Míg Jon lemasszírozza a megfáradt izmaimat én az instagrammot böngészem. Számtalan jelölés, komment és like fogad, ahogy mindig. Ennyi értesítés között pedig néha elvesznek az igazi gyöngyszemek. Unottan tekergetem a hírfolyamot mikor megpillantom Issy egy új posztját, a lány mosolyogva tart maga elé egy nagyon gusztának tűnő csokis fánkot. A kép megjelölés szerint Belgiumban van. A következő versenyem helyszínén. Véletlen volna?!

Isabella Carter. A lány aki nélkül most nem feküdhetnék ezen a masszázsasztalon. Emlékszem, minden nap suli után tanult velem. Vagy a pályán, vagy nálunk. Mindig türelmes és figyelmes volt, nem akadt ki, ha elsőre nem értettem valamit, nem úgy, mint a korábbi magántanáraim. Nem én voltam a legkiemelkedőbb tanuló a suliban Issyt viszont ez nem zavarta. Akárcsak a szüleim, úgy ő is hitt bennem, osztozott az álmomban és segített elérni azt. 

-Kinek az a nagy mosoly? - észre se vettem, hogy Jon végzett.  Edzőm és táplálkozási tanácsadóm is egyben, aki karrierem kezdete óta velem van és segít a felkészülésben, most mellém hajolva kíváncsiskodik. 

-Tudod, csak egy régi barát. - legyintettem aprót, majd lezártam a telefonom és felültem. - Köszi mindent. - mosolyogtam Jonra. Igazság szerint nem akartam jobban az orrára kötni, hogy ki is Issy. Ha jobban belegondolok nem volt mit az orrára kötnöm, hiszen Issy tényleg csak egy régi barát volt akinek csak likeoltam egy új képét. 

A Hungaroring után Spa következett utána pedig  egy hosszabb nyári szünet, hála égnek. Imádom a munkámat, de a belem is kihajtom a csapatért, a pihenés pedig nekünk is jár. A futam egészen jól sikerült. Ugyan a sprintverseny nem  éppen alakult úgy, mint terveztük, de hála George hibájának top 5-ben végeztem. A főfutam viszont már sokkal inkább az én terepem volt. Az autó beállításait sikerült tökéletesen eltalálni és a körülmények is nekem kedveztek. A viszonylag hideg időjárás ellenére sokáig kitartottak a közepes keverékeim, ennek köszönhetem, hogy itt Belgiumban, a második otthonomban dobogóra állhattam. 

A legtöbb pilótatársam marad is itt Belgiumban egy kicsit lazítani, néhányunknak viszont jelenése van az igazi nagyfiúk között. Hatalmas megtiszteltetés lehetőséget kapni  a Forma-1-ben. George Russel, Alex Albon  és szerény személyem  tesztpilóták és tartalékosok vagyunk. A jövőnk alapjait leraktuk, ezért még a mai napon mindannyian elutazunk, hogy a leendő csapataink főnökeivel tárgyaljunk a következő lépésekről.  Az a pletyka kering körbe, hogy jövőre akár mind a hárman ülést kaphatunk, de ez egyelőre tényleg csak pletyka és találgatás. A biztos sikerért még sokat  kell küzdeni. George és én hazautazunk Angliába, mivel a McLaren és a Williams székhelye is otthon van. Alex pedig Olaszországba indul a Torro Rossoval tárgyalni. 

A repülőn ülve egy kisebb papírmunka halommal találtam szembe magamat. A nagy részük rajongói levelek és aláírásra váró Carlin sapkák voltak. Jon szerint az aláírásom egy nap sokat fog érni, ezért szigorú parancsba adta, hogy minden sapkát a lehető legszebb írásommal díszítsek fel. Én pedig jó fiú voltam és eleget tettem a kérésének, vagyis egy darabig. A sapkák iránti érdeklődésemet hamar elveszettem. Mindezt az asztal túlvégén lévő papír kupac hibája volt. A szerződésem másolata a McLaren istállóhoz. Mielőtt leszállunk a Heathrown nekem ezeket a papírokat tüzetesen át kell nézzem, nem maradhat ki egyetlen apró részlet sem, mert csak ezzel biztosíthatom azt, hogy előnyös szerződést fogok kötni. Persze tudom még csak újonc lennék a nagyok ligájába, mégis, mér most fontos, hogy ne szenvedjek semmiféle hiányt miután aláírom az álmaim beteljesülésének fizikai valóját. 

 A McLaren Technology Centerben várakoztam Jonnal és a PR menedzseremmel Alexis-el. A hallban az összes történelmi McLaren ki volt állítva. Amióta csak a gyár működik, a különböző legendás modellek kronológiai sorrendben sorakoztak fel. Csak ámuldozni tudtam. Egyre jobban lázba hozott az, hogy ha ma szerencsés leszek, ez a csodás hely lehet a munkahelyem. Persze nem konkrétan a gyár, hiszen én  pilóta vagyok, nem mérnök vagy szerelő. 

- Mr. Zak Brown fogad téged. - szólt a recepción a hölgy miután letette a telefont. Jonra néztem és nagyot nyeltem. Az edzőm, aki az évek alatt szinte már a legjobb barátom lett, biztató mosolyt küldött felém. Nekem ez a mosoly elég volt ahhoz, hogy összeszedjem magam és magabiztosan sétáljak be a McLaren vezérigazgatójához. Az irodájához vezető folyosó telis-tele volt kupákkal, sisakokkal, fényképekkel. Sennaról, Alonsoról, James Hunt, Emerson Fittipaldi és az összes nagy tehetség aki valaha McLarenben ült. 

