A két lány között mély volt a csend. Katara halkan szipogott, durván törölgette a szemeit a kesztyűjével. A másik nő igyekezett higgadt maradni, türelmesen fordult a barátnőjéhez. Nem értette mi történt közöttük, de meg akarta vígasztalni a síró lányt.

- Egy véletlen csók még nem a világ vége - szólalt meg Suki, a hangjában a lejtés olyan furcsán hangzott - Ha csak egyetlen volt és egyikőtök sem akarta akkor...

Menteni akarta a menthetőt de a lány arcát látva elhalkult. Hiába szépítette a helyzetet, maga is látta, hogy Katara reakciója nem egy ártatlan csókról árulkodott. Suki elnyelte a szavait, igyekezett elrejteni a szemében az ítéletet. Nem tartotta helyesnek, kétség kívül nem. Hiába dőlt a morális iránytűje egy bizonyos irányba, meglágyította a lánnyal kötött barátsága. 

- Nem sírnál, ha ez igaz lenne, ugye? 

Katara erre csak kitört zokogásban. Suki szemei megenyhültek, előre hajolt és óvatosan átölelte a lányt, aki vonakodva fogadta el az ölelését. A vízidomár elfordította a fejét, nem tudott a szemébe nézni. Úgy érezte meg sem érdemli a kapott kedvességet.

- Kivele - fonta keresztbe a karjait, hiába vált gyengédebbé a hangja, határozottan tudni akarta az igazságot, még ha csúnya is - Nem egy egyszerű csókról van szó.

A fiatal nő mélyen beszívta a levegőt. Visszajátsszotta magában az eseményeket, ám ugyanazok a meleg érzések öntötték el. Ezek az érzések a tűzidomár férfi iránt semmiképpen sem akartak elmúlni. Bosszantóan ragaszkodtak ahhoz, hogy kísértsék a forró csók emlékei. Azt sem tudta hogyan kezdjen bele. Nem tudott őszinte lenni, a dolgok, amik történtek bűnösek voltak. A nyelve hegyén voltak szavak, teljes hazugságok, hogy magát picit jobb fényben tüntesse fel.  

- Egy buta hiba volt - fakadt ki újra Katara - Vitáztunk és Zuko megcsókolt... én pedig hagytam.

Határozottan tudta, hogy vezekelnie kell. Amit tett az megbocsáthatatlan. Aang szívét összetörné, ha megtudná. Megbántaná, pedig nem akarta ezt tenni vele. Csak az érzései teljesen elszabadultak a láncok alól. Hibát követett el, még arra sem volt képes, hogy magával szembe nézzen. Menekült magától, képtelen volt felvállalni a tettei következményeit a barátnője elől. Belegondolt abba, mi történt volna, ha Aang benyitott volna és rajta kapja őket egymás karjaiban. A gyomra görcsbe rándult. Suki hallgatott, Karara pedig úgy érezte, hogy a csend számára elviselhetetlen. Csalódtak benne, ezt tudta jól.

- Suki, mondd ki - szólal meg csendesen - Mondd, hogy ezért most megvetsz.

- Katara én nem gyűlöllek - vágta rá gyorsan Suki - Csak szerintem elég meggondolatlanság volt.

A vízidomár helyeselt. Nem is értette miért tette, talán a hirtelen felindulás irányította. Zukóval elsodorta az ár. Csak kíváncsi volt. A buja kíváncsiság hajtotta előre, hogy még jobban a tűzidomárhoz bújjon és csak adja alá a lovat. Rájött, hogy nagyobb volt a szégyen, mint a megbánás. Valahogy egy része nem bánta, hogy megkóstolta Zuko csókjait, mert azokban a pillanatokban olyan kívánatosnak érezte magát. Valaki akarta annyira, mint a tűzidomár. Átjárta a mindent felégető őrült szerelem.

- Vannak érzéseid iránta?

A kérdés mellbevágó volt. Hát ennyire nyilvánvaló volt? Katara megtorpant. Habozott, pedig tudta jól, hogy mennyire megdobbant a szíve a férfi gondolatára is. Nem volt értelme hazudni, ha ennyire megnyílt a barátnőjének.

- Igen. 

Katara sejtette, hogy a válasza nem lepte meg a másikat. Kibontakozott az ölelésből, a másik lány aggódó tekintettel nézett rá. Nem tartotta helyesnek, hogy tulajdonképpen félrelépett Zukóval, de el tudta nézni a barátságukért. Érezte, neki most nem ítélkezni kell, hanem megmondani, hanem tanácsot adni és támogatni. Amiatt nem tudta elítélni, hogy két fiú iránt is érez, csak ne bántson senkit sem.

- Döntened kell, tudod jól - hallotta Suki intő szavait.

Igen, az tűnt a leghelyebbnek. Igaza volt, tudta jól. De mégis kit válasszon? Az esze és a szíve csatát vívott, minden pillanatban egyre jobban összezavarva őt. Katara megtörölte a szemeit, sikerült idő közben lenyugodnia.

