Reggel miután felkeltem ránéztem a telefonom az időre, de másra tévedt a tekintetem. 9 nem fogadott hívás Mátétól. A számat beharapva néztem az órára. 9:45-öt mutatott. Gondoltam felhívom. Rögtön felvette.
- Basszus, tudod mennyire aggódtam miattad?! - kérdezte köszönés nélkül.
- Ne haragudj. Megvártam, hogy elaludj utána hazajöttem, bocsi - dörzsöltem meg a szemem.
- Nálunk is maradhattál volna és akkor talán nem kaptam volna szívrohamot, hogy nem vagy mellettem és a házban sehol.
- Tényleg bocsi.
- Semmi baj, nem haragszok. Figyelj, majd később beszélünk, mert mennem kell órára. Szia!
- Szia - köszöntem el tőle. Leraktam, majd kikeltem az ágyból. Kimentem a szobámból és mosolyogva megálltam a konyha ajtóban. A nagyi épp reggelit csinált maguknak.
- Szia nagyi - köszöntem neki, mire ő kissé rémülten fordult hátra.
- Csillagom! - jött megölelni. Szorosan viszonoztam az ölelését. Jó érzés volt ismét megölelni.
- Mikor jöttél kicsim?
- Még tegnap este, de már délután Budán voltunk.
- Voltunk? Kivel jöttél?
- Mátéval.
- Ó, azzal a rendes fiatal emberrel? - húzogatta mosolyogva a szemöldökét. Nevetve bólintottam. Reggeli után felmentem a szobámba. Alig ültem le csörögni kezdett a telefonom. Boti hívott. A temetés óta nem beszéltünk.
- Mesi! Képzeld, Iza terhes! - újságolta a nagy hírt Boti.
- Gratulálok nektek! Mióta? Lehet tudni a nemét?
- Két hónapos terhes és még nem tudjuk, de fú annyira félek, hogy jó apa leszek-e.
- Figyelj rám! Nagyszerű apa leszel. Ismerlek annyira, hogy tudjam képes leszel rá.
- Köszönöm, hogy bízol bennem - felelte.
- Szívesen.

~ Délután Máté átjött beszélgetni.
- Ahj te lány, többé ne csinálj ilyet - ölelt meg.
- Jó - mondtam. Ekkor a nagyi jött be a szobámba.
- Mesikém, ez neked jött - adott át egy borítékot a nagyi. Felálltam és kivettem a kezéből.
- Köszönöm - mosolyogtam rá. Miután kiment ránéztem a feladóra. Rentai Renáta. Legszívesebben széttéptem volna, de meggátoltak ebben.
- Szerintem itt lenne az ideje, hogy megbocsáss neki - fogta meg a kezem Máté. Sóhajtottam egyet és kivettem a levelet. Ez állt benne:

Drága kislányom!

Mire te ezt a levelet olvasod addigra valószínűleg én már nem leszek. Nem azért voltam Cortezzel Párizsban, hogy romantikázzunk, hanem más miatt. Budapesten felmerült nálam a rák kockázata és, hogy biztosak legyünk benne Párizsba mentünk. Ott kiderült a pontos diagnózis. Rákos vagyok. Akárhányszor hívtalak ezt akartam elmondani. Ezt, hogy még együtt tudjunk tölteni egy kis időt. Reménykedtem benne, hogy megbocsájtottál nekem, de úgy tűnik nem. Szeretlek titeket a testvéreiddel együtt. Ti vagytok az életem értelmei, de nagyon rosszul esik, hogy haragszotok rám apátok miatt. Sajnálom, hogy nem lehettem ott a temetésén, sajnálom, hogy elhagytalak titeket és sajnálom, hogy nem mentem el személyesen közölni veletek. Ha nem látnálak többé titeket, akkor csak annyit szeretnék mondani, hogy teljes szívemből szeretlek titeket és büszke vagyok rátok! Minden egyes nap gondolok rátok! Minden egyes nap átkozom magam, hogy haragszotok rám Márkkal! És minden egyes nap reménykedem benne, hogy meggyógyulok (habár erre kicsi az esély az orvosok szerint). Szeretlek, Mesi! Én mindig is szerettelek és szeretni is foglak!

