Katara azt hitte menten szörnyethal. Elfehéredett és szó sem jött a nyelvére. Egyből göb formálódott a torkában, egy kérdés forgott a fejében: Sokka tudja? A saját bátyja tudja, hogy mit tett? Minden erejével próbálta visszatartani a kétségbeesést és az összes érzést kiülni az arcára. Egyből Sukira gondolt, s arra, hogy elárulta. Rosszul volt a gondolattól is, hogy a titka napvilágot látott.

Zuko volt a leghiggadtabb, a szeme sem rebbent.

- Kibékültünk, ahogy megígértem. 

A veszély úgy tűnt mégsem valós. Mintha most engedte volna ki a lélegzetet, amit visszatartott. Katara a fiúk felé fordult, kérdéssel a szemében:

- Megígérted?

- A talizmán miatt - vágta rá Sokka - Annyira puskaporos volt a levegő köztetek, azt hittem felrobbantjátok a jéghegyet. 

Ó, mélyet szusszant. Zuko tettetve elnevette a dolgot, viccelt is Sokkával. A lány az ajkába harapott, annyira bizarr volt az egész. Az egyik pillanatban még égett vele, most pedig a testvérének hazudik, elfedi az igazságot egy kifogással.

Csak nem értette, hogy miért nem vette észre, hogyha szükséges Zuko olyan jól tud hazudni. Katara összehúzta a szemeit, ha hunyorít egészen hasonlít valakire. Néha elfelejti, hogy ugyanaz a vér csörgedezik Zukóban is, mint Azulában. Nemtetszése ellenére is el kell ismernie, a szituációt ezzel megmentette.

- Minden rendben most már - tette hozzá Zuko sietve

Rendben? Enyhén túlzás. Katara megenyhülten nézett a tűzidomárra, a megviselt arca nem ezt mutatta. Hiszen Zuko is megfürdött a jeges vízben, szerencsére a belső termosztátja nem engedte meg, hogy teljesen átfagyjon. Aggodalom fogta el, miközben ő elengedte magát a férfi karjaiban a barátja betegen fekszik az ágyban. Sokka is levertnek tűnt a hidegzuhany és a próba kifacsarta az energiáját. Hármuk közül talán Zuko bírta legjobban a balszerencse sorozatot. Nos, ahogyan Zuko emlegette, ő nem szerencsésen született, hanem szerencse, hogy megszületett.  

- Zuko hogyan teljesített? - kérdezte Katara.

 - Egy társhoz méltóan - verte hátba erősen Sokka Zukót - Nem puhány a vadásztársam.

Zuko tettette magát, hogy annyira hátba ütötték, hogy köhögnie kell. Katarát mindig boldoggá tette, hogy ennyire megtalálták a hangot. Ellenségekből barátok. Viszont valóban meglepte Sokka kijelentése, hogy a fiú inkább Zukót választja legközelebbi társának. Mindenkinek a közelébe került a tűzidomár. Katara most már elfogadta, hogy a családja tagja lesz, de a feltörekvő érzései nem engedték a megnyugvásra.

- Megyek megnézem, hogy Aang felkelt már.

Elmosolyodott, próbálta álcázni a zavarodottságát. Gyorsan elosont tőlük, nem bírt ebben a hamis légkörben maradni tovább. Olyan közel voltak ahhoz, hogy szembesüljenek. Nagyon közel a lebukáshoz. Azt sem tudta hogyan magyarázta volna meg a bátyjának, amit művel. Istenek, még ő maga sem tudja mit művel. Mintha az élete most vakvágányra csúszott volna. Ha Sokka azon kapja, hogy megbújva csókolózik a vadásztársával biztosan nem kezelte volna annyira higgadtan az egészet, mint a jegyese, Suki. Régen, valószínűleg felnyársalta volna Zukot, most...Ezzel biztosan elrontotta volna Sokka véleményét Zukóról is.

Bűntudatosan Katara megkereste Aang-ot ezután. Tudta, hogy nem tiszta dolog, amit művel a két fiúval. De hát zavarodott. Még el kell döntenie, ezt beszélte Sukival. Még nem futott ki az időből.  Azt mondta magának még nem futott ki az időből. Még dönthet helyesen. A szíve és a józan esze már most csatát vívott.

