntek kedvesen.
- Tőletek ki megy az evősre? - kérdezte Csongi.
- Edu és Balu. Tőletek?
- Csongi és én - vigyorgott Teó.
- Ügyesek lesztek - mosolyogtam rájuk, majd elindultam be. Rögtön a terembe mentem.
- Sziasztok, mikor kezdődik a "vak-evés"? - kérdeztem.
- Majd kilenckor, és a szünetekben lesz a dal kitalálás - adott választ Emma. Csengetéskor bejött Tibi bá'.
- Remélem ügyesek lesztek, gyerekek - nézett körbe Tibi bá'. Egész órán a heti programokról beszélgettünk. Kilenckor kimentünk az udvarra. Az udvaron rengetek krémes sütemény, puding és pizza volt.
- Hé, Edu! - kiáltott Teó Edunak.
- Igen?
- Győzzön a jobbik, rokon! - fogott vele kezet.
- Úgy legyen, rokon - vigyorgott Edu. Elengedték egymás kezét, és beálltak egymás mellé (a végzősöktől a gólyákig volt a sor).
- Mindenkinek bekötjük a szemét egy kendővel, és a csengőszóra indulhat az etetés! - ismertette a szabályokat Ricsi.
- Gyerünk srácok! - hallottam a telefonon keresztül Márk hangját. Boti telefonján keresztül nézte a versenyt.
- Szia, Márk - köszöntem a bátyámnak.
- Hali, húgi - köszönt ő is. Mikor bekötötték a versenyzők szemeit pár másodperccel később megszólalt a csengő. A versenyzők elkezdték etetni egymást. Teó kicsit össze tejszínhabozta Csongit. Balu pedig Edut próbálta egy szósztól tocsogó pizzával megetetni. A látványtól felfordult a gyomrom. A jobb szemem sarkából láttam, hogy Szabina és a két csicskása gúnyosan elvigyorodtak. Inkább a versenyre koncentráltam. Csongi már csoki pudingos volt. Eddig bírtam nézni. Az udvarról berohantam a lány wc-be. Benyitottam az első fülkébe, és kiadtam magamból mindent (már ha volt bennem valami).
- Mesi jól vagy? - hallottam Adél aggódó hangját. Remegve megtöröltem a számat, lehúztam a wc-t, és kimentem a fülkéből. A lányok aggódva néztek rám.
- Igen, jól vagyok - mentem a csaphoz kimosni a számat.
- Biztosan? Nem vagy beteg? - jöttek utánam.
- Nem csak biztos összekavarodott a gyomromban a reggelim - hazudtam.
- Lehet - értettek egyet. Mikor kész voltam, kimentünk a wc-ből. Visszamentünk a versenyt nézni.
- Minden oké? - kérdezte Boti.
- Igen - bólintottam.
- Reggeliztél rendesen? - szállt be a beszélgetésbe Bence is.
- Igen - bólintottam újra.
- Egy frász karikát reggelizett rendesen! - csattant fel Márk.
- De ettem, csak nem láttad - bizonygattam a hazugságomat.
- Mesi nem tudsz átvágni, hajnali háromnegyed hat óta ébren vagyok! Szóval itthon egy falatot sem ettél! - folytatta Márk. Döbbenten néztem rá.
- Háromnegyed hat óta?! Mi a rákot csináltál te hajnalok hajnalán??
- Nem bírtam aludni, de ne terelj!
- A suliban vettem magamnak egy túrós batyut - újabb hazugság. Márk összehúzott szemmel nézett rám.
- Jól van, Mesi. Ha te mondod - vont vállat nem törődöm stílusban Márk. Nem szóltam hozzá, de igyekeztem az ételek látványát kerülni. A verseny végére pár diáknak eléggé maszatos volt a feje. Ezután mindenki visszament a terembe. A padomra feküdve hallgattam a dalokat. Amihez tudtam hozzászóltam.
- Bebe Rexha- Fuck Fake Friends - mondtam a címét az aktuális dalnak. Emma gyorsan lekörmölte a választ. Ekkor jött a következő. Kicsit ismerős volt, de nem ugrott be azonnal. Mindenki néma csendben ült. Lehunytam a szemeimet, és igyekeztem kutakodni az emlékeim között. Régen anya ezt hallgatta velem mikor kicsi voltam.
- Kicsi gesztenye! - kiabáltam be.
- Biztos? - kételkedett Balu.
- Ezer százalék! - bizonygattam.
- Én hiszek neked - írta le a választ Emma.
- Eddig mennyit tudtunk?
- A tízből mindegyikhez írtunk valamit - nézte a lapot Emma.
- Csak jók legyenek - sóhajtotta Zazi. A nap végén elég sokat tudtunk a dalok közül, de volt amelyiket csak megtippeltük. Ma is Adéllal és Botival mentem haza. Amíg a fiúk Márk szobában dumáltak addig mi Adéllal az én szobámban.
- Nem érzed rosszul magad? - kérdezte egy idő után Adél.
- Nem, miért? - néztem rá furán.
- Kicsit fehér az arcod - felelte. Felkeltem az ágyamról, és a tükörhöz mentem. Valóban sápadt voltam.
- Pedig jól vagyok - ültem vissza.
- Jó, de féltelek.
- Nem kell - mosolyogtam rá. Miután elmentek a szobámban feküdtem az ágyon. Démon a lábamon pihentette a fejét. Valaki kopogott az ajtón.
- Gyere! - kiáltottam. Márk dugta be a fejét.
- Szia, hogy vagy?
- Jól, hogy van a lábad?
- Jól... már amikor Démon nem akarja megharapni a gipszes lábamat - nézett szúrósan Démonra, mire a kutya leszállt az ágyról, és bebújt az ágy alá.
- Biztos ettél? - jött beljebb a mankójával.
- Igen.
- Boti mesélte, hogy kicsit rosszul voltál, és hánytál - ült az ágyam szélére. Nem válaszoltam. Álmos voltam.
- Hagylak pihenni - állt fel, majd hasra esett. Aggódva néztem le rá.
- Pataki Démon! Hányszor mondjam meg, hogy ne harapd a gipszemet! - szólt a földön fekve Démonra. Lassan feltápászkodott, majd kiment a szobámból. Nagyokat pislogva néztem a plafont.

Mai nap 5/3: Élveztem volna, ha nem lettem volna rosszul :(
Holnapi nap 5/?: Izgulok

'EDDIG TARTOTT'

Halihó emberkék akik ezt olvassátok! Remélem tetszett ez a rövidebb rész! Aki megakar találni annak üzenem: egy híd alatt megtaláltok xd
Ui.: A helyesírási hibákat nézzétek el nekem!

By: M.