A fagyos szél az arcát csípte, ahogyan kiszálltak a hajóból. Toph hálásan felsóhajtott, hogy végre megérkeztek. Morcogott egész úton, ám a szavai süket fülekre találtak. Zuko gondolataiban messze járt, egy kék szempárról ábrándozott. Meleg fogadtatás várta őket, embereket láttak gyűlekezni, az alakjukat elmosta a hóesés. 

A hóvihar semmiség volt amellett az erő mellett, amivel a bajtársuk, Sokka rohanta le őket, amint földet értek. A víz harcosa nem is leplezte a boldog lelkesedését, ahogyan megpillantotta a barátaikat.

- Zuko, Toph üdvözöllek - borult a nyakukba Sokka, már-már elérzékenyülten.

A közös öleléshez hamarosan még valaki csatlakozott. Zuko kibontakozott az ölelésből és a fiú húgát pillantotta meg. Vegyes érzések tomboltak benne. Volt benne nem kevés távolságtartás. Zuko torka keserű volt. Éppen ettől félt, nem akarta magától elnyomni és elijeszteni. Már ezerszer megbánta azt, hogy akkor őszintén beszélt neki az érzéseiről iránta. Odalett a barátságuk. Úgy érezte nem tudja lenyelni a veszteséget.

Katara tengerkék szemei sejtelmesen bámultak rá. Csak figyelt, nem szólalt meg. Figyelt és várt. Zuko úgy tűnt neki a lány ugrásra kész. A tűzidomár viszont égett a vágytól, hogy cselekedjen. Legszívesebben magához ölelte volna, egek még azzal is beérte volna ha beszélni tudna vele. Akár mint baráttal.

Amíg Zuko elveszett a pillanatban az emberek nyüzsögtek körülötte, Katara eltépte a tekintetét a férfiről.

- Utálom ezt a sok tengert - duzzogott a földidomár - Azt hittem inkább vízbe ugrok, ha Perzselő Hencegő engedett volna.

- Perzselő Hencegő? - kérdezett vissza Katara felvont szemöldökkel.

Toph csak megbökte Zukót, megmutatva kié is igazán a becenév. A földidomár lány könnyűszerrel osztogatta mindig is a beceneveket, ám ez mégis máshogy esett. Katara azon kapta magát, hogy féltékenység tör rá, akárhányszor arra gondol, hogy Toph hónapokat töltött együtt az egykori tűz hercegével. Maga is érezte, hogy a baráti érzései elgyengültek. Ám más féle érzései felerősödtek. Ahogyan végigfutott a tekintete a férfin, alig tudta visszatartani azt, hogy el ne piruljon.

- Reméltem, hogy nem ragad meg a név - rázta a fejét csüggedten Zuko - De mégis.

Sokka felbuzdultan kezdett bele a körbevezető turának. Büszkélkedett az eredményekkel és a gyökeres változással, amin a falu végigment. A tűzidomár valóban rá sem ismert. Két évvel ezelőtt, amikor meglátogatta a falut igencsak gonosz szándékok vezérelték. Tisztán emlékezett, hogy lerombolta Sokka hófalát. Minden annyira megváltozott azóta.

Ám most a kilátás sem tudta teljesen lekötni a figyelmét. Egymás mellett meneteltek. Zuko a szeme sarkából nézte a gyönyörű vízidomárt. Szólt volna valami kedveset, de nem tudta hogyan értelmezné a lány.

- Hogy vagy? - törte meg a csendet Katara.

Zuko meglepőnek találta, hogy ő kezdeményezett.Pár lépésnyire hátrább lépkedtek, mint az idegenvezető Sokkába csimpaszkodott Toph. A magány és az intimitás illúziója maradt az övék. Katara kezei ökölbe szorultak a kabátja ujja szárában. Annyi mindent mondott volna, annyi kétség gyötörte. A jövője kecsegtette és a múltbéli döntései kínozták.

Vágyom rád.

- Jól vagyok.

A hangulat hideg volt, Katara csak bólintott a választ halván. Mindannyian megálltak, amikor az családi igluhoz értek. Zuko már didergett, úgy érezte a csontjáig hatolt a fagy. Merengve nézte a vízidomárt, bárcsak ki tudná halászni a fejéből az érzéseit.

