A jég és fagy mezején is otthon érezte magát. Ott nőtt fel, a csípős szél cirógatta az arcát, amint kihajolt Appa nyergéből. Még nem haza tartott, de máris olyan nosztalgikus és melengető érzés töltötte el.  Először az Északi Sarkra indultak, hogy embereket hozzanak a Déli Sark falujának újraépítésére és benépesítésére.  Aang a repülő bölény fején ült, irányítva Appát.

Hakoda már hetekkel ezelőtt elindult az Északi víztörzséhez, így ott beszéltek találkát. Vele tartott a többi harcos is. Katara mellett a nyeregben a kissé türelmetlen Sokka csücsült. A triót kiegészített Suki, aki igazi felüdülésnek bizonyult a vízidomár számára. Lelkes volt, sosem járt még a Víz Népénél, főleg nem a fővárosában és a monoton jéghegyek sem törték le.

Hosszú napok teltek el, míg megpillantották a pompás víztörzse építményeit. A vastag jeges falakat motívumok díszítették. A háború alatt is megőrizték maguk annyira hatalmasnak, mint voltak. Tárt karokkal várták őket, a kapuk kinyíltak. Appa győzedelmesen landolt egy csupasz területen.

Kuruk, a víz népének vezetője fogadta őket feleségével együtt. Sokka szomorúan nézett végig a páron. Eszébe jutott Yue, aki a hold szellemévé vált. Az egyetlen gyermeküket veszítették el. A vezetők mögött egyenes háttal és büszkén állt Pakku mester. A formális köszöntés után az idősebb férfi hozzájuk lépett.

- Pakku mester - hajolt meg Aang.

Katara is meghajolt, a gesztust tisztelet övezte. Akármennyire is rögös volt az első ismerkedésük, sok minden köszönhetett az idős tanárának. A hosszú bajusszos vízidomár szigorúan, mégis szeretetteljesen nézett végig rajtuk. Majdnem egy éve nem látta őket, nagyot nőttek a szemében. Pakku szeme különösen Katarán időzött, a heves és makacs lányka szemében érettség csillogott. Sokka is sokkal férfiasabbnak tűnt, a tartása egy igazi harcosé volt. Gyerekként mentek el, hősként tértek vissza.

- Nem vagytok a vérem, mégis én vagyok a legbüszkébb az unokáimra.

Sokka szipogott egyet. Megható pillanat volt. Sosem ismerték az igazi nagyapjukat, így az idős mester állt a legközelebb a fogalomhoz. Katara mentora és tanítója volt, aki bevezette a harcművészetbe. 

- De ismerjük el, hogy ez nem történt volna meg, ha nem törlek be - jegyezte meg Pakku, ezzel elrontva a pillanatot.

Katara forgatta a szemét. Mégis, egy őszinte mosoly húzódott az ajkára. A versengés szelleme közöttük van. Ennyit a pillanatról. Végülis sosem voltak ők hétköznapi család. Felhúzva a kesztyűt, a lány nyomban visszavágott: 

- Vagy ha én nem töröm be magát! 

x

A gazdagon megterített asztalnál ültek, a hosszú utazás után éppen erre volt szükség. Egy meleg vacsorára. Aang kedvenc étele a víz törzsénél a tengeri szilva leves volt. Nem szerette a legtöbb ételt, mivel a legtöbb ételben hús volt. Fóka, hal vagy pingvin, Aang egyiket sem akarta megenni. Erre tanították a szerzetesek, hogy minden életet tiszteljen és senkiét sincs joga elvenni. Így a tengeri algákon és pár ételen kívül nem nagyon fogyasztott.

Sokka két kézzel tömte magába az ételeket, nemsokat törődve az illemszabályokkal. Mohón és kapkodva kóstolta meg a királyokhoz illő lakomát. Aang a szemével Katarára sandított, aki úgy tűnt tűnt jóétvággyal evett mindenből. Próbálta nem felfújni a dolgot, hogy ennyire eltérő az ízlésük. Remélte, hogyha egyszer a felesége lesz majd a nő, kicsit változtatni fog a főztjén. Amíg együtt utaztak, Katara főzött mindenkire. Nem volt a hússal általában gond, hiszen pénz spórlás miatt általában zöldségekre telt a pénz, mint húsra. 

