14. kérdés eredménye: RÁKÉRDEZ

Bang Chan nagy mosollyal ajkán, vigyorogva sasszézott végig a folyosón, miközben Woojin irodájához sietett. Néhány napja már eltervezte, hogy meglátogatja a főorvost - hisz rengeteg dolog történt vele az utóbbi időben -, de gyakori és nagyon erős hangulatingadozásai végett úgy gondolta, most jött el az idő, hogy végre ténylegesen betérjen hozzá úgy, hogy saját problémáiról beszél - nem a gyógyszereléséről -, s nem csak elszalad egy-egy kopogás után. Tudta, hogy nagyon sok munkája van az új, néhány hete bevezetett szabályok, a rengeteg szigorítás, beérkezett pályázat miatt, de már úgy érezte, nem tudja magában tartani a kellemetlen, szívét rengeteg ideje nyomó gondokat.

Hiába kereste már több tíz perce az időst, nem találta sehol; hiába járta be az összes emeletet, hiába kopogtatott minden ajtón, csak nem sikerült rábukkannia. Már majdnem fel is adta, s indult volna vissza szobájába - hogy Minhóval karöltve beszélgessenek mindenféle butaságokról -, de azonnal megtorpant, amikor megpillantotta a doktort, aki vigyorogva lépett ki Jisung szobájából.

- Ki gondolta volna? - morogta magában rosszindulatúan, ám most már meg sem próbálva elfedni rosszalló arckifejezését integetett a barnának, ki amint észrevette a gesztust, udvariasan hagyta ott Hant, s a fiatal elé sietett.

- Micsoda meglepetés - cirógatta meg a szőke tincseket a barna, miközben finoman rátéve hátára tenyerét vezette az emelet felé. - Már vártam rá, hogy felkeress - intette kezével az idős, melyre a kisebb csak kikerekedett szemekkel nézett rá.

- Vártál rám? - bukott ki belőle, amint belépett a rendelő részbe, s szokásához híven foglalt helyet a kanapé jobb oldalán, felhúzva térdeit; előre-hátra ringatva magát.

- Néhány napja észrevettem, hogy van valami, amit nem mondasz el, de várni akartam egy picit, hogy megnézzem, mikor jössz ide. Nem tévedtem sokat - kattogtatta tollát az asztalon, majd sebes gépelésbe kezdett. - Miről szeretnél beszélni, Chan? - húzta fel íves szemöldökeit, s biztató, kedves görbületet öltött magára.

- Szerintem - harapott bele ajkába, s nadrágjának gyűrögetésébe kezdett - van valami Jisunggal és Minhóval. Meg a hármas csoporttal is - jelentette ki határozottan, de azonnal visszább is húzódott, s felettébb aggódó lett. - Most elárultam a barátaimat? - temette bele tenyerét kezeibe, szaggatott sóhajokat hallatva.

- Dehogy - biztosította az idős, megrázva barnás tincseit. - Tudnál erről az egészről egy picit többet beszélni? - puhatolózott kedvesen és tapintatosan. - Mert nem tudom, mire gondolsz teljesen - vallotta be őszintén.

- Mostanában olyan furcsák... Minho és Jisung olyan jóban voltak, miután megbeszélték a kezdeti dolgokat... Most pedig amikor összekerülnek, teljesen távolságtartóak... Szerintem nem is Minho tett valamit, hanem Lee Know - gondolkodott el hangosan, a másik pedig kikerekedett szemekkel hallgatta a történéseket.

- Mondott neked valamit Lee Know? Valamit, ami használható lenne? - tudakolta a furcsa helyzethez képest izgatottan.

- Sokat beszél arról, hogy mennyire naivnak tartja a fiút. Hogy mennyire gyengének és ártatlannak. De ennél többet én sem tudok - lódított megemberelve magát, melyet az idős tapasztalatánál fogva azonnal észrevett.

- Biztos, hogy csak ennyit tudsz róluk? - tette fel a kérdést kemény hangszínt öltve, s látta, hogy a kisebb erre megrendül; mégsem jutott előre.

- A hármas túl sok dolgot titkol el mások elől - terelte el a témát, belecsapva a másik közepébe. - Rengetegszer van olyan, hogy bemegy hozzájuk az ember, és úgy viselkednek, mintha idegenek lennénk. Szerintem valami paktumot vagy mi a frászt kötöttek. És még sugdolózni is szoktak... De mostanában nagyon Lee Know ellen vannak. És hangot is adnak neki, de úgy is, hogy ott van - akadt ki teljesen.

- És ez az úgynevezett utálat Minho másik személyisége iránt is fent áll? - írta tovább az információkat.

- Nem. Ő nagyon aranyos és kedves. Csak nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy van egy ilyen része is. De nekem megy - kezdett lábaival dobolni, s kezeivel tapsikolni. - Azt mondta, engem nagyon bír. Know és Minho is. És az a durva, hogy egymásról is tudnak - esett le az álla, melyre az idős csak finom görbületre húzta ajkát; pontosan (majdnem) mindent tud az említett fiúról.

