A csend mély volt. A tücsök ciripeltek a sötétben, az egyetlen kitartó hangforrássá válva. A monotonságuk mégis elhanyatlott a tűzidomárban kavargó gondolatok mellett. Úgy érezte a mellkasát szétfeszítik az érzések. Mindjárt szétrobban dühében. Tábort vertek nem messze egy közeli erdőben, már nem érték el a város naplementéig. Gonoskodott a tűzről, hogy a földidomárlány ne fázzon. Zuko a tűz mellett hevert, a kezeit párnának használva feküdt a földön. Nem érdekelte a por vagy egyéb, a föld hideget adott neki. Mint egy enyhítő hideg kéz a lázas betegnek. 

Zuko magában forrongott. Toph tartózkodott attól, hogy megmondja a véleményét. Egészen eddig. Látva, hogy így semmiképpen sem juthat előre, megköszörülte a torkát. Leült mellé a földre és szürke, vak szemekkel bámult a férfire, aki becsukott szemmel észre sem akarta venni. 

- Remélem tudod, hogy nem azért küldött el, mert utál?

A tűzidomár egy szót sem szólt erre sem. Nem helyeselt, nem cáfolta meg. Eddig azt hitte a szakításuk ellenére Mai még a barátja. Ám most olyan mértékű elhagyatást érzett, hogy nem tudná ezt nyugodt szívvel kijelenteni. A lány neki már csak egy volt lehetőség, amit el kellene engednie. Butának tartotta magát, hogy eddig is ragaszkodott hozzá. Hogy számon tartotta. Nem, őt már elvesztette, amikor visszautasította a szerelmét. Zuko ráncolta a homlokát. Katara után epekedni olyan, mint esőt várni a szárazságban. Reménytelen. Miért kellett eldobnia a szerelmet egy olyanért, ami az övé sem lehet? Mélyen sóhajtott, szinte már gyűlölte azt, hogy szerelmes Katarába.

Toph-ot is felbőszítette a férfi magába forduló tehetetlensége.

- De tény, hogy szerelmes beléd de te még mindig Katara után epekedsz - dobta neki keményen a szavakat, Zuko felemelte a fejét és megbotránkozott pillantást vetett rá - Mi van? Nekem legalább van merszem kimondani végre.

Zuko csak megdorgálóan nézett rá. De nem volt már se kedve, se ereje veszekedni a földidomárlánnyal. Fáradt volt, mérhetetlenül. Mintha minden erejét valami kiszívta volna. Becsukta a szemét, nem akarta a tűzre nézni, mert akkor is az apja égetett teste jutott eszébe. A nyomor, amit akkor érzett. 

- Nem gondoltad komolyan, amit mondtál neki, Zuko - folytatta megenyhülve Toph.

- Csak azt érzem, hogy minden ellenem van!  - csattant fel Zuko, majd a dörmögő hangja elcsendesedett - Félek.

Mintha csak a lelke szakadt volna ketté, hogy végre elismerte neki. Retteg, hogy egyedül marad. A lelkébe tipor az, hogy egy része magát gyávának tartja. És nem tudja mihez kezdjen, ha az ellenség tényleg újra körbeveszi és sarokba szorítja. Fél, hogy újra egy hajszálon múlik az élete. Úgy érezte elvesztette Katarát, elnyomta magától Mai-t. A szíve választottai külön utakra tértek. És nem csak ők. Zuko nem akart az önsajnálatban fuldokolni, de mégis úgy érezte nem ér partot csak vergődik. Mindenki élete tovább ment, ám ő nem tudott tovább lépni a katasztrófán.

Érezve, hogy a düh és undokság alatt mélyen valóban egy rettegés tartja fogva. Zuko kikelt magából és mindent megtett azért, hogy valakitől támaszt kapjon. Mindenkitől segítséget várt, csak attól nem aki szívesen is adta volna. A lány bosszankodva megrázta a fejét, egyszer sem kellett volna megkérnie őt akkor is a tűzbe tette volna Zukóért a kezét.

- Segítek én neked - csapta össze a kezeit Toph, lelkesen és buzdítóan rázta meg a férfi vállát - Két lábon járó hazugság vizsgáló vagyok, nem emlékszel? 

