Fura, hogy mi lettünk a legidősebbek a suliban. Fura, hogy ez az utolsó évünk. Fura, hogy már csak egy évünk maradt együtt. Egy osztályként. Egy csapatként. És egy közösségként.

Reggel az ébresztőmre keltem. Kikeltem az ágyból és elkezdtem öltözködni. Kifésültem a hajamat utána lementem reggelizni. Adtam Démonnak enni utána elvettem egy almát, majd elmentem a suliba. Alig léptem ki a kapun, valaki megragadta a kezem és magához rántott.
- Szia, szerelmem - csókolt meg Máté. Abba a csókba beleszédültem.
- Szia - köszöntem miután elszakadtunk egymás ajkaitól. Megfogta a kezemet és elindultunk a suliba.
- Hé, gerlicék! Nem kell fuvar? - lassított mellettünk egy szürke opel.
- Kell a friss levegő - nevettem.
- Tuti? Nyugi már nem harapok.
- Nem fogsz elkésni az egyetemről, bratyó?
- Tízre kell beérjek. Na?
- Nem kell, de télen hasznát vesszük az ajánlatodnak szia, Márk - köszöntem el tőle mosolyogva.
- Jó sulit - hajtott el. Mosolyogva néztem utána.
- Jó tudni, hogy már nem akar megölni - nyugtázta Máté, mire átöleltem. A sulinál rögtön bementünk. Kinga rögtön ránk szólt.
- Pataki és Tóth iskolán kívül romantikázzatok! - szólt ránk szigorúan, de mégis egy apró mosoly bujkált a szája sarkában.
- Igenis, Szatmáry igazgatóhelyettes asszony! - tisztelegtem.
- Nyomás a terembe! - mutatott az ajtó felé. Mátéval elengedtük egymás kezét és felmentünk a terembe. Leültem a helyemre, Máté pedig a padomon foglalt helyet. Csengetésig beszélgettünk utána bejött Tibi bá'. Bekapcsolta a tévét és Ricsi elkezdte a szokásos beszédét. Miután befejezte Kinga mondta el a házirendet, majd Tibi bá' kikapcsolta a tévét.
- Remélem jól fog telni az utolsó együtt töltött évünk - nézett ránk, mire mindenki csendben bámult maga elé.
- Ne vágjatok már ilyen szomorú fejet. Élvezzétek ki ezt az időt - próbált lelket önteni belénk kevés sikerrel. Sóhajtott egyet, majd elkezdte kiosztani az órarendeket.

A nap végén csendben sétáltunk a meleg szeptemberi időben.
- Van valami programod a nap hátra levő részére? - kérdezte váratlanul Máté.
- Nem tudok róla, miért?
- Nincs kedved moziba menni? - mosolygott kedvesen.
- Mit néznénk?
- Válassz te - ölelte át a derekamat Máté.
- Úúú, lehet a Bohém rapszódia? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Lehet - nevetett fel.

A moziban ülve pattogatott kukoricát majszolva néztük a filmet.
- Mondd ki... - kezdte a csaj Freddie-nek. A mozi teremben full csönd volt, amikor a mellettem ülő Máté megszólalt.
- Buzi vagyok! - ekkor mindenki a barátom felé nézett. Rázkódó vállal csúsztam lejjebb a széken. A film végét elbőgtem. Olyan megható és szomorú volt. Hazafelé a filmet beszéltük meg.
- Komolyan gondoltad azt a bekiabálást? - törölhettem a könnyeimet a nevetéstől.
- Igen, ha kell itt is kikiabálom. Buzi vagyok! - tárta szét a karjait miközben az ég felé nézett.
- Jó neked, buzikám! - kiáltott egy kb 13 éves taknyos kölyök Máténak.
- Ne törődj vele - húztam odébb, nehogy bajok legyenek köztük. Máté motyogott valamit, majd tovább mentünk. Otthon felmentünk a szobámba és beszélgettünk még úgy három órán keresztül.
- Olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy a gólyatáborban megakartalak csókolni - mosolygott rám, mire én gondolkodni kezdtem.
- Hogy mit akartál?? - szaladt fel a szemöldököm.
- Semmit!
- Nem, nem! Kilencedikben, még Botival jártam!
- Tudom, de már akkor tetszettél nekem. Már akkor úgy voltam vele, hogy kellesz nekem bármi áron - simította meg az arcomat. Nem tudtam mit mondani erre.
- Igen, és miért?
- Mert valami megfogott benned. Talán a makacsságod vagy a szépséged esetleg mindkettő. Mikor elkurvultál kicsit megutáltalak, de attól még szerettelek. Amikor kilencedik elején Barbiék azzal piszkáltak, hogy kövér vagy én rögtön megvédtelek, sőt! Még aznap megvártam és beszéltem vele, de nem hagyta abba - fogta meg a kezem lassan. Lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe nézzek.
- Miután kiengedtek a kórházból az egész osztály segített neked, hogy rendbe gyere. Én is akartam segíteni csak te mindig eltaszítottál magadtól Boti miatt. Aztán amikor szakítottatok Adél miatt, bennem újra felcsillant a remény, hogy a barátnőm lehetsz - mesélte tovább, mire én elkezdtem kicsit könnyezni. Kilencedik eleje óta szerelmes volt belém. Nem mondtam semmit, csak megöleltem. Máté szorosan viszonozta.
- Sajnálok mindent - könnyeztem össze a pólóját.
- Semmi baj. Megérte, mert most itt vagy velem - tolt el magától, majd lágyan megcsókolt.

'EDDIG TARTOTT'

Halihó emberkék akik ezt olvassátok! Remélem tetszett ez a rész!

By: M.