Az elkövetkezendő napokban Zuko egész végig betegeskedett. Aludt egész végig, alig kelt fel csak enni. Szótlan volt, levert. Először Iroh azt hitte, hogy az úti fáradtság az oka. De azt semmiképpen nem feltételezte, hogy minden simán metn az úton. Magát kezdte okolni amiatt elengedte egyedül. Egyedül tért vissza a palotában, már ez nagyon gyanus volt a bácsikájának. Az éjszaka közepén ráadásul, hulla fáradtan. 

Zuko az ágyba zuhant és azonnal belázasodott. Iroh intézkedett egy megbizható orvost keríteni mellé, de úgy tűnt a tünetei csillapíthatatlanok. Aggasztó volt ilyen állapotban látni az unokaöccsét. Sokszor az ágya szélén ült és őrizte az álmait. Figyelte a lázát, könyörgött a Tűz isteneknek, hogy mentsék meg őt. 

Iroh szinte levelet írt az unokaöccse vízidomár barátjának, hogy siessen meggyógyítani. Ő volt az utolsó reményük Zuko rejtélyes betegségét illetően. Szóbeszédek terjedtek a kastélyban és környékén, hogy a Tűz Ura halálos beteg. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Zuko egy héttel az érkezése utáni reggelen felkelt és mintha újjászületett volna. Maga sem tudta mi okozta a betegségét. Úgy érezte, mintha egy olyan fáradtság lepné el amit nem tud kipihenni, akármennyire is igyekezett.

Zuko úgy érezte valamilyen szinten az istenek büntették meg azért, mert elvette hét bérgyilkos életét. A pletykák elhalkultak az állapotát illetően, sokan felnéztek rá, mert azt hitték a halálból tért vissza. Zuko élvezte a figyelmet és a tiszteletet, amit kapott. Végre, megérdemelte.

A hetek hónapokká folytak össze, Zuko pedig azon kapta magát, hogy a koronázása évfordulója a küszöbön topog. Vegyes érzései voltak ezzel kapcsolatban. Minek ünnepeljen egy olyan népnek, aki megveti? Különben is, a koronázásról a barátai jutottak eszébe. Szerette volna újra látni a csapatot, elbeszélgetni velük egy jót.

Bármi is az, ami Katarához kötötte nem gyengült el, sőt felerősödött. Nem akart ide jutni, Agni, nem akart sóvárogni. Azért küldte el őket a múltkor, mert félt, hogy Katara bűnbe viszi és éppen ettől rettegett most is. A kísértés egyre nőtt. Ahogyan a barátai leveleiből kivette, a nő még mindig Aang-al van kapcsolatban. Elérhetetlen, szídta is magát, hogy értelmetlenül reménykedik. 

Aang a barátom, nem kívánhatok neki ilyesmit. Zuko megrázta a fejét, lépten nyomon azon kapta magát, hogy nem viselkedik úgy barátaival, ahogyan azt megérdemlik. Tudta, addig van biztonságban a titka, míg Toph nem tapint rá a lényegre. El kell ismernie szinte fenyegetőnek érezte ezt a tényt.

Nem tudta, hogyan fogja kezelni a helyzetet, hogy Katarával újra egy légkörben lesz. Emlékezett, régen azért volt köztük feszültség, mert gyűlölték egymást. Elmúltak azok az idők, amikor a nő mellett biztonságos volt, amikor még ki tudta zárni az érzéseit iránta. Éppen ezért nem értette, hogyan juthatott el az a pusztán baráti szeretet ide? Katara bejárta a szíve összes zugát, mert ő beengedte. A tűzidomár megrázta a fejét, magának kereste. Talán. Lehet meg volt írva a csillagokban, hogy őt ez kínozni fogja örökké. Ezt érezte ő maga is, hogy egy láthatatlan erő ellen harcol.