Leült Aang ágya szélére és nézte az alvó fiút. Háttal feküdt neki, de látta a mellkasa mozgásait. A kezét a homlokára tette, meleg volt a homloka. Ez aggasztotta a legjobban, a fiú tűzforró. Vizet idomított a kezeire és próbálta hűsíteni a homlokát és a végtagjait. Ha nem javul alga teával kell majd kikezelje, ami nem lesz túl kellemes a fiúnak. Aggódott, de legfőképpen bűntudatos volt. Ő volt az oka, hogy Aang ennyire bizonyítani akart.

Feljebb húzódzkodott az ágyon, de nem feküdt le. Azon gondolkodott vajon hány óra van, minden máson akarta törni a fejét, csak azon nem, amin kellene. A nap történései minden percben újra rátörtek. Zuko csókjai az ajkára égtek, mint egy pecsét. El sem hiszi, hogy megtörtént, hogy ennyire meggyengült.

Könnyek szúrták a szemeit, de nem engedte meg magának, hogy sírjon. Mi van ha Aang felkel és úgy látja? Nem engedte meg, hogy sírjon, mert nem érdemelte meg. Hiszen nem áldozat, sőt... Mégis a sírás kerülgette. Az élete feje tetejére állt és fogalma sem volt hogyan hozzon helyre bármit is. Egy része tudta, hogy sosem lesz már semmi a régi. 

Megdörzsölte a szemét, kimerült volt a stressz és sírástól. Az édesapja sosem engedte volna, hogy vele aludjon, ha nem az ápolásról lenne szó. Mellette töltötte az éjszakát, hogy még véletlenül se essen kísértésbe, hogy Zukónál legyen.

x

Még reggel is arra ébredt, hogy a gondolatait megtöltötte Zuko érintése. Katasztrófa mit művelt vele az a tűzidomár. Az álmaiban is ott volt, beköltözött a gondolataiba. Kinyújtózott és felült, éppen csak összekuporodott amikor elaludt Aang ágyában. Kidörzsölte a szemeiből az álmosságot aztán megnézte a fiúnak van-e láza. Meglepetésére, a gyengéd simogatásra a fiú felébredt.

- Azt hittem nem leszel itt, amikor felébredek.

Katara lesütötte a tekintetét.

- Mindig fogok rád figyelni, Aang - mondta csendesen Katara - Sajnálom ha ezt a figyelmet nem kaptad meg mostanában.

A fiatalabb fiú halványan elmosolyodott.

- Akkor semmi sem változott?

Szegény Aang azért aggódik, mert valamit elrontott közöttük. Bűntudatos lett. Katara lehajtotta a fejét és válasz helyett megölelte. Az érzései nem változtak iránta. De az hazugság lenne, hogy semmi sem változott. Mert igenis megváltoztak az érzései Zuko iránt. Válaszként megcsókolta a feje búbját. Az ajkai viszont hazugok voltak. A torkát elszorította minden, egy szó sem tudott kiejteni.

Aang úgy érezte van elég ereje, hogy a lány és családjával reggelizzen. Eltámolygott az igluban, Katara segítette. Az állapota meglepően javult a tegnaphoz képest. Bámulatos, mennyire hamar kiheveri, nem hiába ő az Avatár.  

Támogatta, míg az igluba értek. A többiek már helyet foglaltak az asztalnál. Katara megfagyott hirtelen, amikor meglátta azt a férfit, aki megédesítette és megkeserítette a mindennapjait. Zuko a családi asztalnál ült. Katara fülig vörösödött. Mintha mindig erre vágyott volna, hogy itt lássa. Pillangókat érzett a hasában, amik idegesítően repkedtek.Megfeszült, sosem gondolta volna, hogy elvörösödik a puszta gondolattól, hogy Zuko...

- Lányom, jól vagy? - szólította meg Hakoda, amint elment mellette.

Igazán kellene magamon uralkodjak, szólt magára szigorúan Katara. Úgy érezte túl átlátszó, ettől csak még feszültebb lett. Katara bólintott, megdörzsölte a szemét, hogy úgy tűnjön csak fáradt és álmos. Leült Aang mellé, ám ezzel Zuko mellé került. A két pólus közé ült be. Milyen ironikus. Próbált nem arra figyelni, hogy a válla enyhén hozzáütődik a tűzidomáréhoz.

