- Issy finoman! - a víz is levert ahogy a lány az autópálya felhajtója után hirtelen a gázra lépett, mi pedig kissé az ülésbe süppedve repesztettünk Southampton felé, ahol a hétvégi ügyeletes kórház működik. Issy makacsan ragaszkodott ahhoz, hogy ma mindenképp megtegyük a nem épp csekélynek számító utat oda és vissza a kórházba. 

- Imádom ezt a kocsit! - vigyorgott miközben kezei szabályosan tíz és három óránál markolták a kocsi kormányát. A motor erősebben kezdett dübörögni mögöttünk ahogy a lány újabb gázfröccsöt adott, hogy megelőzhesse az előttünk jóval lassabban de egészen biztosan szabályosabban guruló kamiont. 

- Én is, ezért lenne jó, ha egy darabban kapnám vissza. - de a lány nem gyorsított, sőt annak ellenkezőjét téve az optimális idő alig fele alatt értünk a kórház parkolójába. Miért érzem azt, hogy ez egy bosszú a kiabálásomért?

Míg Issy intézte a papírokat és, hogy az elsők között részesülhessek ellátásban én türelmesen vártam egy padon, a röntgen és a vizsgáló között. Mikor Issy végzett fejét csóválva mellém ült. A sürgősségi betegellátást nem érdekli, hogy én vagyok minden idők legfiatalabb őstehetség pilótája, a soromra nekem is várni kellett mivel az eseteket súlyosság alapján rangsorolják. 

Csendben ültünk egymás mellett az első egy órában, meg kellett emésztenünk, hogy pontosan hogyan is kerültünk ide. Fejemben újra és újra felvillan a lány síró, ijedt arcának képe és a kezem amely végül a falba végezte, és amelyet most apró vérfoltok díszítenek mialatt egyre csak dagadt a folyamatos hűtés ellenére is. 

Tulajdonképpen miért is borultam ki ennyire?  A karrier ... a karrier vajon tényleg minden?  Valóban ez a legfontosabb az életben? Hosszasan magam elé meredve vettem sorra a kérdéseket. 

Kiborultam, mert Issy a semmiből, a lehető legrosszabb időpontban tárt fel egy nagy jelentőséggel bíró igazságot, amit korábban még csak nem is sejtettem. A fenébe is hiszen már rég lecsengtek azok a buta levelek, Alexis gondoskodott róla és végül nem kerültem semmilyen bajba miatta. 

A karrierem nagyon is fontos, hiszen annyi mindent áldoztam már fel érte, de ebben a csöndes egy órában bizony rájöttem, hogy nem a legfontosabb és nem egy olyan dolog aminek mindig és minden körülmények között prioritást kell élveznie. Ha az autóban ülök, akkor az az egyetlen dolgom, hogy észnél legyek és a koncentrációm a helyén legyen, ám ha azon kívül vagyok a világ ugyanúgy az enyém, mint bárki másé és én is megérdemlem, hogy élvezzem az életet. 

A legfontosabb az életben, eddig azt hittem a pénz, a siker és a hírnév. Oh, de még mennyire, de mi van a boldogsággal, az őszinteséggel, a szerelemmel?  Boldog vagyok, ha azt tehetem amit akarok, őszinte vagyok azokkal akiket szeretek és szerelmes vagyok, mert a szívem egy lányé. 

Egy lányé akit hosszú idő óta ismerek, akihez gyengéd érzelmek húznak. Én hülye nem vettem előbb észre. Issy különleges volt mindig is. Erején felül, önzetlenül segített nekem, és nem csak nekem, mindenkinek.  Nála hatalmasabb szívű embert scak egyet ismerek, az édesanyámat. Issy nem hivalkodik, a világ amiben él szerény és egyszerű, ellentétben az enyémmel. Felnézek rá mindezek miatt és hálás vagyok, hogy magam mellett tudhatom, levelek ide vagy oda. 

- Min agyalsz? - nézett rám kíváncsi tekintettel Issy. Szeme körül még mindig látni lehetett a korábbi könnyek nyomainak.  A lány szemeibe néztem, ő pedig még furcsállóbb tekintetet küldött felém. 

- Lando Norris! - mielőtt válaszolhattam volna neki egy fehér köpenyes, szürke hajú, vastag szemüvegű orvos lépett ki az egyik vizsgáló ajtaján, papírjai alól fel se nézve szólított a nevemen. 

