A kezei ügyetlenül bántak a kosár fonataival, a szálak összegabalyodtak és a szemek egyenlőtlenek lettek. Nyolc éves kora óta nem volt ilyen sikertelen fonása. Akkor a tapasztalatlanság, most a félelem miatt. Az ujjai remegtek.

Zukóra gondolt, vajon sikerrel járnak. Hogyan élik túl a fagyos éjszakát? Az igluban meleg volt ahhoz képest, ami kint tombolt. Remélte, hogy most a talizmán megmenti őket. A víz népe szokásai szerint a fagyhalál nem olyasmi ami egy megtermett, nősülni való férfinak nem jelenthet akadályt. A történelem sosem volt hozzájuk kegyes, így a nép megkövetelte azt, hogy a legerősebbnek képezze magát. Ennek ellenére féltette a két férfit. Oldalra pillantott, Suki arcán is felismerte ugyanazt a türelmetlen, aggódó várakozást. Órák óta elmentek, nem tudni mikor térnek vissza. Aang mellette ült, a fejét az ölébe fektette. Még próbálta kipihenni a betegségét. Az iglu szobája elég otthonos volt, a másik felén Suki fonogatott. A nagymamája gyakorlott kézzel fonta a kosarakat, akármilyen érzelmek is tomboltak benne nem mutatta ki. A szobában még Toph volt, lógatta a lábát, ott akart lenni, ha a feszültség robbanna. 

- Mikor is ér véget a próbájuk? - kérdezte Katara, megszakítva a csendet.

- Ma hajnalban érne véget - válaszolt a nagymamája - Ebben a hóviharban bölcsebb lenne, ha megvárnák a pirkadatot, hogy hazainduljanak.

A nő bólintott, a tudat, hogy kint van egy hóvihar nem csillapította az aggodalmát. Egy ponton mindenki egyedül hagyta Toph-al. Katara idegesen szövögetett, aggódott Sokka és Zuko életéért. A földidomárlány nagyot ásított, unottan fordult a másikhoz. 

- A te esküvődre is ilyen sok cécó kell majd? - kérdezte, az ajkait gúnyosan húzta - Én szeretlek, de nem fogok menni a hóviharba érted. Az árulás lenne a lábacskáim ellen.

Katara megrázta a fejét. Nők körében nincs vadásztárs tisztség. 

- Nos, de én nem vagyok Zuko.

Katara elpirult, idegesen lecsapta a kosarát. 

x

A sötét folyosón ment a szobája felé. Feladta a várakozást, nem érkezett meg egyikük sem. Feltételezte ezek után csak hajnalban érkeznek. Késő éjszaka volt, a hideg szél süvítését hallotta kintről. 

Egyszer csak egy rántást érzett a karján, ami a hátrahúzta. Katara ijedten fordult meg, ám meglepettem megfagyott, amikor egy aranysárga szempárral találkozott a tekintete. A sötétben a tűzidomár alakja bontakozott ki. 

- Zuko?

- Mondtam, hogy elkaplak próba után. 

Sokkával észrevették a vihar pillanatnyi csendesedését és útnak vágtak, szerencsésen megérkeztek. A férfi elmosolyodott, a szemei beitták Katara alakját, mintha ezer éve nem látta volna. Katarának fogalma sem volt még ma éjszaka látni fogja. Zuko kinyújtotta a kezét és megsimogatta az arcát. 

A lány ijedten szétnézett. A mozdulat annyira merész volt, melegséget fújt az arcába. 

- Hol van Sokka? 

- Szerinted? - kérdezett vissza gúnyosan Zuko.

Katara elpirult, amikor rájött, hogy a férfi mire gondol. Biztosan meglátogatta a leendő feleséget, hogy köszöntse. Mindenki a párjához...

- Lezártátok már a próbát, minden rendben?...

Zuko megsimogatta az arcát és Katara érezte, hogy a gesztus miatt kirázza a hideg. Nem volt rajta kesztyű, ahogyan általában az embereken itt, hiszen bírta a hideget. A bőrét érezni annyira tiltott volt. Látta a szikrát a szemében, közelebb vonta magától. A küldetés alatt rá gondolt, arra hogy mennyire vágyik minden porcikájára. Nem érdekelte semmi csak az, hogy közelebb vonja magához. 

- Túl sokat beszélsz, Katara - mondta csendesen a férfi - Hadd, hogy beszéljek én.