Zuko kinyitotta a szemeit és a lányra nézett. Halványan elmosolyodott, egy hajszálnyi remény csillant meg. Ő pedig ezt megragadja. Elhatározta, hogy Toph nem lesz a következő alany, akit elnyom magától. Katara jutott eszébe, a megtört kék szemei.

x

- Kint van a selejtje - dölt hátra a székben elégedetten Toph - Volt egy- két gyanus alak.

A vak lány feltette a lábát az asztalra, Zuko pedig tartóztatta magát attól, hogy megszólítsa ezért. Hintáztatni kezdte magát, gondtalanul. A Tűz Ura gyorsan körbenézett, nehogy valaki kihallgassa őket. Toph mosolygott, mintha mi sem történt volna az imént és nem futtatta át a hazugságvizsgálóját a tanácsosain.

- Nos? - ült le vele szembe Zuko, a hangja annyira halk volt, hogy alig hallható volt - Ki ölte meg apámat? 

Az apja holttestének a képe még mindig előtte lebegett. A tűz, amivel szénné égették még nem aludt ki. Ő volt az, akin akkora volt a súly. Zuko úgy érezte az igazság felszadíthatná és megmenthetné az életét. De annyira elérhetetlennek érezte az igazságot.

- Egyikük sem ölte meg apádat - rázta meg a fejét a lány - Semmit sem tudtam belőlük kiszedni, valószínűleg közük sincs hozzá.

Zuko egyszerre volt csalódott és megkönnyebbült. Ozai akármennyire is volt zsarnok, a gyilkos akkor is bűntetést érdemel. Hiszen az ő életére is tört, nem csak az apjáéra. Akármennyire is égett a marka, hogy elégtételt nyerjen. Egyelőre most be kellett érnie ennyivel. Az ellenség úgy tűnik nincs annyira közel. Nincs közel. Megnyugvás következne, de Zuko nehezen tudta magát a biztonság érzésébe ringatni.

- Köszönöm a segítséget, Toph - hajolt meg a lány előtt, aki megdörzsölte a nyaka tövét, majd erőteljeset öklözött a férfi karjába.

x

A nagy nap közeledett. Nehéz szívvel tette a dolgát, mintha nem teljesen érezné otthon magát a saját családja mellett. Katara tudta, hogy a készületek igénybe veszik majd a türelmét. Ám arra nem gondolt, hogy további lelki viaskodásba fogja tuszkolni.  Ám amikor Sokka szájából kiszökött, hogy a ''A Tűz Ura is hivatalos lesz az esküvőre '' már kevésbé tudott koncentrálni a feladataira.

Elkalandozott, attól a pillanattól kezdve. Ennek eredménye lett az, hogy mindennel lassabban haladt. Ezt Aang is észrevette, feltűnt, hogy a kedvese sokat időzik egy-egy dolognál ám visszautasítja, ha segítséget nyújtanak neki. Mintha kedvelné az egyedüllétet.  Nem értette a furcsa viselkedését, hiszen éppen, hogy kicsattanó vidámság kellene eltöltse. Aang nehéznek érezte eljönni újra a víz törzséhez. A jeges, csontig hatoló otthon és a különös, íratlan szabályok mindig göböt kötöttek a torkára.

Tudta viszont, hogy el kellett jönniük ide, a kedvese nem tágított efelől. Ám tudni akarta, mi zavarja most a lányt. A kunyhóba ment, ahol tudta, hogy kosarat fon. Katara valóban a pézsmaszőnyegen ült és elgondolkodva font. Aang leült mellé a földre.

- Mondd el, hogy mi bánt, Katara - dorgálta meg finoman - Ne csak ülj és köss, mint a többiek.

A szándéka mégis süket fülekre talált. Katara felvonta a szemöldökét és nem fogadta meg egyáltalán a tanácsát. Egy röpke, szinte már bosszús tekintetet vetett rá és a tovább folytatta a dolgát.

- Ez a dolgom, Aang - válaszolta ingerülten  - Jobb lenne, ha hagynád, hogy végezzem is  a dolgom!