Zuko pennája megállt a papirusz fölött, mindig elkalandozik, ha késő este is papírmunkát végez. Sóhajtott, olyan mélyen a gondolataiba merül, hogy néha meg kell álljon. Sóhajtott, a lelkét lehelte ki. A feje zajos volt a gondolatoktól, amik éjszaka sem hagyták aludni. Még ha meg is van írva a sorsa, hogy szenvedjen, nem dobhatja el mindazt, amit felépített. Az elődeik bűne volt az, hogy megromlott az Avatár és a Tűz Ura kapcsolata, nem kockáztathatja a világbékét. Aang-al tisztelik és becsülik egymást, máshogyan, mint mester és tanítvány.

Becsület. Nem teheti kockára a becsületét egy puszta rögeszme miatt. Különben is, úgy tartotta Katara csupán egy szeszély, amit majd elfelejt. Ám ez az utóbbi évben füstbe ment. Ő tényleg próbálta elhitetni magával azt, hogy semmit sem jelent neki az a lány, akiért gondolkodás nélkül a lelkét is odaadta volna Azula előtt.

Az álmatlansága pedig semmit sem segített abban, hogy kitisztítsa a fejét. Félt attól, hogy ki fog égni. Talán ettől félt a legjobban. Minden amiért harcolt egyszer csak romba dől a szeme láttára. Pár nap és Katara újra mellette lesz. Erre a gondolatra a lelke tűzben égett. Várta és mégsem. Nem akarta a barátságuk romba dönteni az érzései miatt. Elhatározta, hogy most mikor újra látni fogja nem hagyhatja azt, hogy az érzései beleszóljanak mindenbe. Barátságos lesz vele, civil, de semmit több. Zuko mélyet sóhajtott, már most nehéznek tűnt a feladat.

Az ágyban feküdt, a sötét mostanában nem hozott sosem megnyugvást. Lehet, hogy rossz ötlet róla álmodozni. De úgy döntött ezt már nem tiltja meg magának ezt. Úgy tűnt neki, hogy kimaradt egy csomó mindenből. A barátai még egymással találkozgattak az elmúlt évben, de Zuko mindebből kimaradt. Számára az idő megállt éppen ott, ahol elvált a kék szemű lánytól. Annyi mindent átélt azóta és mégis ugyanúgy állna most is előtte, mint akkor. Kétségekben úszkált, továbbra is. Hónapok óta nem látta és mégis, ugyanannyira erősen érzett iránta. Egy aprócska gondolat nyugodott a szívében: Vajon a nő érzései nőttek vagy fakultak iránta? Aang-gal maradt. Zuko megrázta a fejét. Miért is ne maradt volna vele? Attól, hogy még volt pár szép pillanatuk... még nem szabad azt hinnie, hogy jövőjük is lehet.

x

Egy földig érő fekete köpenyben sétált végig a duhos, koszos folyosón. Fáklya volt a kezében, a tekintete előre bámult, elgondolkodva. Máshol járt, emlékek törtek rá és gyötörték. Olyan gyomorforgató volt a cellájához menni. Fél éve nem járt itt, ugyan miért tette volna?  Az őrök félreálltak a tömlök mellől, amikor megpillantották.

- Zuzu... - hallattszott egy halk hang a rácsok mögül.

A férfi grimaszolt a gyűlölt gúnyneve hallatán. A falra erősített fáklyák nyújtotta halovány fényben láthatta csak a nőt. Megviselt volt, nem is csoda. A bőre betegesen sárga volt, az arca beesett. Csomósan tapadt az arcához  a koromfekete haja. A szemeiben mély sötétség. A kezeit lekötözték a testéhez, a lábain is egy lánc volt, ami fél métert engedte haladni.

- Boldog születésnapot, Azula.

Ott volt a tűz hercegnő, láncra verve, mint egy állat. Zuko tudta, hogy a nő aki a rácsok mögött nézett rá már nem a húga. Ő a legrosszabb ellensége, veszély másra és saját magára. Ezekkel a rácsokkal csak próbálják a tébolyt féken tartani.

- Milyen jó testvér vagy, életben tartasz. Hogy itt rohadjak ebben a cellában.

