Ott álltunk az erdő kellős közepén öten, teljes csendbe búrkolózva és vártuk Kali ítéletét.
-Lássuk csak, hogy jól értem e. Azt szeretnétek, hogy segítsek nektek ellenszegülni apámnak? Aki mellesleg az alfa? - kérdezte teljes faarccal.
-Nem. - rázta meg a fejét Owen - Azt szeretnénk, hogy segíts nekünk kiszabadítani a kölyköket.
-Ez őrültség! A tervetek nem is működhet. Hogy gondoltátok ezt? - fakadt ki Kali.
-De. Működhet! - erősködött Owen és olyan határozottnak hangzott, hogy Kali megingott. Végüp belement.
-Nem bánom. De, ha csináljuk, akkor csináljuk jól. - mondta ki a heti bölcsességét, amitől én legszívesebben a falra másztam volna. - Kell egy kicsi elterelés, hogy besurranhassunk.
-Talán támadást mímelhetnénk. Akkor biztos mindent hátrahagynának, hogy megvédjék a területet. Közben hátulról egy vagy két ember besurranhatna és kihozhatná a kicsiket. - dobott fel Nico egy ötletet, mire mindenki bólogatni és mosolyogni kezdett. Mindenki, kivéve Kalit. Ő csendben gondolkodott.
-Igen. Ez összejöhet - suttogta végül -Nes! -fordult felém, mire felkaptam a fejemet - Te mindenkinél jobban ismered a tisztás környékét. Honnan tudunk úgy bejutni, hogy ne tűnjön fel senkinek.
Elgondolkodtam.
-Az a széltől függ. Mert két hely is van.
-Most északról fúj a szél. Akkor melyik felel meg?
-A déli. Azon az oldalon elég sűrű a növényzet annyira, hogy valaki észrevétlenül bejusson. Abból az irányból nem tudnak kiszagolni, de csendesnek kell lenni. - magyaráztam.
-Rendben. Te és Nico mentek. Gyorsak legyetek. Maximum tíz percetek lesz. Addig tudjuk lefoglalni őket. - magyarázta Kali. - Mi addig, hárman támadást indítunk ellenük északról. Amint apáék elhagyták a tábort, indulunk. Most pedig irány aludni! - mutatott a sátrak irányába, mire mind arra indultunk. Amikor elértük az első sátrakat, megjelent Bonnie és egyenesen Joycehoz sietett.
-Joy! - köszöntötte - Nagy gond lenne, ha arra kérnélek, hogy cseréljünk sátrat? - kérdezte Bon félénken.
-Nem - legyintett Joyce mosolyogva. -Nyugodtan.
-Köszönöm. Egy angyal vagy! - ölelte magához Bonnie a lányt, aztán hátat fordítva nekünk futni kezdett.
Meglepetten pillantottam Joyra.
-Biztos vagy benne?
-Persze. Miért ne? - vonta meg a vállát a lány, mintha csak semmiség lenne az egész.
-Ugye tudod, hogy Bonnie eddig köztem és a bátyám között aludt? - kérdeztem halkan és figyeltem, ahogy az oroszlánlánynak lassan minden leesik.
-A francba! - káromkodta el magát és futásnak eredt abba az irányba, ahol Bonnie eltűnt.
Felnevettem és gyorsan bemásztam a sátorba. Az elmúlt néhány napban nem igazán volt lehetőségünk rendszeres tisztálkodásra. Néha megfürödtünk a közeli folyóban, de az mostanra már nagyon lehűlt, ezért kénytelen voltam koszosan elmenni aludni. A sátor cipzárja elhúzódott és Joyce jelent meg, kezében egy vékony takaróval.
-Nem sikerült elkapnom - suttogta szomorúan.
-Semmi baj! Nem lesz semmi gond. - mosolyogtam rá.
Bizonytalanul bólintott, aztán letelepedett mellém, Bonnie helyére. Megigazította a takarót és kényelmesen, már amennyire azt egy sátorban lehet, elhelyezkedett. Ekkor belépett Nico, a nyomában Owennel. A bátyám meglepődött az új lakótársunkon, de nem látszott rajta, hogy zavarná a dolog.
-Hello, szomszéd! - mosolygott Joyra, mikor bebújt a takarója alá. A lány bizonytalanul motyogott valami "Szia" félét, aztán segítségkérően fordult felém.
-Nyugi! - suttogtam.
Bólintott, aztán ő is eldőlt, felém fordulva.
-Mit csináljak? - suttogta félősen.
-Mondjuk aludj? - kérdeztem vissza mosolyogva, mire felnevetett.
-Tudod, hogy nem úgy értem.
-Tudom hát. Szerintem nem kell semmi miatt aggódnod. Ismerem a bátyámat, rendes srác. És amennyire én láttam, szerintem érez valamit irántad - suttogtam olyan halkan, hogy már abban sem voltam biztos, Joy meghallotta. Utána viszont teljesen egyértelművé vált számomra, hogy igen, mert a lány válla felett tisztán kivehető volt, ahogy Owen megmerevedik.
-Komolyan mondod? - lepődött meg Joyce, aztán halkabbra vette a hangját - Biztos vagy benne?
-Igen. Szinte száz százalékig - vigyorodtam el mindentudóan.