- Dönteni fogok.

Majd, tette hozzá magában. Kicsit gyávának tartotta magát, de úgy érezte most megint zavaros feje. Félt meghozni elhamarkodottan egy ilyen döntést, ami nem csak az ő életét befolyásolná.  Nem akarta elveszíteni egyik fiút sem, mindketten annyira fontosak számára.  Suki bíztatóan a vállára tette a kezeit, egy halvány mosolyt küldött a nőnek.

- És tudd, hogy mindig itt leszek neked Katara.

Katara nagyon remélte, hogy így is marad.  

x

A hajón finoman ingott, ahogyan a hullámok dobkodták ide-oda. Zuko a könyökét a hajó korlátjának támasztotta, úgy bámult gondterhelten maga elé.  A vízet nézte, ahogyan a hullámok fehér fodrokkal ütköznek neki a hajónak. A tenger kékjéről egy bizonyos nő jutott eszébe. Maga előtt látta Katara dühös kék szemeit, amint azt mondja neki: ne kerülj a szemem elé. Dühösen megmarkolta a korlátot. Végre bátorságot gyűjtött, hogy megcsókolja és egy pillanatra csakis az övé volt. Visszacsókolta, a lány akiért évek óta epekedett vele együtt égett. Aztán Katara felébredt és észbe kapott. A szívét tépi ki a helyéről minden egyes alkalommal, amikor elnyomja.

Annyira a gondolataiba merült, hogy észre sem vette a vadásztársát felé közeledni.

- Hát te meg savanyú hínárra haraptál? - bökte meg az oldalát Sokka. 

Zuko habozott válaszolni, azt sem tudta mit felelhetne most. Az őszinteség nem volt opció. Főleg nem most, amikor Sokkán kívül még ott van a szeretett lány családjának többi férfi tagja. Le merte fogadni, hogy Katara nagyapja (aki már eddig is szúrós szemekkel bámulta) cseppet sem habozna a vízbe vetni őt ha megtudná pár órával ezelőtt csókolózott az unokájával. Arról nem is beszélve, hogy Hakoda köztudottan védelmezi a lányát mindentől. Sejtette a víz harcosainak vezetőjét nem hatná meg a kezdeti szimpátiájuk, ha arról lenne szó, hogy kicsoda ér a lányához.

- A húgod megkeseríti az életem, Sokka - sóhajtott mélyen Zuko, az ajkai legörbültek.

Minden sokkal könnyebb lett volna, ha nem szeret bele ebbe a lányba. Ha nem vetné most szét a bűntudat és a szégyen, hogy más barátnőjére vetett szemet. És meg is szerezte. Minden érzés megszűnt abban a pillanatban, amikor a karjaiban érezte. Aztán megszakadt. Félt, hogy most mindent újra elrontott, hogy Katara elfordult tőle megint. Az volt az érzése, hogy vékony jégen jár. Olyan bonyolult a szeretet és gyűlölet határán táncolni. Nehezen nyelte le a göböt a torkában, inkább kerülte Sokkával a szemkontaktust. 

- Katara? Szokott olyat. - legyintett Sokka, majd megkomolyodva vonta össze a szemöldökét - Ne gondolj most erre. Apám azt mondta nem jó ötlet a tengerre vinni a bajokat.

Zuko bólintott. Ha tudnád, hogy mit műveltem a húgoddal pár perccel azelőtt megértenéd miért annyira nehéz ott hagyni., gondolta. Érezte minden porcikáját, a vágy hulláma önti el akármelyik percben ha rágondol. Szerencséje, hogy a barátja nem gondolatolvasó, különben a tenger mélyén végezné.

- Készítsük elő a hálókat - javasolta a víztörzse beli fiú.

Követte a fiút. Legalább valamivel lefoglalja magát, míg visszaérnek a partra és újra a lány szemébe nézhet.  De mit mondjon neki? Gőze sem volt. Az ujjaival ügyesen kezdte kibogozni az egymásra vetett hálókat, ám azok mozgolódni kezdtek. Sokkával megemelték, ám meglepetésükre egy ismerős arcot láttak alatta.

- Aang? - döbbent le Sokka - Mit keresel itt?

Erre egyikük sem számított. Aang kikászálódott a fonott hálók alól és megigazította a ruháját, mint aki jól végezte dolgát. Sokka lesokkolva pislogott rá, Zuko csak felvonta a szemöldökét. A légidomár kissá durcásan megvonta a vállát.

- Veletek akartam jönni - magyarázkodott lazán.

- Ez nem játék -  vágta rá Sokka - Egy sárkányhalat kell kifognunk ez elég veszélyes. Katara megöl, ha valami bajod esik.  

Sokka megbökdöste a fiú mellkasát a lándzsája nem éles felével. A szemeiből viszont már hiányzott a megszokott játékosság. Úgy érezte pervatvarba csöppent. Zuko csak pislogott, sosem látott ennyire nagy feszültséget és ütközést Sokka és Aang között. Szinte robbanni készült.

