Zuko a következő nap egyre jobban érezte magát, a gyors felépülésének köszönhette Katara gondoskodásának. A nő éjt nappallá téve azon fáradozott, hogy az állapota javuljon. Ő volt az első ember, akit reggelente meglátott az ágya mellett. Katara volt az utolsó látvány mielőtt este álomba szenderült. Zuko tudta, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, hogy amint minden rendben lesz a felé irányuló figyelem is csappanni fog.

Az egész eset arra emlékeztette, amikor önként vetette magát a villám elé. A helyzet túlságosan hasonló volt. Visszatért a halálból, hogy köszönetet mondjon annak a nőnek, aki megmentette. Katara megváltoztatta az életét, ezt sosem fogja elfelejteni. Nem értette miért kell tovább csendben szenvednie? Hatalmas bűnt követhetett el előző életében, ha arra ítéltetett, hogy folyton az elérhetetlen után epekedjen.

Érezte, hogy a Katara iránti érzései kellene legyenek az utolsó dolog, ami ennyire lekösse a figyelmét. Darabokban volt az élete, holnap az apját temeti és kutat a gyilkosa után. A bácsikája próbálta segíteni őt ebben, de eddig még semmire sem jutottak ki lehetett ennyire elvetemült. Zuko rettegett a jövőre nézve. Most megúszta.

Most, még egyszer.

- Ha sem apám sem én nem kellett életben maradnunk, akkor nem lehetett ennek egyéb tervezője, mint Azula - gondolkodott hangosan Zuko, a hangjából kitűnt az aggodalom - Vagy olyasvalaki, aki ki akarja írtani az uralkodó családot. Abból pedig tucatjára van.

Katara szótlanul megrázta a fejét, miközben cserélte a kötést. Csak figyelte a két tűzidomár beszélgetését. Iroh nemrég jött be a szobába, hogy megbeszéljék Ozai temetésének részleteit és a további teendőket.

Bárcsak tudna tenni valamit, hogy megakadályozza a veszélyt. Mindannyian tudták, hogy az óra ketyeg és a baj sosem jár egyedül. Katara a takarót gyűrte a kezében, olyan tehetetlennek érezte magát, egy puszta figyelőnek, akinek beleszólása sincs a dolgokba.   A tekintete Zukóra esett, a kétségek közepette is uralkodóként viselkedett és hideg fejjel osztogatta a parancsokat. Csodállta őt ezért, mert így is összeszedte magát és uralkodóként viselkedett, ahelyett, hogy ijedt kisgfiú lenne. Katara el sem tudta volna képzelni, hogy mit is mondana ha most azonnal megtudná, hogy perceken belül meghalhat.

- Meg kell szigorítanunk mindent, a szolgákat kikérdezni...

Iroh bólintott, nem látszott habozás az arcán. A cselekedés vágy inkább, mindenképpen meg akarta védeni az unokaöccsét. Sietve felállt, elhagyta a szobát. Mindkét fiatal utána nézett. Zuko figyelme aztán más felé irányult. Érdeklődve nézte, ahogyan Katara a vágás sebeit kötözte újra. Az ujjai gondosan siklottak át a bőrén. Éhezte ezt az érintést, akármennyire is bűnös volt. Évek óta gyűjtögette ezeket az érzéseket magában, amiket úgy érezte már képtelen tovább elnyomni.

- Katara - szólította meg csendesen - Elmondhatok neked valamit? 

A nő felemelte az égszín kék szemeit rá, egy kedves mosoly ült ki az ajkaira. Próbált pozitív maradni, de elkeserítette Zuko bizonytalan arca. Nem tudta mi lehet a férfi nyelve hegyén, de nem sejtett jót.

- Persze Zuko, akármit.

Akármit?

