- Jól vagy?

Katara bólintott. Majdnem a fiúra förmedt, amiért még ő kérdezte meg, hogy jól van-e, mikor Zuko mellkasában tátongott egy lyuk. Most már nem csak metaforikusan. A hálószobájában voltak, a fiú a karmazsin párnák és takarók rengetegében próbálta kipihenni az Agni kai fáradalmait. Selyem és bársony, pompa és fényűzás. Zukohoz ez az élet illett volna. Ám a sors évekig nem adott neki csak koszt és megvetést. Hercegnek nevelték, de ő megismerte a nyomort is.

- Sokka és a többiek mindjárt itt lesznek.- mondta szinte reflexesen Katara. - Jött egy vadászsólyom az üzenettel.

A tekintete elkalandozott, a karmazsin színű anyagok rengetegében szinte eltörpült Zuko. Katara elgondolkodva döntötte oldalr a fejét, egy pillanatra el sem hitte, hogy belőle Tűz Ura lesz. Amikor megismerte csak egy önző és bosszúéhes herceg volt, aki gyerekes és felelőtlen viselkedést mutatott. Idő közben nőtt azzá a felelősségteljes és határozott férfivé, aki most. Megküzdött a helyéért a trónon. Szinte büszkének érezte magát, mintha neki is szerves része lenne a férfi sikerében.

-Agni-nak hála.- mormogta Zuko, megkönnyebbülve. - Pihenj le, Katara, te is kimerült vagy.

Katara fáradtan mosolygott, de a szemein látszott mennyire megviselte a harc. Az aggodalom, amivel figyelte a tűzidomár minden légzését, míg felébredt lecsapolta az energiáját. Megdörzsölte az arcát, azt hitte reflexesen megint elkezdett könnyezni. Inkább maradt volna ébren vakulásig, hogy őrizze a beteg férfi álmait.

- Nem akarlak magadra hagyni. - rázta a fejét a lány.

Elég volt a csatatéren magára hagyni a sebesült Zukot, most viszont nem vitte rá a lélek. Még akkor sem, hogyha a fáradtság a csontjaira telepedik.

- Nem kell elmenned, van hely mellettem is. - javasolta vonakodva a férfi.

Katara elvörösödött, maga is érezte, hogy van egy bizonytalan természetű feszültség közöttük. Az érzései összevissza kavarogtak. Nem a bizalmatlanság tartotta vissza, hogy mellé feküdjön. Bízott a tűzidomárban, hiszen már annyiszor bizonyított neki... Csak úgy érezte, hogy kísértés. Melegséget érzett a gondolatra is, hogy ennyire közel lehet a fiúhoz.  Talán először figyelt fel arra, hogy mennyire is kicsinek érzi magát a férfi mellett.

Zuko csak barátságos, gondolta zavarodottan. A barátok szoktak beszélgetni, szoktak együtt aludni, meg szokták védeni egymást. A barátok szoktak egymásért meghalni, nem? A torkában göb volt, de túl fáradt volt, hogy magával is vitatkozzon. 

Zuko helyet készített neki az ágyon és szemmel követte, míg a légzése egyenletes lett és mély álomba szenderedett. Tisztes távolságban maradtak, nem akarta megsérteni a lány magánszféráját. Őrizni akarta az álmait. Egy görcsös gondolat folyton felugrott: vajon Azula jól el van zárva?

Azon gondolkodott hogyan tovább. Azt kívánta bárcsak ne lett volna vele Katara a harc közben. Nem törtek volna a felszínre az elfojtott érzései. Akkor nem lenne most ilyen szétesett... Holnap után koronázás és ő még mindig az Avatár barátnője után epekedik.

