Rég nem aludtam ennyire mélyen és gondtalanul. A kipihentség fogalma ismeretlen egy pilóta számára. Hiába fekszünk le időben, a korán kelés, az edzések, a futamok és az egész napos koncentráció kimeríti az embert, mindegy hány órát aludt előző este. És ha bár a lehető legfrissebbnek éreztem magam, ezt nem mondhattam el a bal karomról. Jó pár percen át csak pislogtam, hogy a szemem megszokhassa a fényt ami belepi az egész szobát. Amint biztonsággal ki tudtam nyitni a szemem a fájó végtagom felé fordítottam a fejem. Egy békésen alvó fejjel találtam szembe magam. Beletelt egy kis időbe mire realizálom a helyzetet. 
Az oldalamon fekszem, ő is előttem fekszik. A kezem a lány feje alatt pihen amit ő békésen ölel át, mintha csak egy plüssmackó lenne. A másik kezem a derekát öleli át, a fejem, ha csak nem emeltem volna fel a nyakát érintené. 

-Kis,-nagy kifli, mi? - suttogom magamnak a szavakat  miközben megpróbálom a lehető legóvatosabban kihúzni a kezem Issy feje alól. A tervem azonban kudarcot vall, mivel a lány mozgolódni kezd és fel is ébred. Az ő ébredése azonban nem volt olyan nyugodt, mint az enyém. 

-Mi a fene? - meglepően gyors reakcióidő.

-Esküszöm nem éltem vissza a helyzettel. - emeltem fel védekezően a kezeimet magam mellé. Habár meg kell hagyni volt valami megmagyarázhatatlanul aranyos az előttem ijedten ülő, kócos hajú, fekete hálóinges lányban. Most először néztem meg őt úgy, mint a többi lányt. A combjai hosszabbak lettek, a csípője kicsit szélesebb, a dereka vékony, a mellei...igen határozottan nagyobbak. A kis deszka Issy nővé vált. Ha nem lenne a barátom, most biztosan a nyálam csorogna utána, de ez nem fordulhat elő soha. Nem bizony, mert mi csak barátok vagyunk és ennyi. Barátok, egy csöppet kínos szituba csöppenve.

-Norris, te perverz! - vágott hozzám egy párnát Issy nevetve. Végre visszatért a régi  Issy. Tegnap kicsit aggódtam miatta, végig olyan csöndben ült. Életében nem volt még ilyen sokáig csendben, főleg nem Bella jelenlétében. Amióta csak ismerem őket mindenen nevetnek. Ők ketten szétrobbanthatatlan páros. 

A furcsa ébredést követően a lehető legjobb stratégiát választottam. Hagytam Issyt öltözni. A nappaliba mentem, ahol tegnap este a ruháimat hagytam. Magamra húztam a  tegnapi melegítőm és pólóm majd a konyhába mentem, hogy kávét főzzek, de Bella megelőzött. Egy pirítóst majszolt mikor betoppantam a helyiségbe. Furcsa mosollyal az arcán fogadott. Őszintén szólva eléggé ijesztő látvány volt. 

- Minden rendben? - tettem fel a számomra kellően találónak vélt kérdést. Bella tud néha hirtelen haragú lenni. És reggel van. A világért sem szeretném magamra haragítani Bella Montgomeryt. 

-Ezt mondd meg te, Rómeó. - kacsintott rám majd a mosogatóba rakta a tányérját és kisétált a konyhából. Magamra hagyott egy nagyobb rejtéllyel, mint maga a Da Vinci kód. A reggeli kávé előtt semmisképp sem oldhatom meg ezt. Szóval először kávé, sok tej és kis cukor. Így készül a tökéletes Lando Norris féle tejeskávé. Szívem szerint csak tejet innék, de nem akarnám kifosztani a lányokat  a készletükből. Még csak most költöztek be és már is kezdjék az új életüket bevásárlással. Nem, én nem vagyok ilyen.... vagy mégis?

-Igyál nyugodtan tejet. - Issy az ajtófélfának dőlve lep meg. Mintha csak olvasna a gondolataimba. A hideg is kiráz attól, hogy mennyire jól ismer. Levesz a polcról egy tiszta bögrét, teleönti tejjel és a kezembe nyomja ő pedig elveszi az előttem heverő tejes-kávés keveréket. 

A kávé után hallgatva korgó gyomrunk hívására nekiálltunk reggelit készíteni. Vagyis pontosabban Issy állt neki. Én ugyanis egy kész csőd vagyok a konyhában. Azt hinnétek, hogy egy pilóta el tud készíteni pár egyszerűbb fogást, nos  biztos van, aki el tud, de az nem én vagyok. Rettentően szerencsétlen vagyok a konyhába, ezért előre elkészített és kimért ételeket eszem. Jonnal ezt találtuk a legjobb megoldásnak ahhoz, hogy egyben maradjon a konyha és ezáltal az egész ház is. A konyhapulton ülve vártam míg Issy elkészíti az omlettet és a szalonnát. 