A pillantás, amit ezután kapott Aang-tól összeszorította a szívét. Nyomban rádöbbent, hogy túl hevesen válaszolt egy egyszerű kérésre. Az, hogy a dolgai nem mennek gördülékenyen roppant ingerültté tette. Rossz emberen vezette le ezt. A bűntudatához mellesleg az is hozzájárult, hogy a gondolatait ráadásul még egy másik férfi is töltötte be. Úgy érezte már ezzel elárulja Aang-ot, noha minden ami Zuko és közte történt egy kéz fogás volt. Tagadni akarta magának is, hogy ez bármit jelentett volna. Egy futó, elhanyatló érzés volt csupán, amit Ozai halála után éreztek. Ám lázban ég már a  gondolattól is, hogy Zukóval nemsokára találkozni fognak.

- Sajnálom, hogy kiakadtam rád. Csak kicsit stresszelek.

Szörnyen rosszul érezte magát, de úgy érezte most nem tudná mivel kárpótolni a fiút. Nem tud szabadulni a kötelességei alól. Aang próbált megértő lenni, de a bólintása olyan félszeg volt. A levegő még mindig kissé puskaporos maradt közöttük. Nem akart haragot tartani, de azt érezte, hogy Katara mostanában egyre többször vezeti le rajta a feszültséget. Úgy érezte egy eszköz lett.

- Ez Sokka esküvője és nem a tied - vágott vissza, kissé epésen.

- Tudom - hümmögött Katara, a gondolatait máris bűntudat öntötte el - Csak a házasság hatalmas dolog a víz népénél.

Aang húzta a száját. Mindig a víz népéről van szó és a szokásaikról. Nem akarta elismerni, de roppant zavarta, hogy Katara nem igazán érdeklődik a levegő népe kihalt szokásairól. Elhanyagolva, félretéve érezte a saját kulturáját. Nem akart arra gondolni, hogy a népe Katarát hidegen hagyná, de mégis úgy tűnt a sajátját előbbre tartja és nem feltétlenül akarja őt ebbe belevonni. Mostanában érezte nem találja vele a hangot, mintha egyre jobban értetlenségbe fakulna a kapcsolatuk. Nem látta okát a vízidomárlány miért ennyire feszült a bátyja esküvője miatt. 

A terhes csöndet egy lágy női hang szakította félbe.

- Sziasztok, ne haragudjatok a zavarásért - libbent meg a sátor bejáratánál és Suki dugta be a fejét rajta, egy zavart mosoly ült ki az arcára - Katara, elrabolhatlak egy kicsit ?

Aang bólintott, kissé felszabadulva, hogy nem kell ezekre a kérdésekre választ keresnie egyelőre. Nem akart civakodásba keveredni. Aggasztónak tartotta, hogy egyáltalán mostanában volt arra példa, hogy összekaptak. Szerette a békét, a harmóniát. Remélte, hogy ez csak egy megpróbálóbb időszak mindkettejüknek és az egyetértés már csak egy karnyújtásnyira van.

A légidomár egyedül hagyta a két nőt, Katara pedig csomóval a torkában nézett a másikra. Suki egyből belekezdett a problémáiba, amik nagy részét az tette ki, hogy mennyire aggódik a jövő iránt és fél, hogy nem lesz elég jó feleség. Katara abszurdnak találta a felvetést, mert el sem tudott Sokka mellé jobb embert elképzelni. Sukinak semmiért sem kellett volna aggódnia, vele ellentétben... Igyekezett megértő lenni, de a türelme a határát súrolta.

- Nézd, legalább téged elvettek feleségül.

Suki ajkairól lefagyott a mosoly. Rádöbbent, hogy nem csak pillanatnyi volt a rosszkedv, amit a barátnője arcán látott. Eszébe jutott Toph, amikor azt mondta Kataráról, hogy ő is férjhez menő típus. Igaza volt. Lehet, hogy legbelül, nagyon vágyott arra amin most ő keresztül megy. A lelke mélyén ő is arra a boldogságra vágyik, ami neki jár. Katara rádöbbent mennyire kiakadt a másik lányra, oktalanul.