Egy alak lépett ki az igluból, Zuko pedig elkerekedett szemmel bámulta az idős asszonyt. Nem kellett sok míg rádöbbenjen, őt fenyegette meg két évvel ezelőtt, hogy adja ki az információt az Avatárról. Sokka bemutatta a nagymamáját, Kannát Toph-nak, hiszen ő sosem járt még a Déli Sarkon. Az idős nő viszont egyből a Tűz Urára fókuszált.

- Ismerősnek tűnsz - jelentette ki szigorú, érzéstelen hangon - Sosem gondoltam, megelém, hogy a Tűz Ura ellátogasson a falunkba.

Nem kellett neki bemutatni Zuko-t erre a férfi is rájött. Sejtette, hogy ez a nap arról fog szólni 

- Bocsánatot kérek mindenért.

Ahogyan meghajolt a nagymamája előtt Katara rádöbbent miért szerette meg ennyire azt a férfit. Képes volt alázatra, és élt benne egy vágy, hogy a hibáit helyrehozza. Akármennyit is hibázott mások ellen, mindig a jót akarta. Katara szíve hevesen dobogott, ahogyan őt nézte. Meg akarta ölelni Zukót, biztosítani arról, hogy mindenki megbocsát majd neki. Ám nem tehetett mindenki előtt ilyesmit. Elpirult, hogy is jutott eszébe ilyesmi?

Éppen megérkezett Aang, barátságosan köszöntötte a többieket. A lány hirtelen átölelte és sietve megcsókolta az ajkain. Katara úgy érezte,  hogy csak azért is megcsókolja a fiút. El kellett nyomnia az érzéseit, mielőtt még valami bolondságot csinál. Aang meglepve, de lelkesen fogadta a csókját. A légidomár egész arca vörös lett.

A hirtelen jelenet nem keltett felhajtást, de Zuko úgy érezte kést szúrtak a mellkasába. Fájt, hogy a nő akit annyira szeret másé, de szinte már elviselhetetlen volt látni, ahogyan erre emlékeztetik. Elfordította a fejét, nem bírta nézni. Túl valós volt a fájdalom. Eddig szinte soha sem csókolóztak előtte. Összehúzta a szemöldökét és keményen nézett végig a nőn, nem értette miért indított felé nyílt támadást. Tényleg ennyire túllépett azon, ahogyan egymáshoz értek a Tűz Palotájában hónapokkal ezelőtt? Tényleg nem érez már irántam semmit sem? 

Toph nem látott, de a hangok alapján ki tudta következtetni, mi történhetett. Közelebb lépett Zukóhoz, most már rá csimpaszkodott és nem Sokkára. Tudta, hogy ez a helyzet szétszúzza belül a tűzidomárt.

- Elmúlik majd nekik - suttogta annyira halkan, hogy Zuko hallja, majd hangosabban tett megjegyzést a párra - Most örülök, hogy vak vagyok. 

Zuko az utolsó kommentre felkacagott, Sokka is elmosolyodott. Habár nem akart bántás lenni, a túlfűtött pillanatot szépen megszakította a gúny. Katara sérődőtten tette keresztbe a karját, a terve visszafelé sült el hiszen esze ágában sem akarta magát kinevettetni. Sokka mindig bosszantotta azzal, hogy túlbuzgó a szerelmük. Toph már csak a hab volt a tortán.

- Toph, már úgy hiányoztak az epés hozzászólásaid - szólalt meg gúnyosan Katara, próbálta rejtegetni, mennyire rosszul esett neki, a mellette levő férfira nézett, dühösen - Tőled azért többet vártam, Zuko. 

Aang pánikolva kezdte csitítani a társaságot, mert Toph már keszült újra visszavágni. Zuko felemelte a szemöldökét. Nem értette, hogy miért benne csalódott a lány? Hiszen nem ő kezdte a háborút. Keresztbe fogta a karjait és sértetten nézett vissza rá.

- Igazítsuk el a feszültséget, mit szóltok? - szólalt meg Sokka, a kezét lebegtetve bemászott a kör közepébe - Ez a most nem rólatok szól... Hanem rólam és Sukiról. 

