A telihold rákacsintott, ahogyan az udvarra ért, figyelmeztette arra, hogy talán meggondolatlanságra készül. A dohos és zárt levegő megcsapta az orrát. Katara a köntös védelmében bátran osont a tömlöcökhöz. Nem céltalanul bolyongott a folyosókon. Az őrök nem álltak útjában, hiszen ezelőtt már láttak Zukóval bemenni.

Emlékezetből valahogyan megtalálta Azula celláját. A tűzidomár háttal ült a cellája bejáratának, de azonnal megfordult amikor hangokat hallott. A vízidomár nem járt soha nála, nem ismerte fel a lépéseit.

Katara a szemébe nézett egy rövid pillanatig, szótlanul. Majd gyorsan előhívta a vizet a vizes kulacsából és a lány fele irányította. Azula azonnal hátrébb dobta magát. Különös volt most az ő szemében látni a félelmet.

- Mit művelsz? - kiáltotta rekedt hangon.

Azula mellkasában megállt a levegő, amikor érezte a víz simogató erejét a csuklóján. Még tisztán élt benne az emlék arról, ahogyan az utolsó csatájuk során a víz körbevette és szinte megfullasztotta. A tétlenség csontig megfagyasztó ereje. Nem felejtette, hogy Katara akkor és ott képes lett volna megölni őt. De nem tette. Gyáva volt.

Ám most elmaradt a víz pusztító ereje, cserében egy gyengéd bizsergető érzés maradt a csuklóján. A sebeket kutatta és precízen meggyógyította. A bilincs mozgása néha kidörzsölte a csuklóit. Néha lejött a börtön gyógyász hogy kenegesse. De nem sokat segített rajta. Elvégre, az a dolga hogy életben tartsa, nem hogy meggyógyítsa.

Katara leült a földre, elé, mintha azt próbálná mutatni, hogy úgy tekinti egy szinten vannak. Azula arca kisimult, a számító sárga szemei a nőre estek. Ismerte a világ összes játékát, ha a manipulációról volt szó. Gyógyítás információért. Hát legyen így, a pillanatnyi örömére hajlandó volt kompromisszumot kötni.

- Régen nem találkoztunk - kezdett bele Katara, a hangjából próbálta kiölni az érzéseit - Biztosan holtan akarsz most látni.

Azula elmosolyodott. Az arca beesett volt és sápadtabb, mint legutoljára látta. Lefogyott és lassan mozgott. Ám Katara nem zárta ki, hogy mindezek lehetnek egy színjáték okosan kigondolt elemei is.

- Az Agni kai alatt a halálod csak járulékos veszteség lett volna - vágta rá Azula, majd amikor látta hogy Katara szemeiben érdeklődés gyulladt fel, folytatta - Azt hitted rád céloztam? Te csak eszköz voltál.

Azula mindig is jól kijátsszotta a lapjait, kivéve akkor. Csak arra nem számított, hogy Zuko erősebb, mint gondolja. Mindenki úgy mozgott, ahogyan kiszámolta. Szétválasztotta őket es egyenként akart velük végezni. Katara mindig azt hitte ő lett volna az első áldozat. Eszköz volt, hogy Zukót megsebezze. Honnan tudhatott Azula azokról az érzéseiről, amiket Zuko iránta táplált? A vízidomár egyenes vonalba húzta az ajkait.

- Honnan tudtam? - mondta ki hangosan azt a kérdést, ami a vízidomárban is megfordult - Zuko mindig azt védi, akit szeret.

Katara szemei elkeredtek. Mindig azt hitte, hogy a férfi érzései titokban maradhatnak. De Azula egyszer és mindenkorra bebizonyította magának, hogy érzékeny pontot kapott el. A saját testvére most azonnal tönkretehetné az életét, de mégsem teszi. Vár. De vajon mire vár?

- Eláruljak egy titkot neked, Katara? - kérdezte kaján mosollyal Azula - Mai életben van.

X

Katara megkönnyebbült, hogy barátait összegyűjtve találta. Iroh éppen tanította Aangot Pai Sho-ra, a légidomár lelkesen kérdezett. Zuko magába Roska da ült az asztalnál, mintha oda se figyelne mi történik körülötte. Toph a heverőn feküdt és hallgatta a beszélgetést.

