Nagyszerű érzés volt tudni, hogy életemben először kapcsolati státuszba léptem, méghozzá nem is akárkivel. De mit ér a kapcsolat, ha az illetőt nem láttam három hete? Attól, hogy az életem egyes szegmensei változtak, a többi megmaradt olyannak amilyen azelőtt volt. Ilyen volt az egyetem is ami folyt tovább a kijelölt úton. A szemeszter végéhez közeledve életem első vizsgaidőszakával kellett megbirkóznom míg Lando a McLaren főhadiszállásán tölti minden idejét annak érdekében, hogy a következő szezont a lehető legkényelmesebb üléssel és az általa legjobbnak tartott autóbeállításokkal kezdhesse meg.

Legalább nincs bűntudatom amiért nem tudok vele minden nap beszélni, és habár nem volt jelen a minden napjaimban, hétvégente szakítottunk egy kis időt egymásra, hogy legalább egy pár perc erejéig láthassuk egymás fáradságtól meggyötört arcát a telefon képernyőin át.

- Szörnyen fáradtnak nézel ki, mióta tanulsz? - ugyan vasárnap volt és nekem gőzerővel kellett volna készülnöm, mégsem volt szívem visszautasítani a fiú szokásos vasárnap esti hívását. Lando sápadt, fáradt arca nézett vissza rám a képernyőn miközben azon aggodalmaskodik, hogy én mégis mióta ülök a tankönyvek felett.

Mióta eldöntöttük, hogy megpróbáljuk, mint egy pár a fiú viselkedése kissé megváltozott. Sokkal féltőbb és még annál is gondoskodóbb volt, mint korábban. Ezek az apró gesztusok, minthogy a napom felől érdeklődik megmosolyogtattak. Ha csak egy kis időre is, de meg tudtam feledkezni a rengeteg előttem álló vizsgáról.

- Nem láttad a szövegkiemelőt? -rontott be a szobámba Bella vastag, fekete karikákkal a szeme alatt. Haja kócosságából ítélve ő sem fésülködött az elmúlt két napban. - Oh, szia Norris. - köszönt a fiúra mosolyogva aki szintén egy halovány sziával köszönt vissza a barátnőmnek, aki azon kevesek közé tartozott aki tudott rólunk.

Szerettük volna, ha a média és a sportvilág nem kapja fel a hírt és csinál belőle felhajtást. Egyrészt mivel rettenetesen szörnyen kezelem ezeket a szituációkat, másrészt pedig mivel mindkettőnknek új volt a helyzet, nem akartuk, hogy bárki olyan beleüsse az orrát, akinek semmi köze nem volt. Ezért hát nem raktunk ki semmit az oldalainkra és Lando nem beszélt rólamsem a streamekben, sem az intejrúkban. Csupán Carlos, Sacha és George tudták az igazságot a fiú baráti köréből, az én oldalamról pedig csak Bella.

- Tegnap elhasználtad az utolsót. - ráztam meg a fejem Bella felé. Nem ő volt az egyetlen akinek hiányzott pár kiemelő, de a boltok vasárnap, főleg este esélytelen, hogy nyitva legyenek.

Én rég megbékéltem a történtekkel, de Lando nem tudta elfelejteni Bellának azt, hogy a meggondolatlan és gyereket tettével mekkora fájdalmat okozott nekem, még akkor sem, ha végső soron neki köszönhetjük, hogy most együtt lehetünk. És azt hiszem a lány sem kedvelte meg jobban a fiút a hideg viselkedése miatt.

- Miattam ne aggódj. Még kitartok. - válaszoltam a korábban feltett kérdésre miután Bella kiment a szobából. - Hogy van a kezed?

- Nem fér be az autóba, tiszta katasztrófa. Feltartott karral kellett üléspróbát csinálnom. Utálom Issy. Egyszerűen utálom! - mutogatta a kamerába a hatalmas fehér gipszet amit mindenhol hatalmas, vörös chilik és Carlos aláírásai borítottak miközben egy öt éveshez passzoló hangon sírt.

- Nézd a jó oldalát, Carlos divatossá tette azt az egyhangú fehér gipszet. - nevetésemet visszafolytva próbáltam rávilágítani a dolog jó oldalára. A kötelező hat hétből már letelt három, a nehezén túl van, de szemmel láthatóan Lando egyre nehezebben viseli a gipszet.

- Le akarom venni.

- Tudom Lan. Legközelebb majd kétszer átgondolod, hogy beleköss-e egy nálad keményebb falba. - a fiú a beceneve hallatán abbahagyta a hisztit és mosolyogni kezdett. Szemei apró csíkká húzódtak össze a nagy vigyorgásban. Arcát pír öntött el, a mosoly azonban hamar grimasszá változott, mikor leesett neki az apró kis csipkelődésem.

- Szóval gyengének tartasz? - ajkait lebiggyesztve kiskutyákat meghazudtoló hatalmas kék szemekkel bámult rám. - Na megállj Issy Carter, ezt még visszakapod.

