16. kérdés eredménye: MINHO+JISUNG

Woojin fáradtan, egy bögre kávéval a kezében nézte át a Jisung által küldött dokumentumokat, miközben fittyet hányt arra a tényre, hogy a falon lévő ketyere nagymutatója már javában elhaladta a tizenkettőt, s négy óra múlva kelnie kell.

Tudta, hogy nem szerencsés ilyen sokáig fennmaradnia, s túlhajszolni magát egy-egy beteg miatt - főleg úgy, hogy már napok óta a végkimerülés határait súrolja -, de mindegyik fiút szabályosan fiaként szerette - hiába volt minimális közöttük a korkülönbség, úgy érezte, kötelessége még a doktor-páciens kapcsolatnál is jobbat kialakítani velük, s aszerint kell cselekedni; megérdemelték a segítséget és az emberi bánásmódot, hiába voltak betegek az itt tartózkodók.

Tüzetesen, alaposan vizsgálta át a képernyőn megjelenő lapokat - egytől-egyig ellenőrizte őket -, s árgus szemekkel kereste bennük az esetleges, elvétve megtalálható apró hibákat; ám büszkén, nagy mosollyal ajkán konstatálta, hogy minden úgy van lejegyezve, ahogy kérte. Az ilyesfajta intézményeknek alapjáraton véve is saját informatikai rendszere van, s ilyen rövid határidőn belül beletanulni minden fortélyba dicséretes; főleg egy olyan fiúnak, aki még az álmaiban sem látott ilyeneket. Hisz az egyetemen nem sok ilyesfajta dolgot tanítanak, így rettenetesen büszke volt Jisungra a jó eredmények miatt.

Minden tökéletesen ment, mindent hibátlannak talált a folyamat alatt, de ahogy megnyitotta a legutolsó fájlt, összeszaladtak íves szemöldökei és érdekesen, kétkedve olvasta a csekély számban lejegyzett sorokat.

- Nem hajlandó róla beszélni?! - hitetlenkedett hangosan, s őszinte összezavarodottság lett úrrá egész lényén. - Olyan jól haladt eddig minden. Mi a fene történhetett? - gondolkodott magában, miközben kék tollával az asztalon dobolt, majd a székéből felpattanva kezdett körbe-körbe járkálni a kissé jellegtelen, kizárólag ilyen célra szolgáló szobában. - Lee Know volt az? - vetette fel az ötletet, hisz már tanúja volt nem egy összetűzésnek a két srác között, de nem hitte volna, hogy ilyen mélyre nyúlnak a civakodás gyökerei. - De akkor miért nem szólt előbb? - túrt bele fakó tincseibe, mire nagyjából sikerült lenyugodnia, s nagyokat ásítva, le-lehunyó pillákkal jutott el arra a pontra, ahonnan tudta, már nincs visszaút. Ha nem kel fel azonnal, s siet el aludni, egész éjjel éber, reggel pedig kómás, összeszedetlen lesz.

Álmosan csukta le a laptop tetejét, kapcsolta ki az asztali gépet, majd összeszedve legfontosabb eszközeit zárta kulcsra az iroda ajtaját, baktatott végig csoszogva a hosszú, mostani állapota végett összeolvadó folyosókon, megkeresve saját szobáját. Az aktatáska majd' kicsúszott a kezei közül, de szerencsére még a kimerültség -, a késői időszak - ellenére is eléggé jól működtek reflexei, így gyorsan visszarántva azt vette sietősre a tempót, s győztes vigyorral ajkán tépte fel a kilincset, dobta le a földre a feleslegesnek vélt kellékeket.

Nem volt értelme a zuhanyzás gondolatával bajlódnia, mert délután elég időt szakított a saját lényével való foglalkozásra, így egy utolsó pillantást vetett a közös, Min és Jisung érkezése után készült képre az ágytámlája felett, aztán elfeledve a terhes gondolatokat tért végre nyugovóra; úgy, ahogy a hosszas munka után megérdemelte.

......

Hyunjin karikás szemekkel, nagyokat ásítva ébredt meg Felix ágyában, amint észlelte, a kisebb álmában izegni-mozogni kezdett. Bevett szokásukká vált, hogy egy-egy viharosabb éjszaka egymás karjaiban aludtak el és töltötték az egész éjszakát, de a mostani alkalom sokkal furcsábbnak hatott, mint az előbbiek.

Fáradtan vezette végig tekintetét a színes poszterekkel, képekkel díszített falakon, miközben egyedül egy dolgot keresett; Seungmin volt az, aki lefoglalta minden gondolatát, de ahogy észrevette, hogy az ágya már régen be lett vetve, egyetlen pisszenés sem hallatszik a szobából, kellemetlen érzések fogták el; csak akkor szokta ilyen korán elhagyni a hálórészt az idősebb, ha valami problémája van, így rögtön aggódni kezdett, amit nem is lehetett neki felróni.