Tegnap nem csak az súrlódott hozzá. Nem tudta kiverni a fejéből az érzést, amit ez a tűzidomár gerjesztett benne. Beitta minden mozdulatát, elvörösödött, amikor a tűzidomár elkapta a tekintetét. Mennyire botrányos, amit csinál. Teljesen megőrült, abban biztos volt.

A tekintete találkozott Sukival, aki elég csodálkozva bemérte a pozicióját. Az asztal másik oldalán ült. A nő hallgatott, Katara viszont lesütötte a tekintetét, sajnálta, hogy bűntársává tette. Nem akarta azzá tenni, de az igazság a felszínre került. Próbált nem arra gondolni, hogy ahogyan ül mindenképpen a valóságot tükrözi. Jelenleg két férfi közül kell választania.

A reggeli eseménytelenül telt, Suki a további esküvői teendőkről beszélt. De nem tudott odafigyelni szinte semmire. Csak arra tudott koncentrálni, hogy a mellette ülő tűzidomár válla néha-néha az övéhez súrlódik. A gondolataiban máris arra gondolt az ajkai mennyire megbotránkoztatóan élvezték a legutolsó csókcsatájukat.

Amikor mindenki felállt az asztaltól Katara hallotta, hogy Sokka és Zuko készül elindulni a második próbára. Aang megbékélve sok szerencsét kívánt Sokkának, Katara pedig kapott az alkalmon. Azonnal a tűzidomár után rajtolt és minden szégyenérzetét félretéve lépett elé.

- Zuko, várj.

A férfi látta, hogy a lány is visszamaradt. Egy gyors pillantással körbenézett, felmérve mennyire vannak egyedül. Nem számított arra, hogy az utóbbiak ellenére a lány még szóba áll vele. Kérdéssel a szemében nézett rá, a szíve hevesen dobogott. Nincs olyan perc, hogy ne látná Katarát a világ leggyönyörűbb nőjének. Szerette volna azt hinni nem lehet leolvasni az arcáról mennyire megenné a szemével a vízidomárját. 

- Ezt nem felejtem el most is - tette hozzá nevetve.

A zsebében rejtegette a talizmánt, amit az előző próbából kifelejtett. Felé nyújtotta, béke gyanánt. Zuko a kezével eltakarta a markát, majd előre hajolt lendülettel míg az arcuk közelebb került.

- Találkozzunk a próba után - suttogta.

Katara azonnal elvörösödött és zavarban volt. Ledöbbent, Zuko nagyon bevállalós volt, ha ennyire merészen elhívta. A többiek egy pár méterre vannak tőlük. Remélte senki sem sejt semmit. Sukit leszámítva. Valahogy az mindig ott lesz, mint egy emlékeztető, mennyire könnyen lebukhatnak és az álca lehullik egyik pillanatról a másikra. Katara torka összeszorult, próbálta rejtegetni minden erejével azt, hogy mennyire örült a meghívásnak. A tűz a férfi szemében őt is felcsigázta, érezte egy hullám megy végig a testén.

Megszeppenve nézte, ahogyan Zuko elmosolyodik. Vakmerő lett, gondolta Katara. Megbotránkoztatta és lenyűgözte egyszerre. Bólintott, intett a férfinak, aki Sokkát követte. A második próba nemsokára kezdetét fogja venni, legalább most már a farkasfog a kezében van.  Katara megkönnyebbült, hogy a feladatát most sikerült elvégezze.

Beérte a többieket és megkereste Aang-ot. Úgy döntött míg a titkos találka ideje eljön a többiekkel tölti az időt. Próbált úgy tekinteni a találkára, mint egy beszélgetésre két barát között. Elvégre, Zuko nem jelentette ki mit szeretne. De az, ahogyan megfogta a kezét utalhatott valamire. Katara megrázta a fejét, lehet csak túlgondolja újra.

- Nincs kedved egy picit fókákat simogatni, Aang? - szólította meg - Tudom, hogy szobafogságot kaptál, de egy órára kimenő engedek.

