Sziasztok!

Évek óta figyelem, a Zutara Week-et, ami 2008 óta működik. A shipperek, miután a hajónkat elsüllyesztették megalapították a ship saját hetét, amikor őket ünnepeljük (elég szektásan hangzik) Az esemény megalapítója egy héten keresztül minden nap ad témát, ami alapján kell alkotni valamit. Írás, fanart, videó, teljesen a résztvevőre van bízva.

Minden évben lelkesen vártam az írásokat, fanartokat, de eddig még sosem vettem rajta részt. Részben azért alakult így, mert mindig későre tudtam meg a témákat. Ez most sem kivétel, már egy hetes késésem van. Nyaralni voltam, s minden közbejött. De eldöntöttem, hogy most nem hagyom ki, főleg hogy végre van egy könyvem, amiben megoszthatom is. Nem garantálom, hogy mind a hét témára írni fogok, de igyekszem érdekes megközelítésben belefoglalni a napok adott prompt-ját. :D

Nagyon sajnálom, ha új részt vártál, de ezek a röpke oneshot-ok kárpótolni fognak!

Első Nap: Találkozás (Reunion)

AN: mindig is úgy éreztem, hiányzik valami a Déli Kalózok részből, ezért született ez, mégha a találkozás elég átvitt értelemben is történik.

Tűz és víz összecsapása. A találkozásaik nem voltak a legkellemesebbek. De el kellett fogadnia, hogy Zuko most már az életük része lett. A csapat befogadta, így Katara is kénytelen volt elviselni a jelenlétét. A szemében még mindig egy áruló volt. Egy áruló, aki sikerült becsapja őt a szimpátiájával. A levegő közöttük feszült volt. Sokszor Katara azon kapta magát, hogy az arcát vörös önti el a közelében. Zavarban van, amikor a férfi szeme túl sokat időzik rajta. A hátán feláll a szőr, bizsergés megy végig, amikor Zuko véletlenül a hozzáér. Nem tudta mivel magyarázni ezt.

Zuko igyekezett helyrehozni mindent. A lány szkeptikus volt elfogadni bármit is tőle. Akármennyire is megvetette, egy keserű része ezt is epésen elismerte: Zuko tudta, hogy mire van szüksége. A tűzidomárok célratörésével indultak útra az anyja gyilkosát megkeresni. Útja során sok fiún megakadt a szeme. Ám a tűz hercege mégis más volt a többi rossz fiúval ellentétben. Nem szavakkal akarta kiengesztelni, hanem tettel. Ez új volt.

Tegnap óta égett a vére, hogy a szemei elé kerüljön a névtelen fantom, ami az életét végig kísértette.

Az anyja gyilkosa a lábai előtt hevert.

IohnRa és ő. Ez volt az a találkozás, amire egész életében várt. A tűzidomár közben megöregedett, ráncok szántották az arcát. Meggörbült háttal esedezett az életéért. Szánalmasan fetrengett a sárban. Csak az árnyéka maradt annak az embernek, aki egykor volt. De a bűneiért ugyanolyan árat kell fizetnie.

Katara haragja tomboló tsunamiként súlytott le rá. Gyilkos jégszilánkok táncoltak fölötte a levegőben. Egy kicsit elveszti az önuralmat és felnyársalják. Majdnem. Majdnem megölte azt az embert. Iohn Rah halált érdemelt. Szemét szemért. Életet életért. Vérpatakot kellene ontania ma. IohnRa zokogva könyörgött az életéért. Az édesanyám is így könyöröghetett, jegyezte keserűen Katara, És mégsem kapott kegyelmet. 

A keze remegett, meg kell ölnie. A szeme előtt az anyja arca derült fel. Gyilkossá válna a lánya, ha most megtenné. A görcsbe rándult ujjait elengedte, a jég szuronyból víz lett. IohnRa gyávaként elmenekült, hálálkodva az életért. Katara nem is hallottam a szavait, a külvilág zaját teljesen kizárta.

Az ég sírni kezdett, kövér esőcseppek csorogtak le az arcán. Egy darabig talán nem indultak útra a saját könnycseppei. Szinte leroskadt a döntése súlya alatt. Helyesen döntött? Kételkedni kezdett saját magában.

Zuko a háta mögött lélekvisszatartva figyelt. Katara az eleme vad manifesztációja. Pusztító, nyers. De mégis kegyelmes. A tűzidomár meghökkenten látta, hogy nem lesz ma vérontás. Legbelül, Katara jó ember maradt minden ellenére. Ezt tisztelte benne. Tudta, hogy ő nem hasonlóképpen cselekedett volna. Őt arra tanították, hogy bosszút álljon minden áron.

Észrevette, hogy a lány alig áll a lábán, így oda sietett, hogy elkapja. Katara pánikolva csimpaszkodott a férfi tunikájába. Teljesen kétségbeesetten és gyengén. Zuko magához ölelte, a lány a mellkasába fúrta az arcát. Mint egy gyerek, aki el akar bújni.