- Már késő lenne visszahajózni - morgott magában Sokka.

Durcogva pakolta a hajón a lándzsákat, nyilván nem örült a potyautasnak. Aang is hevesen fújt egyet, cseppet sem tűnt rózsásnak a hangulat. Zuko éppen közbe akart lépni, hogy kibékítse őket, amikor az idős vízidomár hangja megtörte a csendet.

- Nem rossz ötlet visszahajózni, ez nem jelent jót - szólalt meg vészjósló hangon Pakku, Zuko először nem értette mire utal, aztán felnézett az égre - Sosem láttam még vihart így a semmiből keletkezni.

- De nem fogtunk semmit, így a próbának semmi értelme - vágott vissza Sokka ingerülten.

Zuko az eget nézte, a feketeség még távol volt. De az öreg férfinak igaza volt, hogy itt valami készülőben van. A tűzidomár nem élt a déli sarkon, de tinédzser éveit egy hajón töltötte, tudta jól, hogy a szél is máshogy fúj, ha közeledik a vihar. A szél mintha élesebb lenne, a szemébe fújta a haját.

- Leengedjük az árbócot - parancsolta Hakoda - Hátha a sodrás kivisz észak felé még mielőtt teljesen elkap a vihar. 

El lett döntve, hogy visszavonuló. Sokka nem ellenkezett tovább. Mindenki engedelmeskedett a férfi parancsának. Zuko segített kibontani a hosszú anyagot, közben az eget bámulta. Szinte tintaként kezdte elszinezni az eget a feketeség. Gyorsan terjedt. Egy része aggódni kezdett, vajon a fából készült bárka kibírja a vihart, de inkább elhesegette a gondolatokat. De Hakoda és családja gyakorlott hajósok voltak, higgadtan osztogatták a feladatokat. Ahogyan Hakoda sejtette, a szél erőteljesen fújni kezdett és belekapott a vitorlákba.  

Zuko aggódva nézte a horizontot. Szépen haladtak, de ő mégis rosszat sejtett. Mintha a vihar előnyt adott volna nekik, tudva azt, hogy úgyis elkapja majd őket. A szél erősödött, de ezzel együtt a hullámok ereje is, az utóbbi nem jelent jót.

- Zuko, hol a farkasfogad? - szólította meg a vadásztársa, a tűzidomár figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire gondterhelt volt a férfi hangja

- Micsodám? - képedt el.

- Jégfarkas fog - erősködött tovább a fiú - Amit Katara adott szerencse jeléül.

A férfi szeme elkerekedett. Hoppá. Talán azt kellett volna átadja legutolsónak, ha nem vesznek össze. De ő kirohant a kunyhóból és a lány utána. Kimaradt a szerencse, micsoda szerencsétlenség. Nem tudta ez mennyire aggodalomra méltó, Sokka úgy tűnt nagyon feldúlt.

- Én ilyesmit nem kaptam - tárta szét a karját Zuko.  

- Istenek... - esett kétségbe Sokka - Ez nem jó.

Amikor ezeket kimondta a hajó megrázkódott. Egy hullám csapott neki az oldalának, figyelemre méltó erővel csapott le rá. Úgy tűnik igaza lett és a vihar valóban beérte őket. Zuko erősen megkapaszkodott a korlátban, mert ezután sorra jött az ostrom. Nem volt tréfa a dolog, körbenézett mindenhol aggodalmat látott. Az ég felettük nagyon sötét volt. Távol villámokat látott, remélte nem kerül sor arra, hogy újra megkóstolja a villámcsapás ízét.

- Aang, kapaszkodj meg jól - szólt neki Zuko. 

- Elegem van, hogy gyerekként kezel mindenki! - kiáltott fel a fiú,  Aang teljesen kikelt magából - Katara is, mert nem tudom kivenni a részem! Hát itt vagyok!

Aang teste körül heves szél keletlekett. A hullámok teljesen elszabadultak, a tenger vad örvényei a haragja manifesztációja lettek. Az addig is kiszámíthatatlan irányú és erejű hullámok egyre nagyobb erővel érkeztek. Kétség sem fért hozzá, hogyha így folytatja perceken belül a hajó a tenger martalékává válik. De Aang nem volt tisztában azzal mit csinál. Cselekedni kellett, lerántani őt a földre, mielőtt nagyobb hullámokat generál. Mindenki próbált a szélén kapaszkodni, csupán Aang lebegett a hajó közepén. Nem volt biztonságban a legkevésbé sem.