- Egy szebb jövőre! - emelte fel magasra Kuruk a poharát.

Mindenki együtt örvendezett az eljött békéért. A vacsora végeztével Aang és Katara úgy döntöttek egy hosszú sétát tesznek a jég birodalmában. A hó födte utcákon sétáltak, mikor a fiúnak eszébe jutott a Szellem Oázis. Ott halt meg Yue anno azért, hogy megmentsen egy népet.

Katarát keserű emlékek töltötték el, nemcsak a fehér hajú vízidomár lány önfeláldozását illetően. A Szellem Oázisban harcolt először egyedül szemtől szemben Zukóval. Elveszítette a küzdelmet. A heves csata emléke eszébe jutatta a tűzidomárt, a leendő Tűz Urát. Mennyire más volt akkor, nemcsak külsőleg. Zuko tisztességesen legyőzte a Szellem Oázisban, aztán magával vitte Aangot. A lány visszaemlékezett arra a Zukóra. Az agresszív, forrongó, gőgös tűzidomárra.

Zuko az ellenségük volt, olyan messzinek tűnt már ez az emlék. Katara gondolatai fordulatot vettek, arra az utolsó ünnepségre gondolt, amikor a becsípett férfit kísérte fel az emeletre. Akármennyire is szerette volna azt hinni, hogy amit Zuko tett az egy baráti gesztus, valami mégis azt súgta, hogy az a csók csak félrecsúszott. Valami volt közöttük, izzodt a levegő a legutóbb. A gondolat, hogy Zuko megcsókolná nem taszította annyira vissza, mint kellett volna. Megszídta magát ezért, hiszen nem lenne ilyesmire gondolnia sem. Nem, főleg nem akkor amikor a barátja mellette ül a fűben.

A Szellem Oázis az egyetlen hely, ahol nem a jég és hó uralkodik. Valóban egy oázis a jég földjén, olyan meleg volt ott, hogy a fű is kinőtt. A lány leült mellé, törökülésben. Aang csendben volt, Katara pedig rájött, hogy a gondolataival túlságosan elkalandozott. Meg akart szólalni, de úgy érezte rajtakapták egy bűntényen. Kissé zavarba jött, kerülte az ifjú Avatár tekintetét. 

- Tudod, kicsit honvágyam van - szólalt meg Aang - Nekem már nincs otthonom.

Katara picit fellélegzett. Sejtette, hogy ez bánthatja a fiút, hiszen míg ő hazajött a családjához addig Aangnak ez csak egy másik hely. Még nem a családja tagja,akármennyire is közeliek egymáshoz. Átölelte a fiút, csillapítani akarta a fájdalmat, az űrt amit a magányossága hagyott benne. 

- De nem fogok elkeseredni - pattant fel Aang, hálásan mosolyogva - Hisz ti vagytok az otthonom, Katara.

Aang előtte állt és lehjolt hozzá, egy gyors csókot nyomott az ajkára.

- Ne már - szólalt meg egy hang a hátuk mögött - Mi is itt akartunk romantikázni.

Megfordultak és látták Sokkát, Sukival karonöltve. Katara kinyújtotta a nyelvét, csúfolódva. Ám ahelyett, hogy megvédte volna a helyüket, Aang megfogta a kezét. 

- Gyere Katara, hagyjuk csak őket - javasolta békítően - A törzsfőnök azt mondta, hogy meglovagolhatjuk a jegesmedvéket.

Kíváncsi lett volna, milyen Aanggal romantikázni. Őszintén nem tudta elképzelni a fiút ebben a helyzetben. Még mindig túlságosan gyermeteg volt hozzá. Szinte irigyelte azt, ami a bátyáéknak van. Egy megfontolt, érettebb szerelemre vágyott. De nem akart elkeseredni, hiszen idővel az is el fog jönni. Csak ki kell várni, gondolta.

x

Pakku mester is velük tartott mivel újra találkozni szeretett volna Kannával, Katara nagymamájával, aki sok-sok éve jegyese volt. Katara azon gondolkodott, hogy visszaszolgáltassa a nagymamájától kapott nyakláncot, amit már hónapok óta nem hordott. Egy biztos helyre eltette a találkozásig.