Csak kárpótolni akarom, mondta magának keserűen, de a gondolatai vádolták. Miért? Mert tudod, hogy a háta mögött miket tettél? Azt hiszed ez jobb emberré tesz? Magát vádolta. Nyilván. Ki más csókolózott tegnap este megbújva Zukóval? Mintha Sukitól nem kapott volna elég nagy feketelevest.

- Dehogynem! - lelkendezett Aang - Menjünk.

Nem kellett sok, hogy egy falka fókát találjanak. A hátukra csüccsentek és dombokon csúsztak le. Pár csúszás után fáradtan ültek a domb tövében. Katara emlékezett, hogy legutóljára ezt három éve csinálta, amikor először találkozott az ifjú Avatárral. Mennyire szimpatizálta és azt hitte vele marad. Annyi minden történt azóta, százezer próbatétel.

- Katara, tudom hogy talán nem én vagyok a legférfiasabb férfi, akit valaha láttál, de...

- Én szeretlek - szakította félbe - Nem az számít.

Nem hazudott. Szereti a fiút, a szíve mélyében még mindig nagyon kötődik. De mégis érez magában egy gátat. Nem is a férfiasság az, ami hiányzik neki, hanem... valami más. Katara nem tudta megmagyarázni miért kötődik ennyire erősen Zukóhoz is. Az egész csak úgy elindult évekkel ezelőtt és most már úgy érezte akaratán kívül is őt érzi. Megrémítette a gondolat, hát ennyire mélyre esett? A mellkasa szúrt, sajgott a szíve hogy el kell rejtenie minden érzését.

Aang előre hajolt és egy félénk puszit adott az ajkaira, egy röpke érintés volt csupán. A nő becsukta a szemét, ösztönösen. Katara azon kapta magát, hogy Zukót próbálja elképzelni. Elkerekedett szemmel nézett a saját tükörképére a vízben. Nagyon mélyre süllyedt már. Beleesett Zukóba.

x

Zuko a csónakból nézett le vízre, a kisebb hullámok miatt nem láthatta a tükörképét visszatekinteni rá. Eveztek, már nem is emlékezett mennyi ideje. Négyen voltak, a vadásztársát leszámítva még Hakoda és Pakku tartott velük. Kissé elgondolkodott magában, az evezésre már nem is figyelt. A nőre gondolt, arra mennyire hasonlít a szeme színe a tenger árnyalataira. Ahhoz képest, hogy két nappal ezelőtt mennyire háborgott most elég csendes lett a tenger. Nos, minden békés volt, amíg meg nem szólalt Pakku:

- Az a tűzidomár a bajt hozta ránk.

Zuko felkapta a fejét. Nem számított arra, hogy hirtelen a figyelem középpontjába kerüljön. Sokka megállt az evezésből, de ő folytatta. Megharapta az ajkát és csak egy szúrós pillantást vetett az öreg vízidomárra. Nem értette mivel vívta ki az idős férfi utálatát, de abból kiindulva, hogy a nemzetségére utalt valószínűleg a népe tehet az egészről. Zukónak elege volt, hogy a vállain viselje a múlt terheit. Hát ezért nézett rá ennyire szúrós szemmel a férfi mióta csak betette a lábát a házába. Mindig feszült volt a légkör, amikor a közelében volt, de eddig nem számított arra, hogy a másik férfi konfrontálódni akar. Zuko alapjáraton béketűrő embernek tartotta magát. Most viszont azt latolgatta mennyire érdemes a tenger közepén kiálljon egy tapasztalt vízidomár ellen holmi megkövült vélemények miatt.

- Nem kellene a családunk tagja legyen, Hakoda - folytatta - Ezt te is láthatod. Ozai vére megbecsteleníti a szertartásokat.

Ozai, gondolta, Zuko érezte felfordul a gyomra a hasonlítgatásról. Megszorította az evező a kezében, abba ölte a dühét. Nem, nem fog visszavágni ezek miatt sem. Ez nem róla szól, Sokka miatt van itt és azt szeretné, hogy teljesítsék a próbát. Látta, hogy Sokka szemében felgyúl a harag. 

- Sokka, ne - hallotta Hakoda mély hangját dörögni.