Teli hassal, vidáman indulhattam utamra a reggeli után. Szívesen maradtam volna még a lányokkal, de sajnos jelenésem volt a McLaren központjában egy netflixes forgatásra, délután pedig a már szokásos edzés Jonnal. Formában kell maradjak majd a jövőhétre Monzai versenyhétvégére. Egy-egy öleléssel búcsúztam el a lányoktól mielőtt lerobogtam volna a vadi-új McLaren Sennámhoz. 

-Imádom a munkám. - a motor búgni kezdett én pedig vigyorogtam akár egy jól lakott óvodás. Bár ha tulajdonképpen úgy vesszük, így is éreztem magam. Sokkal jobb volt ez az omlett, mint az otthoni uncsi kis zabkásám. Egy óra múlva már a központban is voltam. Épp, hogy kiszálltam a kocsiból Carlos, a leendő csapattársam fogadott. Már találkoztunk párszor, nem mondanám, hogy nagy barátok lennénk, de semmi sem lehetetlen. Egészen jól kijövünk, jobban, mint ahogy vártam. Egy gyors kézfogást követően együtt léptünk be a főbejáraton, ahol már egy komplett felszerelkezett és tettrekész stáb várt minket, a háttérben Mr.Brown-al. 
Újabb és újabb kézfogás következett mielőtt bemehettünk volna a nagyterembe ahol a forgatás helyszíne lesz. De előtte sminkesek, öltöztetők és isten tudja még kik ugráltak körbe minket. Egészen jól bírom a tömeget, most viszont kezdett ember iszonyom lenni, de szerencsémre Carlos kirángatott ebből a folytogató érzésből.

-Amigo. Mit gondolsz, mennyit leszünk képernyőn? - kétség kívül a készülő sorozatra gondolt. Pletykákból már tudhattuk, hogy a Haas csapat különösen sok műsoridőt kapott. Günther Steiner kommentárjai állítólag zseniálisak. 

-Remélem sokat. Ezt a pofit kihagyni a képernyőkről vétek lenne. - szorítottam össze az arcom a két kezemmel. Carlos felnevetett, láttam az arcán, hogy egy újabb kődarab esett le a szívéről. Nem ismertem olyan jól, de láttam rajta. Tudtam, hogy ugyan úgy érez, mint én. Ő már több igazoláson esett ugyan át, de minden csapat más és már. Akár csak a Renaultnál itt is szeretett volna mindenkivel jól kijönni és jól esett neki ahogy viszonyultam hozzá. 

Kissé kapkodva, de még éppen időben értem ide Jonhoz edzésre. Tudom, hogy mennyire utálja, ha kések. Villámsebességgel öltözök át és termek az edzőm előtt aki egy szót sem szólva hozzám a kezembe nyom két súlyzót és a fekvőpadhoz vezényel. Nincs jó hangulatban... oké Lando, akkor mos, mint a kis angyal kell dolgoznod, semmi alkudozás.
A mellizom gyakorlatok után következett a hát, a kar végül a nyak. A legjobban utált része az egész edésnek. Olyan, mintha egy satuba szorítanák a fejem. Az egész nyakam sajog a harmadik gyakorlat végére. Jon tekintete fokozatosan enyhült az edzés folyamán, így a végére pedig a korábbi haragja a majdnem késésem miatt eltűnik. Büszke a mai teljesítményemre. Most biztosan azt kívánja, hogy minden alkalommal ilyen aktív és szófogadó lennék. A nyújtó feladatokat végzem mikor hozzám szól. A mai napon először. 

-Lando, ki az a Isabella? És miért írt neked leveleket? - fejét vakarva, értetlenül adja át nekem a telefonját.  A készülékre nézve észreveszem, hogy míg én halálra izzadtam magam ő a twittert böngészte. Egy bizonyos #loveletters kategóriát nézegetett ami a  felkapottak között az első. Na de Jon, most lebuktál.  A vicces kedvem azonban hamar elhal mikor meglátom, hogy a levelek többsége nekem van címezve. Rengeteg repost és pletyka kapott szárnyra már most. Vajon ki az? Miért éppen nekem? Miért tette fel a netre? Te jó ég a PR-osom meg fog ölni.
Nem értem az egészet, pedig nem ismerek semmilyen Isabellát. 

-Biztos egy őrült rajongó. - rántom meg a vállam és visszaadom Jonnak a telefonját.