Bárcsak tudta volna, hogy ezek után a feszültség csak még jobban nőni fog. Sokka módszere a világbéke megvalósítására tökéletes volt. Egy dolog kivételével, Katara és Zuko nem értett egyet ezzel. A háború elkezdődött, és mindketten hajlandók voltak új sebeket ejteni a másikon.

x

Vacsoráztak, idegen ételek csücsültek a táljában. Zuko vonakodva vetette bele magát az ismeretlenbe. A sós és kesernyés ízek rengetege cirógatta az ízlelőbimbóit. Különös ízvilág volt, ezt el kellett ismernie, de nem elviselhetetlen. A tűz népe inkább a csipős ételeket szereti. Ám nem utasította vissza ezt sem, a fókából készült ételek igazán jól estek, ám a hínártól inkább csak kirázta a hideg.

Zuko magán érezte a vízidomárlány tekintetét. Követte, mint egy sas és leste az alkalmat, hogy mondjon valamit. Ő viszont büszkeségből nem is nézett rá. Részben azért is, mert nem volt benne biztos, hogy vissza tudná folytani a haragját és a csalódottságát. Zuko úgy érezte egy gyerekkel van dolga. Provokálják és ő csak azért sem akarja majd megadni neki a figyelmet.

- A Tűz Ura bizonyára nem venné a fáradtságot, hogy elszedje maga után az edényeket - szólalt meg vitriolos hangon Pakku - Elvégre, a néped faragatlan vadembernek tart minket.

Katara dühösen nézett a nagyapjára. Zuko egyenes vonalba húzta az ajkait, megharapta a nyelvét, hogy féken tartsa. Nos, úgy tűnik a provokáció a családban van. Az idős férfi megvető és hideg szemeibe meredt, ó mennyire is emlékezetette őt ez a tekintet valakire. Nyugodtan vett levegőt, noha érezte az egész szoba tekintete rajta pihen.

- Biztosíthatom, hogy én nem gondolok önökről ilyesmit - jelentette ki emelt fővel, de mégis volt valamennyi alázat a hangjában - És nem jelentene gondot sem, hogy segítsek. 

Katara elképedve nézte, ahogyan maga a Tűz Ura lehajolt és két kezével gyűjtögette egy kosárba a mocskos edényeket. Egyenesre húzta az ajkait, de nem vádaskodott. Felcsattanhatott volna, hogy őt a vád helytelenül érte, hiszen vajmi kevés szerepe volt a házéves háborúban. Ám az elődei hibáiért is hajlandó volt megalázkodni. A dühös, veszett tűz, ami hízlalta a büszkeségét és a gyűlöletét kialudt. Az idő megváltoztatta ezt a férfit. Ez a Zuko képes volt arra, hogy tűrjön.

Zuko a kosárba szedegette az edényeket, szótlanul. Lehajtotta a fejét és inkább kerülte a tekinteteket. Hallotta, hogy Sokka felszólal és kiáll mellette, de a férfi csak legyintett. Tudta, hogyha vitába száll az idős vízidomárral azzal nem cáfolja meg a vádokat. Okosabbnak tartotta hallgatni.

A konyhába vitte az edényeket, onnan viszont már tanácstalan volt. Pakku azt nem mondta, hogy mossa is el őket. Zukót kirázta a hideg, ha arra gondolt, hogy le kell vennie a kesztyűjét és a jeges vízbe kell nyúljon. Nem is vette észre, hogy a konyhát elválasztó vastag függöny meglibbent.

- Ne törődj vele, csak gonoszkodik veled - hangzott a semmiből Katara gyengéd, kedves hangja.

A keze a vállán nyugodott, Zuko figyelmét pedig nem kerülte el, milyen jó érzés volt a keze súlya. Elhúzódott, minden melegséget próbált elnyomni magában. Felkavarta, hogy ma már sokadjára ítélik el a népe tettei miatt. A lány keze sem tudta már megnyugtatni. A szeme előtt lebegett az, ahogyan Aangot megcsókolta. A kés fordult a szívében. Miért jött megvígasztalni, ha ezek előtt annyira könnyűszerrel akarta őt megbántani?

- Nem ő az egyetlen. 

Katara felszusszant, hirtelen szavakat sem talált.

- Nézd, megértem, ha nem akarsz még rám sem nézni, hiszen túl mélyre ástam a múltkor. Azoknak az érzéseknek nem kellett volna felszínre jutniuk - csukta be a szemét Zuko, a hangja kesernyés volt és csendes - De te haragszol rám, Katara...

