Halkan osontam be Landohoz aki éppen  torka szakadtából üvöltött csapattársával Sachaval. A két fiú régóta barátok voltak a nagy távolság ellenére. Sacha ugyanis jelenleg Japánban versenyzett, míg Lando nagyrészt Európában. 

- Sachaaa. Lődd már le könyörgöm. Hát meghalunk! - a székében olyan hevesen dőlt hátra a fiú, hogy majdnem hátra is esett. Az esést ugyan megúszta, engem viszont eltalált a széke háttámlájával.

- Te meg engem. - kiáltottam fel az éles fájdalom hatására amit a karomban éreztem. Lando miután elmondta a reggeli kis mondókáját ígéretéhez híven a játszószobába vonult. Az idő alatt míg ő az online térben pufogtatott én lemostam a tegnapi este maradékát is magamról, hogy immáron tisztán és megkönnyebbülve mászhassak le a konyhába, hogy egy bögre kávé után főnixként keljek új életre a hamvaimból. A konyhapulton Lando üzeneteivel találtam szembe magam. A sárga kis cetliken két felirat szerepelt; egyél meg és igyál meg. A cédulák felett egy tányér tele íncsiklandozó porcukros tetejű croissant és egy nagy bögre kávé kaptak helyet. A fiú aranyos gesztusa megmosolyogtatott, jól esett, hogy a tegnap ellenére ilyen gondoskodóan fordult felém. A pult tetején ülve majszoltam el a reggelimet, mikor befejeztem úgy döntöttem személyesen szeretném megköszönni a fiúnak. És amúgy is, kíváncsi vagyok a nem kínzó szoba szerű játszószobára. Így kerültem abba a veszélyes szituációba, hogy Lando majdnem leütött egy székkel.

-Hé mindenki ő itt Issy. Tegnap berúgott egy egyetemi bulin és én voltam aki megmentette. Ugye milyen hősies vagyok?  - intézett egy kérdést gyorsan a nézői felé Lando mielőtt felnézett volna rám abból a bizonyos székből ami az előbb a kezemnek csapódott. Szemei elkerekedtek mikor meglátta, hogy még mindig az ő pólója van rajtam. 

-Hello mindenki. - integettem a kamerába. - Ne higgyetek neki, nem is voltam olyan részeg. Csak hősködni akart. - gondoltam csipkelődöm kicsit a fiúval. Az esti húzása után megérdemli és, hogy mindezt a követőtábora előtt tehetem meg még nagyobb önbizalmat adott. 

-Lebuktál Lan. - nevetett fel a képernyő sarkából egy fiú. Lando durcásan kapkodta a tekintetét köztem és a barátja között, akit ha jól emlékszem Sachának hívnak. 

-Oké, most, hogy mindenki beolthatott. Ismerjétek meg egymást. Sacha Fenestraz, ő is Issy. Isabella Cartert, ő pedig itt Sacha. - az ereimben is fagyott a vér a teljes nevem hallatán. A megismerkedésünk óta nem hívott így. Miért pont most? Talán rájött a levelekre?  A gondolataimból Sacha kedves hangja rázott ki. Gyorsan én is köszöntöttem a fiút miközben imádkoztam, hogy a fiúnak ne most jöjjön elő az éles észjárása. Landoval szerencsém volt, a játékon kívül jelenleg nem járt más a fejében. A nézői azonban gyorsan összerakták a képet és spekulációkba kezdtek. A fiú üzenőfalát elözönlötték a kérdések. Hirtelen mindenki kíváncsi lett, hogy honnan is ismerjük egymást, mióta. Néhányan még arra is rákérdeztek, hogy én vagyok-e az az Isabella. Lando azonban egyikre sem válaszolt. Még a chat felé sem nézett, így az emberek kíváncsisága is lassacskán alábbhagyott én pedig újra megnyugodhattam. Ez volt az ami megmentett egy teljes összeomlástól. 

Már bőven sötétedett mikor rá tudtam venni Landot, hogy kicsit szakadjon el a lövöldözéstől és vigyen haza ugyanis kettőnk közül valaki iskolába is jár aki úszik a projektmunkákba. A fiú, habár fájó szívvel, de elköszönt Sachatól és a nézőitől, hogy ismét, magát hősként beállítva hazavigyen. Az út csendesen telt. A fiú mellettem az útra figyelt nagyon is helyesen. Nem egy exkluzív és méregdrága kocsiban akartam volna halálom lelni. És amíg Lando bebizonyíthatta milyen jó sofőr is, nekem lehetőségem nyílt mélyebben elgondolkodni az elmúlt napok történésein. Úgy éreztem világossá kell tennem saját magam számára, hogy pontosan mi is folyik körülöttem. Vegyük is sorra. 

Egy; azoknak a leveleknek sosem kellett volna napvilágot látniuk, sőt igazából megszületniük sem. Utáltam magam akkor is amikor megírtam, most pedig ez csak ráerősített az önutálatomra. Szánalmasnak tartottam magam amiért nincs annyi vér a pucámba, hogy kibökjem a kettő; mellettem az utat kémlelő fiúnak, hogy hahó, tetszel nekem! Három; mégis egy részem boldog volt, mert ez alkalmat adott arra, hogy elgondolkozzak milyen is lenne egy kapcsolat egy olyan fiúval, mint Lando. 