Zuko ingatag lábbal futott a fiúhoz, a hajót dobálta a sodrás. Már csak idő kérdése volt, hogy egy méretes hullám végignyalja a hajó fedélzetét. Az Avatár után kiáltott, de süvítő szél mellett elveszett a hangja. Egy felcsapó hullám rezgette meg a hajót. Zuko szinte a fiúhoz ért. Meg is pillantotta a behemót hullámot közeledni a hajóhoz.  Zuko a fiú után kapott, de a hullám éppen akkor csapott le és mindkettejüket felkapta és a vízbe sodorta.

A víz végigmosta a fedélzetet, Sokka pedig a korláthoz szaladt. Levette a felsőjét és nekivetkőzött a feladatnak. Nem látta őket feljönni még a felszínre, nem jelent jót. Mindjárt jön a következő hullám és őket lehúzta a sodrás.

- Sokka, mit művelsz? - rántotta vissza Hakoda - Ez öngyilkosság!

- A barátaim vannak odalent  - kiáltotta Sokka - Nem fogom ezt tétlenül nézni.

Hakoda remegő kézzel elengedte, a szíve fájdalmasan dobogott. Sokka belevetette magát a vízbe. Pakku intett a többi vízidomárnak. A hajó szélére álltak, próbáltak olyan hullámokat generálni amik semlegesítenék a hajóra lecsapó hullámokat. Cél volt most stabilizálni a hajót, hogy legyen amire őket kihúzni.

Hakoda imádkozott. Életében még sosem rettegett ennyire, a szeme előtt lebegett az eshetőség, hogy elveszti a fiát. Tu és La, a víz szellemei kegyelmezzetek meg nekünk most, imádkozott. Könny gyűlt a szemében, amikor megpillantotta Sokkát és Zukót, amint a leengedett kötelekhez vonszolja Aang-ot. A fiatalabb fiú úgy tűnt nincs eszméleténél. Felmásztak a fedélzetre, addig préselték a vizet a mellkasából, míg fel nem köhögött. Zuko mélyen felszusszant, a tekintete egy pillantra úgy tűnt megnyugodott. Egy megviselt tekintetet váltott Sokkával, aki habozás nélkül magához ölelte a barátját.

- Vadásztársam - suttogta Zuko.

Sokka elmosolyodott, erősen hátba vágta a tűzidomárt. Még ebben is bajtársak voltak. Zuko kifújta magát, az előző pillanatban még a sötét tenger mélyéről próbálta kivergődni magát a felszínre. Tudta, hogy messze vannak attól, hogy fellélegezzenek. A fiatal fiú remegett és még csukva tartotta a szemét, de látszólag megmarad és túléli. Sokka a hátára kapta a parkát és 

Zuko a saját tüzét használta, hogy ne fagyjon halálra és megszárítsa magát. Adott a melegéből Aang-nak is, aki jelenleg. A vihar közepén voltak, a remények egyre halványabbak voltak. Egyetlen esélyük, ha valahogyan ki tudnának törni a vihar magjából.

- Kapaszkodjatok meg - parancsolta Pakku.

Zuko egy kötelet kötött maga és Aang köré, amit Sokka erősített meg. Az életükbe kerülne most még egy hiba. Az idős vízidomár célzott mozdulatokkal kezdett idomítani. A víz a parancsára mozgott. A tsunami méretű hullám tetején viszont ők voltak. Egy erőteljes mozdulattal a hullám elmozdult és elsodorta a többi kisebbet. Zseniális volt, elvontatta magukat a viharból. 

A hullám viszont egyre gyengült, ahogyan haladtak, míg teljesen elmorzsolódott. Az idős férfi kifulladva roskadt le, Hakoda megtámogatta, hogy ne dőljön el. Zuko tisztelettel nézett rá, még akkor is ha a férfi őt megveti. Bámulatos dolgot vitt most véghez. Ő volt a hajón jelenleg az egyetlen vízidomár.  

A tenger itt békésebb volt. Zuko hátranézett, úgy tűnt egy ideig maguk mögött hagyták a vihart. Az árbócnak dőlt, Aang az oldalán feküdt és szuszogott. Úgy tűnik megúszták.

- És mind ezt, mert nem hoztam magammal a farkasfogat? - kérdezte Zuko felháborodottan.

- Büntetni akartak - meglepetésére Pakku válaszolt neki, a hangja komoly volt - Adni egy leckét.

Zuko felemelte az állat, őt aztán büntethetik az istenek akkor sem fog Róla letenni. Nem, amikor ennyire közel volt, hogy megkóstolja a tiltott gyülömölcsöt. Farkasszemet nézett az öreg vízidomárral, akinek szintén marcona kék szemei voltak.

Ha valami, hát most még kívánta elérni a célját. Még édesebbé tették a tiltott gyümölcsöt, mint valaha. Oldalra nézett, az oldalának dőlő és vehemensen vacokogó fiún akadt meg a tekintete. Aang sem fog. Most igazán értette meg

Az a vihar, ami most fogadta őket valójában benne is tombolt. A lelke a hajó volt, amit a hullámok ide-oda dobálnak kényük kedve szerint. Szereti Aang-ot, a vízbe vetette magát érte. Úgy érzi nem akarja bántani. De nem tehet arról, hogy ennyire szerelmes Katarába. A lelkében viszont ott lappangott a tüske. Volt egy része a szívének, ami úgy tisztára mosta volna magát. Tudta jól, hogy miatta is lehetett a büntetés. A bűnös csók miatt maradt ki a talizmán. Szinte mind odavesztek.