- Ne haragudj, Suki - kapkodott bocsánatot kérni, annyira butának érezte magát - Nem vagyok rád mérges, csak... ma mindenkivel elszúrok mindent. 

- Elhiszem, hogy te is ideges vagy - mondta Suki csendesen, a hangjából átsütött a melegség - De beszélhetünk róla. Én meghallgatlak.

Úgy érezte, hogy Sukit őszintén érdekli mi bántja és egy része valóban annyira meg szeretett volna nyílni neki. De nem tehette. Tudta, hogy mélyre kell eltemetnie azt sok bűnös gondolatot és vágyat. A mellkasát összenyomták a gondok.

- Komplikált - sóhajtott Katara, az ajka egy szomorú mosolyba húzódtak - De nem is beszéljünk erről, folytasd kérlek.

Félretette a saját kétségbeesését, hogy a Sukiét meghallgassa. Szorosan magához ölelte a gondterhelt nőt. Próbált a barátnője problémáira koncentrálni. De az agya egy része folyton azon kattogott, ami igazán bántotta. Édes lett volna a megkönnyebbülés, de ő mégis ezt választotta. Egy lépésnyire volt attól, hogy kiöntse a szívét Sukinak. Hogy bevallja, hogy olyan érzések fojtogatják, amiknek létezniük sem kellene. Hogy Zukoval mindketten titokban éreznek valamit egymás iránt. Hogy évek óta először kételkedik abban, hogy hosszú távon működni fog a kapcsolata Aang-gal. Dühös lett magára, amiért még mindig nem tudja kiverni a fejéből. A tűzidomár most már bosszantóan minden pillanatát kísérti.

x

- Menni akarsz? 

Zuko ajkairól félve csúsztak ki a szavak. Remélte, hogy a vak lány ki tudja belőle olvasni, mennyire vágyik arra, hogy a válasz nemleges legyen.  Toph-al töltött hónapok elfeledtették vele, mennyire is szétesett és magányos. Együtt mulatták el az időt, még a legsötétebb pillanataiban is Toph markáns humora segítette át. A konok lány megnevettette és egyben felbosszantotta a makacsságával. Mégis szépen kiegészítették egymást.

- Dehogy, szeretek minden nap köveket dobálni az arisztokraták fejére -vonta meg a vállát Toph - Sokka esküvője egy hónap múlva lesz, egyéb dolgom sincs, mint veled tölteni addig el az időt, Perzselő Hencegő. 

A tűzidomár húzta a száját, a csodálatos becenevét hallva. Még a gúnyolódása sem bosszantotta igazából. Ellazította az arcát és engedékenyen nézett rá. Az élet a lányt is kényszerítette arra, hogy gyorsan felnőjjön mint ő. Ám Toph a szemében még mindig valamilyen szinten egy gyerek volt, a csipkelődése effelé húzta. De Zuko azon kapta magát, hogy védelmezné szeretné mindentől. Éppen ahogyan a lány is kiállt mellette a bajban. Most is itt ültek a palota kertben, magányosan együtt.

- Miért maradtál? A többiek mind elmentek, de te nem. 

Toph mosolya kissé lankadt.

- Láttam, hogy szükséged van valakire - vonta meg a vállát Toph - De nem mondtad volna soha sem ki ezt. Ha előtte megkérdeztelek volna, hogy szeretnéd hogy maradjak biztosan nemet mondtál volna. Így eldöntöttem egyedül. Mi mindketten világ életünkben egyedül voltunk, megértettelek.

- Köszönöm - bólintott a tűzidomár, véglegesen leküzdve a büszkeségét - Köszönöm, hogy maradtál. És azt is, hogy velem tartottál az utaimra.

- Ugyan már, régen szórakoztam ilyen jól - nevetett Toph.

Toph ikonikus reakciója az, hogy erőt nem sajnálva a vállába öklözik. Nem is számított a férfi most sem másra. A válla már megszokta a sorozatos ostromot. Nem ítélte el, de sokszor elgondolkodott, hogy talán ez a lány életfilozófiája? Hiszen Toph-ot is a sorozatos ütések erősítették meg.