- Jaj nekem. - nyújtottam ki a nyelvem rá, hogy tovább játszak kicsit vele. Szerettem a tudatot, hogy néha a nagy Lando Norris figyelmét is elkerül pár poén, ezzel fölénybe juttatva engem.

- Hiányzol. - témánk a viccelődésből hamar új fordulatot vett. A távolság mindketten tudtuk jól megnehezíti a friss kapcsolatunkat, ahol mindketten még csak tanuljuk, hogyan is kell ezt úgy csinálni, mint a nagyok. Ezzel időben pedig azzal is tisztában voltunk, hogy pontosan ez lesz az ami erősebbé tesz majd minket, mint másokat, hiszen ha ezt átvészeljük, akkor minden mást is ami az utunkba áll majd.

- Te is nekem, de nemsokára vége. - kifutva az időből már csak egy gyors elköszönésre jutott időnk. Nekem vissza kellett térnem a diplomáciatörténet tankönyvemhez, Landot pedig várta az ágy, hogy a holnap kora reggeli megbeszélésre megfelelően kipihenhesse magát.

Az utolsó éjszakám a vizsga előtt rémesen telt, a tételek össze-vissza cikáztak a fejemben. Féltem, hogy lesz amit elfelejtek, vagy ami még rosszabb, hogy olyat húzok ki amit meg sem tanultam rendesen. Balról jobbra, majd jobbról fordulva próbáltam álomra hajtani a fejem, de sehogy sem sikerült. Ennek következményeképp fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Az ehhez társuló gyomorgörcs pedig cseppet sem könnyített a helyzetemen. Megigazítottam a fehér garbóm mielőtt belebújtam volna a kabátomba és kiléptem volna a bejárati ajtón, nyomomban Bellával, hogy belevágjunk A nagy napba.

Hogy az ünnepek előtt a lehető legtöbb vizsgát magam mögött tudhassam a kilenc tárgyamból amiből vizsgázni kényszerülök hatot erre az egy napra vettem fel. És, hogy utólag megbántam-e?! Maximálisan igen!

- Te jó ég, alig hiszem el, hogy vége! - hatalmasat ásítva léptem ki az épületből Bellával az oldalamon. Már bőven sötét volt mire magunk mögött tudtuk az összes vizsgát. - Egy kettes még belefér, ugye? - fordítottam a tekintetem kissé riadtan barátnőm fele, aki rögtön megnyugtatva közölte velem, hogy az ötösök mellé egy darab kettes igazán belefér majd és alig fog rontani az átlagomon.

- És...most amit megbeszéltünk?

Bella és én korábban megegyeztünk, hogy a karácsonyi bevásárlást együtt fogjuk elintézni és mivel, holnap két nap múlva szenteste, nagyon is esedékes lenne beszerezni pár ajándékot a családjaink számára, mivel a holnapi napunk teljes egészében az utazásból fog állni. Márpedig autó hiányában kénytelenek leszünk vonattal haza utazni.

Kabátunkat szorosabbra húzva magunkon sétáltunk el a közeli buszmegállóig ami bevitt minket Guildforba, ahol elintézhettük a bevásárlást. Hála a késői időpontnak a bevásárlóközpontban alig-alig szállingóztak az emberek, ez pedig nagyban megkönnyítette a dolgunkat.

- Rég voltunk már így. - Bella súlyos csomagokkal a kezében lépkedett mellettem, miközben az arcomat fürkészte.

- Hogy? - tekintetemet rá emeltem és megláttam benne azt amit nagyon régóta nem. A hálát, amiért megbocsájtottam neki és amiért visszafogadtam a bizalmamban. Én pedig örültem, hogy a hibája után betartva ígéretét tényleg azon fáradozott, hogy újra olyan legyen a kapcsolatunk, mint régen.

- Ketten, egy csajos napon.

- Igen. - ismertem be az igazságot. Mostanában igen eltávolodtunk egymástól, de ez megváltozat. Meg kell, hogy változzon. Nem veszíthetem el Bellát!

Egy fárasztó nap és egy újabb busz út után megkönnyebbülve dobtuk le a csomagjainkat a bejárati ajtóban. Levéve magunkról a ruhát amiben egész nap voltunk, egyel kényelmesebb szettre váltottunk mielőtt belevetettük volna magunkat a nagy csomagolásba. Egy-egy bögre forró csoki pihent a nappali dohányzóasztalán, mi pedig a két végén nevetgélünk, úgy mint rég, miközben a különböző meglepetéseket burkoltuk be színes-mintás papírokba. A csomagolás végeztével mindketten vettünk egy forró zuhanyt, hogy utána a megkönnyebbülés teljes érzésében úszva bújjunk ágyba, hiszen nemsokára újra a családjaink körében lehetünk, megfeledkezve a világ gondjairól miközben mézeskalácsok egész hadát majszoljuk majd el a kandalló elött ülve.

