Sziasztok!

A mai részt Bius_Horan kérésére hoztam. Nem más van benne, mint számomra az egyetlen igazi Gellert Grindelwald❤️ Emlékszem, mindkét Legendás állatokat moziban láttam és nagyon lenyűgözött a karakter. Hamarosan újra kellene nézzem, csak mindig olyan szomorú leszek tőle, tudván, mit csináltak Johnnyval💔 Egyébként ez egy inkább aranyos, kis romantikus rész lett, ahol megpróbáltam Gellert egy olyan oldalát megfogni, ami szerintem benne van, de soha senkinek nem mutatja. Szóval ebben a részben nem varázsol, de ne izguljon senki! Van még egy Grindelwald one shot kérésem, amin már dolgozom, az viszont tele lesz varázslással. Szóval készüljetek! Vannak még tervezve preferencek, illetve one shotok, saját is, kért is meg olyan is amihez ötletet adtak.

Jó olvasást!❤️

Az esőt mintha dézsából öntötték volna. Londonban ez megszokott volt, de T/n akkor is utálta. Az eső mindig valami rossz előjelének hatott a számára. Vészjósló és ijesztő volt. Ijesztő de mégsem rettegett. A természet mintha dühös lett volna ilyenkor valamiért. T/n nem varázsolt. Évek óta nem volt rá hajlandó. Azóta, amióta az egész varázsvilág rá akarta kényszeríteni, hogy elárulja azt, akit a legjobban szeret. Azóta a muglik között élt, teljesen új személyazonossággal, megváltoztatott külsővel (más frizura, más ruhák). Nem sajnálta. Csak egyetlen személy kötötte a varázsvilághoz és őt egyedül így tudta megóvni.

Négy kopogás.

Halk de mégis határozott.

T/n azonnal felpattant a kanapéról. Ő az. A négy kopogás volt az ő titkos kódjuk. Azért használták, hogy egyiküknek se kelljen varázsolni, hogy ne legyenek a varázsvilágban nyomon követhetők. T/n a megbeszéltek szerint várt hat másodpercet és akkor indult az ajtóhoz. Így ment az ő kis hagyományuk már jó ideje. Amikor T/n ajtót nyitott, meglátta a bőrig ázott, kordbársony kabátos, sárgás, baseball sapkát viselő férfit, és gyorsan beengedte.

Gellert ahogy belépett, azonnal levette a szanaszét ázott kabátot és sapkát, platinaszőke haja a fejére lapult, és facsarni lehetett belőle a vizet. T/n odalépett hozzá és hátrasimította a fakó tincseket. Gellert halványan elmosolyodott az érintésre.

- Öltözz át és törölközz meg, nehogy megfázz. - mondta lágy hangon T/n.

- Nekem is hiányoztál. - felelte Gellert és megsimította a vendéglátója kezét.

Pár perc múlva a nagy és kényelmes, sötétkék kanapén ültek, Gellert abban a melegítőben, amit T/n szekrényében tartott három másik szett ruhával és egy pizsamával együtt. Meglehetősen furcsa és talán kicsit vicces is volt, a nagy Gellert Grindelwaldot, a rettegett sötét varázslót, így látni, mugli ruhákban, ahogy nevetve próbál elszabadulni, miközben T/n egy sötétzöld törölközővel kegyetlenül törölgeti a haját. Ezek voltak az ő hétköznapi pillanataik. Ilyenkor nem kellett semmi mással foglalkozniuk egymáson kívül. Olyanok voltak, mint egy átlagos pár. Persze nyilván ha ezt Gellert hallotta volna azonnal felkapta volna a vizet, de titokban, a szíve mélyén nagyon vágyott az ilyen pillanatokra. Még akkor is, ha erre csak az alsóbbrendű muglik koszos világában volt lehetősége. Gellert számára a hatalomnál és az ő magasztos céljánál csak egyetlen egy dolog volt fontosabb: T/n.

- Te magasságos bodzapálca! T/n legalább a fülemet hagyd békén! - nevetett Gellert, és végre sikerült kiszabadulnia a törölköző alól. Megrázta kócos fejét és a szőke fürtökről záporozva hullott le még néhány csepp víz.

- Meg ne fázz itt nekem, mert akkor napokig fogom elszenvedni a férfináthádat. - mondta nevetve T/n.