És mire észbe kaptam már a fiút bámultam szinte pislogás nélkül és arról fantáziáltam, hogy vajon milyen lehet azoknak a gyönyörű, telt ajkaknak a csókja, milyen lehet a fiú érintését a bőrömön érezni, milyen érzés mellette feküdni és ébredni. A testem még a puszta gondolatba is belebizsergett.  De vajon akar-e kapcsolatot, ha igen lenne elég ideje egy kapcsolatra? A távolság mennyire viselne meg minket? 

-Hahó, Föld hívja Issyt. Köztünk vagy kislány? - lengette a karját az arcom előtt Lando. Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a korábbi gondolatokat. Nem járhat olyanon az eszem, amin nem kéne, még a végén az őrületbe fog kergetni. A valóságba visszatérve kissé csalódottan realizáltam, hogy időközben hazaértünk Lando pedig csakis arra vár, hogy végre kiszálljak és ő mehessen vissza játszani. 

Megköszöntem a fiúnak a fuvart, ő pedig mosolyogva biztosított róla, hogy ez az apró gesztus igazán semmiség volt tőle és reméli már jobban vagyok. Mielőtt kiszálltam volna az autóból egy öleléssel búcsúztam el tőle még egyszer megköszönve a tegnapit és a mai fuvart majd a  kulcsomat előhalászva a táskámból a lépcsőház felé vettem az irányt. Az emeletünkre felérve érdekes hangok szűrődtek ki a lakásunkból. Óvatosan nyitottam be, felkészülve a legrosszabb eshetősége. Vagyis, hogy egy csöppnyi kulcscsomóval a kezembe kell megküzdjek egy betörővel. Még arra is felkészültem, hogy visszahívom Landot. Benne mégis csak nagyobb testi erő összpontosult. A lakásba benyitva nem várt látvány fogadott. 

-Jézusom, ti mit... - pontosan tudtam mit csinálnak, vagyis pontosabban csináltak, mert amint megláttak abbahagyták a tevékenységet és vörös fejjel próbálták eltakarni magukat. A korábban betörőnek hitt zajok nem voltak mások, mint drága barátnőm és újdonsült lovagjának hangjai miközben a vadonatúj kanapénkon pucéran hancúroznak. - Ugye tudod, hogy van saját szobád?

-Issy, hát te? Azt hittem Landonál vagy. - tért ki a kérdés elől Bella miközben összekapkodta a ruháikat a földről, barátját pedig a hálószoba felé terelte. - Bocsi, tényleg. Ne haragudj. Csak tudod filmeztünk és hát, na tudod, hogy megy ez. 

-Hagyjuk...csak hagyjuk. Elmentem tanulni. - alig bírtam ki nevetés nélkül a szituációt. Az utolsó dolog amire számítottam volna az ez a látvány. Azt hiszem örökre beleégett a retinámba az arcuk. Ami a kanapét illeti, majd Bella gondoskodik róla, hogy a huzat újra tiszta legyen. 

Egy óra múlva már a földön ülve bújtam a szakirodalmakat, amiket felhasználhatok a jövőheti európai integrációtörténet beadandómhoz. Körülöttem mindenfelé jegyzetek hevertek, különböző fontos információkat vadásztam le róluk, legalább próbáltam vadászni róluk. Szorgosan írogattam a vázlatot mikor a telefonom heves pittyegésbe kezdett. Előtúrtam a szüntelenül rikácsoló készüléket a papírkupac alól és feloldottam a képernyőt. Csak ma, körülbelül ötszáz új ember követett be, közülük három is Lando Norris nevét viselő fan oldalak voltak. Próbáltam összerakni a képet mikor beugrott, hogy ma már egyszer szerepeltem a  fiú élő adásában és tőlem is sietve távozott, hogy folytathassa Sachával a virtuális katonáskodást. Az instagram értesítéseket egységesen törölve akadtam rá egy Twitch jelzésre, miszerint a fiú huszonhárom perce élőben van. Korábban már feliratkoztam hozzá, ezért kaptam az üzenetet, hogy online van. Lando felhasználónevére kattintva belekukkantottam az élő adásba. A fiú éppen békésen majszolgatott egy adag tésztát miközben kérdésekre válaszolgatott. A chat, akár csak délelőtt most is felrobbant a féltékeny szurkoló lányoktól, akik továbbra sem mondtak le arról, hogy kiderítsék vajon én vagyok-e az az Isabella. Lando megelégelve a sok pletykát elébe ment a dolgoknak és tisztázta helyzetét nézőivel. 

- Hagyjuk már azokat a leveleket, csak egy buta tréfa. Nem srácok, nem. Issy csak egy haver. Ő segített nekem leérettségizni. Semmi nincs köztünk. Nekem nincs időm egy barátnőre.