Az ajkaik csatároztak, mohón. Szorított az idő. Sietni kellene, nehogy valaki rajtakapja őket. A nő Zuko vállán gyűrte a parkát, először félre akarta nyomni őt magától, de az ajkai a tűzidomáréhoz ragadtak. El kellene nyomnia őt magától, megszídni a férfit, amiért megcsókolta. Akarta, a teste teljes lázban égett minden érintéstől. Az ajkaival lefegyverezték és megbabonázták. Egész testében remegett, nem hitte el, hogy ilyesmire vetemedjen bármikor is. Az erkölcseit és elveit a sarokba dobta. Nem kellene Zukóval csókolóznia, ez kellene legyen a legutolsó dolog.

Istenek, mi lesz, ha valaki meglátja őket? A gondolat megrázta. Sokka? Hakoda? Vagy isten ments Aang? Hogyan magyarázta volna azt meg, hogy a bátyja esküvőjén megbújva csókolózik egy tűzidomárral? Nem is akármelyikkel. A volt ellenségével, az egyik legközelebbi barátjával.

Katara megszakította a csókot, nem engedheti meg magának, hogy rajtakapják ebben a kompromitáló helyzetben. Picit visszahúzódott, de a férfi karjai nem engedték messze. Zuko érezte, hogy levegő után kapkodik. Résnyire nyitotta a szemeit, és látta a lány zavarodott arcát. Egy pillanatig maradt békés, hiszen utána a szemei dühössé váltak. Zuko gyomra görcsbe rándult, elege volt, hogy két arcot lásson egyszerre. Sejtette, hogy tagadás következik majd, ismerte a lányt. A férfiben egy mélyről gyökerező dac ébredt fel. Hazudjon csak amíg, kedve tartja a szíve mélyén mindketten tudják, hogy a vonzalom kölcsönös.

- Hazudj nekem - suttogta Zuko, a szemeiben mély fájdalom csillant - Hazudhatsz még, hogy megbántad amit mondtál nekem és nem érzel irántam semmit sem.

Zuko felemelte az állát, az ujjával megérintette a saját ajkait. Tisztában volt vele, hogyha egy cseppnyit sem érzett volna iránta, ha egy kicsit sem akarta volna ugyanúgy az ajkait akkor nem engedte volna, hogy eddig húzódjon el a csók. Katara egy nagyon erős idomár, kisujjával leterítette volna, ha akarta volna. Hiszen a jég birodalmában igazán az elemében van. A nő is ugyanennyira szeretett volna beleharapni a tiltott almába.

- De már nem fogom elhinni - folytatta keményen, a hangja rendíthetetlen volt - Nem engedem, hogy játssz velem, Katara.

Katara szemei dühösek voltak, csak megrázta a fejét mélyen tagadja az egészet. A szájában még a férfi íze volt. Maga sem tudta, hogy mi az, amit hisz, de a férfi szavai megrengették. Habár a huzavona sokáig tartott, a lány azt érezte, hogy a játék éppen most kezdődik. Melyikük adja fel hamarabb a harcot értük? Melyikük mond le arról, hogy küzdjön olyasmiért, ami csak szenvedést és bűnt hoz? A szemeiben könnyek gyűltek, a bűntudat elsodorta. Hogyan tehetett ilyet és még élvezte is közben? Az ajkába harapott, mélyen, hogy fájjon. Ám a mozdulat csak még jobban felcsigázta a tűzidomárt.

Zuko lehajolt és még egy utolsó csókot lopott tőle. Katara most már kevésbé önként omlott a csókba, a tűzidomár magához húzta. Keményen csókolta vissza, mintha csak a szájával bűntetné, de az sokkal inkább jutalom volt. A férfi kihívásnak tekintette, hárította a csapásait felül akarta múlni, még erősebben vonta magához. Zuko megragadta a csuklóit, a vízidomár pedig ökölbe szorította a kezeit a vállán. Az ellenkezése sosem öltött formát, csak a heves szemöldök összevonásával. A tűzidomár szemét sem rebbentette a lány néma ellenkezésére.

Utat tört az ajkai felé és mélyen megcsókolta. Durva volt, bosszús és követelő. Mintha most azt mondá: rajtam a sor, hogy játsszam veled. Már eleget kapott, mégis éhes volt. Imádta azt a bűnös közelséget, azt az elhallgató hangot, ami arra figyelmeztette, hogy lebukhatnak.

