Egészen eddig csak a karrieremnek éltem és, ha éppen nem az autóban vagy a szimulátor mögött ültem akkor a gépem elött rostokoltam, hogy a nézőimet szórakoztassam. Azzal viszont, hogy Issy belépett az életembe fenekestül felfordult a világom. Bármikor amikor meglátom a lányt pillangók ezrei kezdenek mozgolódni a hasamban, a szívverésem felgyorsul, a testem, mint egy mágnes vonzódik a lányhoz. 

A téli szünet életem legjobb szünete volt minden szempontból. Hiányzott a családommal töltött idő és az, hogy mindezt Issyvel élhettem át csak még jobban emelt a hangulatomon. Issy egészen más volt, mint a többi lány akiket ismerek. Őszinte és nyílt. A családom nem egyszerű eset, ahogy én magam sem, de ő nem rettent vissza semmitől. Bármibe is rángattuk bele a hét során ő kész volt szembenézni az ismeretlennel. Önfeledt mosolya arról árulkodott, hogy nemcsak, hogy nem fél, de még élvezi is azt a sok tevékenységet amit velünk próbálhatott ki életében először.

- Még tízet. - Jon hangja ellentmondást nem tűrő hangon adta ki az újabb feladatot mely szerint egy tenyérnyi méretű szivacs labdát kell még tízszer összenyomnom. 

A visszaérkezésem után nem sokkal vették le a gipszemet. A kezem ugyan meggyógyult, de súlyos árat fizettem érte. A hat hét alatt a gipsz alatt lévő kezemen az izmok sorvadásba kezdtek, ezért most a két kezem között jelentős különbség van. Amíg az egyik kezemmel probléma nélkül meg tudtam emelni egy súlyt, addig a másikkal örültem, ha a villát sikerül a számhoz emelni. Hogy a februári tesztekre vezethető állapotba hozzuk a  kezemet Jon intenzív gyógytornára fogott. 

- Oké, akkor most ezt meggyújtjuk és szaladunk! - magyaráztam el a mellettem kíváncsian guggoló lánynak, hogy a következőkben most mi fog történni. Határozottan bólintott majd felpattant és rajt-pozícióba helyezkedett, hogy a jel megadása után minél messzebb szaladhasson. 

Meggyújtottam egy hosszú gyufát és megvártam míg  a láng biztonsággal  égni kezd. Nem lett volna jó móka, ha útközben elalszik. A földben előre, gondosan kihelyezett kupac felé vettem az irányt, nagyon vigyázva, hogy a láng a kezemben ne aludjon ki. Óvatosan lehajoltam és a kanóc közelébe helyeztem az égő gyufafejet. Amint megbizonyosodtam róla, hogy a kanóc meggyulladt elkiáltottam magam.

- Futáááás! 

Mind biztonságos távolságba vonulva várta, hogy az Oli és az általam begyújtott tűzijátékok hada a levegőbe repüljön, ezzel illően köszöntve az új évet. 

Végig pillantottam a családomon, egytől egyig mind csillogó szemekkel, mosollyal az arcukon kémlelték az égen ütemes sorrendben fel-felrobbanó színes gömböket. A lányok ugráltak és visongtak, a fiúk utánozva a durranást kergették a lányokat. Nagyi és Nagypapi egymást ölelve büszkén néztek végig terebélyes családjukon. Apu hátulról ölelve anyut suttogott valamit a fölébe amire anyu nagyot nevetett, Oli és Savannah pedig csókkal köszöntötte 2019.-et. Ez volt azon pillanatok egyike az életemben amit semmire se cseréltem volna el.

- Tudod, amit az első nap csinálsz, azt fogod tenni egész évben. - a családom után a karjaimban az eget kémlelő Issyre futott a tekintetem. A lány arcát halványan megvilágították az arcát, amely úgy ragyogott, mint mindig. A mosoly ami az arcán terült el engem is mosolygásra késztetett. 

- És mit szeretnél csinálni az új évben? - ölelő karjaimban kissé fészkelődve szembe fordult velem. 

- Szeretni téged! - kezeimet a lány arcának két oldalára vezettem, lágyan közelebb húztam magamhoz, hogy hideg ajkaira meleg csókot lehelessek. A csók nem kimondottan heves vagy különleges. Egy egyszerű csók volt. A csók ami  átvezetett minket egy új évbe. 

Egy csók amiről még nem tudtam, hogy az utolsó lesz köztünk.

