- Van valami baj?

Katarának már agyára ment ez a kérdés, amit az utóbbi hetekben hallott naponta. Becsukta a szemeit és mélyen beszívta a levegőt. Aang csak azt akarta, hogy jól érezze magát, ezt tudta, de mégis minden egyes kérdés egyre jobban feldühítette. Mert így azt érezte, hogy jól kell éreznie magát.

- Semmi. - vágta rá Katara.

Aang megállt a tó partján és csillogó szemekkel nézett a vízidomárlányra, aki vonakodva öltözött át fürdőruhába. Azt hitte őt is majd felvillanyozza a kis kitérőjük Omashu felé.

- Ha pancsolni akarsz a sárban tőlem megkaphatod! - Toph szólalt meg és máris készítette a kezében a sárgolyót, hogy megdobja a fiút.

Katara megtorpant. Elvégre, ha Aangot lefoglalja Toph lehet nem is kell tettetnie magát.

- Lenézek a faluba - szólalt meg határozottan.

Nem várta meg a választ, Katara felöltözött a kék köpenyét magára tekerte és befonta a haját. Távolról nézte, ahogyan Toph felmossa képletes módon a padlót a fiatal Avatárral sárbombái segítségével. A gyermeteg és értelemetlen harcaik lefoglalták a fiút, észre sem vette, hogy a barátnője távozni készül. Talán mégsem volt olyan fontos. Jobban érezte magát, amikor végre elindult a falu felé vezető ösvényen. Toph jelenléte enyhített a feszültségen, de letagadhatatlan a tény, hogy Aang túlságosan nagy terhet rakott rá az útjuk során. Mintha mindennel tökéletesnek és vidámnak kellene lennie. De Katara nem érezte magát sem tökéletesnek, sem vidámnak. Úgy érezte, mintha folyamatosan meg kell felelnie Aangnak és az elvárásainak. Húsz éves volt, közeledett a húszonegy. Már nem érdekelte a mókázás és a sárdobáló harcok, vagy a strandolás.

Sokkal jobban foglalkoztatta a feladat, hogy segítse eltörölni a háború maradványait. Zukóra gondolt, neki sosem adatott meg a választási lehetőség. Évek óta fáradozik a béke fenntartásában. Tisztelte, mert nem menekült el a felelősségei elől.

A férfin gondolkodni veszélyes volt, csak még mélyebb érzéseket keltett benne. Leért a faluba, a vállán egy bevásárló táska volt. Gondolta vesz pár gyümölcsöt az útra, így a piacot kereste fel. A faluban vegyes volt a népek közötti eloszlás. Látott pirosban és zöldben öltözött embereket. Kíváncsi volt milyen lehet a felállás a faluban. Megfordult a fejében, hogy emlékeztesse Zukót mennyire fontos lenne ezekkel a falukkal foglalkozni a békefentartás ügyében.

- Nem szeretnél venni tőlem zöldséget, kislány?

Katara habozott. Régóta nem látott ennyire fonnyadt és kiszáradt zöldségeket és gyümölcsöket.

- Semmi baj, ha nem - legyintett az idős nő, egy megértő, de szomorú mosoly ült ki az arcára - Tudom, hogy nem a legszebbek. Nem ugyanolyan az élet mióta kiapadt az a régi patak.

- Azt hiszem segíthetek ebben.

Katara elmosolyodott és gyorsan visszasietett a többiekhez. Az, hogy nem tehetetlenül kell nézze mindezt fellelkesítette.

- Találtam magunknak pancsolnivalót - szólalt meg lelkesen - A közeli faluban nincs vízellátás, ha összefogunk ebből a tóból odavezethetnénk egy keveset.

Katara elkezdte idomítani a vizet, mire Toph lerázta magáról a sárt és csatlakozott hozzájuk, hogy földet idomítva árkot ásson. Csak Aang nézte őket kicsit megszeppenve. Annyira hirtelen vége szakadt a mókának. Vonakodva lecsúszott Appa farkáról és csatlakozott hozzájuk. Egész végig csendben volt.

- Ez olyan nosztalgikus volt. - jelentette ki Katara.

