Nem sok kedvem volt naplót írni az elmúlt hetekben. Még azon a héten vasárnap kiengedtek a kórházból. A barátaim támogattak és segítettek figyelmen kívül hagyni a szőke boszit. Azóta már normálisan eszek megint. Boti mindvégig mellettem volt, ahogy Márk is. Márknak Heni mindennap áthozta a leckéjüket. Mi pedig már tűkön ülve várjuk az angliai utat. Holtversenyben lettünk elsők Márkékkal. A két osztály együtt döntötte el, hogy Londonba szeretnénk menni tanulmányi kirándulásra. Szerencsére Márknak holnap veszik le a gipszét a lábáról, így ő is jöhet velünk! Még nem voltam Angliában, de kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben.

Reggel Démonnal találtam szemben magamat.
- Jó reggelt, Démon - ültem fel. Nyújtózkodtam egy kicsit utána kikeltem az ágyból. Kivettem a mai ruhámat, ami egy szürke madár mintás pólóból, egy csőfarmerből és egy farmer kardigánból állt. A hajamat felcopfoztam, majd a táskámmal együtt Démonnal a nyomomban lebaktattam a lépcsőn. Márk lent sürgölődött a konyhában.
- Szia, nem vagy te beteg? - kérdeztem Márktól.
- Ha-ha nagyon vicces. Nem, nem vagyok beteg, csak unatkozok - tett elém egy tányért tele tükörtojással.
- Akkor aludj - kaptam be egy falatot.
- Nem tudok. Démon minden reggel felkelt - nézett a falatozó kutyámra.
- Biztos azt hiszi, hogy lusta vagy felkelni - nevettem el magam.
- Zárd ki a hátsó kertbe - vigyorodott el ördögien.
- Na azt már nem! Jön a hideg, és megfog fázni nekem!
- Akkor tanítsd meg, hogy a szobám tabu! Meg én is - tette hozzá.
- Jó, majd suli után megtanítom, jó?
- Köszi, am milyen?
- Finom - mosolyogtam rá, de az értetlen fejét nézve nem értettem mire kérdezte.
- Mire gondoltál, hogy milyen?
- A hajam - vigyorodott el. Nem láttam rajta semmi változást. Ugyanolyan világosbarna volt, mint eddig.
- Ugyanolyan - néztem rá.
- Nem! Rövidebb! - kérte ki magának. Felületesebben megnéztem a haját. Igaza volt.
- Most, hogy mondod! Kb két centit vágtak belőle - saccoltam.
- Hah! Méghogy kettőt... Ötöt - pontosított.
- Bocsánat, Márk - álltam fel az asztaltól. Az üres tányéromat elmostam utána elindultam a suliba. A fiúk kint beszélgettek.
- Sziasztok - köszöntem mosolyogva.
- Szia - köszöntek vissza. Boti átölelte a derekamat, és így beszélgettek tovább. Néha én is közbeszóltam, vagy éppen valamelyik fiút leoltottam.
- Balhés hármas és Emese! Nem hallottátok a csengőt?! - jött ki Hartay.
- Elnézést, Hartay néni! Megölelhetem önt? - nyújtotta ölelésre a karjait Teó.
- Kovács Teodor, hagyjál már! - indult be Hartay. Nevetve mentünk utána. A termünkbe belépve láttam, hogy Szabina és a csicskásai a teremben voltak Máté padjánál. Szabina épp felült volna Máté padjára, de a tárgy... nos, leszakadt alatta. A terembe beállt a feszült csend amit az én hangom tört meg.
- Talán fogyni kéne, és akkor nem szakadt volna le alattad - néztem gonosz mosollyal Szabinára. A beszólásomat hangos röhögés követte. Barbi és Szimonetta felsegítették a lányt, majd gyilkos pillantással néztek rám.
- Mondja a disznó - mért végig Szabina.
- Nem érdekel mit mondasz. Le-pe-reg - tagoltam, hogy megértse.
- Plusz ő sokkal de sokkal jobban néz ki, mint ti hárman együtt véve. Mesinek megvan az ami nektek nincs! A természetes szépsége! - állt Szabina elé Máté. Döbbenten hallgattam a fiút. A három lány sértetten elvonult.
- Minden oké? - kérdezte Adél.
- Igen - bólintottam mosolyogva, majd Mátéhoz léptem.
- Köszi, de... nem kellett volna ezeket mondanod - ráztam meg a fejem.
- Pedig ez az igazság. Sokkal szebb vagy náluk vakolat nélkül - nézett mélyen a szemembe.
- Barátom van - sütöttem le a szemeimet.
- Tudom, de attól lehetünk barátok? - lassan ráemeltem a tekintetemet. A tekintete reménykedő volt.
- Lehetünk - mosolyodtam el halványan. Csengettek. Visszamentem a helyemre, Máté pedig elment a gondnokhoz egy új padért. Kocsis bejött, és elkezdődött a töri óra.
- Van hiányzó?
- Máté elment egy padért - szólt Tivi, ebben a pillanatban belépett az emlegetett. Nem szólt semmit, csak a helyére ment, és... leült a földre.
- Máté, hol a pad? - nézett kérdőn a fiúra a tanár.
- Nem volt ezért egésznap a földön fogok ülni - vette az ölébe a töri cuccát. Kocsis megköszörülte a torkát, és felém nézett.
- Mesi gyere felelni - szólított ki. Lassan kisétáltam a táblához, és elmondtam amit csak tudtam az ókorról.