Zuko mély lélegzetet vett. Ennyi volt. Nem fogja tovább cipelni ezeket az érzéseket. Nem fogja a halálba cipelni. Meg akart könnyebbülni végre. Ledobni magáról ezeket a terheket, rejtegetni azt, hogy mennyire megbolondul érte. Katara rendületlenül rá nézett, a férfinek pedig egyre nehezebbnek tűnt megszólalni. Rettegett attól, hogy meggyűlölje ezek után, nem akarta elveszíteni őt barátként sem. Az évek során közel került hozzá... Agni, hiszen az életét adta volna érte! Csak ő tudott arról, hogy megingott az Ozai élete iránti döntésében. Katara volt jelenleg a legközelebbi barátja. Zuko megrázta a fejét, fájdalmasan pillantott vissza rá. Nem veszítheti el, de úgy érezte hazudik minden egyes pillanatban, amikor megjátssza, hogy csupán barátlént tekint rá.

- Az utóbbi években annyiszor voltam már élet és halál között. Valójában, most is akármelyik pillanatban meghalhatok. Nekem sosem járt biztonságos élet, úgy tűnik az istenek nem ezt szánták nekem.

Az istenek által kitűzött sorsát már nem tudja megváltoztatni. De azt meg tudja változtatni, hogy milyen megbánásokkal távozik ebből a világból. Zuko pedig nem akart úgy meghalni, hogy nem vallotta be mennyire volt belé. És, hogy még mindig az. A most-vagy-soha szorította el a torkát. Katara a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkozott. Tudnia kell. Tudnia kell!

Katara megértően bólintott. Mondd, Zuko.

- Nem akarok úgy meghalni, hogy nem tisztázom le magamban ezt - folytatta, majd becsukta a szemét egy pillanatra - Érzéseim vannak irántad. 

Tudta, hogy a nő valószínűleg visszautasítja. A vallomás mégis a nyelve hegyén volt, nem kívánt egyebet, mint megkönnyebbülést. A jelen megállt egy pillanatra. Katara megfagyott, mélyen beszívta a levegőt a szavak a torkán akadtak.

- Zuko, ez olyan hirtelen jött...

Csend. Fojtogatott a csend.

- Hát kijött - harapott az ajkába Zuko, majd elfordította a fejét - Nem kell válaszolnod, felejtsd el, hogy valaha is mondtam valamit is!

Zuko úgy érezte valami nyomja a mellkasát. Összetörte a szívét látni azt, hogy a nő, akit szeret nem viszonozza. Sokkal jobban fájt, mint nem elmondani. Legszívesebben a falba ütötte volna az öklét, dühében. Máris bánta, hogy elmondta. Agni, miért nem tartotta magában? Egy része mégis megkönnyebbült. Egy torz nyugalom járta át, most már elengedheti Katarát. Nincs már remény. El kell engednie. De hogyan?

Kopogtatást hallottak az ajtó felől.

- Szabad - szólt ki Zuko, karcos hangon, nem engedte meg magának, hogy megremegjen.

Úgy döntött ezzennel elkezdi a színészi karrierjét. El kell játsszania, hogy nem érdekli, hogy visszautasították. Kerülte a tekintetét Katarával. A nő szomorú szemekkel nézett rá, az ajkába harapott és látta, hogy a keze a takarót gyűri. Ideges volt, őt is szétszakították az érzések. A szemét könnyek szúrták. Nem viszonozhatom, szídta meg magát. Éppen csak vissza tudta folytani a meglepettségét és a szétesettségét Aang előtt, aki belépett a szobába lelkesen. És mit sem sejtve. Katara mocskosnak érezte magát. Mert a válasza igen lett volna. Ő is hasonlóképpen érzett a férfi iránt. De a kezei meg vannak kötve, nem teheti ezt Aanggal!

A fiatal légidomár leült az ágy szélére és Zukót pásztázta. Látta, hogy valami zavarja, de azt hitte csupán a tegnapi állapota miatt. Aang arca vígasztaló volt, a tűzidomár szinte arcon csapta magát. Semmit sem sejt, naivan nézett végig a barátain.