- Nagyon jó érzés volt - tette hozzá Toph.

Számukra egy kis munka volt, apróság. De a falunak hatalmas segítség, hogy fellendüljön a gazdaságuk. Katara elégedetten nézte, ahogyan az emberek a mesterséges folyóhoz gyűltek. Egy második tavat vájt Toph, hogy oda gyűljön a maradék víz. Katara Aanghoz lépett, aki mindvégig meg sem szólalt és mosolyogva megveregette a vállát.

- A világnak szüksége van ránk, ezt nem szabad elfelejtenünk.

- Tudom. - felelte Aang, a hangja szinte szomorú volt.

Úgy érezte megfojtja az, hogy a világnak folyton szüksége van rá. Évek óta vágyott erre a szabadságra, nem arra, hogy mindig rendelkezésre álljon. Nem értette Katarát. Nem lehet mindig mindenkin segíteni. Elvégre, a szerzetesek azt mondták egy ember nem tudja megváltoztatni a világot. Ha az emberek összefognak és helyreállítják a dolgokat, rájuk szinte szükség sincs. Vagyis, ezt szerette volna hinni. Elvégre, ha az emberek összefogtak volna, áshattak volna egy járatot a pataknak. Ide nem volt szükség Avatár szintű beavatkozásra.

De egy ember mellett lehetett újra gyermek és bolond. Összepakoltak és a következő megállójuk Omashu volt. Bumi király szívélyesen fogadta őket. A város gazdagságtól pompázott mióta újra szabad a föld népe. A palotába érkezve Aang szívét régóta várt nyugalom fogta el.  Felemelő volt visszalátogatni azokra a helyekre, ahol kalandjaik során már egyszer megfordultak.

- Szívesen fagadlak titeket. Az avatárt, a barátját...- Bumi király egy pimasz mosollyal tette hozzá - És persze az Avatár barátnőjét is.

- A nevem...

Bumi már nem figyelt a válaszra, sietve bemutatta a palotája újabb fejlesztéseit. Mióta nem jártak itt újabb elvetemült és szórakoztató dolgokkal bővítette. Katara dühösen keresztbe fonta a karjait. Ha tréfa is volt, kicsit gonosz volt.

- Ne vedd a szívedre, biztosan tudja a neved csak bosszantani akar.

Toph vigasztalása nem volt elég számára. Hiányolta, hogy Aang kiálljon mellette. Szerette volna, ha tisztelnék individuálisan is.
Megbántódva koslatott utánuk.

- Hogy szeretnétek a szobáitok?

- Külön. - vágta rá Katara, talán túlságosan hevesen is.

Aang kicsit furcsállta a választ, de gyorsan lerázta a gondolatot.

- Bölcs döntés. - vágta rá Toph - Ránk fért már egy kis csajos idő.

A király bólintott és elvezette a két nőt a lakrészükre. Toph levetette magát a puha ágyra azonnal. Katara viszont feszengve szelte a szobát, mintha nagyon fontos teendői lennének. A táskáját a földre dobta, végül ő is lehuppant az ágyra. Nem volt jellemző rá az ilyen féle kaotikusság.

- Nagyon feszült vagy, mi a bajod?

- Miért hív mindenki az Avatár barátnőjének?

Toph felsóhajtott, tettetve a frusztrációját forgatta mellé a szemeit is. Felkönyökölt az ágyon és felé fordult egy pimasz mosollyal.

- Miért, kinek hívjanak, a Tűz Ura barátnőjének?

- Toph! - csattant fel Katara - Csak arról van szó, hogy nevem is van.

Leült az ágy szélére és le oldotta a kulacsát az övéről. Még a víz idomár mester is kevésbé lebecsmérlő lenne, mint az Avatár barátnője. Valahogy mintha a háború után elveszett volna az identitása.

- Tudom milyen, amikor azt akarják, hogy egy státusz határozzon meg - szólalt meg újra Toph, kicsivel több megértéssel - Akkor döntsd majd el hogy a neved mellé Tűz Urát vagy Avatárt szeretnél. Jóóó éjt.