Idegesen közelítette meg a társaságot. Találkozott a tekintete Aanggal, aki kedvesen integetett. De nem volt képes elmosolyodni, túlságosan kemény hírt hozott. Tudta, hogy lehet nem kellett volna felbolygatni Azulát. Mély levegőt vett.

- Azula azt mondta, hogy Mai él - hadarta egy szuszra - Az este elmentem hozzá.

Átható csend követte a kijelentést. Zuko arca elfehéredett. Megannyi kétség tört rá abban a pillanatban. Mégis honnan tudott volna Azula bármit a külvilágról? Nem kételkedett Katara hihetőségében, sokkal inkább a testvére szándékaiban. Ezzel ellenben a gondolat, a remény csillant meg a lelkében, hogy Mai talán mégis életben van. Félt reménykedni ebben. Napok óta úgy érezte csupán kapálózik valami megnyugvás után.

- Azula hazudik, mindig hazudik. - szólalt meg Zuko, a hangjában teljes tagadás tűnt ki - Hallhatta a gyászhangszereket a palotából. Vagy egy szolga mondta neki.

Aang helyeselt, neki is része volt már megtapasztalni Azula profizmusát a Napfogyatkozás során tervezett rajtaütés alatt. Iroh csenddel fogadta a hírt és Zuko válaszát. A Tűz Ura idegesen a hajába túrt, az ajkait lefele konyultak. Katara lesütötte a tekintetét, úgy érezte, hogy rosszat cselekedett. Megbánta, hogy felkereste Azulát. Csak a kíváncsisága nem hagyta.

- Vagy csak el akar távolítani a palotából  - folytatta elfojtott hangon Zuko - Tudja, hogy megkeresném.

Aang bólintott, elég tipikus lenne egy elterelő hadjárat a részéről. Nem felejtette el, hogy a napfogyatkozás idején Azula hasonló stratégiával próbálkozott. Mindenképpen figyelmesnek kell lenniük. A teremre mély csend telepedett, a gondolataikba merültek.
Katara leült melléjük az asztalhoz, próbálta elkapni Zuko pillantását, de a férfi kerülte.

- Én a palotában maradok, gondoskodom róla, hogy minden rendben legyen - ajánlotta fel Iroh.

Zuko rábólintott. Ha ez puccs akar lenni, akkor mindenképpen veszélybe helyezi a nagybátyát. Ez volt az egyetlen ok, amiért vonakodott útnak indulni. Egy része azonnal repült volna a megkönnyebbülés fele. Hogy megkeresse, hogy oldja magában a saját bűntudatát.

X

Katara oldalra döntötte a fejét, a tájba meredt. Nem akart gondolkodni, mert túl sok mindent érzett. Zavarodott, bűntudatos és gyanakvó volt. Már éjszaka lesz, mire Mai városába érnek.Zuko úgy érezte a lelkét ilyesféle sötétség lepi el. Kísértették az álmait a sápadt arca, fekete árnyak szorították a nyakát. Amikor legutóljára látta, akkor is vitázott vele. Sosem fordult meg a fejében, hogy lehet nem látja soha többet élve. Bosszút akart állni a gyújtogatókon, csak nem tudta hogyan keresse meg a tettest. Akármennyire is eltávolodtak egymástól, Zuko felelősnek érezte magát mindenért.

Aang kezében volt a gyeplő. Zuko a nyereg másik felében ült, mindenki kicsit távolságtartóbb volt, mint eddig. Talán a bizonytalanság miatt. A vízidomár sokszor pillantott felé, hátha elkapja a pillantását. Mind sikertelenül. Zuko magába fordult, nem értette miért. Hozzászokott, hogy az utóbbi időben nagyon közel kerültek és úgy érezte ismeri Zuko lelkének összes rezdülését.

Leszálltak Mai városában. Az utcán az emberek leborulva fogadták a Tűz Urát, lelkes ováció követte minden lépését. Zuko egyáltalán nem vette magára a éljenzést. Egyrészt már megszokta a tömeget, nem érintette meg. Legbelül úgy érezte, hogy nem is érdemli meg mindezeket. Gyászjelentést hozott, nem örömhírt.