Az agya ellenkezést üzent, vörös égők gyúltak fel. Zuko ajkait egy halk morajlás hagyta el. Katara érezte, hogy az egész teste lángokban égett. Ez volt a cél. Édes kínzás volt lassan megcsókolni a nőt. Katara szándéka vele viszont harc volt. Zuko a szenvedélyével csapdába ejtette. A csuklójára fonódtak az ujjai vasmarokkal

Lehet, hogy ellökné, de akkor miért kap mégis a csókja után. De minél jobban harcolt az ajkaival, Zuko annál jobban érezte, hogy megkívánta. Hogy itt helyben a magáévá tenné, ha nem félne ennyire a lebukástól.

Végre az övé lehetne, ahogyan mindig is álmodott róla.

Minden gondolat, ami átfutotta az agyát, a lány minden szakadozott lélegzetvétele egyre jobban fűtötte benne a vágyat. Katara vajon hasonlóképpen ég most? Vajon ő is harcol a lángokkal, amik fel akarják emészteni a megsemmisülésig?

Elengedte a csuklóját, mintha azt mondaná: tessék, menj. Fuss vissza Aang-hoz.

A következő pillanatban viszont a repülni engedett madár úgy döntött rab marad. Katara megmarkolta a vállát, Zuko meglepetten kostatálta, hogy a mellkasuk egymásnak nyomódik. Lebilincselő volt ennyire közel kerülni a szeretett nőhöz. Évek óta csodálta, míg szerelemmé érett a vágyakozó pillantások sorozata. A tűzidomár a végigsimított a derekán, aztán megállapodott valahol. 

Meg kellett csókolnia, nem volt más választása. Tudnia kellett az igazságot. Lehet, a szavaival hazudik, de az ajkai igazat mondanak most. Zuko félrehúzódott, azt konstatálta, hogy a nő még mindig a vállát szorítja. A ragaszkodás nem csak a csók hevében volt jelen. Melegséget érzett a mellkasában, imádta az érzést.

- Te is akartad - lihegte az ajkaira a szavakat.

A szavak jeges zuhanyként érték. Katara azt hitte felborítja az egész jégkunyhó, a világ minden összes terhe rázúdult. Tagadni akarta, még azt is, hogy mit tett éppen. Még akkor is, ha Zuko csókja íze lengi be az ajkait. Menekülni akart a felismeréstől, hogy ő is legalább annyira hibás ebben az egészben, mint Zuko. Többször is csalódott magában. Az első csók hevességből történt, buta kíváncsiságból. Ám a második még bűnösebb volt, mint az előző. Mert azt teljes testi erejével megállíthatta volna, hiszen számított rá, de mégsem tette. Hiszen belül akarta, túlságosan is.  Visszaszívni minden szívdobbanást, amit a szíveik egymással váltottak. Az arca elsápadt, nem volt magánál és messze attól, hogy ura legyen az érzéseinek. 

- Ne is kerülj a szemem elé - vetette neki a szavakat, a hangja remegett.

A csókolózás izgalma még a vérében pezsgett, buzdítva őt a cselekvésre. A tűzidomár mélyen beszívta a levegőt, már annyira feldühítette a helyzet. A tagadás a lány részéről megőrjítette. A szemei tüzet vetettek, hirtelen annyira felbőszülten mérte végig őt, hogy Katara hirtelen összerezzent. Eszébe jutott, hogy a tűzidomár egy hurrikán is tud lenni. Zuko felpattant a földről és vissza sem nézve rá kirontott a kunyhóból.

Katara lélekvesztve futott utánna. A  kétségbeesés fojtogatni kezdte, a szeme előtt omlott össze az élete. Nem kellett volna akkor megcsókold! orrolt magára. Mi van, ha valakinek elmondja mit tettek? Rémülten konstatálta a tényt, hogy jelenleg fogalma sincs Zuko mire képes.

- Zuko, állj meg! - kiáltott utána, de a férfi csak folytatta az útját a hajó felé.