Lustán elnyúlt az ágyon és nevetett a saját viccén. Vagy a nő megnyomorított helyzetén.  Remélte, hogy Aang nem haragudott meg azért, mert nem szeretett volna vele egy szobában tölteni az éjszakát.

Csak nem akart közel lenni. Tudta, hogy rossz erre gondolni de... De nem akart összebújni Aanggal. Kellemetlennek érezte. Főleg tudva a tényt, hogy a legeslegutolsó ember, akivel összebújt még Zuko volt. Bűntudatosan behunyta a szemét. Nehéz volt elfelejteni azokat a csókokat, amiket váltottak. Katara is elnyúlt az ágyon. Több akart lenni, mint az Avatár barátnője.

X

Két napnyi szeretetteljes fogadtatás után a csapat továbbállt. Appa szelte az eget, szétszórva a bárányfelhőket. Katara még mindig kicsit magába zuhanva bámult maga elé. Az is tett egy lapáttal a hangulatára, hogy Aang újra megkérdezte, ha bántja valami. Semmi, amit meg lehetne oldani.Frusztrált  volt, amit nem segített az sem, hogy ezzel egyben mennyire bűntudat kerülgette. Egy ígérettel búcsúzott a Tűz Urától, ez még rosszabb volt, mint az eddigi búcsúk. Az ajkán táncoltak még a szavak, a bőrén érezte a gyengéd érintéseket. Rabbá tette.

Katara az állát Appa nyergének támasztotta.

- Nézzétek, mennyire leégett az az erdő - szólalt meg elgondolkodva Katara, ahogyan a tájat fürkészte - Szénné égett.

- Szálljunk le azonnal - kiáltott fel Toph.

Aang és Katara döbbent ijedtséggel bámultak rá, a légidomár nem kérdőjelezte meg. Appát a földre irányította. A korom fekete talaj megszínezte a fehér bundáját. Toph leszállt és ásni kezdett míg ép és egészséges talajt nem talált. Akkor megtorpant.

- Toph mi ütött beléd?

- Aang, mi a következő város neve?

- Öö nem tudom - vonta meg a vállát a fiú, majd a térképek között kezdett kutakodni - Azt hiszem Kippu nevezetű.

Toph ajkai egyenes vonalba húzódtak. Katara erre csak még jobban aggódni kezdett. Féltő pillantásokat váltott Aanggal. A nő leszállt a nyeregből és végigfuttatta a tekintetét a szénhalmazon, ami egykor egy hatalmas erdő lehetett. Hatalmas pusztítás mehetett végbe.

- Meg kell keresnünk Zukót. Azonnal.

X

Zuko vegyes érzésekkel szállt le a hajóról, ami a Tűz Urának palotája mellett kötött ki. A kísérete minden lépését nyomon követte, amíg elért a palotába. Tolongó tömeg, lelkes rajongókkal és utálókkal együtt körbevette. A férfi még nem szokott hozzá ahhoz, hogy ne kövezze meg a saját népe. A közvélemény sérülékeny és forgandó. Tudta, hogy vannak pletykák. Nem egyszer hallotta az öreg tábornokok becsmérlését a ténnyel kapcsolatban, hogy mennyire nem hétköznapi és szabálytartó Tűz Ura. Nőtlen, gyermektelen és pofátlanul fiatal. A többi Tűz Urákhoz képest, akik leggyorsabban akkor jutottak trónhoz, hogyha az előző uralkodó öregségben elhúnyt.

Az imbolygó tömeget nézte és különös megvetéssel a kacérkodó nőket, akik rá kacsintgattak. Zuko tudta, hogy a hatalomért akármelyikük odaadta volna magát. Egy pillanatnyi figyelmet sem szentelt rájuk. A gondolatai még a jég országában hagyott nő körül forogtak. Közel három éve uralkodó, annál több ideje szerelmes belé és még mindig ingatag a helyzet. Ennek ellenére, nem hagyta el annyira elkeseredve a Déli Sarkot. Ez a búcsú különbözött a többitől, ebben ott lengett egy ígéret is.