Az ajkai beszéltek, és a nőé válaszoltak neki. Gyengéden megcsókolta, Katara levegőhöz kapkodott a csók intenzításától. Szabad volt, mintha nem is léteznének határok és gátlások. Zuko kiéhezett a közelségére, a tűzre, ami felemésztené. A kezeivel átölelte a derekától, magához húzva szorosan, míg összeolvadtak. Lecsaptak egymásra, a vízidomár csatának tartott minden vad csókolózást. Katara beleremegett az érintésbe, az ajkai szétnyíltak. Zuko megharapta az ajkait és szégyentelenül a hajába túrt. Vad volt, a tűzét csak még jobban szította a tény, hogy a nő a ruháját gyűri a mellkasán. Erre vágyott, mindent megadott volna, hogy érezze így. A letagadhatatlan vonzalmat. Az epekedést látta a nő szemében. 

- Gyönyörű vagy - suttogta a fülébe, a szavai felperzselték - Szeretlek, Katara. Egész este rólad ábrándoztam.

Lépteket hallott a folyosó végéről. Katara gyorsan visszahúzott a szobájába. Úgy lépett el Zukótól, mintha megrázták volna. A lebukástól való félelem csontig hatolt. Ziháltan vette a levegőt, borzos hajjal és szétcsókolt ajkakkal lenne mit megmagyaráznia. Feldúltan nézett a férfira, annyira kockázatos minden pillanat vele. De akkor meg miért él ezért a veszedelemért? 

- Menned kell - intette. 

Zuko elmosolyodott, a csillogás a szemében újabb melegség hullámokat adott a testében. 

- Amíg itt vagyok nem fogsz unatkozni.

Ez ígéret volt.

A szobájába szalad és szaggatottan vette a levegőt. A szavai jártak a fejében, amik feltüzelték. Sosem érezte magát ennyire megbecsülve. Gyönyörűnek, kívánatosnak. Idegen volt, de kellemes. Katara lefeküdt az ágyra és mélyen az ajkába harapott. Az izgalomtól alig jött álom a szemeire, annak ellenére, hogy tudta holnap nagyon sok dolga lesz.

x

 - Ébredj Zuko.

Valaki álmában szólogatta. A férfi kinyitotta a szemeit, alig szokott hozzá a sötéthez, de ki tudta venni kicsoda szólítgatja. Hakoda volt. Megijedt. Mindenféle dolog jutott eszébe, amiért az éjszaka közepén az idős víz törzse harcos megkereshette volna. Talán megtudta, hogy szerelmes a lányába?

- Ébredj Zuko, kezdődik a harmadik próba.

Zuko szótlanul felült az ágyban. Magára kapta a vastag parkát és kérdések nélkül követte az idősebb férfit. Alig aludt pár órát, érezte ahogyan a fáradtság a végtagjaira nehezedik, ahogy áthaladtak az igluk között. Egy félhold alakú kivájt tóhoz értek, ahol már férfiak várták. Sokkát egy másik férfi vezette. Sokka mesélt róla, Batónak hívják. A tó elé allították. Dobok szóltak, lassú ritmusban. Egy férfi volt előtte, akinek az arca festékekkel volt tele. 

- Telihold van, a Szellemek erejével felkenlek vadásztársakká - szólalt meg a sámán - Téged Sokka, a bölcs és Zuko a kitartó. Védelmezzétek egymást és családjaitok.

Sokka szemei egy pillanatra elkerekedtek, a sámán ismerte a felnőtt nevét. Amikor az apja legjobb barátja, Bato elvitte jégtörésre, ezt a nevet kapta. Az volt a felnőtté válásának próbája. Most érezte magát igazán férfinak. A tűzidomár is kapott felnőtt víztörzsebeli nevet. Zuko és Sokka letérdepelt. A Déli törzsből való sámán kék festékbe mártotta az ujját és egy - egy félholdat rajzolt a homlokukra. A szertartás a telihold alatt zajlott, hogy szellemek a legnagyobb erővel tudják megáldani őket.

Zuko soha életében nem gondolta volna, hogy a víz törzse megjelöli őt, mint tagját. Az érzés büszkeséggel töltött el, kiérdemelte.A szertartás után kürtök szóltak a kikötő felől. Egy hajó érkezett a kikötőbe. Mindannyian oda tartottak, hogy lássák melyik vendég érkezett meg. Föld népe jelzés volt a hajókon. Suki már ott volt, mire ide érkeztek. Szélen mosolyogva Suki megölelte a lányokat. Megérkeztek a Kyoshi sziget harcosai is. Az ő családja.

X

- Még egyet Zuko, ettől férfi a ferfi!