-Lando, végre. Kérlek foglalj helyet. Kérsz bármit? Teát, kávét? - egy barátságos kézfogást követően Mr. Brown hellyel kínált.

-Köszönöm nem Mr.Brown. - a lehető legilledelmesebben próbáltam elutasítani leendő főnököm ajánlatát egy italra. A gyomorgörcsöm elhatalmasodott rajtam, egy korty se ment volna le a torkomon. A tenyerem izzadt, a lábaim remegtek. Életem legidegesebb pillanatát élem át.-Rendben, akkor mindent megbeszéltünk. Már csak egy dolog maradt hátra. - mosolygott rám kissé sejtelmesen Mr.Brown. Az idegesség ami a beszélgetésünk elején is jelen volt, most újra vissza tért.  Vajon mit fog mondani?
És, hogy miért is idegeskedtem? Nem tudom. Mr.Brown végig kedves volt és közvetlen, mintha egy baráti kávézgatáson lennénk. A szerződést mind a ketten kellőképpen előnyösnek találtuk, így nem kellett belebonyolódnunk a részletekbe szerencsére. A beszélgetésünket csupán ennyivel zárta; - Üdv A McLaren csapatában. Alig várom, hogy jövőre együtt dolgozhassunk.

A szívem kihagyott egy ütemet. Hogy lehet ezt ennyire higgadtan közölni egy sráccal aki élete minden percében azon dolgozott, hogy ez megtörténjen. És meg is történik itt és most. 

-Köszönöm Mr.Brown, én is várom. Köszönöm még egyszer!- ráztam kezet a velem szemben boldogan álldogáló, immáron hivatalosan is főnökömmel majd elhagytam az irodáját. Jonhoz és Alexishez visszatérve alig tudtam kinyögni bármit is. A szám szólásra nyitottam, de hang nem jött ki rajta. Csupán a hüvelykujjaim felmutatásával és egy hatalmas vigyorral tudtam jelezni nekik, hogy megvan, sikerült. A két férfi hatalmasat felkiáltva ugrottak a nyakamba. Nem törődve az iroda eddigi békés csöndjével gratuláltak. 

Alig egy óra múlva már otthon voltam, egy gyors vacsorát követően pedig már tülkön ültem, hogy a jó hírt megoszthassam élőben is a rajongóimmal. A legjobbnak azt láttam, ha mindezt egy laza, játszós este során közlöm velük. Gyorsan bekapcsoltam a gépet és amíg arra vártam, hogy a rendszer felálljon értesítettem a twitter és instagram fiókom szerény követőtáborát, hogy hatalmas bejelentésre készülök, mindenkinek irány a Twitch. Éppen, hogy bekapcsoltam a kamerát vettem észre, hogy már ötezren néznek, pedig még semmi nem történt. Élveztem a hírnevet és, hogy ennyien szeretnek. Persze meg volt az árnyoldala is ennek, de én sokkal inkább a pozitív oldalát nézem és nem törődöm a túlbuzgó fanokkkal. 

-Sziasztok srácok. Köszi mindenkinek a feliratkozást, már most rengetegen vagyunk. A terv egy kis CoD Maxal, nem nem Verstappennel. - drága chatem, amint kiejtem Max nevét egyből Verstappenre asszociálnak, pedig ezerszer elmondtam, hogy ő nem az. Na sebaj. Persze jóban vagyunk a hollanddal, de nem vagyunk játszó pajtik. Az én Maxem, Max Fewtrell szintén F2-es pilóta és legjobb barátom. Mióta az eszünket tudjuk együtt versenyzünk, a Forma 3-as időkben pedig szobatársak is voltunk az akadémián. Hát így kezdődött a mi csodás barátságunk. - Szóval lenyomunk pár nyerő szériát, aztán pedig tartozom egy bejelentéssel. Maradjatok velem és élvezzétek a streamet. 

A játék elindítását követően felhívtam Maxet discordon, hogy a nézők is hallhassák mit beszélgetünk. Szinte tökéletes párost alkotva suhantunk végig a pályán, nem kegyelmezve senkinek. Egyszer sem kerültünk gulágra, amiért több pontot zsebelhetünk majd be a végén. A második nyertes kör végén úgy láttam, kellően összegyűltünk annyian, hogy megoszthassam a nézőközönségemmel és a nagyvilággal a hírt, miszerint; - Jövőre, azaz 2019-től én leszek a McLaren egyik pilótája Carlos Sainz mellett. Srácok elhiszitek ezt? Nézzétek! - mutattam a  kamerába a kezem. - Még most is remegek. - Max aki szintén most tudta meg a hírt hatalmasat kiáltva a mikrofonjába gratulált. Ezután biztosan halláskárosodást szenvedtem. A Chat szintén megőrült. Másodpercek töredéke alatt kaptam rengeteg gratulációt, feliratkozást és követést. Nem győztem megköszönni. Egy felhasználónéven azonban meg akadt a szemem. 

Issy.Carter feliratkozott

Issy.Carter: Gratulálok Lando :))