- Miattam volt az egész - szólalt meg rekedt hangon Sokka - Bocsánatot kérek mindenkitől. 

- Nem, miattam - vágott a szavába Zuko - Összevesztem Katarával mielőtt felszálltam a hajóra. Azért nem adta oda nekem a farkasfogat.

Sokka csak legyintett, csak azért is folytatta: 

- Pakku azt mondta az istenem meg akartak leckéztetni, hát legyen megvallom. Én mondtam Aang-nak, hogy nem szeretném vadásztársamnak, mert nem állná meg a helyét. Miattam jött fel a hajóra, bizonyítani. 

Valóban bűntudata volt, Sokka megbánóan nézte a fiatal légidomárt. Zukónak fogalma sem volt, hogy a tény, hogy ő lett a fiú vadásztársa, vitát váltott ki a két barát között. De úgy tűnik a feszültség ott lappangott Aang és Katara között egy ideje. Erről a lány szándékosan nem beszélt. Zuko megértette mindkettejüket.

- Béküljetek ki, amint hazaértünk - javasolta, egy félmosollyal az ajkán - Hogy ne haljunk meg.

Sokka keserűen elmosolyodott.

- Ti is béküljetek ki. 

Zuko egyetértően bólintott. Szíve szerint kibékülne, de azt sem tudta miért kérne bocsánatot. Hiszen mindketten vágytak erre a csókra. Megdörzsölte a halántékát, szokása volt stresszhelyzetben. Fogalma sem volt hogyan kezelje a közöttük kialakult túlfűtött helyzetet. Az élete egy teljes káosz volt. Zuko pillantása Aang-ra esett. Mindketten vallottak. Egy dolog érdekelte: Vajon mi lehetett az ő bűne?

x

A férfi szobája előtt toporgott. Fogalma sem volt, hogy vajon merjen bemenni vagy a tűzidomár elküldi. Ne is kerülj a szemem elé, visszhangzott a fejében a saját hangja. A kezeivel eltakarta a saját arcát, megbánta, hogy ilyesmit mondott Zukónak. Elbújt és sírt egyet, amikor hazajöttek és Hakoda elmesélte miken mentek keresztül.

Úgy érezte minden az ő hibája. A buta érzelmei elsodorták. Tisztáznia kell magát, addig nincs nyugta. Katara erőt gyűjtött, bekopogott, aztán belépett. Zuko az ágya szélén ült. Az iglu szerény berendezésében csak egy szőrrel bélelt ágy volt. A falakat szörme borította, a fényforrás csupán a fókazsírral égetett gyertyáké volt.

Zuko éppen leengedte a felsőjét, amit átcserélt. Nem kapta a legintimebb pillanatban. Katara szemeiben könnyek gyűltek. Az ő lelkén száradt volna, ha a fiatal Tűz Ura nem tér vissza a hajózásból. Azt nem tudta volna magának megbocsátani.

- A kívánságod majdnem parancs lett - jegyezte meg szárazon Zuko. 

- Én.. Én nem akartam a halálodat - tört ki zokogásban a nő. 

Ösztönösen közelebb lépett hozzá, majd amikor a tekintete találkozott a férfiaval elfordította a fejét. Nem akarta mutatni a könnyeit. Nyomorultnak érezte magát. Zuko megenyhült, egy pillanatig sem gyűlölte, pedig lefogadta, hogy a nő most erről megesküszik. Felállt, lassú léptekkel közelítette meg. Félt, hogy megint elhúzódik. Katara szemeivel találkozott a tekintete, annyi fájdalmat látott benne. Enyhíteni akart ezeken a fojtogató érzéseken. Átérzi, hiszen őt is támadják.

- Szerencséd, hogy az istenek szeretik, ha szenvedek - próbálta elviccelni a dolgot, de Katara csak remegve felsóhajtott.

Zuko vette a bátorságot, hogy gyengéden megfogja a kezeit. Éreztetni akarta, az ő szívében semmi sem változott. Agni, ha lehet még forróbban szereti. Katara nem húzódott vissza, de maga a férfi tette. Egy pillanat erejéig érintette meg.

- Hazudtam - szusszantotta Katara.

- Tudom.

Csend ült be közöttük. Zuko kereste a tekintetét, nem tudta levenni róla a szemeit. Számára a leggyönyörűbb nő állt előtte. Akiért akármit megtenne. A tengerről mindig a gyönyörű kék szempár jutott eszébe. 

- Nem bántam meg, hogy megcsókoltalak - jelentette ki Zuko kategorikusan - Mindig gondolkodtam azon, vajon visszacsókolnál?