- Négyes, leülhetsz - írta be a jegyemet Kocsis. Visszaültem a helyemre, és folytatódott az óra. A szünetben a büfében vettem magamnak egy citromos minyont és egy mentes ásvány vizet. Kimentem az udvarra. A menők az árkádok alatt bandáztak, míg a lányok és Kolos a padon ülve beszélgettek. Intettem Botiéknak, és odamentem a barátaimhoz.
- Mi a téma? - ültem le Adél és Kolos közé.
- Kolos olvasott, mi pedig éppen próbáljuk megfejteni Emmát - nézett rám Detti.
- Miért kell megfejteni Emmát?
- Mert állandóan az árkádok felé bámul - válaszolt a kérdésemre Adél.
- Azt hiszem tudom miért - mosolyodtam el. A lányok érdeklődve néztek rám.
- Talán egy bizonyos embert néz - vettem titokzatosra a figurát.
- Mi? Neeem - tagadott gyorsan Emma.
- Talán csak nem a balhés négyes egyik tagja - néztem rá sejtelmesen.
- Nem, csak az... oszlopot néztem! Olyan... lepattogzott a festék arról az oszlopról - nézett Csongi irányába az "oszlopra".
- Aha, és az oszlop is erre pillantgat - mosolyogtam Emmára.
- Mi?!
- Hát a lepattogzott oszlopod, lopott pillantásokat vet erre felé - vigyorgott Detti. Emma felállt a padról, majd felénk fordult.
- Menjünk a mosdóba - indult be. Hárman felálltunk, és követtük Emmát, de valaki elkapta a karomat.
- Minden oké? - kérdezte halkan Csongi.
- Kivel? - húztam fel mosolyogva a fél szemöldökömet.
- Hát öhm, veletek.
- Minden oké. És Emma is jól van - mentem tovább. A mosdóban már csak rám vártak.
- Itt vagyok - csuktam be az ajtót.
- Na, mondjad Emma - nézett a szemüveges barátnőnkre Detti. Emma zavartan feltolta a lecsúszott szemüvegét, és nekikezdett.
- Tetszik nekem Csongi, de nem merem elmondani neki, mert félek, hogy kiröhögne és megalázna - hadarta el.
- Én nem ilyennek ismerem Csongit. Ő kedvesebb ennél - néztem bátorítóan Emmára.
- Biztos? - nézett rám félénken.
- Biztos - ekkor csengettek. Mivel Karádi ma nem volt suliban így a fiúkat néztük, hogy fociznak.
- Kinek ki tetszik? - nézett ránk Detti.
- Az osztályból senki - vontam vállat.
- Nekem se - felelte Emma.
- Nekem egyáltalán senki, csakis az igazi Cameron Dallas! - vigyorgott maga elé Adél.
- Nekem meg még Shawnie! - tettem hozzá.
- Zack Efron - sóhajtott szerelmesen Gabrielle.
- Csak én vagyok anti-szerelmes? - nézett ránk kérdő tekintettel Detti.
- Neked senki? Se híresség, se senki? - néztünk rá hitetlenül.
- Senki - vont vállat. A lányokkal egymásra néztünk. Tudtuk, hogy ezt orvosolni kell. Tesi után a lányokkal a büfébe mentünk. Nagyban nevettünk, mikor a tizedikes Dóri egy sráccal cserélt nyálat. Vagyis próbálta ledugni a torkán a nyelvét. Pfúj!
- Illés és Bodrogi most azonnal másszatok ki egymás szájából! Ez egy iskola, és nem egy nyálcsere központ! - rikácsolt Hartay. A két személy azonnal szétrebbent. Mikor sorra kerültünk felmentünk a terembe, becsuktam volna az ajtót, de... khm lehetséges, hogy véletlenül... kiszakítottam a kilincset.
- Baszki! Mesi bezárt minket! - nézett rám rémülten Balu, majd röhögni kezdett a közös nyomorunkon.
- Így legalább nem tudnak bejönni a tanárok - vigyorgott Zazi.
- Gratulálok, Johanna! - ölelt(?) meg Balu.
- Engedj már el, és tegyük vissza - vittem a kezemben lévő kilincset zárastul. Szerencsétlenkedtem egy darabig, míg feladtam. Elővettem a telefonomat, és hívást indítottam.
- Most vagyok a teremnél - szólt bele Nóri.
- Nem tudsz elmenni a gondnokhoz? - harapdáltam a szám szélét, de ekkor valami hangot hallottunk az ajtó túloldaláról.
- Mit csináltatok?? Miért jött ki a kilincs?! - szólt a telefonba, de anélkül is lehetett hallani.
- Bomlik a suli, tanárnő! - kiáltott ki Balu.
- Ahj, mindjárt hívom a gondnokot! - ezzel a léptek halkultak, majd megszűntek.
- Add csak ide - lépett hozzám Máté.
- Parancsolj, Mekk Elek ezermester - cukkoltam. Máté valamit motyogott miközben "dolgozott". Olyan öt perccel később az ajtó kinyílt (és a kilincs is benne volt a helyén).
- Azt a rohadt! Ezt, hogy csináltad? - kérdezgették többen.
- Szerencsém volt - vont vállat, majd leült a helyére, azaz a földre.
- Ki csinálta meg? - lépett be Nóri a gondnokkal a nyomában.
- Máté - felelte Tivi.
- Köszönöm szépen, Máté - nézett a földön ülő fiúra. A gondnok be varázsolta a másik kilincset, és kezdődhetett az óra. Nyelvtan óra végén átmentünk a nyelvi előadóba. Ezúttal óvatosan csuktam be az ajtót. Francián mondatokat hallgattunk, matekon pedig számoltunk (wow). Órák után Botival és Adéllal mentem haza.