Meghalt volna érte. Bárcsak így történt volna, gondolta epésen. Hősként halt volna meg, ám most kevésbé érezte magát hősnek. Inkább szánalmasnak. Katara barátként tekint rá, ennek így kell maradnia. Remélte nem bántotta meg azzal, hogy maga mellé hívta. Zuko megdörzsölte a szemeit, képtelen aludni, amíg ennyire gondterhelt.  Csak abban volt biztos, hogy kötődik hozzá erősen. Hogyan is ne kötődne? Katara új esélyt adott neki, megváltoztatta. Úgy érezte tartozik neki, mindig is jobban figyelt arra, hogy a lánynak semmi baja ne legyen. Figyelmes akart lenni, gondoskodó, hogy valahogyan visszafizesse a tartozását. Mostanra ez a figyelem tetőfokra hágott ...De nem tudta megfogalmazni, hogy mi ez az érzés. Ez nem lehet szerelem, állapította meg Zuko. Akkor nem fájna ennyire. Nem volt benne egyéb, csak keserűség. Nehezen szenderedett álomba, a lány haját nézte, az alakját, ahogyan a gyertya fényében tündököl.

Katara ébredt fel hangos kopogtatásra az ajtón. Zuko is felriadt, kipattant az ágyból és az elbarikádozott ajtóhoz állt. Semmilyen beszédhangot nem hallott, csupán az illető álhatatosan kopogtat. Zuko kinyitotta vonakodva az ajtót, ugrásra készen.

- Zuko!

Sokka magához szorította, ahogyan eddig még sohasem. A betolakodó egy ölelős gyilkos. Zukónak kimondhatatlanul jól esett, nagy kő esett le a szívéről. Mindenki rendben van. Ennyit szeretett volna, hogy Ozai haragja senkit se érjen el. Már csak Aang hiányzott, gondolta aggódva.

Suki is mellette termett és csatlakozott, hogy a leendő Tűz Urát megnyomorítsák. Mindegyiküket erősen megszorította Toph. Meglapogatta a fejét, csipkelődő volt, a férfi fanyarul mosolygott rá.

- Engedjétek el, még csak gyógyulófélben van! - szólt rájuk autoritással Katara, a szeme viszont nevetett.

Elengedték a leendő Tűz Urát, és a lányt vették új célpontul. Az örömtől zokogni kezdett, rém álmaiban ennek az ellenkezője történt: mindenkit elfogtak és kivégeztek. Hátborzongató gondolatok lepték el az agyát. Azért örült, hogy most nem teljes sötétben aludt Zukoval. A gyertyák apró fénye bevilágította a szobát, kissé elűzve a kételyeit, annyira, hogy képes legyen elaludni. Egy pillanatra Katara megfagyott, Sokka karjaiban. Örülök, hogy senki sem kérte számon, hogy miért zárkóztunk be együtt a szobába. Kerülte a tűzidomár pillantását.

Zuko arcára ráfagyott a mosoly. Olyasféle bánásmódban részesült, amit úgy érezte nem érdemelt. Hősként ünnepelték, de ő csak feláldozta magát egy csapattársáért.

- Köszönöm, amit tettél a húgomért. - veregette meg  Hálásak vagyunk neked.

Akkor fogalmazódott meg benne a kérdés, vajon mi lett volna a reakciója ha a szerepek felcserélődtek volna. Ha ő meghal, talán meggyászolják. A trón üresen marad, Iroh bácsikája kénytelen  Vagy Agni segíts, hazahozza a húgát, de nem élve?

- Nincs mit megköszönnöd. Bárkiért megtettem volna a csapatban.

Ez nem volt hazugság. Ténlyeg bárkiért megtette volna, de van akiért talán jobban. Úgy érezte, sokkal többel tartozik Katarának, mint másnak a csapatból. Sokka szeme sarkában mintha könny csillogott volna, de visszafolytotta

- Öhm, Sokka, még mindig gyenge vagyok és összenyomod a csontjaim.

