Hevesen lihegve, pihegve váltam el tőled, s ahogy csillogó szembogaraidra pillantottam, tudtam, helyesen cselekedtem. Természetellenes hajkoronádba kapott a játszi szellő, s glóriaként ragyogott kobakodon a világos zuhatag. Festői görbülettel fogtad tenyeredbe arcomat, majd hüvelykujjaddal kezdtél párnácskáim cirógatásába; gyengéd, lágy mozdulatok voltak ezek, de ahogy elfogyott türelmed, s tarkóm után kapva tapadtál rám újra, úgy lett minden zavaros, mégis tökéletes.

Vállaidba kapaszkodva próbáltam nem összeesni remegésem végett, hisz játékod még a legdrágább alkoholoknál jobban is megrészegített. Szívem majd kiszakadt helyéről, ritmusa rendszertelenné vált, de mindent megért az az érzés, ahogy megízlelted porcikáimat, s a csókba morogva martak ujjaid oldalamra.

Fogalmam sincs, mégis mennyi ideig kényeztethettük egymást gyöngéd érintésekkel, de már csak azt vettem észre, hogy nyakamba temetve arcodat motyogsz egészen érthetetlen szavakat, fülembe suttogva kéred, hogy ne hagyjalak magadra. Erősen, határozottan öleltél, s pillangó puszikkal próbáltál meggyőzni; ám világosan tudtad, erre semmi szükséged.

Szavak nélkül kommunikáltunk, s egyszerre bólintva indultunk haza; ujjainkat összekulcsolva siettünk a meleg, hamarosan szeretettel teli otthonba. Nem beszéltünk semmit az út alatt; valami megmagyarázhatatlan nyugodtság és izgalom szállt meg minket, s hallgatásba burkolózva követtél, amerre csak mentem.

Reszketve pötyögtem be kódomat, s azon nyomban érzékelted is zavaromat, így derekamra vezetve tenyeredet adtad tudtomra, itt vagy, nem mész sehova; nem tudom, mégis mit vártam tőled, hogy fogsz cselekedni, de ezen tett végett idegességem még feljebb hágott.

Nem akartam sietni, s olyan dolgokat tenni, melyeket idővel megbántam volna, de nem tudtam neked ellent mondani - mindig azt tettem, amit akartál; ez volt a vesztem is.

Kabátjainkat, bakancsainkat ledobva, tépelődve vezettelek körbe a lakásban, s amint hálószobámba értünk, mérhetetlen kiszolgáltatottság kerített hatalmába; rettenetesen védtelennek és gyengének éreztem magam, hisz egy olyan darabot láttál belőlem, melyet eddig még senki - soha. Nem szerettem, ha az emberek tudják, milyen vagyok igazából, de miattad még erre is képes voltam - észrevétlenül omlott le az oly' gondosan megépített fal.

Óvatosan döntöttél az ajtónak, s méztől csöpögő ajkakkal jártad be az ismeretlenül ismerős utakat, apró testemet becézgetve fektettél a paplanok sokaságába, s teljes mértékben kisajátítottál magadnak; hiába voltam kiszolgáltatott, nem tettél semmi olyat, ami túlment volna azon a bizonyos határon.

Egymást ölelve, párnácskáinkat tépázva vészeltük át a kint pusztító vihart, s az egymás által gyújtott lánggal melengettük meg önmagunkat; ám nem minden trópusi áramlat tarthat örökké - és ezt sajnos én is tudtam.