Azula leépült, nyomorult lett, és ez a legnagyobb büntetés számára. Zuko igenis tudott róla, hogy három hónapja tüdőgyulladást kapott. A gyógyító megkérdezte tőle, ha szeretné, hogy meggyógyítsa a hercegnőt vagy sem. Zuko megbotránkozott azon, hogy egyáltalán volt választása. Akármennyire is gyűlöli, nem akarta megrendelni a saját húga halálát. A fogvatartásának sokkal inkább a közbiztonság miatt tette, mintsem büntetésképpen. Úgy ítélte, hogy Azula már soha sem lehet az, aki egykor volt. Kár tenne most is a szeretteiben. Zuko az ajkába harapott, a szíve mélyén még mindig képtelen lenne megölni őt.

Elfordult tőle, indulni akart. Csak beköszönni jött, semmi egyéb. Az arca érzéstelen volt, Azula is látta, hogy most nem talált rajta fogást. Összeszorította az állkapcsát, majd szélesen elmosolyodott.

- Csak, hogy tudd nem tévesztettem célt - szólalt meg hidegen, kimérten - Azt a szajha vízidomárt akartam eltalálni. Téged életben hagytalak volna, hogy lásd őt meghalni. 

Zuko megállt, megtorpant. Valószínűleg hallhatta valahonnan, hogy készülődik a koronázása évfordulójára. A gondolat, hogy olyan világban éljen, ahol Katara már nem él egyszerűen nem tudta elképzelni. Azula ebben a pillanatban újra megcsillantotta azt, hogy mennyire számító és letális. Tudta, valahogy ráérzett arra, mennyit is jelenthet neki a lány még mielőtt a férfi maga is elismerte volna magának.

Szajhának nevezte, ez olyan kiszámítható húzás volt. Ugyan mit tudott ő a becsületről és az erényről? Zuko dühösen fújt. Azula a közvetett oka annak, hogy most ennyire nyomorultnak érzi magát. Talán csendben elültek volna az érzései, ha nem kellett volna a lány elé ugrania a villám elől.

- Mindent el fogok követni azért, hogy ne halj meg, Azula.

x

Zuko eléjük sietett, izgatott volt fogadni őket végre. A vörös díszköpenye lángként lobogott utána. Az aulában pillantotta meg őket. Aang, Toph, Katara, Sokka és Suki. Mind eljöttek, úgy érezte a fellegek fölött jár. Kicsit attól tartott, hogy annyira szétszóródtak, hogy már vissza sem térnek. 

Aang egy csoportos ölelésbe fogta Zukót, de Katarát is magával rántotta. A tűzidomár nem ellenkezett, noha nem rajongója a csoportos öleléseknek. Az arcára vörösség futott, amikor egy finom női kezet érzett a hátán. Azt kívánta bárcsak akármikor megfoghatná azokat a kezeket.

- Zuko, öreg cimbora - kacagott Sokka - Már kihagytok a csoportölelésből?

A férfinak esélye sem volt válaszolni, Sokka máris rájuk vetette magát. Végül pedig Toph érkezett, egy csonttörő ölelésben. Zuko kibontakozott az ölelésből és egyből elkapta a kék szemű nő pillantását. A tekintete egyből rá összpontosult. Hiába szídta meg magát, amiért nem tudta levenni róla a szemét. A kék íriszek elvarázsolták, a hullámos barna haja leomlott a vállain. A népéhez illő színeket viselt, amik még jobban kiemelték a szemeit. Nem mert sokáig időzni rajta, nehogy mások észrevegyék. Próbálta leplezni a zavarát, amikor a nő rámosolygott. Agni, a fellegek fölött járt.

Zuko tüzetesen megfigyelte őket, fürkészve mi változott meg. Aang magasabb lett és kicsit testesebb is. Toph haja megnőtt, egészen a válláig ért. Sokka büszkén kihúzta magát, sokat változott a magabiztossága és tartása az elmúlt időben.

- A vacsora már tálalva - szólalt meg Zuko - Meséljetek el mindent, amiről lemaradtam.