- Ezt nem hiszem el! - röhögött otthon Márk.
- Ne röhögjél már! Tudod milyen érzés volt a kilinccsel a kezemben állni a teremben?! - néztem rá sértetten.
- Bocs, de kitépted? Jézusom, de szerencsétlen vagy - röhögött tovább. Ekkor bele böktem a bordái közé.
- Jauuuj - pattant fel, már amennyire a gipszelt lába engedte.
- Mondtam, hogy ne röhögj - néztem rá angyalian.
- Bocsi - fogta az oldalát.
- Na, sz'val neked holnap veszik le a gipszet? - nézett Boti a tesókámra.
- Ja.
- Oké, és ötödikén meg húzunk Londonba! - kiáltottunk fel boldogan. Miután a Király testvérek elhagyták a házat, hozzáláttam Démon betanításához. Egész ügyes volt életem sokadik szerelme. Este lebaktattam vacsizni utána letusoltam, aztán bebújtam az ágyamba, Démon pedig fel feküdt a lábamra.

"Kilincs incidens" 5/3: Az a fránya kilincs!
Démon 5/5: Sokat tanult :)
A barátságom Mátéval 5/?: Passz

'EDDIG TARTOTT'

Halihó emberkék akik ezt olvassátok! Remélem tetszett ez a rész! A kilincses rész igaz történet alapján íródott... annyi külnbséggel, hogy csak belülről szakítottam le😂 (ráadásul az első napon az új suliban)
Ki várja már a Maradj velem megjelenését? Én nagyon!
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.