Tudta, hogy mostanában az alacsonyabb nincs a helyzet magaslatán, s emiatt rettenetes bűntudatot érzett - tisztában volt vele, hogy ebben ő is hibás.

Hetekkel ezelőtt vette észre, hogy a szinte lelkitársává avanzsálódott beteg állapota rosszabbodott, így próbálta őt támogatni és mindenben segíteni neki; de nem számolt azzal, hogy Minnie teljes mértékben kiakad, kifakad és a szemükre hányja a saját piszkos dolgaikat. Rettenetes volt hallani, ahogy megtörten, csalódottan sorolta a megszegett ígéreteket a barna, miközben a két kisebb tudta, hogy nem helyes, amit tettek.

Ezért marta Hyunjin szívét a mérhetetlen lelkifurdalás.

Olyan embert bántott, akit sosem akart; aki a világot jelentette neki.

Kétes, nem megszokott hangokat észlelt kintről jönni, így úgy döntött, nem habozik, s Felix mankóit odébb rakva somfordál ki a kellemes paplanok sokaságából, áll neki hallgatózni. Rendmániás lévén rögtön rendbe szedte a lábai elé kerülő dolgokat, s már nyitotta is volna ki a nyílászárót, mikor az előbb annyit emlegetett fiú egy bomba erejével robbant be.

- Jézusom! - sikkantott fel Hyu, s ijedtségében majdnem eldőlt, de időben nyújtotta ki Seungmin a kezét, melybe a másik azonnal belekapaszkodott.

- Ne haragudj - suttogta beharapott ajkakkal, nem feltekintve a feketére. - Nem akartalak megijeszteni - bólintott reszketegen, kikerülve a szoborként megdermedt magast.

- Seungmin - ejtette ki lágyan a nevet, s a tulajdonos után kapott, aki elgyengülve hallgatott a névre. - Sajnálom ezt az egészet, de ne tedd ezt velem. Kérlek - rázta meg ében tincseit, kicsit felemelve a hangerőt, nem foglalkozva azzal, hogy a szőke a másik oldalon az igazak álmát alussza.

- Nem tudom, miről beszélsz - hazudott az alacsony, miközben próbált kiszabadulni az erős mancsok szorításából.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz... - jelentette ki keményen a másik. - Amióta eltávolodtál tőlünk, semmi sem a régi - vallotta be elcsukló hanggal. - Felix lelkiállapota teljesen tropára van menve és én sem vagyok a toppon - ferdített, nem közölve a súlyos igazságot; nem akarta, hogy az idős megtudja, mennyi éjszakát töltött a mosdóban egyedül, magányosan, kiadva magából mindent, ami talán benne sem volt, s mennyi időnk keresztül feküdt koszos, csatakos ujjakkal a padlón, miközben zokogva okolta magát mindenért, ami hármójuk között történt.

- Én nem akartam, hogy ez legyen - magyarázta Seungmin zaklatottan. - Nem akartam, hogy ennyire rosszra forduljon minden... Azt hittem rendben vagytok - vakarta meg szabad kezével másik kézfejét. - Ebben is nagy színészek vagytok, úgy néz ki - kissé megbántott éllel ejtette ki a szavakat, de nem akarta megbántani az előtte állót; egyszerűen csak elárulva érezte magát.

- Mert nem akartuk, hogy aggódj - könnyek kezdtek formálódni Hyunjin szemgödrében, melyeket makacsul próbált eltüntetni, de tudta, kudarcba fulladt minden próbálkozása, amint meglátta a másik döbbenettől eltorzult arckifejezését. - Annyira hiányzol - suttogta, melyre a tartózkodó teljes mértékben ellágyult, s gyengéden húzta karjai közé a pityergőt.

- Nem tudtam, hogy ennyire rossz a helyzet. Azt hittem, hogy meglesztek egy ideig nélkülem - simogatta a srác hátát. - De ezentúl oda fogok figyelni mindenre, amit csinálok. Esküszöm, hogy figyelni fogok - ígérte meg többször. - Szeretlek titeket, Hyu - finoman, lágyan hagyta el ajkait ez a mondat, mely azon nyomban megdobogtatta a fiatal szívet.

Teljesen meggyengülve, szeretettel telve engedte el magát a meleg ölelésben a fekete, érezve azt, hogy most talán minden rendbe jöhet.

Talán tényleg egyenesbe kerülhetnek.

17. VÁLASZTÁS - mindenkihez szóló kérdés

határidő: 20200214

⇨ LASSAN

⇨ BELE A KÖZEPÉBE

Hello, Guys
Végre megérkeztem az új résszel, haha
Ne haragudjatok a késés miatt, de megy az élet.
Véleményt szívesen fogadok.
Legyetek jók, majd tala!