- A vacsora tálalva? Miért nem ezzel kezdted?

Mindenki nevetni kezdett, Sokka kapzsisága a régi maradt. Az ebédlő felé vették az irányt, ahonnan már a jóillat áradt. Zuko lopva pillantott Aang és Katara kézen fogva mentek. Úgy érezte citromba harapott, az étvágya is nyomban elment.

A múltkor mikor még látta őket nem vállalták fel ennyire nyilvánosan a kapcsolatukat. Az eltelt idő őket erősítette meg, no meg a tűzidomár rögeszméjét. Számukra telt az idő, de Zuko úgy érezte ő megállt. Ő még mindig abban a pillanatban él, ahol majdnem megcsókolta a nőt félbódultan. Az, hogy ennyire közel látta őket csak még rosszabbul esett. Katarát nézte, elmélyülten. Hát semmit sem jelentett neki minden intim pillanatuk? A körmét a díszköpenye sarkába mélyesztette, hogy valahogyan kiadja a feszültséget egész vacsora alatt. Igyekezett jó képet vágni, Agni esküdni mert volna, hogy Toph minduntalan őt figyeli egy gúnyos félmosollyal.

A lakoma vége lett lassan, amikor az ifjú Avatár Zukóhoz fordult.

- Zuko, melyik hegyről a legszebb a naplemente? Katarának megígértem, hogy egy szép helyről nézzük majd a napnyugtát.

Elképzelte, hogy Aang a karjaiba veszi, megcsókolja. Azokhoz az ajkakhoz ér, amikhez neki nem volt szabad. Féltékenység tört rá, lesből támadva és egyből a szívéhez jutott. Fojtogató érzés volt a torkában, az étel nehézkedesen csúszott le. Imádkozott Agni-hoz, hogy essen az eső.

- Nos, a Sárkány hegy csúcsa a legnagyobb, de több órás útra van innen. Most rögtön kellene induljatok, ahhoz lássátok a naplementét. Javaslom az Akasztófa hegyet inkább, az délre van a kastélytól. Három órányi repülés.

Zuko próbált elég tárgyilagosan felelni, már-már úgy tűnt saját magának annyira hideg volt. De nem hagyhatta, hogy rájöjjenek mit érez. Biztonságosabb volt a semlegesség. Úgy tűnt, hogy Aang-nak kielégítő volt a bő válasza, az arca felvillanyozódott. Zuko azt kívánta bárcsak ugyanúgy örülhetne az örömének. 

- Akasztófa hegy? - kapta fel a fejét Toph - Bájos. 

- Aang, szerintem induljunk most, nem akarok túl későn visszaérni - vágott közbe Katara, a hangja kicsit aggódó volt.

A fiú helyeselt, Katara felé fordult és rámosolyodott. A tűzidomár eltépte róluk a pillantását. Úgy érezte erősebb méreg a féltékenység, mint akármi amivel Mai-nél meg akarták ölni. A poharához nyúlt és bőségesen ivott a borból. Még szerencse, hogy a nő nem vele ül szemben, mert nem tudott vele szembenézni. Önmagát csapja be azzal, ha tovább reménykedik. Zukó úgy érezte, hogy táncolnak a szívhúrjain. Boldognak kellene lennie, hiszen a barátai boldogok. Ő mégis nyomorultan érezte magát.

- Veletek tarthatunk Sukival? - szólalt meg Sokka.

Aang habozott válaszolni, úgy tűnik két személyre tervezte a romantikázást. Kedvesen rájuk mosolygott és nem ellenkezett. Zuko egy kis elégtételt érzett a váratlan fordulatot látva. Vágyakozva nézett a nő után, amint felpattan Appára és felszállnak. Ő is lehetne most mellette. A keze az erkély korlátját markolta. Ő kellene mellette legyen. De megfogadta, hogy semmit sem fog lépni. A harcnak vége. Itt lenne már az ideje annak, hogy visszavonulót fújjon.

