Sziasztok! Hát, nem tudom, ti hogyan vagytok ezzel a történettel, de én nagyon hamar sokkal jobban megszerettem, mint ahogy azt terveztem és gondoltam. Azt hittem, csak azért írom, mert kértétek, de nagyon megszerettem.
Szóval itt is lennék a legújabb fejezettel, remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást kívánok és várom a kommenteket szeretettel ❤️

A fürdőszobában állt egy kád, egy toalett, egy kézmosó, tükör és egy fürdőszobai szekrény. Nem volt túl nagy helyiség, de éppen elegendő volt egy személynek, hogy kényelmesen lefürödhessen. A kádat megtöltöttem forró vízzel, és bátorkodtam használni a kád szélén álló tubust, ami levendula illatú folyadékot tartalmazott. Mikor befeküdtem a kádba, a heteken át benntartott feszültség szakadt ki belőlem egy sóhaj formájában. Egy hete nem fürödtem, és egy hete is csak gyors mosakodásra volt lehetőségem, mikor betörtem egy semmi közepén álló házba, ahol a tulajdonosok éppen nem voltak otthon. Minden jel arra utalt, hogy állandó lakói vannak a háznak, így gyorsnak kellett lennem: gyorsan, félelemmel telve mosakodtam meg, és a hűtőnél állva ettem össze mindenfélét. Mikor az autó bekanyarodott a házhoz, akkor bevágtam a hűtőszekrény ajtaját, és a ház másik oldalán lévő hálószoba ablakán másztam ki, hogy aztán bevessem magam az erdőbe. De most végre itt voltam a Weasleykkel, és egy forró vízzel teli kádban pihenhettem nyugodtan. Behunytam a szemem, és ellazultam.

- Hát, te meg mit művelsz? - vigyorgott Einar, mikor meglátott. Piszkosszőke haját kontyba fogta a feje búbján, hogy ne legyen vizes, szürkéskék szemeit egyenesen rám szegezte, és edzett teste elmerült a habok között, a kádból pedig gőz szállt fel, olyan meleg volt a víz.
- Minek tűnik? - kérdeztem csalafinta félmosollyal az arcomon, és becsuktam magam mögött az ajtót, a kulcsot elfordítottam a zárban, hogy még csak véletlenül se nyithasson ránk senki, majd elkezdtem kifűzni combomig érő köntösöm övét. Ez volt az egyetlen ruhadarab, ami rajtam volt.
- Rossz vagy - kuncogott halkan, de képtelen volt levenni a szemeit rólam. Nézte, ahogy kifűzöm az övet, s lassan a piszkos padlóra dobom a köntöst.
A lakóhelyünk egy elhagyatott épület volt, amit a pálcát birtokló nagykorúak tettek élhetőbbé, de nem tudtak mindent eltüntetni úgy, hogy észrevétlenek maradjunk mindenki számára. A vakolat omladozott a falakról, és a fürdőszobában is deszkák voltak talpunk alatt csempe helyett.
Meztelenül álltam Einar előtt, majd beléptem a kádba, a forró vízbe, a fiú ölébe ültem és elnyelte testemet a hab, úgy bújtam hozzá. Átkarolt, s szabad kezével végigsimított az arcomon, majd mutatóujjával állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy szemembe nézhessen. Elvesztem világos szemeiben. A borostánál csak minimálisan volt hosszabb a szőkésbarna szakálla, rózsaszín ajkait keresztül szelte egy vágás soha el nem tűnő nyoma. Szerettem Einar arcát, olyan gyönyörű volt. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Ajkai érintése nyomán úgy ugrott görcsbe a gyomrom, akár csak az első csók alkalmával, pedig az már majdnem öt éve volt. Halálosan szerettem ezt a fiút.
- Azt hittem, kint vagy - húzódott el.
- Hamar visszajöttem - mondtam, s orrommal simítottam végig az ő orrán. - Régen voltunk kettesben. És különben is, ez egy remek vízspórolási lehetőség - vicceltem, de arcomon tettetett komolyság ült.
- Igen? - vonta fel szemöldökét, s elvigyorodott. - Hát, ez vagyok én neked? Egy jó spórolási lehetőség?
- Miért, mit gondoltál, miért tartalak? - cukkoltam.
- Te gonosz boszorkány - szólt, s nevetve csókolt meg szenvedélyesen.