- Jobban vagy, Zuko?

Menekült volna a szobából, csak ne kellene a fiú szürke szemeibe nézni. A tűzidomár bólintott, arról nem Aang-nak kell mesélnie, hogy a szíve darabokban hever. Sosem fájt ennyire a visszautasítás. Talán azért, mert még senkit sem szeretett ennyire.

Vesztett. Elvesztette a csatát. Aang mindig is Kataráé lesz. Őrültnek érezte magát, hogy egyáltalán megpróbálta! Azt mondogatta magában, hogy nem azért vallja be, mert ezzel talán elszeretheti mástól, de a szíve mélyén tudta, hogyha meg akarta volna tartani a titkát akkor meg tudta volna. Önszántából vállalt ekkora kockázatot. És elbukott.

Zuko füle zúgott az idegességtől. Miért kellett beleszeretnie a vízidomárba? Milyen beteg játéka ez a sorsnak? Beleszeretett a saját ellenségébe, majd a legjobb barátjába. Nevetségesnek érezte magát. Aang érdeklődve kérdezgetett tőle, ő viszont kedvetlenül válaszolt neki. A szeme sarkából látta, hogy Katara feláll és elhagyja a szobát.

Hadd menjen csak, Zuko úgy érezte jobb ha kerülik egymást egy ideig.

x

Kinyitotta Pandóra szelencéjét, a kár már visszafordíthatatlan volt. Zuko próbálta tovább folytatni, mintha mi sem történt volna. Próbálta összekaparni magát és töretlennek mutatkozni. A mérgezés ellenére is kiszállt az ágyból és a talpára állt. Mert valakinek el kell temetnie hivatalosan Ozait.

Gyenge volt, még mindig. De elhatározta, hogy nem kér segítséget, hogy felöltözzön a saját apja temetésére. Szörnyen aludt éjszaka, folyton gondolatok cikáztak át a fejében. Ozai tűzzel kergette. Katara pedig elfordította a fejét tőle. Az álmában a legrosszabbak kísértették. 

Agni szerelmére! Ő egy uralkodó, nem szívhatja vissza a szavait, ez nem hozzá illik.Talán jobb így, lehúzni a lepelt hamarabb. Legalább megtudta, hogy hiába epekedik. Zuko csöppnyit felmordult, amikor a végre sikerült mindkét karját belebújtatni a dísz köpenybe. Szusszant egyet, sok időbe telik majd elkészülni.

A háta mögött nyílt az ajtó. Zuko lassan megfordult, komótosan. Katara jelent meg az ajtóban. A férfi szíve fájdalmasan dobbant a látványától. Gyönyörű volt, egy hosszú sötétkék ruhában volt. A haját virággal tűzte fel, a hajtincsei fátyolként libbent utána. Olyan gyönyörű mennyasszony lenne. Ám nem az ő mennyasszonya.

Nem szólt hozzá, de pásztázta az arcát. Katara is kicsit szétesettnek tűnt, az arca szomorú volt, olyan sajnálkozó. Hozzá lépett és szó nélkül megigazította a dísz köpenyét. Zukót feltüzelte a gesztus, az ujjai véletlen a nyaka bőréhez értek. A nő az ajkába harapott, így szó nélkül olyan hideg volt, gépies. Mintha valamit vissza akarna nyomni magában.

- Nem értelek - suttogta Zuko, zavarodottan rázta meg a fejét - Orrolsz rám. Nem kértem, hogy viszonozd. Agni, még azt sem kértem tőled, hogy bármit is válaszolj rá!

Katara megrázta a fejét, az arcát vörösség öntötte el. Kerülte a tekintetét, annyira zavarban volt. A kezei megtorpantak a köpenyét markolva. A kezei szinte kifehéredtek a szorításban és a visszaszorított indulatokról. A világát feje tetejére állította a tegnapi vallomásával. Miért éppen most? A szíve úgy érezte túlcsordult az érzésektől. Zuko képes volt felforgatni az életét pillanatok alatt.