Eddig háttal állt neki, ám most felé fordult. Keményen végigfutott a szeme a nőn. Feléledt benne valaki elnyomott keserűség, amit hónapok óta dédelgetett. Nem azzal a szándékkal érkezett az esküvőre, hogy mindent felhozzon neki és visszavágjon neki bosszúból. Ám úgy tűnt nincs más választás, mint újra feltépni a sebeket.

- Amit nem értek - szűrte ki a fogai között.

A vízidomárlány felhúzta a szemöldökét, keresztbe vonta a karját. A beszélgetés oda jutott, amit minden áron ki akart kerülni. De tudta, hogy lehetetlen lenne. Hiszen megbántotta Zukót. Valóban talán jobb lett volna, ha Zuko sosem árulja el mit érez iránta. Az érzései plátóiak maradtak volna, ám most mindketten tudják, hogy van valami amit éreznek. Szerelem? De elmúlt volna a vonzalma, ha Zuko nem tárja ezt ki? Kételkedett benne. Ezerszer jobbnak tűnt a férfit hibáztatni, de tudta jól, hogy nem fair.

- Nem értesz? - csúszott ki a száján.

- Nem, hiszen, ha valaki hát én lehetnék rád dühös - vágta rá Zuko, az arca olyan dühös és csalódott volt - Magamra hagytál, Katara.

Katara észrevette, hogy a férfi próbál csendesen beszélni. Titkolni akarta utolsó erejéig ezt az egészet. Most már késő, gondolta, Jobb lett volna sírba vinni az érzéseket. A legeslegutolsó dolog lett volna leleplezni mindkettejüket. Zuko aranysárga szemei dühtől csillogtak.

- Nem volt más választásom - védekezett hevesen Katara, az arcát vörösség öntötte el frusztráltan rázta a fejét - Nos, nem voltál igazán egyedül. Toph hencegett már a közös túráitokról és... biztosra veszem, hogy Mai is az ujja köré csavart.

- Mai és én nem randizunk már soha többé. Nem értem miért zavarna ez vizet, ha újra érzéseim lennének Mai iránt? - vágott vissza éles szavakkal, Zuko úgy érezte most előtör minden epés szó, ami benne érlelődött hónapok óta  - Hiszen már választottál utat, és elég világos volt, hogy nekem nincs benne részem.

- Zuko, én...

A szavak a torkán akadtak. Nem volt már kibúvó. A válaszútjuk után, mindketten más-más utat kaptak. Zuko már tiszta lapokkal játsszott, mindenki előtt. Mai tudott az érzéseiről a vízidomár iránt, nem tudta kijátsszani még akkor sem szándékában lenne. Elszakított minden B tervet, minden menekülőutat. Amikor elárulta az érzéseit, Zukónak már minden tiszta volt. Zuko őt választotta, még akkor is, ha tudta egy esélytelen álmot kerget. Nem hazudott a szerelmének. Katara mocskosnak érezte magát. Ő inkább mindent elrejtegetett. Zuko gyorsan döntést hozott, ám ő tétlenüll áll még mindig az útkereszteződésnél.Míg a mit sem tudó Aang szerettel várja vissza. Az őszinte és tiszta szerelem várja. Katarát fojtogatni kezdték a szavak, a levegő a mellkasában ragadt.

- Minden rendben itt? - hallattszott Hakoda mély hangja.

Óvatosan emelte fel a helységet elválasztó függőnyt és engesztelően a lépett be a konyhába. Katara sietve bólintott, nem akart vitába kezdeményezni az apja előtt és őt meg főleg nem szerette volna beleavatni a zűrös szerelmi ügyeibe. Úgy érezte magának kereste ezt az egészet. Hogy a bosszantása visszájára sült el valami még katasztrófábbá.  Csak reménykedett abban, hogy az apja nem sokáig hallgatta végig a vitájuk.

- Őszintén elnézést kérek a nevében is - hajolt meg előtte Hakoda - Pakku még mindig a háborúban él. 

- Semmi gond, megértem az ellenségeskedést és a kételkedést - válaszolt nyugodt hangon, a szeme sarkából Katarára pillantott - És azt is tudom milyen nehéz megbocsátani valakinek a hibáiért.