De nem hallgatott az apjai szavaira. Zuko utána kapott ösztönösen, de a kezei közül viszont kicsúszott a fiú, máris a nagyapja előtt termett. Sokka forrófejűsége erősebb volt, mint az apja intése. A vízidomárok között nagyon sokat jelentett a kor és a tisztesség. De nem jelentette azt, hogy valaki tévedhetetlen, és ezt mindketten tudták. Zuko próbált nem tiszteletlen lenni az idős vízidomárral, de ha a szavai nem is a tekintete sokat elárult mit kezdene a téveszméivel.

- Az a tűzidomár a barátom! - kiáltott fel Sokka - És nagyon sokat tett a családunkért. Nem tűröm el, hogy így beszélj róla.

- A legjobb ha mindenki lehiggad - vágott közéjük Hakoda, a hangja nyugodt volt, de határozott - Nem szeretnénk kivívni még egy büntetést a tengertől, nem igaz?

Pakku tekintete találkozott Sokka válla fölött Zukóéval. Tudta, hogy a legbölcsebb lenne, ha most lehorgasztott fejjel ülne a csónakban és meghúzná magát. De éppen ellenkezőleg cselekedett, kihúzta magát és állta a tekintetét. Elhatározta, hogy nem fog fejet hajtani olyan elvek előtt, amik már rég időtmúltak. Végre itt a lehetőség, hogy a négy nép békében éljen és az emberek még mindig ragaszkodnak a múlthoz és a sérelmeikhez.

Pakku összeszorította az álkapcsát és elfordította a fejét, hallgatott a vejére és úgy tűnt nem szítja tovább a vitát. Remek, gondolta Zuko, Sosem adná nekem ezért Katara kezét. Butaság, mintha megkérhetné a kezét. Egy része tudta jól, hogy az itt töltött idő alatt arról ábrándozott milyen lenne Katara jegyeseként feszíteni a családi asztalnál.

Sokka még a dühtől forrongott.

- Nem érdekel senki büszkesége.

Leszálltak a csónakból Sokkával, de Hakoda és Pakku ott maradtak. A férfi a zsebébe nyúlt és a Katarától kapott talizmánt szorongatta. A feszültség nagyon érezhető volt Pakku részéről, Zuko pedig igyekezett visszatartani a dühét az arroganciája miatt.

Zukót meglepte a következő próba. A semmi közepén Hakoda ott hagyta őket és az volt a dolguk, hogy várjanak. Hiányolta a további feladatokat, eddig minden olyan megpróbáló volt és ezt meg túl egyszerűnek tartotta. A hideg szél csípte az arcát, mélyen vette a levegőt, hogy a belső tüzét ne hagyja kihunyni a fagyban. A lehelletét látta a levegőben, ahogyan felmelegítette azt.

A tűzidomár megfordult és abba az irányba nézett, ahol látta eltávolodni Hakodát. Nem kell hazatalálniuk, valamikor Hakoda utánuk jön csónakkal. De nem tudni mikor. Zukónak nem tetszett ez a próba. Tétlenül kellett ülni, bízni abban, hogy az időjárás miatt nem fog késlekedni a visszatérésük sem. Túlélési lecke.

Sokka javasolta, hogy keressenek egy barlangot, ami üres és ott húzzák meg magukat. Ahogyan órákig meneteltek a havas tájon, Zuko magában merengett. Lassan úgy gondolta kezdi megérteni a próba igazi célját. Végül is ez a lényeg. A harcos nem tudhatja mikor tér haza a szeretteihez. Pszichésen is bírni kell a kétségeket.

- Apám azt mondta, hogy ilyen helyzetben jobb elképzeled kiért kell kitartanod. Egy gyönyörű lányért, aki vár haza - magyarázta Sokka - Ő ezt látta csak maga előtt.

Míg Sokka idegesen fel és alá járkált a barlangbanA tűzidomár fiú leült a barlang padlójára és egy pillanatig csak maga elé bámult. El sem tudta képzelni, hogy valaha az apja ilyen gyengéden és kedvesen bánjon az anyjával. A gyermekkori emlékeiben egy kegyetlen apa volt, aki durván beszélt a feleségével és könyörtelenül a gyermekeivel.

- Nagyon szerethette édesanyátokat - jegyezte meg Zuko.

Sokka megállt a sétálásban és felé fordult.

- Pakkunak nem volt igaza, ugye tudod?