Gellert felvonta szőke szemöldökét. Ő, a világ legrettegettebb sötét varázslója, nem fog ki rajta egy jelentéktelen mugli betegség. Ezzel szemben viszont T/n tapasztalatból tudta, hogy Gellert nehezen viseli a megfázást, szinte egyenesen hisztis lesz ilyenkor, és minden egyes percben elvárja, hogy T/n törődjön vele. Igen, T/n volt az egyetlen, akinek Gellert meg merte mutatni a sebezhető oldalát... és persze egykor Albus. Albus, akit Gellert nagyon sokáig szeretett. Aki összetörte a szívét. T/n volt azóta az első, az egyetlen Gellert számos szeretője közül, aki képes volt beférkőzni ebbe az összetört szívbe és szépen lassan meggyógyítani azt. Nem értett mindenben egyet Gellert nézeteivel, és nem akart beszállni a harcba, de minden egyes nap támogatta a sötét varázslót. T/n észre sem vette, hogy elveszett a gyönyörű, nagy, felemás szemekben.

- Mit nézel így? - Gellert huncut félmosolyra húzta a száját.

- A szemed. Annyira gyönyörű. - felelte halkan T/n. Azelőtt ezt sosem emelte ki, de mindig így gondolta.

Gellert arcán meglepettség jelent meg. Eddig senki nem nagyon hozta szóba az ő rideg, ijesztő és furcsa felemás szemeit. Legfeljebb gyerekkorában csúfolták vele. Általában az emberekben félelmet és idegenkedést keltettek a szemei, nem pedig csodálatot. Pár pillanatig némán ült, T/n-t bámulva, aki kezdett aggódni, hogy talán tapintatlan dolog volt kiemelni Gellert egy nagyon szokatlan, nem mindennapi külső adottságát. Hiába volt már két éve, hogy először bevallották egymásnak az érzéseiket és szeretőkből egy pár lettek, T/n még mindig úgy érezte, nagyon nehéz kiismerni a sötét varázslót.

- Be kell valljam, egy kissé váratlanul ért ez a dicséret, kedvesem. - mondta Gellert a kis szünet után. - De nagyon jól esik... boldoggá tesz, hogy így gondolod. Te, aki számomra mindenki közül a legszebb vagy.

- Ne hozz zavarba. - T/n el akart fordulni, hogy Gellert ne lássa, hogy elpirul.

A varázsló gyengéd de mégis határozott mozdulattal elkapta az állát és maga felé fordította, meggátolva T/n próbálkozását. A keze hideg volt, de valahogy T/n úgy érezte valahogy az egész varázslóban izzik valami, mintha vibrálna körülötte a levegő.

- Ha neked szabad zavarba hozni egy rettegett sötét varázslót, akkor kérlek engedd meg, hogy ezen sötét varázsló viszonozza a gesztust. - mondta mosolyogva Gellert majd közelebb húzódott, annyira, hogy nem maradt köztük már távolság.

T/n átfonta a karjait a varázsló közül amikor az az ajkát az ő sajátjára nyomta. A szenvedélyes csók hosszú percekig tartott, miközben odakint tombolt a vihar, ők bent, a kandalló melegében és egymás karjaiban biztonságban voltak. Itt, az ő kis eldugott rejtekhelyük csöndjében.

- Szeretlek Gellert. - suttogta T/n két csók között.

- És én... nem tudom szavakba foglalni mennyire szeretlek. - felelte a varázsló.

- Még mindig vizes a hajad. - simított meg egy nedves fürtöt T/n.

- Ne is álmodj róla, hogy akárcsak a közelébe megyek annak az ördögi mugli masinának. - jelentette ki határozottan Gellert.

- Úgy hívják, hogy hajszárító.

Mindketten nevettek. A vihar fenyegető hangjai, és a kandalló tüzének békés ropogása gyönyörű, hétköznapi káosszal ölelte körül a két, egymás karjaiba fonódó, szerelmes alakot. 'Majd ha egyszer...' gondolta Gellert, 'ha egyszer elmúlik a veszély, ha beteljesítem a feladatom, visszaviszlek magammal a varázsvilágba. Ha nem kell bujkálnunk, ha biztonságban leszel. És akkor ígérem neked, hogy összeházasodunk.' Nem mondta ki, csak gondolta. Mosolygó szerelme mégis látta az ígéretet a gyönyörű felemás szemekben.