Zuko belépett a palotába és levetette a nehéz díszköpenyét, amit a szolgálók elvettek. A hatalmas ebédlőben jázmin tea illat keringett, tudta, hogy itt találja majd. Iroh a pai sho asztalnál ült és teat iszogatott. Mindeközben a tábornok, aki merészkedett kiállni ellene pai sho-ban csúfosan vereséget szenvedett.

- Üdv, Bácsikám.

Iroh szeretetteljesen megölelte az unokaöccsét. A tábornok meghajolt és engedelmet kért, hogy távozhasson. Nem marasztalták, Zuko leült a helyére az asztalhoz. Iroh nyomban tetőtől talpig bemérte. A férfi sugárzott, nem gondolta volna, hogy az unokaöccse ennyire boldogan tér vissza. Féltette, hogy újabb kudarcok érik. Sejtette, hogy az öröme forrása egy bizonyos vízidomár volt.

- Hogy telt a mennyegző?

- Nagyszerűen - lelkendezett Zuko - El sem hiszem, hogy engem kértek fel és már a családjuk tagja vagyok.

Képletesen, de igen. Iroh elmosolyodott, sejtette, hogy Zuko lelke mélyén nem csak ilyen módon tenné meg. Egy ideje nem beszélt Kataráról, biztosra vette, hogy fájt neki, így nem faggatta. Teljes erejéből bíztatni szerette volna az unokaöccsét, hogy elérje a célját, ám ugyanakkor tudta nem akárhogyan teheti ezt meg.

Zuko segített elrendezni a pai sho köveket egy újabb meccsre. Ahogyan a kerek köveket nézte a kezében megakadt a fehér lótusz kő. Eszébe jutott, amikor az Üstökös előtt megkereste a Fehér Lótus társaságát és a bácsikáját. Iroh akkor azt mondta, hogy legnagyobb vágya az lenne, ha a teázóját működtetné és pai shot játsszana. Bűntudata lett, hogy ezt nem tudta eddig megadni neki. Elvégre, akárhányszor elhagyta a palotát nem bízott meg senki mást a vezetéssel, csak Iroht. Nagyon bizalmatlan mindenkivel szemben.

- Bácsikám, sajnálom, hogy nem nyitottad meg a teázódat Ba sing seben.

- Rá se ránts, Zuko. Tudom, hogy most itt van rám szükség. - intett Iroh mosolyogva - Nos, megtáncoltattál egy bizonyos hölgyet?

Zuko arcát vörösség öntötte el. Mielőtt még a tűzidomár válaszolhatott volna egy kopogás érkezett az ajtó felől. Tüstént egy szolgáló lépett be és meghajolt előttük.

- Tisztelettel, Tűz Ura Zuko. Vendégei érkeztek.

Zuko gyanakodva felállt a pai sho asztaltól, Iroh nyomban követte. Nem számított vendégekre, elvégre egyetlen nyugodt perce volt, hogy visszaérkezett. Kiegyenesítette a hátát és felvette a magabiztos és határozott énjét. Gyűlölte az efféle meglepetéseket.

A folyosóra érve meglátta a titokzatos látogatókat. Sosem gondolta, hogy egyszer szerencséje lesz fogadni a Korom Hordát a palotájában. Egyből a szemével Mait kezdte keresni. Meglepte a jelenlétük, ezzel egyben viszont egy nagyon erős baljós megérzése is támadt. Régen még arra kérte Mait hogy legyen a tanácsosa, hogy ne kelljen aggódjon kiben bízhat. Akkor a nő hevesen és azonnal visszautasította. Talán a fájdalom beszélt belőle.

Zuko hozzájuk lépett és miután kölcsönösen meghajoltak, a férfi észrevette, hogy a középen álló nő egy cserépedényt tartott a kezében, egy pergamen volt a tetejére hozzáerősítve. Zuko nem értette miért nem beszélnek. Emlékezett, hogy anno a táborban sem váltott senkivel szót. Iroh gyanakodva nézte a jövevényeket, de nem lépett közbe. 