December 23, a tél tombol odakint egész Anglia szerte de engem ez cseppet sem zavar. Az igazak álmát álmodom meleg, rénszarvas mintás takaróm alól, cseppet sem foglalkozva a zord kinti időjárással. A lehető legnagyobb nyugodtsággal fordultam a másik oldalamra ahol megéreztem egy meleg leheletet az arcomon.

- Jó reggelt álomszuszék. - a következő amit éreztem egy nedves, meleg puszi a homlokomon.

A másodperc törtrésze alatt szakadtam ki az álmomból és nyitottam ki a szemem. Az elém táruló látvány pedig nem volt más, mint az én egyetlen barátom. Lando mellettem feküdt, a könyökén támaszkodva, arcán legaranyosabb mosollyal ami csak létezik a világon.

- Lando?! - hirtelen vetettem magam az ölébe. A fiú nevetve karolta át a derekam és fúrta fejét a nyakamhoz. - Mit keresel itt? Én azt hittem a gyárban vagy. - toltam el magam a fiútól, hogy megtudhassam ittlétének okát.

- Hát ...- tárta szét a kezeit miközben felült az ágyamon. - Talán egy csöppet füllentettem és még sem kellett ma korán kelnem, hogy Wokingba menjek.

- Hihetetlen vagy Lando Norris. - a fiú ölébe másztam, mintha csak egy kisgyerek lennék. Fejemet a mellkasára hajtottam, hogy hosszú idő után újra, mélyen magamba szívhassam azt a különleges illatot ami csakis belőle áradhatott.

- Jókor jöhettem, mert Bella éppen a buszhoz készülődött, és ha már úgyis az ajtóban állt akkor beengedett. Szóval most csak miénk a lakás. - ujjai az állam alá nyúlva emelték fel a feljebb a fejem, hogy könnyebben hozzáférhessen az ajkaimhoz.

- Lando, nem lehet. -húzódtam el óvatosan a fiútól akinek íriszeiben a vágy és az éretlenség egyvelege látszódott. Bármennyire is csábító volt az ajánlat, hogy az ébredést követően újabb álomba csöppenve szeretkezzek Landoval, sajnos nem lehetett. Ahogy Bellának, úgy nekem is meg kell látogatnom a szüleimet, hiszen közeledik a karácsony, aminek a családról kell szólnia akiket nem láttam az ideköltözésem óta. - Haza kell mennem.

- És haza is fogsz, de ezúttal - mutatott mosolyogva magára. - Velem.

Lando a legnagyobb meglepetésemre mindenre gondolt, pedig ha valaki, akkor ő az aki általában megfeledkezik a dolgokról. Az ágyam mellől a földről felvett egy doboz kávét és egy barna zacskót amiben a kedvenc, csokis fánkom pihent. A meglepetés ébresztést, így egy meglepetés reggeli követte. Mialatt a csokis finomságot majszoltam Lando elmesélte, hogy mindent előre kitervelve készített egy menetrendet az ünnepi körutunkról. A mai napot és a teljes szentestét a családomnál fogjuk tölteni Bristolban másnap pedig a repülőtéren találkozunk Lando családjával akikkel Belgiumban töltjük a karácsony többi napját és az új évet is.

Szóra nyitottam volna a számat, de a fiú gyorsabb volt nálam. Előre tudva, hogy mit akartam volna kérdezni, csak ennyit mondott;

- Ne aggódj, már beszéltem Millyvel és nagyon örült kettőnknek.

- Te elmondtad anyunak, hogy együtt vagyunk? - majdnem félre nyelve a reggelimet, elképedve néztem Landora, aki heves bólogatással válaszolt a kérdésemre.

Mivel Lando nemleges választ nem fogadott el, kénytelen voltam aszerint cselekedni ahogy ő akarta, na nem mintha nagyon ellenkezni akartam volna. Karácsony és új év Landoval, ki akart volna erre nemet mondani?!

Türelmesen megvárta míg elkészülődöm és tele pakolom a bőröndöm minden olyan szükséges holmival amire a következő hetekben szükségem lehet.

- Kész vagyok. -huppantam le a fiú mellé az ágyra aki éppen a telefonját nyomkodta.

- Akkor mehetünk? - zsebébe csúsztatva a készüléket pattant fel kezébe kapva a súlyos bőröndöm a bejárati ajtó fele vette útját. Felvettük a kabátjainkat, én a csizmámat, Lando pedig a bakancsát és sapkáját. Bezártam magam mögött az ajtót és mosolyogva indultunk a ház elött parkoló papaya színű McLaren felé, hogy belevágjunk életünk első közös karácsonyába.

※※※

Halihó mindenkinek 🤗

Amíg még nálam van a kis kölcsön gépem, addig megpróbálok új részt hozni nektek, hát ennek eredményét olvashatjátok most

Szóval Enjoy it! 🧡🧡

Mint mindig , most se tartsátok magatokba a véleményeket, meglátásokat vagy bármiféle gondolatot amit a rész keltett bennetek.

További szépséges, napsütéses hétvégét kívánok! Élvezzétek ki amíg lehet. 🥰

Amina