- Hát igen... Minho szerencsés helyzetben van ilyen téren, hisz sok dolgot tud magáról. De ne aggódj, segítünk neki, hogy még jobban legyen... Van valami, amit még el szeretnél mondani, Chan? - tudakolta kissé sürgetően.

- Szerintem nincs - gondolkodott el, miközben fejét hátra hajtotta. - Olyan kényelmes ez a kanapé - váltott teljesen más stílusra. - Az otthont juttatja eszembe - szorult össze torka, ahogy családjára gondolt, s arra, hogy mennyire boldog volt régen.

- Mi itt vagyunk neked, Chris - szólította meg a főorvos kedvenc, mégis ritkán használt becenevén. - Akár hiszed, akár nem, mi egy kis közösséget alkotunk, akiket nem a vér, hanem a betegségek kötnek össze. Bármilyen groteszkül hangzik ez az egész - tápászkodott fel székéről, majd a beteg mellett foglalt helyet. - Furcsa közös pont, de ezért értjük meg egymást. Hisz mindannyian tudjuk, milyen fájdalmas a kitaszítottság, a sok bonyodalommal járó élet. Gondolj arra, hogy mennyire erős vagy, hogy túléltél mindent - erre a mondatra sós cseppek kezdtek potyogni az ausztrál szemeiből.

- Rendben, hyung - törölte le makacsul a könnyeket, majd újult erővel, vidáman sasszézva indult meg az ajtó felé. - Esküszöm, te vagy a legjobb - ütött bele a levegőbe kacagva, s fütyörészve hagyta el a helyiséget.

Meg sem várta mit mond az idősebb erre a kijelentésére, jókedvűen indult vissza szobájába, ahol legnagyobb meglepetésére Minhót találta, aki különböző tárgyakat szortírozott szét sajátjai közül. Hiába köszönt a fiú a másiknak, az egy sziára sem méltatta, így próbált úgy tenni, mintha nem zavarná ez a viselkedés; de nem jutott sokra.

- Mit csinálsz, Minho? - kérdezte, melyre mintha vérszemet kapott volna, úgy fordult felé a magasabb.

- Először is, Lee Know. Másodszor, pedig semmi közöd hozzá - rendezte le barátságtalanul, amire az idős hátrébb hőkölt, de egy szót sem szólt; nem akart konfliktusba keveredni vele. - Milyen volt a beszélgetés? - pakolta tovább holmijait, nem látva, mennyire leesett a szőke álla.

- Honnan? - suttogta maga elé, de mielőtt folytathatta volna, a barna megelőzte.

- Csak akkor szoktál ilyen hirtelen eltűnni, ha bemész valamelyik szobába, vagy valamelyik orvost keresed. A srácok mind együtt voltak, Jisung pedig a konyhában sertepertélt. Nem volt nehéz kitalálni, mégis hol vagy - mondta gúnyosan.

- Nagyon jó - vágott közbe Chan a monológba. - Mindent megbeszéltünk, amit meg kellett - jelentette ki határozottan.

- Csak magadról beszéltél? - továbbra sem nézett a fiatal hátra.

- Igen - hazudott szemrebbenés nélkül -, meg a fiúkról is ejtettem néhány szót. Hogy tartsa rajtuk a szemét. Mert ott valami nagyon nem stimmel - rázta meg tincseit.

- Miért nem mondtad el neki az igazat? Hogy Seungmin még mindig vágja magát, Felix meg Hyunjin pedig egyezséget kötve falaznak a másiknak?

- Ha ennyire sok mindent tudsz, miért nem beszélsz Jisunggal? - vágott vissza élesen, fel sem fogva mit is mond, s azonnal rettegés csillant meg szemeiben, mikor hátra fordult a beteg.

- Az, hogy én mit mondok el, az én bajom. Az, hogy te mit, az is az én bajom, mert mostanában elég pletykás vagy - közelített a fiú felé, aki szinte remegett, mint a nyárfalevél. - Bírlak, de tudd, hol a határ - vicsorgott, ahogy kezével közre fogta az ágyon ülő fiatalt. - Ha pedig még egyszer megemlíted a Jisunggal való kapcsolatomat, nem fogsz jól járni, megértetted? - bólogatott hevesen Chan, miközben egész teste a sokk hatása alatt volt. - Király - pördült örömében a barna, majd kedvesen a szólt a sráchoz. - Tudsz segíteni ezeknek a kidobásában? Mert én szerintem meghalok - nevette el magát őszintén, kiskutya szemeket villantva, melyre a másik hiába volt lesokkolva, nem tudott nemet mondani.

- Egye fene - tette túl magát az előző jelenten, ahogy felkapta a dobozokat, s Minho után sietett.

15. VÁLASZTÁS - mohazoldhöz szóló kérdés

határidő: 20200119

⇨ BEVALL

⇨ NEM VALL BE

Hello, Guys
Bocsánat a rész csúszása miatt, de kiszedték kettő fogamat, és per pillanat úgy érzem magam, mint akin átment egy traktor lol
Remélem, hogy tetszett, véleményt szívesen fogadok.
Csókollak titeket, majd tala!