A pergamenen pár sor állt. Erdőtűz ütött ki, nem tudni ki okozta. Ők megmenekültek, de a vezérük, Mai odaveszett. Tudták, hogyha valakinek tudnia kell az Ő lenne. Zuko tompán meredt maga elé. Hirtelen azt sem tudta, hogy milyen érzések keltik hatalmába. Egy pillanatig csak megbénult. Azt kívánta bárcsak ebben az állapotban vert volt tábort. Mert ami ezután következett szétvetette. A sajnálom, megbánás és bűntudat rázúdúlt.

Sosem felejti el azt a napot, amikor elküldte a palotától, mert jobbnak látta. Gőgös volt? Büszke? Vagy talán könnyebbnek látta félreállítani az útból? Zuko elszégyellte magát. Akárcsak a szülei, ő is problémának látta sokkal inkább, mint embernek.

- Hol van a teste? - Zuko biztosra vette, hogy alig jött ki hang a torkán, majd amikor a nő tekintetét követte ráeszmélt.

Igyekezett, hogy ne remegjen meg a keze, ahogyan átveszi a harcosoktól. Milyen morbid, hogy három év után újra magához ölelheti. Zuko szemei a barnás-fekete urnára estek, ahogyan a mellkasához szorította.

Egy barátot elveszíteni mindig egy csapás. Még ha meggyőződése szerint nem érzett iránta csak eképpen, valahogy Mai mindig is egy része volt. Egy része, amit eltemetett, még mielőtt a kapcsoltukkal tette volna ugyanezt. Az urnában maradt hamvait kötelessége lenne elvinni a szüleinek. Már ha érdekelné őket.

- Pihenjetek meg az útról, fogadlak, a gyászidőszakot itt tölthetitek - szólalt meg, ügyelt arra, hogy a hangja meg ne remegjen.

Nem vitte rá a lélek, hogy a szobájába vigye az urnát. A sírokhoz vitte és őröket állíttatott az ajtók elé. A lelke túltelített volt, alig vonszolta maga után. Zuko úgy érezte elbukott, mint ember. Magára hagyta volna, amikor szüksége volt rá? Talán nem ismerte fel a jeleket és egész végig veszélyben forgott az élete? Hát nem tapadt még elég vér a kezéhez?

x

Teljesen meglepte a hír másnap, hogy az Avatár és a barátai megérkeztek a palotához. Különösen ügyelt arra, hogy Mai halálhíre még véletlenül se tudódjon ki, ezért nem értette a hirtelen látogatást. Gyorsan rendbe kapta magát, igyekezett mindennél jobban álcázni magát. De a tükörben felismerte a fáradtság jeleit az arcán. Alig tudott aludni éjszaka.

Iroh bácsikája pai sho termében bukkant rájuk. Egy széles mosolyt varázsolt az arcára, megigazította a koronáját és eléjük lépett. Látta Toph-ot, Aang-ot és Katarát az asztalnál ülni, de mind letörtnek és szomorúnak tűntek. Feléjük fordult, de mielőtt még üdvözölhette volna őket, Toph megtörte a csendet.

- Mai erdője leégett. Tegnapelőtt vettem észre amikor repültünk a Föld Királyságában. 

Zuko arca egyből lefagyott és a szomorúság vette át az irányítást. A vállait leengedte, kifújta a levegőt, mintha megkönnyebbült volna. Nem kell álca, nincs szükség színészi alakításra. Olyan biztonságot adott a tudat, hogy előttük őszinte lehet. Mindannyian rápillantottak. Zuko ugyanazt a sajnálatot látta rajtuk, mint amikor az apját temette. Nem tehet róla, hogy mindig neki jut a keserű pohár. Mai halála megrázó és hirtelen volt, még Tophnak is, aki folyamatosan veletartott és tisztában volt az elidegenedő barátságáról a nővel. 

- Három napja értesültem róla magam is - bólintott Zuko, a szemeiben mély gyász mutatkozott - El kell indulnom nemsokára, hogy a szülei eltemethessék a hamvait. Legalább ennyi maradjon nekik.