Az út hetekig tartott, át a tengereken. Aang és Katara sokszor felszálltak Appára, hogy előre repülve jelezzék, ha veszély közeleg. Sosem lehet elég biztos az ember semmiben. Sokszor együtt repültek, a felhők tengerében. Az ifjú Avatár a fejét a vállára fektette és elaludt.

A habos felhőkkel körülvett égen, Katara gondolatai mégis a Tűz Országában jártak. Közel egy két hónapja nem látta Zukót. Vajon mit csinál most? Olyan keserédes volt arra gondolni, hogy az életük váratlanul külön utakat vett. Ő a Tűz Országában, a lány pedig a Víz Népe felé tart.

Tűz és víz, a két pólus. Katara mélyet szusszant. Újra és újra átgondolta a történteket. Így volt a helyes, ha nem beszéli meg vele a történteket. Ha annyiban hagyja, és elmegy. Nem lett volna szabad feláldoznia mindent egy egyszerű fellángolás miatt. Azt nem tudta megérteni, miért fordul görcsbe mindig a gyomra, amikor a férfira gondol. Miért nem tudja elfelejteni a kétszemélyes csatáikat?

x

A várva várt találkozás eljött. A masszív hajók kikötöttek, a falu népe pedig rettegve elbújt volna, ha nem a víz népe zászlaja lógott volna az árbócon. Gyerekek és idősek maradtak az apró faluban. Hakodával az élen az emberek a hajóból kászálódtak ki. Néhány harcos az örömtől sírni kezdett, mások a havas földet csókolták meg.

Katara aggódva kereste azt az ismerős tekintetet az idősek között. Míg ismerős két tincset pillantott meg.

- Nagymama!

Az idős nő sírva fakadt. Minden egyes napot annak szentelt, hogy imádkozzon azért, hogy az unokái épen visszatérnek. Katarát szoros ölelésbe, mindketten az örömtől sírva fakadtak. Sokka is félretette a férfiasságát és elfogadta nagymamája kitárt karjait. A sorban egy idősebb vízidomár jelent meg, türelmesen várt a sorára, hogy végre a régi jegyesét megpillantsa.

- Kanna - sóhajtotta Pakku. 

Katara teljesen elérzékenyült, amikor meglátta, hogy a nagymamája az idős férfi karjaiba omlik. Sokáig egymás karjaiban maradtak. Rájött, hogy is valami olyasmit szeretne. Megöregedni valakivel, együtt leélni az életüket. Az oldalára nézett és látta, hogy Aang éppen integet a falunépének, akik csodálattal bámulják az Avatárt. A megmentőt.

A jósnő azt mondta egy erős idomár lesz a férje. Az ajkába harapott. Talán Aang lesz az a valaki, akivel az életét le fogja élni. Talán nem.

x

Az újraépítkezés kemény kétkezes munkának bizonyult. Hakoda alig töltött idők a gyerekeivel, szinte ki sem látszott az adminisztratív feladatok alól. A Északi víztörzs mintájára akarták építeni a falut. Hatalmas falakkal, amik megvédik és körbeveszik. Ehhez rengeteg ember kellett, még az idomárok sem bírták az iramot.

Aang próbálta kivenni a részét az építkezésben, de Katara azt látta, hogy lépten-nyomon eltereli valami a fiú figyelmét. Hol egy hócsúzdázó gyerek, hol egy mókásan totyogó pingvin. Nem akart erősen rászólni, inkább törődött a saját feladatával. Elvégre, pihenés is fontos.

Egyszer viszont azt vette észre, hogy a többi harcos is kicsit máshogy bánik az ifjú Avatárral. Gyerekként kezelték? Katara megkereste a bátyját, aki az egyik csónakban a fegyvereket ellenőrizte. A harcosok egy része halászni indult, hogy a felszaporodott tömegnek vacsora jusson. Sokka gyakorlott vadász volt, ki nem hagyta volna ezt az alkalmat. Látta, hogy még hat hajó teli férfiakkal készül a nyílt, jeges vizekre hajózni ki.

- Miért nem veszitek be Aang-ot is magatokkal? - érdeklődött Katara, kissé csipkelődve.