Szemem kipattant, hirtelen visszazökkentem a jelenbe, és mielőtt gondolkodhattam volna, fájdalmas üvöltés szakadt fel torkomból, s a kád szélére csaptam ököllel, majd arcomat kezeimmel takarva tört fel belőlem a zokogás. Hiányzott Einar. Az érintése, a jelenléte, a megjegyzései, a komolysága, és az élni akarása, ami engem is életben tartott. De a hiánynál sokkal jobban fájt a halálának emléke és a gyász maga.
- Raven, jól vagy? - hallottam meg Molly aggódó hangját az ajtó túloldaláról.
- Persze - feleltem remegő hangon, megdörzsöltem az arcom, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat. - Csak... Elcsúsztam, de minden rendben - igyekeztem megkeményíteni a hangom.
- Jól van, vigyázz, drágám - szólt még, majd hallottam, ahogy elsétál.
Nagy levegőt vettem, majd lejjebb csúsztam a kádban és teljesen elmerültem. Néhány pillanatig hagytam, hogy a víz teljesen ellepjen, hosszú hajam selymes volt és lebegett meztelen testem körül. Annyira jól esett a meleg víz, hogy egy kis időre kiürítettem elmémet, igyekeztem száműzni az előbb felszínre tört emléket, és élveztem a tisztaságot.
Egészen addig ültem a kádban, amíg a víz langyossá nem vált, és ekkorra mindenféle tisztálkodással végeztem is. Kiszálltam a kádból, megtörülköztem, és felvettem Hermione ruháit. A kék farmernadrágja egy mérettel nagyobb volt, mint ami nekem kellett volna, de ami szürke ingét illeti, az tökéletesen állt rajtam. Nyakig gomboltam a szürke inget, alját a nadrágba tűrtem, hátha így fennmarad rajtam a farmer. Túl sovány voltam és keskeny volt a medencecsontom. Minél hamarabb ki kellett tisztítani a saját ruháimat. A tükör elé állva kezdtem befonni a hajam: hogy később kevés baj legyen vele, tincsenként fontam be, szorosan lapult fejemre és lelógott egészen derekamig. Mikor belenéztem a tükörbe, akkor láttam csak meg, mennyire megváltoztam azóta, mióta legutóbb láttam magam. Arcom beesett, járomcsontom markánsabbá vált, szemeim alatt hatalmas, sötét táskák húzódtak. Sötétbarna szemeim voltak, de bal szemem íriszében volt egy zöld folt. Szerettem azt a kis foltot, jó ideig az volt az egyetlen, ami elkísért egész életem során és biztos pontot jelentett. Minden változott, csak ez nem.
- Ha lenne itt egy hajgumi... - súgtam. Ahogy kiejtettem ezt a számon, a szekrény felső polcából számtalan hajgumi reppent fel, s ott lebegett előttem. Jó néhányat elkaptam, és egyesével begumiztam a befonott tincseimet.
- Minden kívánságom így teljesüljön - motyogtam, még vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre, majd nagyot sóhajtottam, és felmarkoltam a piszkos cuccaimat, hogy elhagyjam a fürdőt.
Lerobogtam a földszintre, ahol a konyhában Mollyt találtam Ginnyvel és Hermionéval. Éppen főztek valamit.
- Sziasztok - szóltam halkan, mire a három nő megfordult. - Hol moshatom ki ezeket gyorsan?
- Oh, gyere csak, szívem - kapcsolt Molly azonnal. - Lányok, ne hagyjátok odaégni - szólt rá Ginnyre és Hermionéra, akik elszakították a tekintetüket rólam, és ismét az ételre figyeltek. Ahogy felkúsztak az illatok az orromba, hasam hangosan megkordult. Két egész napja nem ettem semmit, és azelőtt is csak az erdőben talált növényeket, amiket általában az ember nem eszik meg és nem tekinti ételnek. - Na, gyere - ragadta meg a karomat Molly, ezzel kiszakított az étel utáni vágyódásomból, és behúzott a mosókonyhába. - Itt tudsz mosni, de dobd csak be a közösbe, és én mosok minden harmadik nap.
- Áh, köszönöm, Molly néni, de szükségem lenne a saját nadrágomra - húztam el a számat, és bizonyításképp elhúztam a farmerom derekát, hogy mutassam, mennyivel szélesebb Hermione nadrágja az én derekamnál.
- Nagyon sovány vagy, szívem, enned kell - mondta.
- Ezt teszi, ha valaki úgy él kilenc évig, hogy napi egyszer étkezik, és tíz éhes szájat kell etetnie - mosolyogtam. - Megszoktam - vontam vállat.
- Na, most vacsorázni fogsz egy kiadósat - simította meg a karom.
- Ne is mondj ilyet, Molly néni - nevettem. - Utoljára két éve ettem degeszre magam.
Igen, Einarral. Egyszer csak azzal lepett meg, hogy lopott egy csomó ételt, és együtt lakomáztunk. Életemben talán akkor először ettem egy jót.
- Mindjárt kész a vacsora - mondta komolyan. - Csirke lesz serpenyős krumplival.
- Már attól jól laktam, hogy ezt elmondtad - viccelődtem. - De előtte tényleg ki szeretném mosni a cuccom.
- Ha gondolod, adhatok egy övet - ajánlotta fel.
- Inkább... Jobb szeretem a saját ruháimat hordani, ha nem gond - szabadkoztam.
- Persze, megértem - bólintott Molly, majd magyarázni kezdett arról, hogyan tudom használni a mosókonyhát.