A válasz, mint látszott igen. A nő tett egy lépést hátra, mintha maga sem tudná szabad most a férfit ennyire magához engednie. Egy féltő pillantást vetett az ajtó felé, de csend fogadta. Egyelőre biztonságban van a titkuk.

- Felfogtad, hogy mi a tét? - kérdezte Katara elfuló hangon.

A jövő, ez lenne a tét. 

Sokka elmondta miért keveredett is Aang a hajóra. Bűntudatos lett miatta, mert az utóbbi időben hanyagolta a fiút. Aang képes volt kockára tenni az életét, csakhogy imponáljon Katarának. Valahol belül érezhette, hogy meglazult a gyeplő. Vajon rájött, hogy a lány szívében vihar van? 

Akármennyire is fájt elismernie, de Katarának igaza van. Idősebbek, nekik kellene felelősséget vállalni a cselekedeteiért. Nem engedhetik meg, hogy az ifjú Avatár felőtlenségbe lovalja magát. Zuko elfordította a fejét, lesúlytotta a felismerés. 

- Hogy mondhatod azt, hogy én vagyok az, aki játsszik veled? - szólalt meg a számonkérés a nő hangjában.

A férfi mélyen hallgatott. A legutóbbi beszélgetésük alkalmával ő is vádló szavakat vágott hozzá.  Azt hitte, hogy érti, mielőtt felszállt a hajóra. Nem tudhatta, hogy a dolgok jelenleg ingatagok a kapcsolatukban. Nem állt szándékában az, hogy a kapcsolatukat megfúrja. Nem is érdekelte, mi zajlik közöttük. Per pillanat nem tudott másra gondolni, minthogy a nőt a karjaiba vonja. A vágy majdnem alvakította.  Közelebb lépett a nőhöz, ám egyet hátralépett.

- Én csak össze vagyok zavarodva, Zuko. 

Megint? Zuko úgy érezte lenyelt egy békát és megállt a torkában. Nem, azt nem engedheti, hogy Katara megint hátat fordítson neki. Újra elnyomja a vágy és a kínok közé vergődni. Hogy megint hazudni próbáljon arról, hogy ő is mennyire epekedik egy lopott csókért, egy félve ejtett érintését. Nem, markolta meg a ruha ujját szinte már dühödve. Úgy érezte nem bír ki még egy elutasítást. Nem, amikor végre egy pillanatra megkaphatta. A testük egybe forrt, magához húzhatta és érezhette. Képtelen lenne ránézni a nőre ugyanúgy, hogy ne érezze az ajkait a sajátján. Tudta akarta az igazat. Nem többé kifogások mögé bújni.

- Nem vagy. 

Csak tudni akarta, hogy ő is ugyanennyire ég. Hogy őt is felvetik a lángok, szinte megsemmisülésig emésztve? Zuko érezte lángban áll a mellkasa, ám a teljes fejvesztéstől próbálta magát visszarántani. A saját szemeivel látta ma Aang-on hova vezet a fejetlen viselkedés.

- Érzéseid vannak - vágta rá erős hangon, nem tűrte volna el, ha most újra visszalép - Nem így csókol az, aki nem tudja mit akar.

Katara teljesen elvörösödött, eszébe jutott a heves csókcsatájuk. Abban a pillanatban tényleg nem tudott uralkodni magán és átadta magát a vágyaknak. De most tisztán akart tekinteni a jövőbe. Zuko közelebb lépett hozzá, lassan közelítette meg, mintha félne, hogy ki. Látta a szenvedést a szemében, a saját érzései tündököltek benne. Összerezzent, Katara szemeit megtalálta. Annyira gyönyörűnek találta az egész lényét. Félt, hogy a nő most megint félrehúzódik és őt a sötétségbe hagyja.  

- Inkább mondd ki - szusszant Zuko, már feladta a köntörfalazást - Mondd ki, hogy hiába érzel irántam bármit is. Sosem fogsz engem választani.

Választás. Katara torka összeszorult, mintha karót nyelt volna. Suki is ezt súlykolta ma neki. De érezte, hogy képtelen lenne ezt a döntést most meghozni.

- Nem tehetjük ezt Aang-gal.

Ha ezt a választ nem ma kapja valószínűleg kifakadt volna a nőre, egyszerű kifogásnak találná. De az a Zuko, aki ma leszállt a hajóról megértette Katara aggodalmát. Aang néha nagyon kiszámíthatatlan tud lenni és egy ilyen esemény ki tudja mit válthat belőle.

Kristálytisztán látta a helyzetet. Azt a vihart, amit idő közben saját maguknak okoztak az érzéseikkel. Ami mindig ott volt, csak nem vették észre. Nem akarták észrevenni a sötét felhőket, amik az égen gyülekeztek csak az Azulával való küzdelem után.