Egy gyors pillantással bemérte a terepet és nem látta sehol sem az említett fiút. Sokka habozott válaszolni, kellemetlen helyzetbe került. Igazán finomkodni akart, de úgy érezte itt már nem érdemes. Eszébe sem jutott a fiút is a vadászatra invitálni, mert nem bírta volna a látványt.

- Mert ez férfi munka - vágta rá Sokka helyett a nagyapja.

Katara keresztbe fonta a karját. Nyers és őszinte válasz volt, Pakku nem kertelt. Ő maga is tudta, hogy miért praktikus Aangot most nem hívni. De hallani akarta, valahogy kiszedni belőlük és sikerült is. Ez pontosan az a megrögzött mentalitás volt, amit sejtett. Nem tartották elég érettnek a fiút. Ezért nem vették be lelkesen sem az építkezésbe, sem a törzs más szokásaiba is, mint például a vadászat vagy tűzrakás.

- És Aang nem férfi? - vonta fel a szemöldökét, dacosan állt a csónak előtt.

Pakku csak megvonta a vállát. Sokka bocsánat kérően nézett a húgára, majd az evezőt a jég pereméhez illesztette és ellökte a csónakot vele a vízekre. Katara dühösen elviharzott. Beszélni szeretett volna valakivel, aki mindezt megcáfolná, de az édesapja még mindig el volt foglalva.

Aang nem illett bele abba a képbe, ami a víztörzséhez illik. Katara ezeket jól ismerte. Maga is elismerte már, hogy leány korában maga mellett nem egy olyan férfit képzelt el, mint Aang. Annyira kitűnt a többiek közül. A víztörzse beli férfiakra jellemző a hosszú haj, amit harcos copfba fognak. Ott voltak a harcos tetoválások, a fónakfogból készült nyaklánc. Mindezek az erő és hatalom jelképe. Ezért olyan nehéz mindenkinek elfogadni Aangot férfiként, mert róla hiányoztak mindezek a jelek. Viszont ott volt a nyíla, igenis van hatalmi jele.

Egy férfi képes kell legyen nyers fizikai erő kifejtésére is. Egy víz törzs beli harcosnak mestere kell lennie a vadászatnak és halászatnak. Aang viszont a légynek sem ártana. Nos, Katara meg is értette, hogy miért nem vitték halászni, de azt valahogy máskor is látta, hogy a többi harcos kicsit ferde szemmel néz a fiúra. Mintha nem tartanák szükségesnek, hogy bevegyék.

Piszkálta a csőrét a szótlan megbélyegzés, amivel Aangra néztek. Nem így képzelte el a családja találkozását a párjával. Szívesen megbeszélte volna a nagymamájával a dolgot, de gondolta inkább lehiggad, nehogy vitába keveredjenek. A mérges és zavarodott gondolatait Aang vidám hangja szakította félbe, aki beszaladt az igluba.

- Szia Katara, megyünk szánkózni a pingvineken?

Katara egy keserű mosolyt nyújtott neki.

x

Késő délután a férfiak visszatértek a szerencsés vadászatból. Katara nyomban az asszonyokkal együtt vacsorát kezdett főzni. Az üst mellett üldögélt, amikor egy váratlan társasága lett. Sokka volt az. A harcos copfjából néhány szál kiszabadult. Diszkréten beleszagolt a fókapörkölt mennyei illatába, majd leült a lányhoz a tűz mellé. Fáradtnak tűnt, szótlanul bámult a tűzbe egy kis ideig. Katara még mindig haragudott rá a legutóbbi megjegyzése miatt, így ő sem szólt hozzá.

- Aang tizenkét éves - jelentette ki Sokka, megvonva a vállát.

Katara felhúzta a szemöldökét. Nyilvánvaló volt. Kellett egy kis idő, hogy rájöjjön mire célozhatott ezzel a kijelentésével.

- De ő az Avatár. Na és ha tizenkét éves? - csattant fel a lány - Nem értem, miért nézitek így le Aang-ot, hiszen ő az Avatár.