Katara elkerekedett szemekkel bámult a férfire. Nem tudta, hogy nyílt hadüzenet volt vagy sem. Fordult a kocka. Eddig mindig Zuko volt az, akinek esedeznie kellett a bocsánatért és azért, hogy mindent jóvá tehessen. Hiába kapaszkodik vasmarokkal a büszkeségéhez, akármennyire is neheztel a távoltöltött időre. Rádöbbent, hogy rajta a sor, hogy megbánást tanusítson. Itt pedig jelenleg megbukott.

x

- Ez a vadászat szimbolizálja az együttműködésünk - magyarázta Sokka, majd a fegyverek felé gesztikulált - Válassz egyet.

Készülődtek, hogy teljesítség a vadásztársság első feladatát. A férfiak vadásznak, gondoskodnak a családjukról. Ezt a szerepet adja át szimbolikusan Zukónak. A tűzidomár úgy érezte teljes szívből szeretné elvállalni ezt a szerepet. Még akkor is, ha Katara megveti és elüldözné. Ő akkor is mindig vigyázna rá és soha sem szeretné, hogy baja essen.

- Mi a helyzet veled és Katarával? Csak úgy füstölt a levegő tegnap egész végig közöttetek.

Még neki is feltűnt, hogy valami nem a legjobb közöttük. Zuko csak remélte a víz harcosa nem képzel túl sok mindent bele, vagy kérdezősködik majd olyan dolgokról, amikről nem kellene beszélnie.

- Nem számítottam meleg fogadtatásra, hiszen az déli sarkon vagyok - nevetett fel Zuko, álcázni szerette volna a helyzet drasztikusságát.

Zuko erőltetetten mosolygott, kerülte a srác tekintetét. Inkább készült fegyvert választani, hogy haladjanak az első próvával. Sokka felemelte a lándzsáját és utat állt a férfinak. Zuko mellkasa a lándzsa nyelének ütődött.

- A húgom - tette hozzá marcona hangon Sokka - Tudnom kell, ha bántottad.

Zuko védekezően felemelte a kezeit. Néha elfelejteni, hogy Sokka mennyire védelmező bátyj. A testvérpár mindig erősen összetartó volt, védelmezik egymást. Lenézett a mellkasának ütközött lándzsa nyelére. Nem kételkedett abban, hogy szembeszállna vele, ha szándékosan bántaná Katarát. Sokkának a család az első.

- Esküszöm neked, tudtommal nem bántottam meg - mondta őszintén, egyenesen a fiú szemébe nézve - Hiszen hónapok óta nem is beszéltünk. 

Sokka bólintott, nem kételkedett abban, hogy igazat mond. De meg kellett bizonyosodnia arról, hogy a feszültséget nem Zuko generálja, hasznos tudni kinél kell a békítő hadjáratot elkezdeni. Nem szerette őket ilyen állapotban látni. Mindketten fontos emberek voltak az életében. Ám vérében volt már, hogy védje a húgát. Azok után, hogy szinte feláldozta magát a villám előtt érte, nem  kételkedett abban, hogy Zukónak jó szándékai voltak. De mindig akadnak félreértések.

- Ó, Katara aztán bosszúálló - vonta meg a vállát, az arcán egy apró mosoly lett.

Leengedte, tisztában volt azzal, hogy milyen nehéz eset tud lenni néha. Hiszen együtt nőttek fel, ismerte mint a rossz pénzt. Az ő makacs, gondoskodó, felnőtt húga.

- Nem tudom mit vétethettem ellene - szólalt meg Zuko elgondolkodva - Nem mesélt rólam az utóbbi hónapban?

Megrázta a fejét.

- Őszintén, úgy érzem egyre messzebb kerülünk egymástól - mondta csendesen Sokka - Katara nem mondd már el nekem mindent, mint régen.

Zuko elgondolkodva húzta végig a lándzsák nyelén. A méretekből ítélve valami nagyra fognak vadászni ma délben. Próbált egy olyat találni, ami hozzá passzol. Kicsit keserű volt belegondolni abba, hogy ő és Azula sosem voltak testvérek, de mégis jó volt azt látni, hogy Sokka gondoskodni akar a húgáról. Sokszor megfordult a fejében az, hogy talán a fiú Zukót tartja a húga őrangyalának. A villám-mentőakciójával kiérdemelte a vadásztárs tisztséget.