És most mi legyen?, tette fel a kérdést Katara szeme. De úgy, ahogyan ma a hajót a hullámok dobálták, őt is így dobálták az érzések. Zuko úgy döntött nem hagyja, hogy a sodrás kénye kedve szerint játsszon vele. Úszni akart az árral szemben.

- Tényleg nem - értett egyet Zuko, majd összeráncolva a szemöldökét hozzátette - Féltékeny volt rám, mert Sokka engem választott vadász társának. Aang még egy gyerek.

Katara a kezeit a derekára tette, kissé felháborodottan.

- Aang az Avatár. 

Nem esett neki jól, hogy így beszélnek a barátjáról. Érezte, hogy Zuko nem hiába mondja, amit mond. Hibásnak tartotta magát, hogy Aang ilyen érzéseket kezdett táplálni a barátai iránt. Elvégre, kissé hanyagolta a teendői miatt. Csupán este lett volna ideje, amit együtt tölthettek volna. De Hakoda sosem engedte volna, hogy a lánya egy fiúval aludjon házasság előtt. Katara az ajkába harapott. Most, hogy itt van a házukban Zuko, egyre csábítóbbnak tartotta ezt megszegni.

- De nem tudja kezelni az érzéseit, felelőtlenül viselkedett - érvelt tovább a tűzidomár.

- Vicces, hogy ezt az mondja, aki egy villám elé vetette magát - jegyezte meg tudálékosan.

Zuko arcára meglepettség ült ki. Mintha nem számított volna, hogy valaha képbe jön a tette. Ő nem felejtette el, hiszen minden alkalommal látja a helyét, amikor átöltözik. A másik seb a szívén volt. Meg kellett volna csókolja akkor és ott. Annyi ábrándozott, vajon akkor másképpen történtek volna a dolgok?

- Azt hitted elfelejtettem?

Katara közelebb lépett óvatosan végigsimított a mellkasán, ott ahol a villám okozta sebhelye van. Zuko mélyen beszívta a levegőt. Az ilyen ártatlan mozdulatok annyira feltüzelik. Maga a csábítás volt ez számára. A nő arcát figyelte, kíváncsi volt szándékos volt mindaz, amit felébresztett benne.

- De legalább csak a saját bőrömet tettem kockára - vágott vissza Zuko - Nem tehetek arról, hogy minden férfit megőrjítesz, Katara. 

A nő csak elmosolyodott. Hogy ő megőrjítsen? Habár eszébe jutott Toph egyik megjegyzése, miszerint ő sok fiú fejét elcsavarta a világkörüli útjuk során. Hiszen nem csak Aang és Zuko, de Villám (Jet) és Haru is szinte beleesett a csapdába. De Katara mindezeket csak letagadta. Ő nem szívtörő, akármennyire is tűnik annak. Főleg most, amikor két fiút is játsszik. Zuko szemrebbenés nélkül közelebb lépett hozzá, áthágva a maradék távolságot.

- Újra megtenném. Akármikor. Ezerszer - suttogta, a meleg lehelete bizsergést indított az egész testében - De nem azért, hogy tartozz nekem vagy szeress. Hanem azért, hogy biztonságban tudjalak. 

A tűzidomár figyelmét nem kerülte el a reakció, amit kiváltott benne. Látta, hogy az arca megenyhült és a pillái egy picit leengedte. Az ajkai szétnyiltak, onnan szívta be a levegőt, ami egyre szaggatottabb lett. Igenis hatással volt rá. Jól esett látni, hogy a nő, akit annyira akar beleremeg a közelségébe. Minden büntudatot félre nyomott, akarta érezni azt, hogy egy pillanatra az övé.

- Veled nem unatkozik az ember - nevette el magát Zuko.

Katara arcát  vörösség öntötte el, amikor a férfi kezei finoman megérintették a kézfejét. Óvatosan fogta meg a kezét, a bőre égetett. A nő gyorsan körbenézett, megrettenve, hogy Suki vagy Sokka vagy talán Aang benyit és kompromitáló szituációban találja. 

- Akkor is jobb lenne, ha távolságot tartanánk - szusszantotta Katara.

Zuko nem húzta el a kezét, amikor látta, hogy a nő sem húzza el. Határozottan tudta mit akar, csak azt nem tudta hogyan közelítse meg. Tudta, hogy Katarát könnyű kiugrasztani. Félt a visszautasítástól.

- És mi van ha nem akarok tőled távol maradni? - mondta csendesen - Mert lássuk be, te sem akarod. 

Katara elvörösödött, elkapta a kezét a férfiéból. Olyan rosszul volt a gondolattól, hogy ide süllyedt. Hogy egy másik férfi érintését éhezze, érte vágyakozzon minden este. Hát nem így ismerte magát. Biztosan elítélt volna mást ilyen helyzetben. De most is, annyira elgyengült újra Zuko közelében. Túl erősen érez Zuko iránt, ehhez kétség sem fér. Minden, amit eddig leszorított és megpróbált irányítás alatt tartani most felszabadult. Szíve szerint nem tágítana a férfi mellől, de ezt nem teheti. Nem, amíg Aang mellette van és szereti.