Szeretettel: anya!

A levél végére érve már halkan sírtam. Volt a borítékban mégegy lap. Kivettem, de csak egy mondat volt rajta.
„Sajnos nem élte túl”
Itt elbőgtem magam. Máté szorosan magához ölelt.
- Sss - nyugtatott. Nem mondtam semmit, mert nem is tudtam volna. Milyen önző dög voltam! ~ zihálva riadtam fel. A verejték végig folyt a homlokomon. Csak egy álom volt. Csak egy rossz álom. Rögtön a telefonom után kaptam. Azonnal hívást indítottam.
- Szia, Mesi - köszönt anya.
- Anyu sajnálom, hogy olyan önző dög voltam és, hogy nem hallgattalak meg sohasem! Sajnálom, sajnálom, sajnálom! - hadartam.
- Kicsim, kicsim semmi baj! Nem haragszok!
- Miért voltatok Párizsban?
- Justine-ékat látogattuk meg, miért?
- Csak érdekelt. Tényleg sajnálom!
- Semmi baj! Ha gondolod gyere át valamikor, jó?
- Oké, szeretlek anyu!
- Én is téged, drágám - rakta le. Megkönnyebbülten dőltem hátra.

- Tehát kibékültél vele miután azt álmodtad, hogy meghalt rákban - összegezte a hallottakat Márk.
- Pontosan - bólogattam.
- Hát te tudod.
- Neked is kikéne békülnöd vele.
- Jó, de... Lara! Jössz le onnan! - szólt Larának aki épp a szekrényre akart felmászni. Lara nem fogadott szót hanem kinyújtotta Márkra a nyelvét.
- Fú, édeslányom! - ment a kislányhoz, hogy elhozza a szekrénytől.
- Ejessz! - kapálózott Lara.
- Nem, mert felmászol és leesel! - ült vissza a kanapéra.
- Neee - visított Lara. Márk rögtön a kezembe adta. Elhallgatott.
- Jön a foga és most nyűgösebb - sóhajtotta fáradtan a bátyám.
- Megértem. Tudtad, hogy Botiéknál is lesz gyerek?
- Igen, mondta. Már nekem kellett lelket öntenem belé.
- Nekem is kellett.
- Lelkisegély szolgálat - nevetett. Mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Apuuu! - jött sírva Zsófi a nappaliba a plüss nyulával a kezében.
- Édes istenem! Mi történt Zsozsi? - emelte fel Zsófit Márk.
- Benji meghajapta a nyuszimat - ölelte át az apját.
- Hol harapta meg?
- Itt - mutatott a kezére vagy mancsára... a plüssöknél nem tudni.
- Bekössük neki?
- Igen - Márk leültette mellém Zsófit és elment. Nem sokkal később egy... wc papírral jött vissza(!?).
- Mit csinálsz azzal, te hülye??
- Bekötözöm a nyulat.
- Wc papírral?!
- Apu!
- Most keressek kötözőt?
- Igen! - vágtuk rá egyszerre a lányokkal. Márk morogva ment el. Ha jól hallottam valami olyat morgott, hogy „Borzalmas ez a nő uralom”. Tíz perccel később már a nyuszinak normálisan be volt kötve a keze (vagy mancsa). Délután Márk hazavitt. Leültem a nagyiékkal vacsorázni.
- Hogy vannak Márkék? - kérdezte a nagyi.
- Jól. Larának most kezd előbújni a foga ezért nyűgösebb. Zsófi pedig az őrületbe kergette az apját azzal, hogy kötözze be a nyuszijának a kezét, mert Benji megharapta - meséltem.
- Ilyen ez az apaság - nevetett papi.
- Képzelem - nevettem én is. Vacsora után elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni.

'EDDIG TARTOTT'

Halihó emberkék akik ezt olvassátok! Remélem tetszett ez a rész és örömet okoztam a Márkos ikres résszel :D
Ui.: A helyesírási hibákat nézzétek el nekem!

By: M.