Hidegen, vissza sem nézett rá. Katara szíve szinte kiugrott a mellkasából, amikor hirtelen a látképbe Sokka is belekerült. Hát persze, hiszen éppen indultak volna a többi férfival és Zukóval kihajózni a nyílt tengerre. A bátyja egy zavarodott és aggódó pillantást küldött mindkettejüknek. Ám kicsit felháborodott volt, amikor Katara csúnyán nézett vissza rá.

- Próbáljátok meg nem leszedni egymás fejét, oké? - rázta meg a fejét bosszúsan - Holnapután nős leszek, minden rólunk kell szóljon és nem a ti vitatkodásotokon. 

Zuko megvonta a vállát, szótlanul. Sokka felvont szemöldökkel nézett végig a húgán, el sem tudva képzelni, mi ugraszthatta szét a barátait. Ha te tudnád... A lány rá sem hederített. Csak a könnyeivel küzdködve menekült. Valahova, ahol egymaga lehet. Ahol nem kell senki szemébe néznie. 

Visszafelé nézett és látta, hogy mindkét férfi hajóra száll. Persze, az első vadásztársi próba. A gyomra görcsbe szorult. Az élete akaratán kívül is Zukóhoz lesz kötve, hiszen szimbolikusan a családja tagjává válik. Mindig ott lesz, hogy emlékeztesse őt a hibáira. Hogyan tud ennyire fájni? Nem értette hogyan szeretheti ennyire és mégis sajogjon a szíve minden gondolatra? Mélyen beszívta a levegőt, annyira érezte, hogy kikészült, gondolkodni sem tudott. 

Maga akart lenni valahol, bambán menetelt, közben nézte az eltávolodó hajót. A pillantása a víz tükrére esett. Egy pillanatnyi szélcsendben megpillantotta a saját arcát. Elfordult rögvest. Fenébe, még saját magára sem képes nézni. Sírva fakadt, mélységesen megbánta, de tudta, hogy ezen már képtelen lesz változtatni. Egy kunyhóban vert tanyát, ahol tudta, hogy csak régi fazekak és nem használt tárgyakat tartanak. Meghúzta magát és átadta a végső kétségbeesésnek. Csak imádkozni tudott azért, hogy Zuko mérgében nem talal ki senkinek sem. Nem tudta, hogyan magyarázná meg bárkinek az egészet. Hiszen ott van Aang... olyan régóta vannak együtt és érezte, hogy összetörné a szívét, ha látná szenvedni. Nem, nem akarta őt sem bántani!

Sírni kezdett, a könnyei utat törtek és futottak le az arcán. Az arcát a tenyerébe temette, elengedte a magában tomboló hurrikánt. Nem gondolta volna, hogy itt bárki is rátalál. Tévedett.

- Katara - szólította meg egy hang - Mi történt?

Összerezzent, minden erejével elfojtotta a zokogása hangjait. Némán rázta a fejét, hevesen ellenkezve, hogy Suki még közelebb jöjjön hozzá, be a jégbarlangjába. Tudta jól, hogy most lebukott és magyarázattal tartozik a lánynak. A legjobbnak találta most még tovább menekülni. Inkább nem beszélne róla, mintsem hazudjon a legjobb barátnőjének. Még maga sem állt készen arra, hogy szembesüljön az igazsággal a saját szájából.

- Itt az ideje, hogy beszéljünk róla - tette keresztbe a karját a lány, kissé basáskodón, remélve azzal észhez térítheti.

A vízidomárlány durván megtörölte a szemeiből kicsordult könnyeket.

- Ne törődj most ezzel, hiszen esküvőd lesz. Én jól vagyok...

- Nem számít, hogy mi lesz az elkövetkezendő napokban - erősködött Suki, a léptei hangja finoman kopogtak a jégkunyhóban - Valami nyílván bánt, ez sokkal de sokkal fontosabb akárminél.

Katara mély levegőt vett.

- Megcsókoltam Zukót.

Suki arca elfehéredett, a teljes meglepettségben csak barátnőjére nézett, aki mélyen csalódva a saját szavaiban rázta a fejét. Inkább számított arra, hogy kicsit pervatvarba keveredett Aang-al vagy a nagymamájával, mintsem ezt a bejelentést. A kisírt szemű lányt nézte, az ajkát marta. Hirtelen szóhoz sem jutott, csak sűrűn pislogva nyekkent egyet:

- Ó.