- Miért mondtad el? - kérdezte csendesen.

Zuko felvonta a szemöldökét, egy mérges szusszanást engedett ki. Annyira nyilvánvaló volt, nem akarta még egyszer felemlíteni a kudarcát.

- Tudod jól, miért tettem - lökte oda neki a választ - Felejtsd el.

A lány indulatosan felemelte a fejét, dacosan a kezeit a derekára tette. Annyira emlékeztette őt a múltra, az összecsapásuk az életét végigkísérte. Mindig egy harc volt a kapcsolatuk, ám sosem álltak még ennyire két ellentétes póluson. Katara nem tudta hogyan tekintsen a férfira, anélkül, hogy teljesen leleplezné magát.

- Hogy felejthetném el?- csattant fel Katara, a hangja megremegett.

Zuko elhúzódott tőle. Katara leengedte a kezeit, ökölbe szorultak, nem tudta leplezni már, hogy a tegnapi vallomás őt is felkavarta. A tűzidomár az éjjeliszekrényéhez lépett, úgy döntött erre nem fog válaszolni. Ha tudná a felejtés gyógyszerét minden sokkal könnyebb lenne.

A hajába tűzte a láng alakú koronáját. Most egy herceg, egy uralkodó, akinek nincs ideje holmi szeretőre. De Katara nem szerető, sosem akarta őt egy éjszakára. Többre becsülte ennél. Nem tehetett arról, hogy ő másé. Hidegnek akart tűnni, de annyira nehéz volt a közelében. A tükörben megpillantotta a vízidomárt, aki annyira aggódva nézett rá. Zuko összevonta a szemöldökét, ha mindketten hallgatnak erről senki sem tudja meg. Miért aggódik hát ennyire? Azt hiszi, majd megy és árulkodik Aangnak? Hogy majd bánatában örömmel aláássa a kapcsolatát? Hát ilyennek ismerte meg? Zuko felháborodott.

- Attól félsz, hogy szabotálni fogom a kapcsolatod? - kérdezte frusztráltam, nézett szembe a lánnyal a tükörben - Egy ujjal sem fogok hozzád érni.

Katara ajkai eltávolodtak egymástól, de visszanyelte a szavait. Hazudott, hiszen kívánja most is. Magához ölelné, most azonnal megcsókolná. Hiába minden visszautasítás, nem tudott egyből kiszeretni belőle. Zuko szinte szégyellte, hogy ennyire nem tudja elfogadni: veszített.

Elvesztette a lányt. Hiába harcolt, hiába gyötörte magát ebben a játékban eleve kudarcra ítéltetett. Zuko most már nem akart egyebet, mint menteni a menthetőt. Közelebb lépett hozzá, a kezét óvatosan a vállára helyezte. Nem akarta elveszíteni. Nem érdekelte, ha már nem lehetnek szerelmesek azon túltenné magát. De ha Katara minden kapcsolatot megszakítana azt már nem bírná ki. A nő összrezzent az érintésétől, felemelte a fejét, hogy először igazán nézett bele az aranyló szempárba. A gondolattól is libabőrös lett, hogy Zuko megérintené. Vörösséget fújt az arcába, nem akart arról álmodozni, hogy a férfi kezei átfogják a derekát és egy forró csókba vonják. A fejében megszólalt egy vészharang, hogy ezt nem szabad. Nem bánthatják Aang-ot ilyen álnok módon, azt nem szabad. Mocskosnak érezte magát attól, amit most mondani fog.

- Nem ettől félek, hanem...- szipogott Katara, ijedten körbenézett, ám teljesen egyedül voltak - Hanem magamtól. Nekem is érzéseim vannak irántad.