Zuko bólintott. Terelni akarta a témát, eléggé kényelmetlenül érezte magát így is. Amióta csak itt a gondolataiba férkőzött a vágy, hogy egyszer majd ő vegye feleségül Katarát. De ez csak egy belső, elfojtott vágy. Elképzelte, hogy ő is megállapodik és nőül veszi őt. Csak ne lenne annyi akadály és hazugság, ami szabotálná ezt. Most, hogy tudja a család egy része mély utálattal tekint rá úgy érezte még egy hátráltató tényező.

- Te kit képzelsz el? - kérdezte Sokka.

A fiú lesütötte a tekintetét, a szégyen rátört hirtelen erővel. Tudta jól, hogyha becsukná a szemeit egy barna hajú, kék szemű nőt látna maga előtt, aki most megmelegítené az ölelésével. Vágyott rá, a szerelmére. Minden fájdalom és gyötrelem ellenére. Magában hordozta ezeket az érzéseket, most úgy érezte, mintha szögeket nyelt volna. 

- Senkit - motyogta Zuko - Mai-jel nem beszélünk már, éli a saját életét. 

Sokka nem válaszolt erre, érezte, hogy érzékeny pontra tapintott a kérdésével, noha nem volt szándéka. Látta a lehorgasztott fejű barátját és sajnálta. Csak motiválni akarta, hogy ne teljen a próba rossz szájízzel a nagyapja kötekedése után.

- Melléd jöhetek? - kérdezte megtörzsölve a nyaka tövét, Zuko pedig bólintott - Biztos nem gond?

Zuko nevetett, meglapogatta maga mellett a havat. A helyzet maga abszurd és vicces volt, ketten ücsörögtek egy jéghideg barlangban és a nőkről beszéltek. Akármennyire is furcsának tartotta a próbákat, nem bánta meg, hogy elvállalta a felkérést.  

- Nem mondom el Sukinak, hogy hozzám bújtál.

- Csak neked dőltem. 

A tűzidomár megbökte a könyökével, mire ő viszonozta. Zuko elmosolyodott. Sokka ott volt neki a nehéz pillanataiban. Értékelte. Egyedül akkor nem tudta maga mellett tudni, amikor a húga összetörte a szívét. De hogy is mondhatta volna el? Zuko azon gondolkodott vajon akkor is ennyire odaadó barátja lenne, ha rájönne mennyire megbolondul a húgáért? Ha most is azon gondolkodik, hogy megcsókolná és magához húzná amíg elfelejt minden észérvet?

- Lehetek veled őszinte, Zuko? - kérdezte kisvártatva Sokka, majd mikor a tűzidomár hümmögött folytatta - De egy léleknek sem mondhatod el. Én nem tudom mi zajlik a húgom és Aang között. Úgy érzem, mintha Aang haragudna ránk, mindenkire még Katarára is. Én nem avatkozom bele, de elég furcsán nem találom a hangot velük. És Katara... ő olyan rejtélyes egy ideje. 

Zuko megfagyott. Lassan Sokka miatt minden egyes nap a szívinfarktus kerülgeti. Mintha valahonnan tudná a titkát és csak utalni merne rá. A tűzidomár megszorította a talizmánt a zsebében, arra koncentrált az arcára ne üljön ki semmilyen érzelem. Egy része biztos volt abban, hogy neki ehhez köze van és rosszul érezte magát emiatt. Talán tényleg annyira megrengette a kapcsolatát a légidomárral? Nem akart rosszat, de az érzés, hogy kell valakinek ennyire idegen volt és bűnösen kielégítő. Megharapta a szája sarkát, megszídta magát, hiszen úgy viselkedik mint Azula tenné!

- Szerinted tennem kellene valamit? Rossz bátyj vagyok, hogy tétlenül nézem?

- Remek testvér vagy - válaszolt sietve Zuko -  De ha szeretnéd, beszélek én Aang-gal. 

Sokka bólintott.

- Én csak azt szeretném, hogy Katara boldog legyen.

Mindketten.

Zuko a távolba nézett, a szemei elhomályosodtak az érzésektől, amik rátörtek. A szíve mélyén egész lelkében azt érezte, hogy semmire sem vágyik jobban, minthogy Katara boldog legyen. De egy része mégis sajgott: azt akarta, hogy vele legyen boldog senki mással.