- Talán csak egyedül akarja megoldani - javasolta Zuko, békítően - Az én húgomnak nem volt szüksége sosem rám.

- Jó, de a tiéd őrült volt - vágta rá nevetve Sokka - De az enyémnek van még valami sütnivalója. 

Mindketten együtt nevettek. A fiatal Tűz Ura valóban érezte, mennyire hiányzott neki Sokka és a különös humora a hónapok alatt. Elhatározta, hogy uralkodása ideje alatt sem fogja elhanyagolni a barátságukat és mindenképpen ellátogat majd a Sarkra. Ezzel Katara vagy egyetért vagy sem. Nem érdekelte ezen a ponton. Zuko kiválasztotta azt, aminek a legjobb fogása volt. Azt hitte ennyi lesz a feladata és készen áll a vadászatra.

- Most menj el és keresd meg Katarát, ő kifesti az arcod.

Zuko mélyen sóhajtott. Hát persze, hogy újra felé sodorja az ár. Nehezen vitték a lábai a lány felé. A tegnap esti összecsapásuk óta nem beszéltek és sejtette, hogy Katarában érlelődik a visszavágás. Nem akart vele harcolni, nem akarta magukat gyötörni. De mégis újra abba a kivágott sáncba esik: magát okolja mindezért. Talán könnyebb lett volna rejtegetni azt, hogy mennyire bolondul a kis vízidomár iránt, ha nem mondja ki a szemébe. Késő bánat, hiába eszi magát emiatt már.

Folyton a szeme előtt lebegett az, ahogyan csókolózott az Avatárral. Katara ismét önkényesen elfoglalta a gondolatait. Éjszaka alig aludt miatta. Fel akart kelni az ágyból és megkeresni. Vissza akarta szívni az egészet. Minden haragos szót, csakhogy magához húzhassa. Ám tudta ez nem így működik, a szíve vérzett.

Megtalálta, most is Aang társaságában. A meleg igluban ültek a szőnyegen, a fiatalabb fiú valamit mesélt neki a lány pedig szövögetett. Úgy tűnt a hangulat felhőtlen közöttük, Zuko ünneprontónak érezte magát. Egy része mégsem bánta, hogy félbeszakítja az idillt.

- Sokka küldött, hogy fesd meg az arcom a vadászatra. 

Katara hidegen bólintott és elindult megkeresni az arcfestéket. Nem kérdezett, nem üdvözölt. Ennél puskaporosabb már nem is lehetne. Zuko mélyen beszívta a levegőt, hogy csitítsa a haragját. A szemeivel szinte megette, mégis a legnagyobb dühében is szívesen magához ölelte volna és nem engedte volna el. A tekintete Aang-ra esett. Akármennyire is érezte rosszul magát a feltörekvő érzései miatt, még a barátságuk kedvéért sem tudta elnyomni a vágyait.

- Halakra fogtok vadászni? - kérdezte Aang érdeklődve.

Nem volt hivatalos a vadászatra, ezt tudta. Zuko megvonta a vállát, ezt nem kérdezte meg úgy érezte csak megy előre az árral kérdések nélkül. Aang egy borzongó pillantást küldött a halas lándzsához, sejtette, hogy ezzel valami nagyobbra fognak vadászni. Sokka lépett be és intett Aangnak, hogy jöjjön vele el egy szóra. A víz harcosa Zukóra kacsintott, valószínűleg ezzel azt hitte segít. Éppen ellenkezőleg, a férfinek gyomoridege lett, amikor rájött egyedül maradt a lánnyal. Katara visszatért a kék festékes tállal és rádöbbent kettesben maradtak. 

Zuko leült a szörme pokrócra, a lány pedig követte. Egymással szemben ültek, egy hangyányi távolság választotta el őket, a térdeik érintkeztek szinte. Nehéz volt tartani a szemkontaktust. Akármennyire is haragudott a lányra, nem tudta nem megcsodálni a szépségét. A telt, hívogató ajkairól ne lopjon egy pillantást. A szíve hevesen dobogott, amikor Katara belemártotta az ujját az óceánkék festékbe és az arcához ért. Érezte a gyengéd, finom ujjbegyet szántani az arcbőrét. Mintha csak simogatás lett volna.