Amikor meghallotta tegnap a szerelmi vallomást elöntötték a vegyes érzések. Nem tudta magának letagadni, hogy ő is szerelmes volt Zukóba. Azt sem tudta mikor lettek ezek az érzései, csak azon kapta magát, hogy a szíve maratonokat fut a tűzidomár közelében. A belsője egy része sejtette, hogy Zuko azért is feláldozta volna az életét érte, mert szereti. Könnyebb és biztonságosabb volt a hazugság. Egészen eddig.

Kimondta, most már igazzá vált.

Zuko szemei elkerekedtek. A kezei a teste mellett lógtak. Lehullott a lepel. Hát mégsem álom volt! Nem egy puszta képzelgés az egész, hogy a szikra ott volt közöttük. Most azonnal magához vonta volna, hogy érezze a szeretetét. Mennyire kimutatná tettekkel is, mennyire akarja őt. Katara szemei könnyektől csillogtak, hiába viszonozta az érzéseit a tekintete fájdalmat és reménytelenséget tükrözött.

- De ez akkor sem helyes! - tette hozzá sietve Katara.

Zuko a hajába túrt. Annyi minden járt a fejében. Közelebb lépett hozzé, ám Katara csak hátrább húzódott tőle. Mintha csak félne valamitől. A vízidomár félt, hogy még jobban megkísértet még ennél is jobban. Mert a szíve szüntelen azt zakatolta, hogy ne álljon ellen az érzéseinek és omoljon Zuko mellkasára. Ám ez minden csak helyes nem. Hogyan is lehetne az? Hiszen ő Aang-gal van, akit szeret.

De Zukót is szereti, úgy érezte köztük mindig is volt egy tűz. Az elején a harc kötötte össze őket, majd a csapatszellem. Zuko az élete része volt, ám a szerepe lassan megváltozott. Mindig azt hitte az érzései túl kevesek és szeszélyesek ahhoz, hogy szerelemnek nevezze. Letagadhatatlanul érzett a tűzidomár iránt. A kezét tűzbe tette volna érte, a szíve mindig hatalmasat ugrik, amikor a férfi hozzáér. A vonzalom szikraként ütött bele, amikor a tekintetük találkozott. Elvetette a gondolatot is, hogy csókolózzanak, de nem tehetett arról, libabőrös lett az érintésétől.

- Hát, pompás lenne, ha ezt meg tudnám az érzéseimnek is magyarázni - vágta rá dühödten Zuko.

A lány a szemeit törölgette. Zuko mélyen beszívta a levegőt, nem szándékozta megsirattatni. Közelebb lépett hozzá, ám Katara már nem volt hova húzódjon tovább. A háta

- Maradj velem, Katara.

A kezeit megszorította, Katara pedig szinte kihúzta az ujjait az övéből. Zuko hajthatatlan volt, úgy érezte itt

Megcsókolta a kezeit, azokat a csodákat tevő kezeket. Amik annyiszor megmentették és visszahozták az életbe.

- Nem tehetem - suttogta Katara.

Kihúzta a kezeit a férfiéból, elfutott tőle. Az ajtó visszhangozva kattant utána. Hallotta, hogy Katara zokogott, amikor elfordult tőle. Zuko a szíve a torkában dobogott. Meggyengülve a kezeivel próbálta megtartani a saját súlyát, ahogyan az éjjeliszekrényére támaszkodott.

És nem is akarna velem maradni?

El akarta lopni, göb lett a torkában a felismeréstől. Megrázta a fejét. Agni, ő tényleg el akarta őt lopni Aangtól. Hányinger kerülgette saját magától, a mély csalódottságtól, hogy átlépett egy olyan határt ahol már gátlástalanná vált. Nem érezte mikor lépte át a moralitás határát, ez volt az ijesztő. Amit tett cseppet sem volt becsületes. Zuko zilálva nézett szembe a tükörképével, szinte betörte a tükröt. Fenébe,miért éppen ebbe a nőbe lett szerelmes? Megöli, megöli a vágy és a bűn, amit magával von. Zuko leroskadt az asztalra, erőtlenné vált.