- Veled tartunk, nem hagyhatunk egyedül a gyászban. - szólalt meg hevesen Aang - Appával sokkal könnyebb lesz az út.

Most nem, tette hozzá magában keserűen Katara. Kerülte a tűzidomár tekintetét, mintha túlságos félne, hogy a terem lángra kap, ha ők egymásra néznének. Bűntudatosan lenézett a kezeire az asztalon. Tudta jól, hogy a legutolsó alkalommal gyáván megfutamodott, amikor Zukóról volt szó. Túlságosan megijesztették az érzései a férfi iránt. Egy része még mindig ezzel küzd. Ám most ezt félre kell tennie, hogy mellette lehessen. Sajnálta, hogy Zukót újra maguk alá sodorták a hullámok. De egy apró, nagyon is önző részét teljesen feltüzelte, hogy újra maga mellett tudhatja.

Zuko hálásan elmosolyodott és megköszönte a segítséget. Ódzkodott egyedül nekivágni az útnak, viaskodott ezzel a gondolattal egész éjszaka. Agni meghallgathatta, hogy ilyen tüstént mellette támadtak a barátai.

- Holnap reggel indulunk, ha nektek is megfelel. 

Egyetértettek. Zuko ebédre invitálta a többieket és átvezette őket az ebédlőterembe. Katara érezte, hogy Zuko karja elsúrlódott az övén. Az ingujjból kilógó bőr cirógatta egy leheletnyi ideig. Az érzéstől zavarba jött és nyomban a férfire nézett. A tűzidomár viszont tovább magyarázott és a többiekre figyelt, mintha észre sem vette volna. Mégis mit művelsz? Szólt magára dühösen. Hiszen Zuko még biztosan gyászol. Úgy érezte, hogy túlreagálja a dolgot, semmiség volt.

A másik teremben megpillantott egy csapat furcsán sötétben öltözött nőt, akik a közelükben lepzseltek. Tisztelettudóan meghajoltak a Tűz Ura előtt. Zuko bemutatta őket, mint Mai barátait. Toph-nak igenis ismerősek voltak az alakok. A tekintetük találkozott Kataráéval és a nőt kirázta a hideg. Olyan hidegek és robotiasaknak tűntek. Hosszan tartották a szemkontaktust.

- Mintha kígyók lennének - kommentálta az orra alatt.

- Belőled a féltékenység beszél, de most az egyszer egyet kell értenem - bólintott Toph - Valami nem stimmel velük. Sosem szimpatizáltam, hogy kikkel barátkozott.Éppen ezért maradok a palotában, amíg ti kirándultok. 

x

- Zuko - szólította meg a vízidomár, a hangja olyan távolinak tűnt, ahogyan a gondolatok ellepték - Nem a te hibád.

Zuko bólintott, de úgy érezte megtelnek a szemei könnyel, ezért gyorsan továbbhaladt. Aang látta, hogy Katara utána rohan. A tény, hogy a vízidomár ennyire kötődik hozzá, sosem ébresztett kétségeket a saját kapcsolata iránt. De néha azt kívánta, bárcsak mindketten elhinnék róla, hogy ő is tud felnőttes lenni.

Katara a kertben érte utól. Lihegve megállt előtte és a kezeit a derekára tette. Zuko kerülte a tekintetét. Legyőzöttnek festett, ahogyan a földön ült és maga elé bámult. 

- Hogy érzed magad?

- Bűntudatom van. Magára hagytam - mondta ziláltan Zuko - Mintha tehettem volna többet is érte, csak nem hagyta.

Csend állt közéjuk, Katara ráeszmélt mennyire fogalma sem volt arról, hogy mi lett Mai-jel. Sosem kérdezte, hogy hová szívódott fel. Nem érdekelte, sőt még egy része nem bánta, hogy eltűnt a színről. Nem gyűlölte, de határozottan nem kedvelte azt, ahogyan rákapaszkodott Zukora minden áron. A féltékenység minden pillanatban a vérében volt, amikor együtt látta őket a palotában sétálgatni vagy beszélgetni. Aztán Mai egyszer csak eltűnt. Zuko senki orrára nem kötötte a tényt, Katara pedig arról kezdett megfeledkezni, hogy vetélytársának tekintette. Mindezt azért az egyszerű tényért, mert Zukónak fontos volt. És a férfi megtöröttségét látva azzal szembesült, hogy még mindig fontos számára valamilyen szinten.  