Mindnégyen útnak indultak nemsokára. A palotában ott maradt Toph, a földidomár lány kedvét viszont ez nem szegte. Zuko szinte rosszat sejtett a gúnyos mosolyát figyelve. 

- Nos, úgy tűnik mi vagyok az egyetlen páratlan páros - Toph a férfi bordaközébe könyökölt, mire az feljajdult. 

Egy kis csend ült be közöttük, Zuko megdörzsölte a nyaka tövét, idegesen.

- Nincs most gyűlésem, úgyhogy az egész délutánt eltölthetjük - szólalt meg Zuko elgondolkodva - Tartozom neked egy életet megváltoztató kirándulással.

Toph ajkai széles mosolyra húzódtak. Őszinte, szinte gyerekes lelkesedés töltötte el. A férfi titkon felvidúlt attól, hogy neki ennyi örömet okozhat. Már gondolatban eltervezte, hogy végigvezeti a Tűz Birodalmának fővárosában. Majd tűzpelyhet vesz neki, minden édességet amire csak ráteheti a szemeit. Gondoskodni akart róla,mintha csak a testvére lenne. A húga, aki sosem lehetett.

- Tegyél fel egy maszkot Tűz Ura, irány a kocsma.

A férfi szeme elkerekedett, Zuko köpni-nyelni nem tudott.

x

Zuko kezében egy méretes zsák volt. Hogy mi volt benne? Zsákbamacska. A gyanus alakoktól elcsent csecsebecséket cipelte. Még mindig alig hitte el, hogy a lány ilyen veszélyes helyre rángatta el. Mintha az lett volna a célja, hogy kinyiffantsák magukat. Egy minta nélküli, egyszerű szabású világos piros köpenyt viselt, ami legjobb tippje szerint a legjobban beleolvasztotta a népbe. A másik kezében a maszkját viselte, amit  Félúton egyet Tophnak is beszerzett, hogy tutira megvédje az identitásukat. Levette a kapucniját, a haja fekete szálú szénakazal volt és az égnek állt. Borzos hatású volt. Nem vágta le a haját már évek óta, mivel hagyomány az, hogy a Tűz Urának hosszú hajat növesszen. Általában rendben tudta tartani a fejdísze segítségével, ám most ezt mellőznie kellett.

A tűzidomár elég ziláltnak tűnt, ám Toph mellette elégedetten mosolygott. Az aulában éppen csak összefutottak a naplemente vadászatból visszatért barátaikkal, akik máris kérdőn néztek rájuk és kuncogtak. 

- Azt hittem szofisztikáltabb helyre megyünk - morogta magában Zuko - Toph kis híján megöletett minket. 

Katara oldalra döntötte a fejét és együttérzően nézett a durcogó tűzidomárral, akit úgy tűnt tűzön-vízen áthurcoltak. Toph csak hasát fogva nevetett, igazán ereje teljében hátba vágta a bajtársát.

- Ne légy borzfülű nyuszi, Zuko, közel sem jártak hozzá.

- Nos, megérte, mert nyertünk egy csomó kacatot - felelte derüsen Zuko, miután a szemét forgatta.

Elkezdték szétosztani a kincseiket. Sokka egy rendfenntartó tűzidomár egyenruháját kapta. Noha a fiú fantáziát látott benne és esélyt arra, hogy ezt ő felhasználhassa, Suki csak vádlóan és szinte kétségbeesetten nézett Zukóra.

- Nem akarod tudni ez hogy került hozzánk - suttogta.

Suki rázta a fejét, a fejére tette a kicsit butácskának tűnő kalapot, amit legutóljára egy nemes származású nőn látott.

- Ez.. fantasztikus Zuko - nevetett Katara, amikor a kezébe kapott egy aranyozott szélű kanalat.

Aang a zsebébe dugta a kissé karikaturaszerű rajzot magáról. Kissé rosszul esett neki nézni azt, hogy az alkotó eltúlozta a homloka nagyságát. Az utóbbi időben kicsit elvesztette a magabiztosságát a külsőjét illetően, de ezt nem merte senkinek sem hangoztatni. 