Amiket véghezvitt bámulatosak voltak. Ebben senki sem kételkedett. Sikerült neki, hiszen ez volt a sorsa. Ám most más a helyzet. De Aang sorsa nem az volt, hogy fókákat vadásszon és jegesmedvék szőrét fonja. Az egy víztörzse beli harcos dolga. Aang ennél sokkal ártatlanabb és szabadszellemű a megszabott szabályokba sem illik bele.

- Mi tizenkét évesen felelősek voltunk másért. Dolgoztunk. Halásztunk-vadásztunk, harcoltunk a túlélésért - magyarázta Sokka, próbált minél békítőbb lenni - Nézd, Aang, az én barátom is, de nagyapának igaza van. Ezek nem neki valók.

Katara az ajkába harapott, inkább fékezte a felháborodottságát.

- Aang a gyerekekkel játszott, amikor Pakku nagyapa meglátta - tette hozzá a bátyja - És lássuk be, néha úgy viselkedik, mint aki tényleg jobban illik oda be.

Katara szótlanul kavargatta a pörköltöt. Akármennyire is fájt elismernie, Sokkának igaza volt. A szíve mélyén ő is érezte, hogy jogos volt a harcosok viselkedése is. De miért zavarta annyira, hogy a családja mit gondol a párjáról? Kitart mellette. Így a helyes.

x

Az igluban ült, a szőrmén ülve font. A függöny, ami a szobákat elválasztotta váratlanul meglibbent. A lány annyira belemerült a munkájába, hogy fel sem emelte a fejét. Kanna belépett és szeretetteljesen nézett végig az unokáján.

- Katara - szólított meg kedvesen - Befonhatom a hajadat?

A lány elmosolyodva bólintott. A nagymamája mögé ült és elkezdte kifésülni a hosszú mogyoróbarna haját. Olyan nosztalgikus volt hagyni, hogy a nagymamája a haját fonja. Mindig ez volt a szokása, mikor még kicsi volt és nem tudta megtenni ezt magának. Ez a gondoskodás gesztusa volt. Emlékeztette Katarát arra, hogy mindig bizalommal fordulhat az idősebb nőhöz.

- Nagymama, te megértesz ugye? Szeretem Aang-ot, annak ellenére, amit nagyapa mond.

A nagymamája egy ideig hallgatott. A ráncos ujjai már alig érezték a tincseket, hunyorítva koncentrált a fonásra.

- Én azzal voltam, akivel akartam lenni - válaszolta megfontolva - Nem csodálkozom, hogy te is ezt teszed. 

A makacsságát tőle örökölte, a családban van. A víztörzse beli nők az álhatatosságukról nevezetesek, no meg a csökönyösségről. A lánynak kicsit jól esett, hogy a nagymamája hasonlatosságot vélt bennük felfedezni. Mindig is büszke volt arra, hogy az unokája lehet. Ám ezzel a válaszolta meg a kérdését.

- Részben megértem őket - hunyta be a szemét legyőzötten Katara - Apa mondott valamit Aang-ra esetleg?

A nagymamája rázta a fejét. Katara kicsit megkönnyebbült, elvégre legalább nem tiltotta meg. Ha nem volt ellene, az is jót jelent. Mintha nem érdekelné. Erre megrázta a fejét, hiszen ez nem az apjára vall. Mintha nem tulajdonítana neki komolyságot.

- Te sem mondasz semmit - jegyezte meg sértődötten a fiatal nő.

Kanna elgondolkodva nézett végig a fiatal vízidomáron. Annyira felnőttnek tűnt, érettnek. Kicsit sajnálta, hogy nem a szeme előtt érett ilyen szép nővé. A kalandjuk megváltoztatta az életét, gyorsabban felnőtt. Azt kívánta bárcsak eloszlathatná az unokája kétségeit, de ez egy olyan döntés volt, amit nem neki kell meghoznia. A makacs kitartása magára emlékeztette. Ám időközben rájött, hogy nem mindig a csökönyösség a legjobb döntés. Néha azzal lehet több kárt okozni, ha valakit nem engedsz el.

- Majd akkor mondom el a véleményem, ha megérsz rá, hogy meghallgasd.

Megsimogatta a lány most már befont haját, az ujjai gyengéden futottak végig a szálokon. Katara újra kislánynak érezte magát.