- Remélem felfogtad, hogy ez mennyire nagy megtiszteltetés - kezdett bele kicsit dorgáló hangon a lány - A családunk része leszel.

Zuko megértette, hogy miért volt annyira feldúlt Pakku mester. A vadásztársság szent dolog. Attól félt, kígyót fognak melengetni a mellükön. A mostani instabil barátságuk miatt kicsit ironikusnak tartotta, hogy ők egy család lesznek.

- Legalább így a családod része leszek - vágta rá gúnyosan Zuko.

Katara mélyen sóhajtott. Elpattant benne egy húr, a kék ujjbegye megremegett. Sokszor az álmai kinevetik azért, mert egy pillanatig azt hitte van jövője a férfivel. Maró, keserű felismerés még tőle is azt hallani, hogy ők sosem lehetnek majd egymáséi. Hiszen én választottam ezt, mondta magának, De akkor miért fáj ennyire? Miért bántjuk egymást?  Érezte az álcázott ellenségességet a férfi részéről, nem tudta már féken tartani a saját dühét.

- Nézd, sajnálom - csattant fel Katara, a szemei sarkát könnyek szúrták, a büszkesége és a fájdalma adta a szájába a szavakat - Én... Én megbántam, hogy azt mondtam kölcsönös a dolog. Mert már nem így van. 

Hazugság. Remegő ajkakkal mondta ki, de mégis kimondta. Azt érezte bármit meg kell tennie, csakhogy ennek végeszakadjon. Csak szenvednek, mindketten. Katara maga is tudta, hogy még mindig annyiszor látja a férfit az álmaiban, csak ő tudja hányszor borzongott már bele abba, hogy Zuko ránézett vagy egy pillanatra véletlenül hozzáért. Fenébe az érzésekkel. Fenébe minddel.

Az utolsó mondat hallatán Zuko megfagyott, farksszemet nézett vele. A szavai szúrtak, de az ujjbegyei annyira gyengéden bántak vele. Hogyan lehet valaki ennyire édes és mérges egyszerre?

- Akkor biztosan képzelődtem veled kapcsolatban - sóhajtott, az arca fájdalmasan eltorzult a bőr húzodott a lány keze alatt szinte elkente a kék csíkot - Azt hittem barátok lehetünk majd, vagy legalább civilek egymással szemben. De úgy tűnik mindketten csalódtunk a másikban.

Miért bántjuk egymást?

A keze megállt az arcán. A sebhelyén. Katara teljes testében izzodt. Eszébe jutott, hogy a legelső alkalom, amikor önként közel került a tűzidomárhoz az a kristálybarlangban volt. Meg akarta gyógyítani. Most viszont a szavaival inkább megsérteni akarta. Elűzni, hogy mindketten túl tudjanak lépni a másikon.

Zuko behunyta a szemét. Nem volt már, amit elveszítsen, a barátságuk már sosem lesz ugyanaz. A lány keze remegett, ahogyan gyengéden cirógatta az arcát. Zokogás fojtogatta, hogyan is felejtheti el azokat az érzéseket, amik a férfihez húzzák? Lehunyta a szemét, meg akarta akadályozni a szemeiből, hogy kicsússzanak a könnyei.

Zuko ajkait érezte a sajátján, a meleg durva ajkak az övéhez súrlódtak. Meglepetten elkapta a kezét az arcáról és a férfi vállára helyezte, hogy elnyomja magától. A józan esze arra utasította, hogy azonnal húzódjon el és vágja pofon a férfit, mert hogy merészelt ilyet tenni? De a kezei miért nem engedelmeskednek? A férfi karjai körülölelték a derekán, Katara pedig azon kapta magát, hogy a szemei lecsukódnak, teljesen megadva magát a csóknak. Zuko felsóhajtott, a kiáramló meleg levegő cirógatta az ajkait. Libabőrös lett minden egyes alkalommal, amikor a férfi szétnyílt ajkai édesgették az övét. Ezt nem szabadna!, kiáltott rá a józan esze. Hogy is gondoltad, hogy hagyod a csókot?

Mégis, ahogyan a tűzidomár magához húzta egy forró csókba átírt minden szabályt. A csókban könnyű volt elveszni, túl könnyű. Az ajkai annyira gyengéden hívogatták táncra az övét. Maga sem hitte, hogy táncra is kelnek majd.