Szilveszter másnapján a családommal vissza utaztunk Angliába, hogy a szünetben feltöltődve, új erővel vágjunk bele  a lehetőségekkel teli 2019-es esztendőbe. Jonnal a megállapodásunk az ünnepekig szólt, ennek megfelelően visszaérve Angliába egyből neki is látott a kínzásomnak. És amíg én az edzőteremben próbáltam ledolgozni azt a rengeteg, Jon szemében csalásnak számító sütemény hadsereget amit elfogyasztottam, addig Issy lázasan készült a maradék vizsgájára. 

Tisztában voltunk vele, hogy az időszak ami most következik szintén nem lesz egyszerű, hiszen más-más helyre szólít minket a kötelességünk, megszokni viszont sokkal nehezebb volt. Főleg azután, hogy nem is olyan rég még együtt töltöttünk minden napot. 

- Föld hívja Landot. Itt vagy köztünk? - Jon hangja szakított ki a gondolataim közül. 

- Persze, bocs. - aprót ráztam a fejemen, hogy visszarántsam magam a valóságba. Jon óvatosan kivette a kezemben egészen eddig szorongatott labdát amit észre se vettem, hogy a kiadott tíz ismétlés helyett vagy százszor összepréseltem. 

- Nem szabad megerőltetni a kezed, csak szépen fokozatosan. 

A kezeimet érintő gyakorlatok után következhetett a nyakam. Az összes feladat közül ezeket utáltam a legjobban pedig pontosan tudtam, hogy a G-erők gyakorolta nyomást csak akkor bírom ki, ha kellőképp megedzem a nyakam.
Egy padra hason fekve Jon rám rakott egy furcsa szerkezetet, a végére pedig súlyt kötött. Ezt kellett hátból és nyakból megtartanom. Ezután egy lazának mondható futás következett ami közel sem volt olyan megerőltető, mint az edzés elejei kínzó sorozatok. 

Nyújtásképp Jon megkért, hogy feküdjek fel a csoda asztalára, ahol egyesével végig ment a fáradt izmaimon és megpróbált minden esetlegesen bentragadt tejsavat kimasszírozni ezzel megakadályozva a másnapi kellemetlen izomlázat. 

- Köszi mindent Jon. Egy élmény volt. - integettem neki mielőtt beszálltam volna az autómba. Hála a szervokormány feltalálásának még meg nem erősödött kézzel is képes vagyok hazavezetni. 

Elfordítottam a kulcsot és a motor felbőgött. Egyesbe tettem a kocsit majd kigurultam az edzőterem parkolójából. A főútra hajtva bekapcsoltama  rádiót, hogy a hazafelé vezető út ne teljen zeneszó nélkül. Az edzésben elnyűtt testemnek a zene és a hangulat amit nyújtott szinte felüdülés volt. Ujjaimmal a kormányon doboltam az Charli XCX slágerét amelynek címe a születési évemet viselte. 

Angliára mindig is jellemző volt az esős idő. És főleg most, hogy a nagy fagyok elmúltak, az idő pedig egyre melegebb lett így a havazás helyét átvette a sűrűn szitáló eső. Szerencsére nekem meg se kottyanst a kissé csúszós út és gyenge látási viszonyok. Ezt azonban nem mondhatta el mindenki magáról. 

Jókedvű dúdolásomat heves villogás zavarta meg. A visszapillantó tükrömbe nézve egy BMW-t láttam magam mögött idegesen toporogni. A sebességhatárt betartva haladtam a sávomban, nem gondoltam volna, hogy csak azért gyorsítanom kéne, mert valaki mögöttem fittyet hány a szabályokra. Ő viszont másképp gondolta. Az irányjelzőt ki sem rakva tért ki mögülem, azzal a  szándékkal, hogy majd  megelőz. A heves esőtől azonban nem láthatta, hogy szemből egy kisbusz érkezik. Amint feltűnt szemben is egy fényszóró a fékre tapostam de túl késő volt. A baleset abban a pillanatban eldőlt ahogy a BMW kitért mögülem. Az ijedségtől félre rántotta a kormányt ezzel eltalálva az autóm elejét kilökött az útról egészen át a korlát túloldalára. 
Egy éles csattanás. Érzem ahogy a biztonsági övem a  mellkasomnak feszül, a légzsák kinyílik, ám a vártakkal ellentétben sokkal keményebben csapódik nekem. Hallom, hogy valami reccsen, erős fájdalom árad szét a testemben majd elsötétül minden. 

※※※

Keresem a  szavakat, hogy mit is írhatnék ide nektek, de egyszerűen nem találom. Kérlek nézzétek el nekem, hogy most nem írok kisregényt. 

A legnehezebb rész lett, amit valaha csak írtam és csak őszintén remélni tudom, hogy nem pártoltok el karaktergyilkosság miatt. 

Mindenesetre szép estét kívánok nektek és vigyázzatok magatokra és egymásra. 🧡

Amina