Zuko fenékig húzta a poharat, kettőt sem pillanatva. A vadásztárs negyedik és bónusz feladata, hogy együtt igyon vele. Nyilván nem Aangot fogták be erre a feladatra. Mindenki tapsolt, amikor kiürítette a poharat, majd Sokka követte nyomban. Furcsán érezte magát ebben a rituáléban. Az ivászat inkább tabu volt a tűz népe körében. Ironikusan, köztudott tény volt, hogy minden hatalmas tábornok gyakorlatiasan egy szuszra képes meginni egy üveg tűzviszkit.

Az ivászat a kontrol elvesztését jelenti. Részegnek lenni szégyen és gyengeség.Zuko azt hitte jól toleráltja az alkoholt, de sajnos rá kellett döbbennie a víz népe kicsit máshogy főzi ki az alkoholt. Hínárból erjesztik és nyerik ki az alkoholt. Volt egy sós utóíz a szájában, ám nem ez volt a legnagyobb problémája. Jobban megütötte az alkohol, de a tűzidomár tartotta magát. Sokka is felállt és intett mindenkinek, hogy kövessék a táncoló bandához.

Zuko elcsodálkozott a fiú mennyire jól egyensúlyozott, fel sem tűnt volna neki, hogy mennyit ivott. A tűzidomár nyomban követte, elég magabiztosan tette a lábait, ahhoz, hogy ne sejtsék az emberek.

Katara kicsit távol ült a tűz mellett. Sukit nézte. Olyan ragyogó volt és boldog. Vágyott erre boldogságra. Felhőtlenségre, biztonságra. De úgy érezte, mióta rájött szerelmes Zukóban nem tud igazán boldog lenni. Mintha egy nehéz terhet cipelne minden lépésével. Nem volt őszinte az érzéseivel kapcsolatban teljesen egyik féllel sem. Sukinak igaza volt abban, hogy egy ponton oldalt kell választania.

De nem most.

Aang az egyik sarokban bohóckodott a többi gyerekkel. Mindig olyan férfit szeretett volna maga mellé, aki ért a gyerekek nyelvén. De nem egy gyermeket. Fel sem kérte táncolni, pedig a többi fiatal mind táncol most. Egyedül ült. Nem akart egész esküvő alatt magányosan üldögélni ezért felpattant és a többi hajadon lánnyal együtt táncolni kezdett.

A nagyapja csípős megjegyzése jutott eszébe arról, hogy már túlhaladta a férjhez menős életkort. Becsukta a szemét és a dobok ritmusára ingatta magát. Egyszer csak egy érintést érzett a jobb karján. Kinyitotta a szemeit és meglátta, hogy Zuko vezeti a karját. Felkérte táncolni, mire Katara bólintott, zavarban.

A dobok ritmusos hangja szólt, diktálva a tempót. Zuko tánca bizonytalan volt, de megvolt benne a szenvedély és az akarat. Katara a vállára tette a kezét, hogy megállitsa egy pillanatra és megmutassa a fürge tánclépéseket. Dobbantás, forgás, dobbantás. Levette a kezeit a válláról. Csak ennyi érintkezés volt megengedve hajadonoknak. Katara különösen ügyelt, hogy betartsa tudva ennyi vén figyelheti az esküvőn. Olyan botrányosnak tartotta az egészet. De izgalmasnak találta Zuko merészségét.

Egyszer csak Zuko abbahagyta a táncot és félrehúzott. Imbolyogva kerülgette a tömeget egy kis helyet keresve, ahol leülhessen. Egy kicsivel távol ült le, senki sem volt a közvetlen közelükbe. Zuko kicsit sem finomkodva lecsapta magát a hóba. Katara követte.

- Miért ültél le, Zuko? Már kezdtél belejönni.

- Mert kettőt látok belőled, Katara - nevette el magát a férfi.

Katara elnevette magát, a szemei ragyogtak.

- Köszönöm a táncot, Tűz Ura.

Zuko elmosolyodott. A tánctól kipirult arca, a hosszú haja a szemébe lógott. Olyan jóképűnek találta. A víz törzse ruhákban kilógott a sorból az aranysárga szemei csillogtak. A tegnap este jutott eszébe, a vad szavak és érzések. Valami felszabadult benne. Nem akart egyedül lenni, az arca égett az izgalomtól.

- Csókolj meg - kérte a vízidomár, a hangja remegett a vágytól, nem is ismert önmagára - Addig csókolj míg mindketten belebetegszünk.

Zuko felemelte a tekintetét. Még részegen is felfogta mennyire kockázatos dolgot kérnek tőle. Gyorsan körbenézett és megragadta a nőt, hogy az iglu mögé húzza. Elvégre, megígérte, hogy nem hagyja unatkozni. Nem hagyja csókolatlanul. 