Aang-ra viszont ferde szemekkel néztek. Katara közelebb húzódott Zukóhoz, egy kis védelmet keresve. Már el is felejtette milyen veszélyes volt anno a tűzidomárok között álca nélkül járni-kelni. Ez csak kiéleződik most jobban, hogy mindenki tudja kik ők. Nem menekülhet a névtelenségbe. Zukóra pillantott, a porcelánfehér arca olyan betegesnek tűnt a fáklyák fényében. Az arca érzéstelenségbe burkolózott, de a szemei mély fájdalomról árulkodtak.

Egyenesen a tárgyalóterembe mentek. Katara összenézett Aang-gal, egy gyanakodó pillantásban. Egyiküknek sem tetszett valami, olyan rossz megérzésük volt, akárhányszor Mai édesapjára, Ukano-ra néztek. Öreg volt, de egyenes és büszke háttal járt az emberek között. Mai-nek köszönhetően megtarthatta a politikai pozicióját.

- Mintha semmi sem változott volna a városban - suttogta Aang a Tűz Urának.

Egyetértően bólintott,  Zuko különösen rossz szájízzel jött a városba, ami megannyi béketárgyalási kísérlet után is nehezen akarja megtűrni a földidomárokat. A változás az ajtón kopogtat, de Ukano egy koromszürke várost akar, még akkor is, ha ezzel másoknak élhetetlenné tesz mindent. 

Kíséret vezette őket a kormányzóhoz, az emberek bizalmatlanok voltak, így Aang is szemfüles volt minden egyes zajra. Beértek a tárgyalóterembe, Ukano nem intett a kíséretnek, hogy távozzon. Az ajtón kisvártatva megjelent majd Mai édesanyja is, kézen fogva egy fiatalabb fiúcskát, a nő öccsét. A gyermek duzzogva lépett be tárgyalóterembe, jóformán nyúzni kellett. 

- Viselkedj - szídta az asszony fojtott hangon meg a gyermeket. 

Zukonak egész ismerős volt a jelenet, nem egy emléke van arról, hogy Mai szülei csendre utasítják a lányukat. Ukano idősebb lányának egyetlen dolga volt: veszteg maradni. A történelem ismétli önmagát. Mind leültek az asztalhoz, a csend mély volt. Zuko érezte, hogy a világ szeme mind rajta van, várják a választ. Ahogyan Mai tőle: várnak valamit. 

- Mai balesetet szenvedett egy erdőtűzben, még keressük a tetteseket - törte meg a csendet Zuko mély szomorúsággal a hangjában - Őszinte részvétem.

Ukano szemei elkerekedtek, amikor Katara kicsomagolta az urnát Mai hamvaival. Eddig diszkrétan eltüntették, megadták a családnak a szabadságot, hogy maguk döntsenek, ha el szeretnék mondani a gyászhírt. Katara eléjük helyezte az urnát. Az idős férfi arca elsápadt, a felesége a szája elé tette a kezét, az arca eltorzult.  

Zuko nem érezte magát férfinak, hanem egy csődnek. Az önmarcangolás mély tömlöcébe esett már napok óta. Ha ránézett Mai hamvaira nem érzett semmit, csak önvádot, ami minden levegővétellel közelebb vitte a tébolyhoz. 

- Ez mikor történt? - kérdezte fojtott hangon Ukano, az arca remegni kezdett.

A Tűz Ura csak nyelt egyet, a gyomra görcsbe szorult. Érezte, hogy az asztal alatt Katara kezei az övét cirógatják, de képtelen volt reagálni rá. Tartotta a szemkontaktust Ukanoval, egyenes háttal állta a sarat.  

- Ahogy értesültem róla, két hete.

A nyomott csendet az édesanyja zokogása színezte. Zuko nem tudott mit mondani, semmi mentegetőt. Ukano hevesen felállt a székéből és lecsapott az asztalra, az arca eltorzult a dühtől és a gyűlölettől.  