- Jól van, Katara. - suttogta gyengéden - Jól van.

Nem bírta tovább visszafogni az érzéseit. A karjaiban zokogott, az egykori ellensége nyújtott neki vígaszt. Az eső hullott le rájuk, bőrig megáztatva őket, de Zuko sokkal jobban érezte a lány könnyeit a mellkasán. A ruhája mohón itta be a sós cseppeket, mert most ő a támasz. Hinni akarta, hogy ezzel talán elnyerte a bizalmát.

Zuko megértette az egzisztenciális krízisét. Katara ma éjszaka találkozott a saját zsigeri, vad lényével. A lány találkozott a gonosszal és túlélte. Ha valaki, a fiú tudja milyen traumatikus lehet az, amikor megismered önmagad.

Egy barlang szájánál várták, hogy az eső végre elálljon. Appa ázott bundával hevert mellettük. A lábainál meghúzta magát az ifjú vízidomár. Egy mosott rongynak érezte magát. Tehetlen, fáradt volt és még továbbra is emésztette a történteket. Zuko gondoskodott mindenről: ő vezetette Appát a menedékre, tüzet gyűjtött, ételt készített.

A lány nem számított ilyesféle gondoskodásra a részéről. Talán a fiú is rájött, hogy annyira kikészítette magát, hogy képtelen lesz ezekről gondoskodni. Zuko szó nélkül cselekedett, Katara üres tekintettel, bambán figyelte. Csak az rántotta ki a transzból, hogy a fiú egy tál meleg ételt pakolt le elé. A lány meglepetten ránézett, de nem szólt semmit.

- Csak gondoltam megéheztél.

Azt nagyon jól gondolta. Éppen akkor jött rá, hogy mennyire éhes. Két napja alig evett valamit. Katara sosem gondolta volna, hogy éppen Zukóra lesz most szüksége most. Ő nem ítélte el a döntése miatt. Nem próbálta kioktatni, ahogyan Aang előző nap. Bízott abban, hogy képes egyedül meghozni a döntését. A háttérből figyelt, készen a közbelépésre. Végre, Zuko egy felnőtt nőként kezelte. Aki képes egyedül boldogulni és megvédeni magát. Mindenki a csapatból a csapat "anyukájának" hívta, de mégsem ismerte el a döntéskészségét.

- Nem tudom, ha érdekel a véleményem. - szólalt meg habozva Zuko - De szerintem jól cselekedtél. IohnRa-nak a legnagyobb szenvedés az élet.

A nyomor és szenvedés a szemében volt, de mégsem volt elég. Anno egy családot szakított szét. Zuko megfigyelése helyes volt. Katara megvonta a vállát, teljesen lesült aggyal nem tudta felfogni mindezt. Fáradtan kavargatta a levest, fújva kóstolgatta. Zuko sótlanul főz.

- Nem akartam én is szörny lenni. - válaszolta kisvártatva Katara.

Arra gondolt hogyan nézett volna le rá az anyja, ha kioltotta volna az életét. Aang megvetette volna, hogy vér tapadt a kezéhez. Sírás kerülgette újra. Zuko sajnálattal nézett rá. Leült mellé a tűzzel szemben. A keze a hátát kezdte súrolni, vígasztalásképpen. Egy darabig mindketten hallgattak. Kint az eső viharrá nőtte ki magát, erőteljesen zúdult kint a víz. A barlangban hideg volt, a lány jobban magára húzta a pokrócot.

Katara közelebb húzódott, szinte beitta Zuko teste meleget. Szüksége volt erre, valakire akihez hozzábújhat. Keserű szájízzel gondolt arra, hogy a fiú aki egész évben az életükre tört gyengéden vigasztalja. A sors iróniája. Most túlságosan zsongott a feje, hogy erre gondoljon. Csak érezni akart. Bármit, csak ne a fájdalmat. Egymáshoz préselődtek. A fiú szeme elkerekedett. A keze a hátán egy pillanatra megállt.

Határozottan a fejét a lány felé fordította, a tekintete megkereste az övét. Az arany sárga szeme furcsa csillanást hordozott. Katara mélyet sóhajtott a csókban. Zuko óvatosan egymásba csúsztatta az ajkaikat.

Még Aanggal sem volt ilyen elnyújtott csókja. Úgy érezte hosszú ideje vannak így összefonódva. Túl hosszú ideje. Behunyta a szemét, a tűzidomár teste melege újra takaróként körül fonta. Hónapokig megvetette, gyűlölte. Vegyes érzésekkel félrehúzott, átkozta magát, mert úgy érezte beleesett a fiú csapdájába.

- Katara. - suttogta gyengéden.