Zuko nem tartotta kellemetlennek az ölelést, csak zavarba hozta. A barátsága a fiúval elég rögösen kezdődött, de jó volt látni, hogy végül rendeződött minden. Sokka elég erősen gyűlölte a tűzidomárokat előtte, a bizalmatlanság és a különbségek szakadékot állítottak közéjük. A fordulópont talán az volt, amikor a Forrongó Szikla börtönből segített neki kiszabadítani az apját. Erőt fektetett bele, hogy megújítsa a képet, amit a fiatal víztörzsbeli harcos állított fel róla. Igenis voltak értékei, csak családjában ezt kevésbé tudta kamatosztatni. Katarzis érzése ment át a testén. Neki az apjával mindig is diszfunkcionális volt a kapcsolata, de nem sajnálta mástól az otthon melegét. Csupán Iroh bácsikája volt az apafigurája, de nem bánta, így visszanézve. A legszerényebb vacsora Iroh-val is többet ért, mint egy hét fogásos vacsora a Tűz palotájában.

- Ó, Zuko, te simlis. - vigyorgott Toph - Jól megijesztettél mindenkit. Még szerencse, hogy Katara összetákolt.

Én, simlis? gondolta értetlenül magában. Ez nem egy felesleges hősien tett volt, hogy a vízidomár kegyeit elnyerje. Zuko megvonta a vállát, de  Toph csak kacsintott. Valamiért, ettől rossz előérzete lett. A Beifong lányka köztudottan hazugságvizsgáló, szinte érezte, hogy a belsőjébe hatolt és kitépi belőle a titkait.

Katara az ajkába harapott, tudta, hogy elkerülhetetlen. A villám okozta seb elismerést érdemel, de mégis a helyzet őt zavarba hozta. Magát okolta, mert útban volt.  Ott a gondolatai mélyén megbújt az, hogy valaki ennyire szeretheti. Az, hogy valaki ennyire értékelte, hogy az életét adja oda érte. Nem tudott Zukóra többé ugyanúgy nézni, mint eddig. Úgy érezte nem érdemelte meg az áldozatát. Aang egy csomószor tette kockára az életét már érte, de ez valahogy eltörpül. Nem akarta lebecsmérelni, de nemt tudta letagadni, hogy nyomot hagyott benne. Akárcsak Zukónak a sebhely.

x

Kívánta a figyelmét, mint egy féltékeny gyermek. Azok a pillanatok, amikor a kötését cserélték, volt a kedvence. Naivitás volt a részéről, hogy azt hitte a tette után képes lesz ugyanúgy nézni a lányra. Felszínre törtek olyan érzések, amiket szeretett volna ketrecben tartani. Félt elismerni, mit is érez a fiatal vízidomár iránt. Rettegett, hogy erre más is rájön.

Mai egy ideig szó nélkül tűrte. Próbálta győzködni magát: Katara nem jelenthet veszély, tiszteletre méltó, amit tesz a leendő Tűz Uráért. Kölcsönös tisztelet és bizalom övezte a barátságukat, kedvesen bántak egymással. Ismerte annyira, hogy tudja, Zuko csak nagyon kevés embert engedett ennyire közel magához. Irigy volt a bánásmódra.

Két napja jött csak vissza a kastélyba, amikor megtudta, hogy a leendő Tűz Ura hősiesen visszatér. Mindenképpen ott akart lenni a koronázásán. Még az is megfordult a fejében, hogy párjaként fog feltűnni. A háborúnak vége, abban reménykedett ezzel együtt tiszta lappal fognak kezdeni. De a leendő Tűz Ura nem sok figyelmet fordított rá. Röptében kapta csak el pár szóra. És nem érintette meg, ez fájt a nőnek legjobban. Nem volt sosem egy érzelmes lány, nem ígényelte a folyamatos simogatást és törődést. Cserébe viszont nagyon féltékeny volt.