- Ez mind a te hibád - kiabált rá Ukano - Rád bíztam a lányomat!

Ő nem rábízta a lányát, hanem elhagyta és kénye kedve szerint elővette, amikor úgy adódott. Miután szakítottak, szinte sosem kereste. Mintha Mai addig lett volna értékes, amíg közük volt egymáshoz. Amikor először eltűnt, a szülei arra sem méltatták, hogy keressék, azt is a tűzidomár tette meg. Zuko szemében szinte azonnal harag gyulladt, már arra készült, hogy ő is felálljon és elé csapjon, de Katara megelőzte. Félelmet nem ismerve állt fel és nézett az idősebb férfi szemébe. Felháborította az, ahogyan a barátjával bántak. 

- Elég legyen! - csattant fel Katara - Semmi joga, hogy ezért Zukót vádolja!

Ukano hátrahőkölt a nő hevességétől, Aang csatlakozott a barikádhoz, bátran kiállt a barátja mellett, az őrök az ajtóban készenléti állapotban voltak. Ha most támadnának, az merényletnek minősülne a Tűz Urával szemben, ezt Ukano is nagyon jól tudta.   

- Nem árthatok a Tűz Urának - mondta lesúlytva Ukano - De távozzatok innen.

X

Aang a fején ült, táborhely után kutatott. A városban nem maradhattak, ez világos volt. Appával egy erdőt szúrtak ki, hogy ott verjenek tábort. Zuko hátradőlt Appa nyergében, csendben voltak egész úton. Katara sokszor felé pillantgatott. Aggódott az állapota miatt, hallgatag volt. A csendes Zuko mindig ijesztőbb volt, mint az őrjöngő, mert nem tudta mi lakozhat a lelkében. 

Appa földet ért, a levegő felborzolta a fűszálakat. Aang megsimogatta a feje búbját. Lomhán leszálltak a nyeregből, Katara pedig kedvetlenül nekiült a vacsorának. Rizset főzött, zöldségeket párolt. Mennyei illatok lepték el a tábort, de a tűzidomárnak nem volt étvágya. Lefeküdt a földre, a sötét égre pöccintett csillagokat bámulta. 

- Holnap megkeressük June-t - szólalt meg kisvártatva. 

- A fejvadászt? - kérdezte megbotránkozva Katara. 

Zuko nem felelt, számára nyilvánvaló volt a válasz. Hajthatatlan volt a kijelentésében, még a nő intő és féltő tekintete sem hatott rá. Amikor látta, hogy hasztalan, Katara durcásan a rizset kezdte kavargatni. Aang felemelte a fejét, eddig Appa bundás lábain heverészett. Az arcára aggodalom ült ki. Nem voltak túl jó emlékei June-ról, amikor Zuko felbérelte, hogy levadássza. Vonakodva állt a javaslathoz. A tűzidomár újra meg akar találni valakit és Aang sejtette, hogy kit. 

Mait.

- És ha él, mit csinálunk?- kérdezte Aang - Mert ez is egy lehetőség. Nem éppen tűnik barátságos szándékúnak.

A helyzet Katara számára is világos volt, de feldühítette, hogy minden intése hasztalan volt. Fel akar kutatni egy halottak. Zuko mindenbe kapaszkodik, még abba is ami irracionális. Vagy mégsem. Azula jutott eszébe és az, hogyha nem ment volna akkor el hozzá, talán nem ültetett volna bogarat sem a férfi fülébe. 

Katara összevonta a szemöldökét. Ő nem akarta, hogy megtalálják. Zuko szenvedett már eleget a jelenlétében. Egy mély, önző része ezt gondolta. A férfit nézte, a vonasait átitatta a gyász, a kétségbeesés és a düh. Zukot megsebezték és megkérdőjelezték ma minden oldalról. Talán ő is saját magát. De, ha megtalálja Mait, megvédheti a becsületét.

Érezte magán a barátai aggódó pillantását. Mai édesapjának a szavai még a fejében visszhangzottak. Itt már nem számított a saját testi épsége sem. Itt már a becsületéről volt szó. Újra. 