- Sosem kérdeztem mi van vele - válaszolta, a sértődöttséget leplezve a hangjában - De megértem, ha neked jelent még valamit a kapcsolatotok.

Katara szíve fájdalmasan összehúzódott. Hiszen Zuko neki ígérte meg, hogy várni fog rá. Tudta, hogy most egyáltalán nem bölcs dolog féltékeny lenni Mai-re, de nem tudta fékezni az indulatait. Úgy érezte karót nyert. Zuko egyből észlelte az enyhe váltást a hangjában, felvonta a szemöldökét. Mélyen sóhajtott, nem volt türelme ehhez. Feltápászkodott és megigazította a királyi köntösét. 

- Az utóbbi időben már barátok sem tudtunk lenni - felelte hidegen, remélte ezzel eloszlatja minden kétségét iránta.

Katara közelebb lépett, de Zuko meghátrált. A fél szemét mindig résen tartotta. Nem kételkedett abban, hogyha a palota udvarában bármi is történne köztük az ne derülne ki. Ó de még mennyire.

- Katara - szólította meg határozott, de halk hangon, valahogyan rá kellett ébresztenie a nőt - Minden, amit mondtam igaz marad, Katara. Várni fogok.

A vízidomár szíve hevesen megdobbant. Újra ez az érzés. Pillanatok alatt sikerült újra felébresztenie azt a tüzet, ami maradéktalanul megsemmisíti. Az arcát pír öntötte el, máris érezte a hatását a testén.

Zuko futva körbenézett, mire a nő is rádöbbent miért viselkedik ennyire furcsán. Már nem a Déli Sarkon vannak, ahol a madár sem látja őket. Itt a falnak is füle van. A férfi szavai cirógatták a szívét. Alig két hete nem látta és máris érezte a hiányát. A szomjúságát enyhítette a jelenléte. A Tűz Ura megenyhülten közelebb lépett, megtartva a tisztes távolságot. Mai halála csak még jobban kiélezte a lelkében tomboló vihart. Gyógyulni akart, de nem akarta elszalasztani az esélyt, hogy újra megszerezze a nő szívét. Zuko tudta, hogy nem a legmegfelelőbb időpont, amikor az egyikért gyászolsz és a másikat magadhoz ölelnéd. 

- Azula tudta, hogy miért céloz rád, ezt ne felejtsd.

Szerettelek. Még suttogni sem merte.

- Jó éjt, Katara. Le kell pihennem.

Katara viszonozta a gesztust, de magában megjegyezte, hogy alig ment le a nap. Ám Zuko szemei vörösek és fáradtak voltak, biztosra vette nem aludt éjszakákon át. Még ha nem is voltak együtt az utóbbi időben, a férfit ennek ellenére megviselték a történtek. Ozai halálával ellentétben, azt látta Zuko sokkal nyugtalanabb és kifacsart. Mintha nem tudná annyiban hagyni. Aggódva nézte, ahogyan a férfi lomhán eltávolodik a palota folyosóján.

Milyen lehet elszakadni minden baráttól, egyedül meghalni. Mai-ra gondolva egy másik nő jutot eszébe. Katarának támadt egy ötlete. Felszaladt a szobájába és kutakodni kezdett a szekrényben. Zuko csakis nagyon csinos kék ruhákat varratott neki. Milyen figyelmes. Katara azon kapta magát, hogy az ujjaival játsszik a szabás vonalán. Vajon a férfi gondolt rá, amikor ezeket kiválasztotta? Vajon akkor is égett?

Milyen kár, hogy most éppen egy tűz népe ruhára lenne szüksége. Felállt az ágyra és a vörös függönyökből az egyiket kioldotta. A vörös anyag a földre hullott, kecses mozdulattal. Akárcsak egy köntöst magára tekerte és útnak indult az éjszaka leple alatt.