Toph a háta mögül előhúzott egy kisebb zsákot, felbuzdulva. Megzörögtette a zsák pénzt, mint egy kacér bandita. A fiatal Tűz Ura sosem értette a lány már-már gonosz hajlamait. Mindent játékként fogott fel, még ezt is. 

- Tessék Tűz Ura, egy kis zsebpénz - nyújtotta ki a nyelvét Toph.

Zuko fáradtan rázta a fejét, elvette rögvest a zsák pénzt tőle. A barátaik még mindig rajtuk nevettek, ez már kezdett kellemetlen lenni.

- Majd szétosztjuk a szegények között - szűrte ki a fogai között a férfi.

Csak az a baj, hogy a szegényektől loptuk, tette hozzá magában. Megcsóválta a fejét. Toph kicsit sem sajnálva hátba veregette és megköszönte a világmegváltó délutánt. Katara lépett oda aztán hozzá, Zuko szinte zavarba jött, hogy most ő lett a nő figyelmének központja. Eszébe jutott az ég minden tája felé álló hajszálai, gyorsan a hajába túrt, mintha ideges lenne.

- Úgy látom jól eltöltöttétek az időt - jegyezte meg kuncogva a vízidomár lány, a szemei még mindig a férfira nevettek, noha átérezte a durcogását hisz ő is anno banditást játsszott Toph-al. 

Zuko fáradtan bólintott. Miután kijelentheti azt, hogy minden percben lepergett az élete a szeme előtt azt kell mondja szuperül eltöltötték a délutánt. Megdörzsölte a homlokát, úgy döntött viszonozza a lány érdeklődését, még ha nehezére is esik arra gondolni, hogy eközben ők egymáséi voltak. A szeme egy pillanatra Katara alakján időzött. A jelenléte elég volt ahhoz, hogy felforrjon a vére. Elég volt ahhoz, hogy szinte kiszökjön a nyelvéről még az, amit a szíve legmélyén bújik. Hiszen egykor ilyen közel álltak egymáshoz.

Ugyanúgy tartott hozzá, hiszen a barátságuk nem változott. Katara még mindig kedves volt hozzá, azok után ami történt. Zuko nem tudta, örüljön ennek vagy sem. Ha gyűlölnék egymást talán könnyebb lenne elviselni azt, hogy nem lehet az övé. De még egy évnyi kiesés után is ugyanannyira éhezi a figyelmét, mint egy féltékeny gyerek.

- Tetszett a naplemente? - érdeklődött keserű torokkal Zuko.

- Sajnos esett az eső a hegyen - sóhajtott kedvtelenül Katara.

Zuko nagyon meglepetten pillantott a lányra, mintha csak szellemet látott volna. Képességek birtokában lehet, amikről még csak nem is tud. Köszönöm Agni, gondolta magában. Most az egyszer rámosolyogtak az istenek. Próbált csalódott és együttérzőnek mutatkozni ugyan.

Mindketten észrevették, hogy egyedül maradtak a folyosón. Zuko elégedetten konstatálta a tényt. Hiszen erre vágyott egy ideje. Újra vele lenni. A kisugárzása semmit sem változott, még mindig vonzotta, mint molylepkét a fény. Azt mondta magának, hogy barátként tekint majd rá, de helyes az, ha ennyire meg akarja csókolni ezt a barátot? Egész végig azon gondolkodott, hogyan húzná magához a nőt, ha ők ketten néznék a naplementét. A gondolatok nem ártanak, szűrte le magában, mintha csak próbálná magát hitegetni. Nem mintha meg is tenném mindezeket... 

Katara tartotta vele a szemkontaktust, de nem szólt semmit sem. Zuko tekintete körbefutott a folyosón. Nem ítélte elég biztonságosnak a környezetet, inkább egy csendesebb helyre ment volna.

- Nincs most kedved a kertben sétálni? Augusztusban virágzanak a tűzvirágok.

Katara elmosolyodott, az arcán egy apró pirosság futott végig.