Az étel olyan volt, mintha eddig soha nem ízlelhettem volna semmit, és most minden egyszerre támadná az ízlelőbimbóimat. Gyomrom gyorsan megtelt, de olyan finom volt és olyan végtelennek tűnt, hogy nem bírtam abbahagyni. Fogalmam sem volt róla, hogy egy átlagos hétköznaphoz képest sokat ettem-e, de az általam megszokotthoz képest és az elmúlt két hétben még jobban összeszűkült gyomrom reakciója alapján igenis sokat ettem. Ez akkor tudatosult bennem, mikor még az asztalnál ülve elfogott a hányinger, és nem is tudtam visszatartani: a hét Weasley és Hermione szeme láttára ugrottam fel a székemet feldöntve, és mivel a mosdó a harmadikon volt, hamarabb jutottam ki a kertbe, mint fel, ezért kirontottam az ajtón, és néhány méterrel arrébb térdre estem. Mindent kihánytam, amit ma ettem, és mikor gyomrom újra üres volt, akkor megnyugodott végre.
- Jól vagy? - hallottam meg egy hangot magam mögül, mire felpattantam a fűből.
- Igen, én... Bocsánat... - mutattam magam mögé. Már lement a nap, éjszaka volt, teljes sötétség telepedett a tájra, és a hiányzó Weasley is hazaért: Arthur is bent volt a konyhában.
- Érthető... Eddig éheztél, most pedig többet ettél, mint amennyit a gyomrod elbírt - vont vállat. - Semmi gond. Majd hozzászoksz.
- Úgy legyen - bólintottam. - Azt hiszem, én most inkább felmegyek a szobámba, ha nem gond..
- Persze. Holnap találkozunk - bólintott, s félreállt az ajtóból.
- Add át a többieknek, hogy elnézést kérek és jó éjszakát - mondtam, mikor mellé értem a küszöbre.
- Persze - bólintott, s együttérzőn pillantott le rám.
- Köszönöm, William - erőltettem magamra egy kényszeredett mosolyt, majd kikerültem, és csendben elosontam a hangos konyha mellett, hogy felfelé induljak.

A harmadik emeleti szobámba belépve becsuktam az ajtót magam mögött, s az ajtónak dőlve lehunytam a szemem. Egy fáradt sóhaj szakadt fel belőlem, megráztam a fejem, és ellöktem magam az ajtótól. A szobában egy másfél személyes ágy állt, mellette alacsony éjjeliszekrény, velük szemben pedig egy ruhásszekrény, az ablak a tóra és az azt körbevevő nádasra nézett. Az ágyon egy szürke póló és egy fekete térdnadrág feküdt, feltételeztem, hogy Molly pizsamának szánta nekem. Hálás voltam. Levettem Hermione ingét és a farmert, felhúztam a nadrágot és a pólót, amik hirtelen zsugorodni kezdtek, s meg sem álltak, míg a méretemhez nem értek. A nadrág gumis része körbeölelte a derekamat, a póló már csak combom felső részéig ért le, és  nem éreztem úgy magam, mintha egy kisgyerek lennék, aki belebújt a szülei ruhájába.
Egy könnyed intéssel oltottam el a fáklyát, ami világosságot adott a szobában. Még Einar tanított meg a könnyed varázslatok elvégzésére pálca nélkül. Ezzel szórakozott, amióta az eszét tudta: a varázspálca nélkülözésére törekedett. Azt vallotta, hogy a varázslat az emberekben él, és nem a varázspálcán múlik, hanem a varázslón, a pálca csak egy eszköz, ami összpontosítja a mágiát és az energiát, és a pálca által nyilvánul meg a mágia. De Einar azon ügyeskedett, hogy kiiktassa a varázspálcát az egyenletből. Persze csak kevés varázslatot volt képes elsajátítani, de azt a néhányat és a technikáikat átadta nekem.
Bebújtam az ágyba, betakaróztam, s behunytam a szemem, de képtelen voltam elaludni. Forgolódtam, bárhogy helyezkedtem, kényelmetlen volt, és bár elmondhatatlanul fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni. Szégyelltem magam, de végül engedtem a csábításnak: kikeltem az ágyból, kiemeltem az ágykeretből a matracot, és letettem a padlóra. Ott betakaróztam, és párna nélkül próbáltam ismét álomba merülni.
Egyszer csak halkan nyílt az ajtó, fény szűrődött be, s én a megszokott paranoiámnak köszönhetően azonnal felkönyököltem, hogy lássam, ki az.
- Csak be akartam nézni, hogy jól vagy-e - szólt néhány pillanatnyi hallgatás után.
- Igen, kösz, Freddy - mosolyogtam rá.
- Miért a földön alszol? - grimaszolt, megfogta a kilincset, és az ajtófélfának támaszkodott.
- Öhm... - köszörültem meg a torkom, hogy úrrá legyek a zavaromon. Szégyelltem magam, amiért hozzászoktam, hogy nem ágyban alszom. Az elmúlt kilenc év nagy részét így éltem le, csak néha volt lehetőségem ágyban aludni, nem szoktam hozzá. - Megszokás, azt hiszem.
- Jól van - bólintott. Láttam rajta, hogy sok minden jár a fejében, de hálás voltam, amiért semmit nem mondott. - Akkor jó éjszakát, csokoládé.
Mielőtt reagálhattam volna, kilépett a szobából, becsukta az ajtót és én magamra maradtam.