Akármennyire is bánt vele rendesen Zuko, nem volt elég most. Mert érezte, hogy a férfi nem akarja visszafogadni. De egy dolog a torkán akadt, sehogy sem tudta lenyelni. Ébren tartotta és égette belülről, mint egy parázs: Zuko feláldozta volna az életét ezért a lányért. Vitriolos tekintettel bámulta a vízidomárt, azt fejtegetve mit láthat benne olyan különlegesnek?

Katara sokáig időzött a kedvese szobájában és ezt nem hagyhatta. Sokszor vele tartott, megfosztotta őket az egyedül töltött időtől. Benyitott szó nélkül, kopogás nélkül. Látni akarta, hogy mit zavar meg. De még a kritikus szemei sem találtak kivetnivalót abban, ahogyan a lány ellátja a volt-kedvesét. Ahogyan a keze megfogja a férfiét, hogy megnézze a reflexeit. Ahogyan a gyógyító keze átszeli a mellkasát... Mai összeráncolta a szemöldökét, hát nem csak neki volt joga ilyet tenni?

- Szabad zavarni ma még a Tűz Urát?

A pillantás, amit Zukótól kapott megválaszolta a kérdését. Régen, csak neki volt joga. Ez már múltidő. De mindig ez volt a ciklus, összevesztek, kibékültek. Ám valami megváltozott. Most azt érezte, hogy a férfi nem akarja belevetni magát az újrakezdésbe. Miért nem akarod? Hiszen, én mindig megbocsátottam neked, Zuko. A fekete hajú nő élesen figyelt minden mozdulatára. Zuko nem esedezik már a bocsánatomért.

Mégis, Zuko eltűrte, hogy asszisztáljon a kötözésnél. Csendben ült, a kanapén és figyelt. A férfit ez a magatartás Azulára emlékeztette: Néma ragadozó. Nem is érte meglepetésként, csak feszélyezte. Várt valamire, amit nem kaphatott meg.  Feleslegesnek tartotta a jelenlétét ebben a helyzetben, látta, hogy Katara is ajak harapdálva, szótlanul végzi a dolgát. Rideggé tette az egészet, pedig mindig jót beszélnek közben. Miután professzionálisan elvégezte a dolgát, tétován távozott, Zuko nem merte marasztalni. Csak a késdobáló lány maradt bent, továbbra is azt várva, hogy vele foglalkozzon.  

- Ez nem volt szükséges, Mai. - förmedt rá kis hezitálás után - Zavarba hoztad.

Dühös volt a nőre. Úgy érezte, hogy megzavar egy intim pillanatot. Nem volt joga arra, hogy lássa, hogyan néz Katarára. A vízidomár is feszült volt, a mozdulatai merevek voltak, nem volt az elemében. A sebhelyében az volt a legjobb, hogy Katara láthatta el.

- Mi az, talán közönség előtt elfelejt kötözni?

Zuko fintorgott, a lány hangjából csöpögött a gúny. Ez rá vallt, de a irónia alanya nem tetszett a férfinak egyáltalán. Ökölbe húzta a kezét, próbálta féken tartani a haragját, Mai azt sosem tűrte, ha kifakad rá.

- Pihennem kell most.

Zuko szájíze keserű volt. Gondolkodás nélkül fogadta vissza Mai-t, ám nem a szívébe. A kastélyba fogadta vissza, hiszen segítkezett a harcban valamennyit. Visszafogadta, de nem azért mert erős érzelmek fűznék már hozzá, csupán barátilag. Úgy érezte, hogy érdemel annyit a hosszú barátságuk után. Nem mondta egy szóval sem neki, hogy újra együtt vannak. Bűntudatosan látta, hogy a lány szemei reménnyel teltek, ahogyan rá néz. Sajnálta, de össze kell finoman törnie ezeket az ábrándokat.

Mai marconán felkelt a kanapéról, s szó nélkül kiment. Zuko idegesen végigfuttatta a kezét a sebén, mintha próbálná visszahozni Katara elfeledett érintését. Ezek az érzelmek el fognak múlni, mondta magának.