Amint kiléptem, hirtelen kerített hatalmába az egész. Sawyer az áruló! Dehát én megbíztam benne és testvéremként szerettem őt. Miért tette?
-Nes!-suttogta Nico fájdalmas hangon, mikor meglátta a szememből kifolyó könnycseppet.
Gyorsan letöröltem.
-Semmi bajom.-vágtam rá és már indultam volna, mikor Nico elkapta a karomat és visszarántott.
-Miért hazudsz?-kérdezte gyengéden és az egyik ujját az állam alá csúsztatva felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni.-Nem kell ám mindig erősnek tünnöd!-jelentette ki, aztán kicsit lejjebb hajolt és a száját az enyémre szorította. Nagyon meglepődtem, de viszonoztam a csókot. Nico egyik keze a derekamra csúszott, a másik pedig a tarkómnál tartotta a fejemet. A lábam megroggyant, de Nico megtartott, ezért nem zuhantam a földre. A kezemet lassan a mellkasára csúsztattam és a pólóját megragadva közelebb húztam magamhoz, mire belemosolygott a csókunkba. Lassan hátrébb húzódtam.
-Miért?-kérdeztem egyszerűen, aztán mikor összevonta a szemöldökét, jelezve, hogy nem ért, folytattam.-Most csak azért csókoltál meg, hogy felvidíts...vagy ennek van mélyebb jelentősége is?-kérdeztem kissé elpirulva.
-Na mit gondolsz?-kérdezte elképesztően szép mosollyal.
-Nem tudom. Ezért kérdeztem.-feleltem frappánsan.
-Igaz-nevetett fel.-Azt hiszem, hogy már a kezdetektől volt valami. De most...
-Mi van most?-kérdeztem félve.
-De most ez az egész egyre erősödik.-fejezte be a mondatot és már nem mosolygott. Az arca teljes komolyságot tükrözött. Őszinte volt velem. A gondolattól teljesen elállt a lélegzetem. Ismét közel hajolt és gyengéden megcsókolt. A gyomrom megremegett. Ekkor léptek hallatszottak és én hátrébb húzódtam, messzebb Nicotól. Bonnie jelent meg, Owennel együtt.
-Nes!-suttogta a bátyám, mikor meglátott. Kibontakoztam Nico öleléséből, de láttam, hogy nem sértődik meg. Elindultam Owen felé, és ő is közelebb lépett. Gyorsan a mellkasába fúrtam az arcomat.
-Semmi baj!-suttogta a fülembe, de éreztem, ahogy minden izma megfeszül. Ő sem gondolta komolyan, hogy ez igaz.
-Mit akarnak tőlünk?-kérdeztem-Miért olyan fontos ez a maréknyi föld nekik?
-Nem tudom.-simogatta meg a hátamat.-De nem hagyjuk magunkat. Igérem.
Bólintottam és elengedtem a bátyámat. Megtöröltem a szememet és Nicora pillantottam. Látszott rajta, hogy igazán szeretne segíteni nekem, de jelenleg ő sem tudott. Ahogy más sem.
Bonnie szomorúan mosolygott rám. Ő is átérezte a helyzetünket.
-Ki fogom nyírni azt a mocsadékot!-sziszegte Owen. Lassan bólintotta, jelezve, hogy egyet értek vele. Azt hittük, bízhatunk Sawyerben, de úgy tűnik, hogy végig ellenünk játszott.
-Sétálok egyet-suttogtam és az ajtó felé indultam. Nico azonnal követett, de nem ellenkeztem. Jól esett a közelsége. Az erdő szélénél alakot váltottam és kirohantam a fák közé. Nico követett, nem túl közel, de azért hallottam a lépéseinek hangját. Végül annál a fánál álltam meg, ahol először találkoztunk. Lefeküdtem a földre és teljesen összehúztam magamat. Nico messziről figyelt engem jaguár alakjában. A szeme engem pásztázott, de nem tudta, közelebb merjen e jönni. Felé pillantottam, kissé könyörögve. Elmosolyodott és lassan közelített meg. Alakot váltottam, és mikor odaért hozzám, a bundájába temettem az arcomat. Az ujjaim végigsuhantak a szőrszálak közt és egyre közelebb húztam őt magamhoz.
-Ne aggódj!-nevetett fel halkan-Itt vagyok. Nem megyek el, amíg nem kéred.
Elmosolyodtam és már nem is fájt annyira a dolog, csupán azért, mert Nico mellettem volt.