- De azért azt meg sem kérdőjelezem, hogy az is közrejátszott, hogyha velem maradsz első sorból röhöghetsz rajtam - mondta egy fanyar mosollyal Zuko - Te mindent tudtál. Ki vele, Toph. Elítélsz, röhögsz a nyomoromon és sors iróniáján.

- Nem ítéllek el, de röhögök a nyomorodon - vágta rá nevetve a lány, még csak nem is igyekezett leplezni - De csak azért, mert te és Katara nevetségesek vagytok. Újra és újra tagadjátok a nyilvánvalót, mintha nem látnék át rajtatok.

Zuko rázta a fejét. Bárcsak olyan egyszerű lenne, mint azt ő felvázolja. Két végkimentel lehet ebből a helyzetből: vagy eltemeti az érzéseit Katara iránt, vagy szabotálja a barátságát Aang-al. Mert ő gerinctelennek tartotta mindazt, amit a vízidomár iránt érez. Bárcsak egyszerűen állást tudna foglalni valamelyik oldalon és ahhoz tartsa magát. De jelenleg nem tudja elfelejteni az érzést, amikor egy pillanatra a kezeibe foghatta a lányát, a hevesen szökkelő szívét és remegő érintését. A becsület és becsületesség vetekedett a lényében.

- Ez sokkal komplikáltabb - rázta a fejét Zuko - Azzal, hogy ezt érzem én minden nap egyre jobban aláásom mindazt, ami Aang és köztem van. 

Toph egyenes vonalba húzta az ajkait. A téma érzékeny pontra tévedt. A lány nem tudta most ebben a pillanatban mennyire lehetne kemény Zukóval. Nem akart a szívébe tapotni, de a nyelve hegyén volt a meglátás, miszerint Aang-ot ígyis úgyis el fogja veszíteni. A pesszimizmusából lehet most nem tudnának hasznot kovácsolni.

A beszélgetésüket egy tisztelettudóan közeledő szolgáló szakította félbe.

- Levele érkezett, Tűz Ura Zuko. 

Átnyújtotta a tekercset, óvatosan majd elodázott és tiszteletteljesen meghajolt. Zuko intett, hogy távozzon, mire az engedelmeskedett. Míg a Tűz Ura azzal foglalatoskodott, hogy kibögözze a levél tartalmát, Toph a sarkát a földnek koppantotta és a kövek táncolni kezdtek a szolga lábai alatt. A szolga nagyon igyekezett megtartani az egyensúlyát, de szépen landolt a tóban.

- Imádom ezt csinálni - nevetett magában Toph, az arca kárörömtől csillogott. 

A lány kuncogását a komoly arcú Zuko csendesítette el.

- Van egy jó hírem, Toph az esküvőt előre hozták egy héttel.

Zuko ajka felfelé húzódott, az ujjait végighúzta a tekercs anyagján. Sokkal vastagabb anyagból készült, mint a tűznépe féle papirusz. Ő mégis teljes csodálattal pásztázta, a sorok megbabonázták. Katara kézírását látta a kacifántos betűkben, arra gondolt, hogy ezzel a levéllel valamilyen módon érinthezik vele.

- Készülj fel addig, hogy mit fogsz Cukorhercegnőnek mondani.

A kreatív becenév most nem ragadta meg a figyelmét, Zukót inkább a jobban elgondolkodtatta a kérdés valódi üzenete. Mit fog mondani Katarának?

Behunyta a szemét, egy része megvetette magát, amiért ennyire szerelmes ebbe a lányba. Hogy ez az érzés nem tudott csak egyszerűen kihalni és ne fojtsa tovább bele a bűntudat mocsarába. Minden lépés felé olyan, mint futóhomokon táncolni, egy hirtelen mozdulat és a halálát lelve elsüllyed.

Zuko torkában egy lüktető göb volt, hogyan fog most elé állni újra?

Author's note: eskü, hogy a következő részben már találkoznak és pörgősebb lesz. Kicsit nem értem, hogy az emberek miért hagyták el a történetem, de nem vádolom őket. Mindenkinek szíve választása, hogy mit olvas.