X

Katara szótlanul lépkedett a friss ropogós hóban. Zuko lehajtott fejjel követte. A búcsúk mindig csendesek. Egy csendes helyet kerestek, ahol magukban lehetnek. Már hosszú percek óta meneteltek, Zuko rádöbbent mindez csak ürügy volt, időhúzás. Megragadta a vállát, hogy megállítsa. Bábuként megállt, nem állt ellent. Katara szemei könnyben voltak, a férfi pedig érezte a fájdalmat. Mondd, hogy könnyebb lesz.

Zuko ismerte az életét. Nála a boldogság sosem volt hosszú vendég. Közeledett az a pillanat, amikor hajóra száll és itt hagyja. Zuko már ismerte a történetet, de nem fájt kevésbé. Beszélni akart Katarával, mielőtt elmegy. Remélte, hogy most máshogy lesz. Szerette volna választ kap. Egy megkönnyebbülés lenne, de Aang árán.

- Eddig azt hittem nem érzel hasonlóképpen irántam, de most már tudom nem így van - szólalt meg Zuko, a hangja megremegett a végén - Válassz engem, Katara.

Katara meghátrált, mintha csak megrázta volna valami. 

- Nem tehetem.

Zuko sóhajtott. Úgy érezte mókuskerékben szalad. Mindig elhiszi, mindig reménykedik Csókolóztak, táncoltak, szerelmet vallottak. Mint egy szerelmes pár. Ám sem egy pár sőt még szerelmesek sem kellene lenniük. És most mégint kipukkan a buborék. Zuko már tinédzser kora óta sejtette, hogy a szerelem nagyon ismeretlen dolog. De arról fogalma sem volt, hogy ennyire megkínozza majd. 

 - Emlékszel mit kértél tőlem a tegnap éjszaka? Katara elvörösödve bólintott. - Azt megadhatom - jelentette ki erős hangon - De a tökéletes szerelmet nem tudom megadni.

 - Nem tudom elsietni a döntést. 

Két oldal közül kell választania, tudva azt, hogy valakinél örökké elvágja így magát. A szíve és a józan esze nem értette egyet és ez lassan széttépi, megmérgezi. Katara bűntudatosan lesütötte a tekintetét. Minden elejtette szó, minden csók és érintés igazi volt. De mindezeket megkötözve tette. 

 - Mit vársz tőlem, hogy egész életem alatt várjak rád? - kiáltott fel Zuko, dühösen megrázta a fejét, előre lépett és az ujjaival felemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen - Szerencséd, hogy vagyok olyan bolond.

Katara könnyes szemmel elmosolyodott, de nem azért, mert viccesnek találta. Ebben a helyzetben két bolond volt. Ebben a helyzetben voltak megfagyva. Zuko hollófekete haján lassan hópelyket vertek fészket. Ahogy levegőt vett a melegség megfestette a levegőt. Katara belegondolt abba, hogy mennyire megszokta az itt tartózkodását. Mennyire üres lesz az Északi törzs, ha már nem lesz vele. 

Nem akarta rászedni, sohasem. 

 - Akkor is, ha nem vársz rám, én egész életemben szerelmes leszek. 

Zuko arca megenyhült. Megcsókolta volna ott helyben. Újra és újra. A jéghegyeknek, a hókupacoknak nincs szeme sem füle. Lehet senki sem tudná meg. Mégsem tette, a szíve már így is ólomsúlyú volt. Egy búcsúcsók csak feltépne mindent. Minél jobban megkapta az álmot annál bűnösebbnek érzi magát akárhányszor felébred. 

Ennek ellenére újra és újra visszatér. Sőt egy része nagyon is élvezi a húzavonát. Mert egyre jobban belesüllyedt ebbe a mocsárba, annál kevésbé akar kiszabadulni belőle. Eljött a búcsú ideje a vendégektől. Zukót megölelni olyan keserű volt. Nem is mert a szemébe nézni. Zuko elrejtette az érzéseit, abban nagyon mester lett az utóbbi időben. Igenis Azula testvére, ezt Katara néha elfelejti. 

Ahogyan a távolodó tűz népe hajókat nézte az arcán legördült egy könnycsepp. Nem érdekelte ki látná most sírni.Majd letagadja, vagy hazudik. Már úgyis magát a legutolsó szélhámosnak tartotta. Katara rádöbbent, hogy egyre boldogtalanabb volt az életében. Mert valami hiányzik. Egyre jobban égett benne egy tűz, ami készül mindent felperzselni.