Szokásoddá vált, hogy megzavarsz alkotás közben; már több, mint két hete az írói válság pusztító örvényében kavarogtam, így minden egyes alkalommal, amikor betértél a kávézóba, átkoztam az eget létezésed miatt.

Apró, banális tettekkel rángattál ki megszokott világomból; csiga lassan, hangosan lapoztad könyveidet, idegesítően szürcsölted kávédat, néha egy-egy kapkodó mozdulattal tollaimat is leverted - ám hiába követtél el ilyen galád cselekedeteket, mégsem szóltam rád.

Volt valami vicces abban, ahogy azon dolgoztál, hogy felhívd magadra figyelmemet - már az elején észrevettem, milyen kétségbeesetten próbálkozol azzal, hogy akár egy szót is váltsak veled; de akárhányszor leültél, csak egy hümmögésre és bólintására futotta tőlem.

Komolyan gondoltam, amikor kijelentettem magamban, hogy nem akarok közel kerülni hozzád; csakhogy te ezt nem akartad elfogadni, s fittyet hányva elveimre közeledtél még jobban.

Hiába a sok elutasítás, hideg pillantás, jeges tekintet, te ugyanolyan játszi, gyengéd mosollyal emelted ajkadhoz poharad s kortyoltad feketédet.

Furcsálltam, hogy egyszer sem láttam íróeszközt nálad, csak azt az újságpapírba csomagolt lapokkal tömött csodát, mely majd szétesett, miközben szorongattad; olyan átéléssel és örömmel olvastad, mintha a világ leggyönyörűbb történetét tartalmazta volna.

Ahogy faltad a sorokat, s néha espressódat is kiöntötted a nagy odafigyelésben, apró mosolyokat csaltál arcomra - csodáltam, hogy a színpadon komolynak és erősnek, magabiztosnak tűnő srác a való életben ilyen szeleburdi, béna; ám rájöttem, ettől vagy olyan különleges és egyedi.

Mindent megcáfoltál, amit ezelőtt gondoltam rólad, s mindennek új értelmet adtál; igaz, nem beszéltünk egy szót sem, de hosszú idők óta te voltál az az ember, aki állandósult mindennapjaim során.

Meg nem értett művészként nehéz volt barátokat szereznem, így inkább szellemi értékekkel vettem körül magamat; azokban sosem csalódhattam.

Szüleimet rettentő mód idegesítette, hogy nincsenek rendes kapcsolataim - maximum azokkal találkoztam, akikkel felolvasó estéket tartottam -, így amint megemlítettem nekik, hogy mennyire arcátlan és pofátlan viselkedésed, szinte örömtáncot jártak; amikor pedig kikotyogtam nevedet, még hátast is dobtak.

Tudták, hogy felnézek rád és titkon te vagy az, akinek a nyomdokaiba szeretnék lépni, így édesanyám különböző tanácsokkal látott el - ám én ezekből nem kértem; magam akartam megoldani problémáimat.

Olyan voltam, mint egy molylepke, mely előtt minden előjel nélkül jelent megy egy lámpa, s azonnal magába is szippantotta; kár, hogy időközben lekapcsolták - nekem pedig nem szóltak róla.

szeretném megköszönni woojinnak, hogy eddig a straykids csapatát erősítette és erőt adott nekünk, sziporkázó személyiségével pedig mindenkit elvarázsolt. remélem jól van/jól lesz és a többiek is talpra állnak majd. hiszem, hogy mindennek oka van és szeretném azt gondolni, hogy ez sem egy véletlen.
köszönöm, hogy velünk volt és ennyi ideig boldogított minket.

ne keseredjen el senki, hisz a vihart is napsütés követi.