Átkozta magát, a gyengesége miatt. Átkozta Zukót, mert egyetlen szóval képes volt meglágyítani. Katara arcát teljes zavar öntötte el. A kisebb csatájuk az ajkaikkal felvillanyozta. Egy pillanatra el is felejtette azt a sok feltépett sebet. Minden jó tette ellenére, egy része még mindig gyűlölte ezt a fiatal férfit. Minden porcikáját. Ám ugyanannyi hevességgel kóstolná meg újra az ajkait. Annyi ellentmondó érzés járt benne, hogy úgy érezte szétfeszíti. Aang haza várja. Aang szereti. De Aang most nincs itt. Nem volt ott, amikor a lelkében összecsaptak a hullámok. És nincs most sincs a tűz mellett, hogy enyhítsen a belső tüzén.

Alávaló dolog ennyire belefeledkezdni Zuko csókjaiba. Azzal a szándékkal húzott félre, hogy pofon vágja. De az egész dolog egy csillapítatlan függőséggé vált. Aang nem csókolta meg egy ideje. Katara nehezen nyelt. Még sosem érezte magát ennyire nőnek. A fiú aranyló szeme kíváncsian fürkészte, Katara pedig frusztráltan felsóhajtott, erőteljesen magához húzva a tűzidomárt.

A fiú talán jobban értette most, hogy felejteni akar majd. Hát, akkor ad majd bőven emléket, amit elfelejtsen.

Zuko óvatosan érintette meg, húzta magához a leggyengédebb módon. A gyengéd csók gyorsan nyers és vad lett. Katara azon kapta magát, hogy érezte a mellbimbóit válaszolni a markolás eredményeképpen. Elég időt töltött Villám fa házában, hogy tudja, Zuko is ugyanennyire izgatott lehet. A hipnotikus keze újra végigfutotta az alakját és a lány érezte, hogy az irányítás teljesen kicsúszik a keze közül. Remegett, égett a volt ellensége ajkai alatt. A gondolat, hogy mindezeket Zuko éreztette vele egyszerre csigázta fel és töltötte el szégyennel. A fiú, akit megvetett és oly sok hónapig

Zuko végre elkapta. Egy halk nyögés hagyta el az ajkát, amire ökölbe szorította a kezét a tunikáján. Nem, ez már több volt annál, mint kiengedni a fáradt gőzt. A fiú szemében nem puszta fizikai vonzalom volt. Zuko törődött vele, vigyázott rá. A kalózok hajóján elsőnek ment be mindenhova, hogy ő kapja az első ütést és ne a lány. Egész úton azon volt, hogy ápolja. Amikor a fiú keze újra a mellé hajlatát súrolta, Katara megremegett. Sosem érzett még senki iránt ilyen vágyat. A fejét ködösnek érezte a vágy és a bűntudat keveréke töltötte el az elméjét. Roncs volt, de a teste nagyon is tudta mit akar. Zuko lassan választotta el az ajkaikat, Katara pedig sietve félrehúzott. Még lüktetett az ajka a csókoktól. Levegő után kapkodott.

- Ez itt marad. - suttogta védekezően Katara.

A vehemencia, amivel ellökte magától, meglepte Zukót. A tunikája még mindig lazán kibontva fedte fel a felsőtestét. Tagadhatatlanul felfedezett terület egy bizonyos vízidomár számára. A lány viszont inkább hátat fordított neki és lefeküdt a repülő bölény lábára aludni. Zuko ugyanúgy dacosan felhúzta az orrát. Fájt neki, hogy csak eszközként kezelték. De tudta, hogy legbelül ő volt ennek a kezdeményezője. Lefeküdt Appa másik lábára, tisztes távolságban és a barna hajú lányt figyelte. Valamiért elégedettség töltötte el. Nem, nem a sikeres bosszúhadjárat miatt. Katara nyugodtan " itt hagyhatja a dolgokat", de semmi sem fogja megváltoztatni a tényt, hogy ma éjszaka az ő csókjai lelték az ajkait. Az ő kezei alatt remegett, ő volt az, akit Katara ennyire megkívánt, még ha csak egy percre is.

Nem kezdett volna Aangnak fecsegni erről, hiába intette rá Katara. Még maga sem tudta, mihez kezdjen az újdonsült érzéseivel. Mindig is vonzódott hozzá, ám ez a vonzalom csupán azután alakult ki miután menthetetlenül beleszeretett a lelkébe. Katara jelleme lenyűgözte, egy igazi harcos, nem utolsó sorban tisztességesnek tartotta. Zuko gúnyosan elmosolyodott magában.

Az, ahogyan az imént az ajkába harapott és a keze az izmait szelte kicsit sem mondható volt tisztességesnek.

Katara elfehéredve fordult Appa másik oldalára. Ma éjszaka nem csak a saját magával találkozott hanem az érzéseivel is szembesült. Az ajkaira tapasztotta a tenyerét, szégyenkezve. Zuko csókja édes, forró helyet hagyott maga után. Kívánta, újra érezni akarta és ez megmérgezte. Vajon tényleg érzett eddig is iránta, vagy ez csak a vágy álcája? A kezét a karjai köre fonta, hiányolta a fiú melegét. Talán, amikor legközelebb találkozik az érzéseivel kideríti ezt is.