- Ez nem helyes. 

Zuko bólintott, hiába minden viaskodás magában, feleslegesnek tartotta a hazugságot és hitegetést. Nem helyes amit érez, de képtelen tőle megszabadulni. Várt, el akarta nyomni, de semmi sem tüntette el a szerelmét Katara iránt.

- Bizony, hogy nem - vágta rá Zuko, majd mélyen sóhajtott - Katara én annyiszor álltam már élet és halál között az utóbbi években, de azt tudom, hogy nem fogok megbánásokkal meghalni.

Zuko hangja annyira megtörtnek hangzott, a nő szíve belesajdult. A pillanat adta lehetőséget kihasználva Zuko előre hajtotta a fejét és az ajkai csókba csábították. Katara behunyta a szemeit, végtelenül elgyengül újra. A kezei előre nyúltak és megkeresték a mellkasát. Olyan jó a vállain gyűrni a parkát. Azon kapta magát, hogy erősen megmarkolja a férfi széles vállát. Megkapaszkodott, mielőtt Zuko újra elsöpörte. Olyan heves csókot még sosem kapott. Aang-tól főleg nem.

Ez a csók más volt, mint az előzőek, amiket váltottak. A múltkori gyengéd volt, mintha csak felkutatná a terepet. Ám a mostani Zuko tudta mit akar. Határozottan nyomta az ajkait az övéhez, szinte már követelőzően. A lélegzete is belé szorult, a csók ereje elsöpörte. Ebben több volt a vágy, a tűz, ami nem hagyta csillapodni. A kunyhó fala felé terelte a nőt, finoman sarokba szorítva közben kegyetlenül ostromolva az ajkait. 

A kezeivel végigsimított az oldalán, azon bosszankodva, hogy a víz törzsének ennyire vastagon kell öltözködnie. Katara a csókba sóhajtott, egy pillanatra teljesen átadva magát az érzéseknek. Az egész teste lángokban állt. Azt se tudta hova tovább, sosem vágyakozott még ennyire a forró érintésekre. Átkozta az érzést, mert bűnös, de ugyanakkor képtelen volt ellenkezni. A bűntudat kellene mardossa elevenen, de nem képes megállítani abban, hogy elfogadja a szenvedélyes csókvihart.

De helyette előre hajolt és durván megcsókolta a férfit. Maga sem hitte képes ilyesmire. Ez annyira vad volt, annyira testi. És mégis a lelkéig remegett amikor a férfi megcirógatta az arcát és a hajába túrt. Tudta, hogy Zukóban is több ez, mint vágy. Abban sem volt biztos, hogy érdekelte volna, ha nem így lenne. Minden, amit ez a férfi művel vele túlságosan elsöprő.

Pokolian jól csókol ez a tűzidomár. Az érzés, hogy valaki ennyire akarja egyszerűen elvette a józan eszét. Ő nem ilyen lány. Átölelte, szorosan a testéhez akarta préselni az övét. De mindezek csupán olaj volt a tűzre, még jóbban zöld utat adott a férfi szenvedélyének.  Zuko keményen a falhoz nyomta, az egész testével érezte a férfit. Katara egy szaggatott levegővétellel nyugtázta a mozdulatot. A tűzidomár kihasználta a szét nyílt ajkait és a nyelvével végignyalta az alsó ajkát. A forró leheletét a nő ajkára lehelte mire az megremegett a vágy súlya alatt. Behunyta a szemét, menthetelenül elveszett a pillanatban. Éppen annyira, hogy Zuko kellett kirántsa a szavaival:

- Jön valaki - suttogta a férfi - Veled aztán nem lehet unatkozni.

Katara igyekezett elsimítani a ráncokat a ruháján, a légzését pedig normalizálni. Egy utolsó szemétládának kellene érezze magát. Tudta jól, hogy az. Egy gyenge ember. De a csók hevessége még ködössé tette az agyát. Az ajkai még bizseregtek a férfi kegyetlen játékától. Félszegen nézett a tűzidomárra, a teste még beleremegett abba, ahogyan az imént bánt vele. Istenek, teljesen a hatalma alatt állt. Még sosem tapasztalt ilyesmit. Ijesztő volt, de annyira felcsigázta. Akart még.

Zuko kedvesen üdvözölte Sokkát, aki belépett az ajtón. Katara mélyen beszívta a levegőt. Senki, egy lélek sem tudja, hogy az imént mennyire egymásnak estek. Gyarapodott a mocskos titkok száma. Suki azt hiszi tisztázni fogja a helyztet Zukóval. Nem újra a karjaiba zuhanni. De ő csak még jobban belegabalyodott.  

Sokka gyanutlanul végignézett rajtuk, kedvesen szólt hozzájuk:

- Mi a helyzet köztetek? 

Katara torkában gombóc volt.