Sóhajtva álltam fel Issy mellől, hogy belépjek a doktor szobájába ahol alaposan szemügyre vette a kezemet és már ránézésre megállapította, hogy valószínűleg törésről van szó. A pár perccel később elvégzett röntgen pedig egyértelművé tett egy kisebb méretű repedést amely a középső ujjam csontja és a csuklóm között húzódott. Nem volt nagy, de így sem volt szerencsés a helyzet, mivel hat hétre eltiltottak a vezetéstől, edzéstől és minden mástól ami késeltethetné a kezem gyógyulását. Ezt jól megcsináltad Norris!

Issyhez vissza már egy aranyos gipszben érkeztem vissza. A lány hirtelen felpattant a székről amint meglátott és rosszálló pillantásokat küldött felém. Tudtam mit akar mondani de mielőtt kimondhatta volna közbe szóltam. 

- Ne! Tudom, hülye vagyok. 

Haza érkezve a lány a szobába parancsolt én pedig szót fogadva követtem az utasításait. Felérve a koromsötét helyiségbe automatikusan az ágyam irányába indultam, a lábujjammal megtalálva az ágy lábát felszisszentem. Hátat fordítottam neki és bedőltem a legközepére. Issy utánam pár perccel érkezett meg feloltotta a kis éjjeli lámpámat, kezében  pedig egy, az orvos által felírt gyulladáscsökkentővel ami majd remélhetőleg lejjebb viszi ezt a pokoli nagy duzzanatot. Issy az ágynak hátat fordítva ült annak szélére.

- Ma már amúgy se jutok haza és jó ég tudja mit művelnél, ha elmennék. Szóval menj arrébb. - huppant le mellém az ágyra. Fejét a nyakhajlatomba fúrva egymást átölelve feküdtünk csöndben, egy ideig. 

- Issy, mi lesz most velünk? 

A kérdés a mai nap után égetőbb volt, mint valaha. Kiborulásom ellenére én bevallottam neki és ezzel együtt magamnak is, hogy bizony a kis pillangók amiket érzek, azok miatta és az iránta érzett szerelmem miatt vannak. Láttam magam körül a barátaimat, ahogy lányok hadai sorban csavarják el a fejüket. Legyintve a nem létező érzésen inkább távol maradtam attól az egésztől amit ők már régen átéltek. Eddig csak azt tapasztaltam, hogy a szerelem az oka annak, hogy a barátaid már nem szentelnek rám annyi figyelmet. Aztán jött Issy, vagyis Bella üzenete és a szerelés, a levelek, a Russel nyaraló és az én fejem is elcsavarta valaki. 

Issy közelebb húzódott hozzám, hozzám közelebb eső lábát az enyémek közé helyezte, így fordult az oldalára, hogy a könyökére tudjon támaszkodni. Fejemet kissé felfelé fordítva néztem a lány arcára. Fülig ért a szám a mellettem fekvő lánytól. A korábbi félelmének nyoma sem látszott már rajta. Végre ő is belátta, hogy őt sosem bántanám. Én is az oldalamra fordultam, a gipszel borított kezemmel pedig egy kósza tincset löktem arrébb az arcából, hogy meg tudjam csókolni. Szerettem volna, ha tudja komolyan gondoltam amit mondtam az érzéseimről, erre pedig egy csók volt a legmegfelelőbb kifejezésmód. 

- Megpróbáljuk? - suttogtam a lány ajkára a legfontosabb kérdést ami két napja foglalkoztat. A kérdést ami eldöntheti, hogy maradok-e szingli és ezzel elveszítem Issyt, vagy pedig átlépek kapcsolat státuszba és megpróbálok én lenni számára a tökéletes barát. 

※※※

Sziasztok! 😚

Kis olvasmánnyal érkeztem a hévégére 🧡  ( én kicsit laposnak érzem, remélem ti azért élvezni fogjátok) 

ÉÉÉÉS TÚL VAGYUNK A 2K-n. ISTENEM, könnyezek 😭 Nagyon Köszönöm!

De sajnos rossz hírem is van. 

A saját laptopom hosszú szolgálati idő után kilehelte szó szerint a lelkét nekem, nem tudom mikor fogok tudni új részt kirakni. Most egy kölcsön géppel dolgozom, amit vasárnap vissza kell szolgáltatnom jogos tulajdonosának. 😔  

De nem is húzom tovább a szót, várom a véleményeiteket kommentben.

Vigyázzatok magatokra és legyen szépséges hétvégétek 💙

Amina