- Bármi is legyen - szólalt meg erős hangon, sziklaszilárdan - Nem hagyom, hogy bántódása essen.

Katara torka elszorult.

Zuko mindig azt védi, akit szeret.

Azula zseniálisan elültette ezt a fejében. Nagyon keserű arcot vágott, mire a légidomár észrevette a szomorúságát. A segítségére akart sietni, azt hitte a nehéz nap viselte meg. Aang megölelte Katarát, aki nem ellenkezve elfogadt az ölelését. Zuko lesütötte a tekintetét, ott volt az életének másik problémája.  

Vacsoráztak, de Zuko alig tudott valamit magába erőszakolni. Elsőként feküdt le aludni, nyomban utána Aang. A vízidomár csak forgolódott a hálózsákjában, cseppet sem jött álom a szemére.  Katara úgy érezte, hogy megfojtja ez a gondolat. Tökéletesen időzített bomba. Ébren tartotta. Felült, látta, hogy Zuko is csak csendben bámul maga elé. 

Körbenézett, Aang mélyen aludt mellette. Csendben kibújt a hálózsákjából és óvatos léptekkel megközelítette a tűzidomárt. Zuko hallotta a közeledését, felült és kérdően ránézett. A nő tündöklő kék szemeit kiemelték a hold sugarai. A bőre olyan sima és hívogató volt, ahogyan a válla kibukkant a hálóköntöséből. Zuko a tekintetére parancsolt, a közelsége és az intimitásuk hatással volt rájuk. A szíve hevesen dobogott, de az érzései még zavarosan kavarogtak benne. Ezért sem tudott elaludni, akármennyire is szerette volna kikapcsolni a gondolatait, sikertelen volt. 

- Nem a te hibád volt - ismételte el Katara, nyugtató hanggal. 

A pillantása a nő ajkaira esett. Mélyről jövő vágyat érzett arra, hogy kisimítsa a hajtincseit a szeméből. Nem szerette a gondolatot, hogy a nő az alvó zsákjára mászik, miközben a párja méterekkel tőlük alszik. Túl nagy volt a kísértés.  

- Ez senkinek sem számít - vágta rá hevesen Zuko, elfordította a fejét. 

Katara érezte a lélegzete a mellkasában ragad. A gondolat, hogy mást szeretne, hogy a szíve mélyén már fakulnak az érzésel szinte megríkatták. Maga mellett akarta tudni, a féltékenység ködössé tette az ítélőképességét. Maga is értette mennyire abszurd. A térdeire ereszkedett, közelebb csúszott. A lebukás veszélye csak még izgalmasabbá tette az akciót, a lopott pillanatot. A kezei a férfi fakó kezeire csúsztak. Imádta, hogy Zukónak mindig melegek a kezei.  

Az érintés felcsigázta, a bizsergés végigfutott a testén. Akarja, fenébe is ne akarná. De Aang itt van a közelben. Katara szánt szándéka lett, hogy tönkretegye? Nem értette, hogy most miért kísérti, miért játsszik vele?  

- Ugyanúgy senkit sem fog érdekelni a kifogásunk erre sem - jegyezte meg keserűen - Ha kiderül, mi van közöttünk. 

Katara lesütötte a tekintetét. Újra ugyanaz a kérdés lengett a levegőben. Katara, válassz. A bűntudat, a morális kudarc érzését egy pillanatra elfedte a vágy. Nem forgolódhat itt a végtelenségig. Éppen elég az, hogy Aang mellett fekszik és arra vágyik, hogy a másik férfi hozzá érjen. Ez, bármi is ami közöttük van sosem derülhet ki. Zuko felvetése, hogy lebukhatnak kirázta a hideg tőle.   

- Kértem időt - védekezett. 

Legutóljára a Déli Sarkon, Katara időt kért, hogy tiszta fejjel átrághassa az egészet és dönthessen. Mindeközbe a férfi megígérte, hogy megvárja a döntéshozatalát. Kezdi azt hinni, hogy Zuko mellett nem lehet tiszta fejjel gondolkodni. 

- Megkapod - mondta Zuko, a kezeit kicsúsztatta a nőé alól - De most én is időt kérek tőled.